Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-10 / 187. szám, csütörtök
VLADIMÍR MINÁČ 50 ÉVES (CSTK) — Vladimir Mináč érdemes művésznek, aki augusztus 10-én tölti be életének 50. évét, kifejezték sze- rencsekívánataikat Szlovákia politikai és kulturális életének képviselői. Az SZLKP KB üdvözlő levelét Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára adta át Vladimír Mináč érdemes művésznek, a Munkaérdemrend tulajdonosának, államdíjasnak. A jubilánst szívélyesen üdvözölte /öze/ Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára. Az SZLKP KB levele hangsúlyozza, hogy a szlovák próza legjelentősebb képviselői közé tartozik. 16 kötete a háború utáni szlovák irodalom legolvasottabb és legkeresettebb művei között szerepel. Nagyra értékeli példás művészeti aktivitását, amellyel az elmúlt időszakban jelentősen hozzájárult az írói közösség konszolidálásához. Értékeli a jubiláns részvételét a nemzeti kultúra fejlesztésében, s hogy elkötelezetten és áldozatkészen vállalta a párt- munkát a marxista—leninista kultúrpolitika érvényesítésének területén. A továbbiakban nagyra értékeli, hogy aktívan vett részt vezető pártfunkciókban, ahol hű volt és hu maradt a párthoz és a dolgozó néphez. A Szlovákiai írók SzSvetsé- gében rendezett találkozón részt vettek: Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára, Miroslav Válek, az SZSZK művelődésügyi minisztere, Andrej Plávka és Ján Poniőan nemzeti művész, és a kulturális és társadalmi intézmények képviselői. A gratulánsokhoz a Szovjetunió bratislavai főkonzulátusa képviseletében Jurij Lvovics Aszaturov alkonzul csatlakozott. A Szlovákiai írók Szövetsége üdvözlő levelét Andrej Plávka nemzeti művész, a szövetség elnöke adta át a jubilánsnak. Ján Solovič, az SZNT oktatás- és művelődésügyi bizottságának elnöke átadta az ünnepeltnek a bizottság levelét, amelyben képviselői munkásságát értékelik. A Szlovákiai Újságírók Szövetsége Elnökségének levelét Ján Jonáš, a szövetség elnökségének tagja adta ót az írónak. KÖZÉLET — LUDVÍK SVOBODA köztársa sági elnök az Ecuador Köztársaság államünnepe alkalmából tegnap üdvözlő táviratot küldött Guillermo Rodriguez Lar tábornoknak. — BOHUSLAV CHŇOUPEK külügyminiszter tegnap fogadta Saa- daddín Matvalít, az Egyiptomi Arab Köztársaság rendkívüli és ineglia talm ázott csehszlovákiai nagykövetét. A tanácskozás a nemzetközi helyzet és a kölcsönös kapcsolatok néhány kérdését érintette. — Dr. LADISLAV ADAMEC és Štépán Horník, a CSSZK kormányának alelnökei tegnap fogadták a Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság litván osztályának küldöttségét Pavel Alekszandrovics Kulvecnek, a Litván SZSZK Minisztertanácsa alelnükének, az SZCSBT litván osztálya elnökségi tagjának vezetésével. — AZ SZKT meghívására hazánkban tartózkodó Horst Heint- zet, a Szabad Német Szakszervezetek Szövetsége (FDGB) Központi Tanácsa Elnökségének tagját és titkárát tegnap Bratislavában fo gadta Miloslav Boďa, az SZSZT Elnökségének tagja és titkára. — JOSEF IIAVLÍN cseh oktatásügyi miniszter tegnap saját kérésére fogadta dr. Bemard Reyest, Mexikó csehszlovákiai nagykövetét. Az oktatásügyi együttműködés néhány kérdését vitatták meg. Sajtónap lenini jelszó jegyében (ČSTK) — A sajtó, a rádió és a televízió napját, amelyet hagyományosan szeptember 21- én, a Rudé právo megalapítása évfordulójának napján ünnepelnek, az idén az „Arccal a tömegek felé“ lenini jelszó jegyében rendeznek meg. A Csehszlovák Újságírók Szövetsége és az egyes szerkesztőségek szeptemberben az olvasókkal, a hallgatókkal, a nézőkkel és a levelezőkkel megbeszéléseket és értekezleteket tartanak. A Csehszlovák Újságírók Szövetségének Központi Bizottsága szeptember 21-én Prágában ülést tart, amelynek ünnepi részében kihirdetik a Július Fučík-verseny 18. évfolyamának eredményeit. A Szlovákiai Újságírók Szövetsége szeptember második felében értekezletet rendez, amelynek keretében az egyes szerkesztőségek levelező osztályainak vezetői tapasztalatcserét tartanak a levelezői mozgalom problematikájáról. Prie- vidzában szeptember 