Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-10 / 187. szám, csütörtök
1972. VIII. 10. 3 Eredményesen fejlődnek a szovjet—amerikai kereskedelmi kapcsolatok Moszkva — Az Egyesült Államok és a Szovjetunió kereskedelmi kapcsolatait meg kell javítani és ki kell szélesíteni. Ez az amerikai üzletemberek nagy többségének véleménye és az idő parancsa is — jelentette ki Borisz Sztrelnyikovnak, a Pravda washingtoni tudósítójának R. Cross, az amerikai Cross Company gépipari cég elnöke. Mint Cross elmondotta, a cég külön osztályt hozott létre, amely kizárólag a Szovjetunióval való kereskedelemmel foglalkozik. Washington — Elsöprő fölénnyel választotta meg a Demokrata Párt alelnökjelöltjévé Sargent Shrivert, az amerikai Demokrata Párt mini- vagy pótkonvenciója kedden éjszaka Washingtonban. A szavazás a Miami Beach-ban megtartott hivatalos elnökjelölő konvenció mintájára történt és Shriver 2936 szavazatot szerzett meg a 3013-ból. Az 56 éves Shriver, aki felesége révén a Kennedy család tagja, Thomas Eagleton, missouri szenátort váltja fel a demokrata párt alelnökjelöltségé- ben. Eagleton — mint annakidején beszámoltunk róla — „ideggyógyászati múltja“ miatt volt kénytelen lemondani a jelöltségről. Az alelnökjelöltséget elfogaPilótasztrájk Olaszországban Róina — Kedd éjfél óta egyetlen olasz repülőgép sem emelkedik fel a világ repülőtereinek be-' Ionjáról az olasz pilóták általános sztrájkja miatt. Az Alitalia légitársaság pilótái a három legnagyobb olasz szakszervezet felhívására tiltakoznak a januárban tejárt kollektív szerződések megújítására vonatkozó tárgyalások megszakadása miatt. Huszonnégyórás általános sztrájkba lépett kedden a Montedison Mftvek savonai gyárának valamennyi dolgozója. A vegyipari monopólium munkásai a CGIL, ťiSL és az UIL felhívására amiatt tiltakoztak, hogy a munkáltatók tie akarják csukni az üzemet és meg akarják őket fosztani a munkalehetőségtől. Kommentárunk A szocialista társadalomközösség kommunista- és munkáspártjai vezető képviselőinek krími találkozója kétségkívül a szóban forgó országok egységét és összeforrottságát demonstrálta. A baráti és elvtársi eszmecsere gyújtópontjába szinte természetszerűleg kerültek a gazdasági integráció kérdései, az elért eredmények értékelése, hiszen a Komplex Program elfogadását követő időszakot valóban mélyreható, meghatározó jellegű változások jellemezték. Tán hangsúlyoznunk sem szükséges, hogy a KGST tagállamai által elfogadott Komplex Program realizálása hosszú esztendők kitartó, rendszeres és módszeres munkáját követeli meg. Az egyes tagországok népgazdasági terveinek egyeztetése, amely feltétlenül megkövetel bizonyos strukturális változásokat is, komoly és állandó feladat, kiváltképp ha perspektívákban gondolkodunk, a távolabbi jövő fejlődési irányát óhajtjuk megszabni. A Komplex Programot illetően a közelmúltban a kommentárok, elemzések és tanulmányok tömkelege látott napvilágot. Nem véletlen természetesen, hogy a közvéleményt is rendkívüli mértékben foglalkoztatja a nagyszabású program, amely mindenekelőtt a nemzetközi szocialista munkamegosztás és magától érthetően a proletár internacionalizmus alapelvein nyugszik. Ez a meghatározz, üanly, a Danly Machine Corporation cég elnöke azon a véleményen van, hogy *már megtörténtek az első lépések a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti kereskedelem akadályainak eltávolítása érdekében, amely nemcsak a kölcsönös megértést segíti elő, hanem kedvezően hat az egész nemzetközi helyzetre is. Hasonló szellemben nyilatkoztak több más amerikai cég vezetői is. dó beszédében Shriver „a Icis emberek új demokrata koalíciójának“ megteremtésére szólított fel. Shriver hangsúlyozta, hogy a A//xon-kormányzat jóformán semmit sem tett a tömeges munkanélküliség és a bűnözés problémáinak megoldására. Kitűnő szónoki képességeit felhasználva úgy fogalmazott: „1960-ban Richard Nixon a nemzeti hanyatlást képviselte, s a nép elvetette őt; 1972-re Richard Nixon megteremtette a nemzeti hanyatlást és a nép újra el fogja őt vetni“. A demokrata párti vezérek között osztatlan megelégedést keltett Shriver megválasztása az alelnökjelöltségre. Mansfield szenátor véleménye szerint a párt’ezzel túljutott az Eagleton- íigy okozta rossz kezdési szakaszon. Nyugati hírügynökségek