26-tól 30- ig országos szemináriumot tartanak a sportújságírók, ezenkívül megrendezik az újságírók és a bányaipari fiatalok nagy aktívaértekezletét. Prágában a sajtónap ünnepségei szeptember 24-én, vasárnap a Rudé právo ünnepségével érik el tetőpontjukat. Ezen a napon — az előző évekhez hasonlóan — a prágai Július Fučík Kultúra és Pihenés Parkjának valamennyi helységében a pártsajtó olvasói számára tarka kulturális és sportműsort rendeznek. Az őszi munkák sürgetik a gabonabetakarítást Déli járásaink mezőgazdasági üzemeiben a kedvező időjárás következtében meggyorsult a gabonabetakarítás. A levicei (Léva) járás északi részén és a nitrai járás efsz-eiben is javában dolgoznak a kombájnok. E járásokban a gépeket azokba a szövetkezetekbe csoportosítják, ahol az esőzések miatt még nagy területen lábon áll a gabona. Behozzák a késedelmet A Túrái (Nagytőre) Efsz gabonatábláin e hét elejétől hat kombájnt áHítottak munkába, hogy az időjárás okozta késedelmet behozzák. Obeczky János Agronómus tájékoztatása szerint a késedelem abból eredt, hogy az efsz-nek csak egy ön- arató-cséplőgépe van, s a Kru- pinai Gtá-ról érekezett vendég- kombájnosokat visszahívták, mivel már náluk is beérett a gabona. — A szomszédos efsz-ek kisegítettek bennünket — folytatja az agronómus. — Főleg a kissáróiakat kell megdicsérnem, akik három SZK—4-esüket küldték segítségül. Bizakodó most már az agro- hóinus. akinek a folyamatos munka láttán nagy teher esett le a válláról. Már a jövőre gondolnak Kitisztult az idő. Egy felhő sincs az égbolton. A Malé Ša- rovee-i (Kissáró) Efsz határában az utolsó hektárok termését nyelik a kombájnok. — Úgy látszik, végre megembereli magát az időjárás, hogy az aratást befejezzük — szól társához Pásztor Lajos kombájnos. Szimunder Sándor — mielőtt válaszolna — lerázza magáról a port és ingujjával megtörli verejtéktől fénylő homlokát. — A szép időjárásnak mindnyájan csak örülhetünk. Hadd arassanak le azok is, akiket eddig az eső visszatartott a munkától. Még kétszer fordultak a kombájnok, és a Garam menti Efsz- ben befejeződött az idei gabonabetakarítás. — Tavaly ez a munka — tájékoztatott Kajtár Ernő mérnök, a szövetkezet elnöke — kilenc és fél napot vett igénybe. Ez idén viszont harminc napon át az aggodalom töltött el bennünket. A szövetkezet gépesítői ma a szalma betakarításával foglalatoskodtak, hogy szabad utat nyissanak a tarlóhántásra váró ekék számára. — Nálunk nagy becse van a szalmának — jelenti ki a szövetkezet elnöke. — Termőföldjeink humusztartalma mindössze 0,05 százalék. Nem engedhetjük meg tehát azt a luxust, hogy felégessük a drága anyagot, amiből szerves trágyát termelhetünk, aminek nagy szerepe van a talajösszetétel megjavításában. Átcsoportosították a kombájnokat Ivánka pri Nitre (Nyitra- ivánka) szövetkezeti dolgozói tegnap a délelőtti órákban sikeresen befejezték az aratást. — Gépeink azonban nem pihenhetnek — újságolta Kelemen István gépésztechnikus —, mert szükségük van rájuk a járás északi részében fekvő szövetkezeteknek. Két kombájnunkat, amint csak letértek a tarlóról, azonnal a Lukáčovcei Efsz-be irányítottuk. A termés itt is a tavalyi szinten mozog. Az efsz szérűjén most az árpát tisztítják, hogy jó minőségű gabonát szállítsanak a sörgyárnak. A nitrai járás többi szövetkezetében is serényen dolgoznak, hogy az alkalmas idő minden pillanatát kihasználva megmentsék a gabonát, és a jövő gazdag termés érdekében megkezdhessék a talajelőkészítést. —rft-* RÖVIDEN — JOSEF KEMPNÝ, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap ellátogatott az észak-morvaországi kerületbe. Érdeklődött az aratási munkák jelenlegi helyzete és a többi időszerű pártfeladat biztosítása felől. — Dr. KAROL SAVEL, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottságának vezető titkára tegnap Bratislavában fogadta az „Alitusz“ litván együttes vezető dolgozóit, élükön Galina Sztankevicsutevel, az SZKP ali- tuszi városi bizottságának titkárával. — KEDDEN hirtelen elhunyt Jaroslav Otčenášek festő, érdemes művész, a jelenkori tájképfestészet egyik jelentős képviselője. Temetése augusztus 11-én, pénteken délután fél négykor lesz a strašnicei krematóriumban. Bővül az üzlethálózat Horné Saliby (Felsőszeli) a galántai járás egyik legnagyobb községe, mely az utóbbi években sokat változott, szépült. A modern családi házak szinte gomba módra szaporodtak. Ez a változás magával hozta a lakosság vásárlási igényének növekedését is. Ezt fogja kielégíteni a falu szívében felépült modern, háztartási cikkeket árusító üzlet, melyet ma adnak át rendeltetésének. A tágas üzlethelyiségben helyet kap a vasáru, a gépipari cikkek (varrógépek, kerékpárok), a villamosáruk, a rádió- és a tv-készülékek, az üvegáru és különféle apróbb háztartási cikkek. Az üzlet árukészlete a megnyitáskor meghaladja az egy és fél millió korona értéket, tehát a legigényesebb vásárlókat is kielégíti. Sok olyan árut, amelyekért a lakosoknak Ga- lántára, vagy még tovább kellett utazniuk, most helyben kényelmesen megvásárolhatnak. BEDECS RUDOLF Közös erővel Sok nehézség árán, de lassan befejezik az aratást a közös szövetkezetbe tömörült Veliká és Trenč (Vilke és Tőrincs) gabonaföldjein. Ez idén 315 hektárról kellett betakarítaniuk a gabonát s ha az időjárás kedvez, augusztus 12-ig végeznek is a munkával. A szövetkezetben is érezhető volt a munkaerőhiány, így a hnb mozgósította az iparban dolgozókat is mindannyiunk kenyerének biztosítására. Szombaton s vasárnap tömegesen jelentkeztek a szövetkezet udvarán s várták munkabeosztásukat. Akadtak olyanok is, akik még éjjel is dolgoztak a gabona tisztításánál. Eddig már több mint 7U0 munkaórát dolgoztak le az ipari dolgozók az aratás biztosításánál s jelentős részUk van abban, hogy a gabona mielőbb raktárba kerül. Ezért a munkáért, melyet főleg szabad idejükben végeztek, köszönet jár nekik. Koncz Béla, a hnb elnöke Szádot beszámolójára várnak o nemzetgyűlés jövő heti ülésén Kairó — Az Al Aliram szerint jövő hétre összehívják az egyiptomi nemzetgyűlést, és Szadat elnök beszámolót tart a legfrissebb politikai fejleményekről, beleértve a szovjet— egyiptomi kapcsolatok alakulását is. Közben az Al Aliram két kommentárt közölt Időszerű eseményekről, részben Laírd amerikai hadügyminiszter nyilatkozatáról, részben pedig a trieszti olajsznbotázsról. Laird a Földközi-tengeren cirkáló 6. amerikai flottát jelentős tényezőnek mondotta az arab—izraeli katonai egyensúly és a tűzszünet fenntartása szempontjából. Az Al Ahram szerint tanúság ez a kijelentés amellett, hogy „Amerika, s a hatodik flotta azt próbálja elérni, hogy az arabok ne legye- nek képesek megszállt területeik felszabadítására, s közvetlen tárgyalásokra kényszerüljenek Izraellel... Washington politikája tehát nem változik, még a szovjet katonai tanácsadók missziójának befejezése után sem". Egy másik helyen az Al Ahram elítélte azokat a palesztin gerilla csoportokat, amelyek magukra vállalták a múlt heti trieszti olajszabotázst, az ottani olajkikötő három tartályának felrobbantását. „Ezek az európai akciók — haszontalanok. Semmi közük sincs a megszállt területek felszabadításához" — írta a lap. Washington — Az Egyesült Államok fenn akarja tartani katonai jelenlétét a Perzsaöbölben. Sisco amerikai külügyi államtitkár a képviselőház közel-keleti albizottságában kijelentette: „Az Egyesült Államokat óriási stratégiai és gazdasági érdekek fűzik az e térségben termelt kőolajhoz." Mint hangsúlyozta, a Perzsa-öböl olajszállítmányai igen fontosak a NATO országok gazdasága, sőt az amerikai energetika számára is. Emlékeztetett arra, hogy az amerikai társaságok óriási összegeket ruháznak be a Perzsa-öböl térségében levő lelőhelyek kiaknázásába. A tények azt tanúsítják, hogy az Egyesült Államok fokozza katonai jelenlétét ebben a térségben, amelyet felvonulási területként akar felhasználni az arab országok ellen. Washington ebben a részben egyezményt kötött arról, hogy felhasználja a bahreini haditengerészeti támaszpontokat, amelyeket az angolok építettek, akik kivonulnak ebből a térségből. Omanban óvatosabban, a Cl A ügynökei és a nagy üzletemberek megbízottjai útján