megjegyzik, hogy a McGovern— Shriver párosnak mindemellett még komoly akadályokat kell leküzdenie. így például a Louis Harris közvéleménykutató intézet legutóbbi felmérése szerint Nixon elnök 23 százalékkal vezetne McGovern-nel szemben, ha most tartanák a választásokat. A vetélytársak közötti különbség március óta nem volt ilyen nagy. Változatlanul bonyolítja a helyzetet, hogy a Demokrata Párt továbbra sem egységes, John Connally, egykori pénzügyminiszter most alakítja meg a Nixon újraválasztását támogató demokrata pártiak orszá gos csoportját. A Republikánus Párt bejelentette, hogy eddig 14 millió dollár gyűli össze Nixon újravá- lasztási kampányának finanszírozására. Maurice Stans, volt kereskedelemügyi miniszter, a kampány egyik szervezője közölte, hogy mostantól novemberig összesen 35 millió dollárt kívánnak Összegyűjteni.. zó jellegű tényező teszi elsősorban lehetővé, hogy a Komplex Programot a dolgozók életszínvonala további emelésének, a szocialista társadalom és termelési viszonyok tökéletesítésének az érdekébe állítsuk. A krími találkozó elsősorban azt Krimi póthuiamok bizonyítja tehát, hogy a szocialista társadalomközösség egyes országainak népgazdaságát döntő mértékben befolyásoló program alapelvei helyesnek bizonyultak, az elért eredmények felfigyeltetőek, sőt egyes ágazatokon belül kimagaslóak. így a KGST tagállamainak ipari fejlődése az elmúlt időszakban messzire maga mögött hagyta a fejlett kapitalista országok iparának fejlődési ütemét, az életszínvonal, a foglalkoztatottság stb. kérdéseiről nem is szólva. Vitathatatlan tény, hogy a szocialista társadalomközösség országai gazdasági bázisának állandó és tervszerű erősödése jelentős hozzájárulás a nemzetközi kommunista- és munkás- mozgalom egységének megszilárdításához, ütőerejének növeléséhez. Ebben a vonatkozásban a Komplex Programban foglalt alapelvek nem csupán ökonóMoszkva — Borisz Punom'ar- jov, az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára, Ivan Kapitonov, az SZKP Központi Bizottságának titkára és Rosztyiszlav Uljanovszkij, az SZKP Központi Bizottsága nemzetközi osztályának helyettes vezetője július 31 és augusztus 4-e között megbeszéléseket folytatott a Bengali Kommunista Párt Moszkvában tartózkodó küldöttségével, amelyet Abdusz Szalam, a Bengáli Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára vezetett. A megbeszélésekről kiadott nyilatkozal közli: a meleg elvtársiasság és a kölcsönös megértés szellemében folytatott beszélgetések során a felek tájékoztatták egymást országuk helyzetéről és pártjuk tevékenységéről. Az SZKP küldöttsége egyebek között megállapította, hogy a Hindusztán-félszigeten kedvező London — Az észak írországi internálások elrendelésének első évfordulójáról tüntetésekkel emlékeztek meg a tartomány nagy városaiban. Belfastban és Londonderryben a tüntetők megtámadtak több rendőrszo- bát és felgyújtottak néhány autóbuszt. Egy-két helyen lövöldözés is volt, de sebesülés nem történt. William Whiteiaw a brit kormány észak-ír ügyekkel megbízott minisztere kedden „jószándékának“ bizonyítékaként elrendelte 47 internált szaba- donbocsátását, de továbbra is még több mint 200-an sínylődnek mindenfajta bírósági eljárás nélkül az internáló táborokban. Whiteiaw kedden újabb három órán át tárgyalt az északír szociális demokratikus és munkáspárt {SDLPJ képviselőivel, akik mint a kommentárok megállapítják a szokottnál is „tartózkodóbb“ magatartást tanúsítottak. Nyilatkozatukban hangsúlyozták, hogy ragaszkodnak az internálások azonnali és feltétel nélküli megszüntetéséhez. A maguk részéről csupán arra tettek ígéretet, hogy továbbra is „mérsékelt álláspontra“ helyezkednek. Whiteiaw megpróbálta kimagyarázni az internálások fenntartását, ismét nem tett semmiféle kötelező ígéretet, csupán azt helyezte kilátásba, hogy néhány közintézményből, például iskolákból „hamarosan" kivonják az angol katonákat. miai összefüggésekben, hanem a nemzetközi politikai életben is rendkívül aktív szerepet játszanak. A krími találkozó szinte magától érthetően, jó alkalmat nyújtott a nemzetközi politikai helyzet áttekintésére, a szocialista országok célkitűzései megvalósulásának értékelésére. Bebizonyosodott, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusán elfogadott békeprogram