tevékenykedik az Egyesült Államok. A Guardian című lap szerint az omaní szultán múlt év nyarán tett londoni látogatása idején találkozott a CIA ügynökeivel, akik 150 millió dollárt ígértek neki. Ebből az ösz- szegből kell fedeznie az omani nemzeti felszabadító mozgalom elleni harcot és fegyveres provokációkat kell szerveznie a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság ellen. Amin hajthatatlan Kampala — Amin tábornok, ugandai államfő az angol kormány főmegbízottjaként fellépő Richard Slater kampalai brit nagykövettel a kiutasított ázsiaiak ügyében folytatott tárgyalása során mindenért Angliát tette felelőssé, mert az indiaiak 75 évvel ezelőtt angol segédlettel kerültek Kelet-Afri- kába és tartották meg azóta is brit nemzetközösségi útlevelüket. Slater nem hárította el Angliáról a felelősséget, de kormánya nevében fenntartotta azt a jogot, hogy London megszabja a kiutasított indiaiak bebocsátásának ütemét. Az ugandai elnök egyébként tett bizonyos kivételeket — a tanárok, ügyvédek, könyvelők és néhány más foglalkozási ág képviselői maradhatnak, a mintegy 80 ezer főnyi indiai lakosság zömét kitevő kereskedőké nek viszont távozniuk kell, és a kiutasítás vonatkozik az in? diai és pakisztáni állampolgár- ságúakra is. Bonnban megkezdődött a választási hadiárat Bonn — A nyugatnémet koalíciós pártok vezetőinek tanácskozása mintegy első aktusa volt a választási hadjárat megkezdésének. A kormánypártok kinyilvánították óhajukat, hogy legkésőbb december harmadi- kán, sőt esetleg még előbb megtartsák a' rendkívüli parlamenti választásokat. (Formailag ehhez szükséges, hogy <■ Willy Brandt szövetségi kancellár a Bundestag őszi ülésszakának legelején felvesse a bizalmi kérdést.) Minden arra mutat, hogy a két szembenálló tábor képviselői a választások megtartása és előkészítése mellett most már nemcsak szavakban, hanem tettekben is el akarják magukat kötelezni. Ettől eltérő álláspontot csak az ultra jobboldali bajor CSU vall. Vezére, Franz Josef Strauss újabb parlamenti „leszámolást“ sürget, azt követeli, hogy az idei költségvetési tervezet megvitatásával a Bundestag ne várjon szeptemberig, hanem már augusztusban tartson rendkívüli ülést. Sokan latolgatják, vajon a bajor politikus nem a maga pecsenyéjét akarja-e ismét megsütni azzal, hogy legfőbb szövetségesét és egyben riválisát, Rainer Barzel CDU-elnököt belehajszolja egy újabb „konstruktív bizalmatlansági indítványba“. Televíziós nyilatkozatában Konrad Kráske CDU-főtitkár elhatárolta magát a bajor szövetségesektől és kijelentette, hogy időokoknál fogva „kevés valószínűséget“ lát az augusztus parlamenti ülés megtartására. A nyilatkozat elismerte, hogy a nyugatnémet gazdasági életben bekövetkezett új konjunkturális fellendülés tetemes gondokat is okoz, mert az árak egyre magasabbra emelkednek. Szembeszállva azonban a jobboldal pánikkeltésre törekvő agi- tációjával, felhívta a figyelmet arra, hogy más tőkés országokban sokkal rosszabb a helyzet és arra, hogy az NSZK-ban biztosított a foglalkoztatottság. A béremelkedések pedig — bár csekély mértékben — meghaladják az áremelkedéseket. Waldheim Kínába és Jugoszláviába látogat New York — Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára elfogadta a jugoszláv kormány meghívását és augusztus 31-től szeptember 3-ig hivatalos látogatást tesz Jugoszláviában. Waldheim tegnap helyi idő szerint 22 órakor Párizsba utazott. Innen augusztus 11-én Sanghajba érkezik. A Kínai Népköztársaságban öt napot tölt. Jugoszláviai látogatása előtt Ausztriában tölti szabadságát. A főtitkár elutazása előtt Jarring közel-keleti főmegbízottal tanácskozott, aki folytatja bizalmas megbeszéléseit az érdekelt országok képviselőivel. Az olasz képviselőház visszautasította a nyugdíjtörvény javaslatát Róma — Az olasz képviselőház tegnap 341 szavazattal, 252 ellenében visszautasította a nyugdíjemelési törvényjavaslatot, amelyet a kommunisták és a szocialisták terjesztettek elő. A javaslat megvitatás végett ismét a szenátus elé kerül. 1972. VIII. 10. AMERIKAI JELENLÉT A PERZSA-ÖBÖLBEN