hatékony fegyernek bizonyult, célkitűzései fokozatosan megvalósulnak. A Szovjetunió és a szocialista országok aktív kezdeményezése nyomán jelentős mértékben feloldódott a feszültség kontinensünkön. A szovjet—nyugatnémet, lengyel—nyugatnémet szerződések, a Nyugat-Berlinröl szóló négyhatalmi megállapodás, a két német állam közötti egyezmény, majd a párbeszéd folytatása lehetővé tették, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet előkészületei konkrét szakaszhoz érkezzenek. Nem árt ismét hangsúlyozni, hogy az értekezlet összehívását a Varsói Szerződés tagországai budapesti felhívásukban indítványozták. Nos, a javaslat közzétételét követő időszakban a szocialista országok valóban átfogó diplomáciai offenzívát indítottak, a kétoldalú megbeszélések hosz- szú sorára került sor, amelyek végül nyílt állásfoglalásra kény- szerítették a NATO vezérkarát. Ebben a vonatkozásban nem helyzet alakult ki a béke és a társadalmi haladás számára, ami tükrözi a dél-ázsiai térségben végbemenő pozitív változásokat. A bengáli pártküldöttség aláhúzta a bengáli—szovjet politikai gazdasági és kulturális együttműködés megszilárdításának és fejlesztésének jelentőségét. Az SZKP és a Bengáli Kommunista Párt küldöttsége hangsúlyozta: a két párt erőfeszítéseket tesz majd annak érdekében, hogy a kommunista munkáspártok 1969-ben megtartott nemzetközi értekezletének megállapításai alapján erősödjék a nemzetközi kommunista mozgalom eszmei szilárdsága és ennek elengedhetetlen feltétele a következetes harc minden rendű és rangú, jobb- és „baloldali“ opportunizmus ellen, a szovjetellenesség és az anti- kommunizmus ellen. London — A brit alsóház kedden ellenszavazat nélkül megszavazta a szükségállapot kihirdetését, amit a konzervatív tory-kormány javasolt. A vitában felszólaló Sir Geoffrey Hoe a kormány nevében kijelentette, hogy a kabinet csak végső soron kíván élni a parlament által megszavazott rendkívüli hatalommal, hogy „megvédje az ország lét- fontosságú szolgáltatásait“. James Prior földművelésügyi miniszter bejelentette: a kormány kérésére a szállítási szak- szervezet főtitkára lépéseket tett a sztrájkoló dokkmunkásoknál, hogy kirakják azt a felgyülemlett takarmánymennyiséget, amelynek hiánya veszélyezteti az angol állattenyésztést, s így a lakosság hússal való ellátását. Hány éves a Hold? Moszkva — A Pravda szerdán érdekes információkat közölt a holdkőzet tanulmányozásának néhány eddigi eredményéről. Mint írja, a tudósok megállapították, hogy a Hold hosszú és bonyolult fejlődés történettel rendelkezik, s ez nagymértékben megegyezik a földfejlődés történetével. A holdtalaj kora 4,5—4,7 milliárd esztendő, körülbelül azonos a Föld korával. Az életkor meghatározását geokronológiai módszerekkel, radioaktív izotópok felhasználásával végezték el. feledkezhetünk meg természetesen a haladó közvélemény aktív támogatásáról sem. Tény, hogy a békés egymás mellett élés lenini politikája, annak következetes és elvszerű érvényesítése ismét nagy győzelmet aratott, nemzetközi méretben mozgósította a munkásság, parasztság és haladó értelmiség tömegeit, meghátrálásra kényszerítette a hidegháborús terveket szövögető erőket. A krími találkozó dokumentumai ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a Szovjetunió és a szocialista országok továbbra is sokoldalúan támogatják a szabadságáért küzdő vietnami népet, szolidárisak Laosz és Kambodzsa felszabadítási mozgalmaival. Elvszerű álláspontot foglalnak el Közel Kelettel kapcsolatosan, sürgetik a válsággóc felszámolását, mégpedig a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozata alapján. Ez a politikai platform, amelyet éppen a krími találkozó erősített meg ismét, jelzi, hogy mind a Szovjetunió, mind a szocialista országok szilárdan haladnak a legutóbbi pártkongresszusok megjelölte úton, nemzetközi politikai vonatkozásban azonos elveket követnek, amelyek az enyhülést, a világbéke megszilárdítását, az együttműködés elmélyítését és természetesen nem utolsósorban az általános és teljes leszerelést irányozzák elő. BALOGH P. IMRE Megemlékezés Nagaszakiban az atomtámadásról Tókió — Az 1945. augusztus 9-én ledobott második amerikai atombomba 70 ezer áldozatára emlékezett Nagaszaki japán város lakossága. A helyi idő szerint 11 óra 2 perckor, a 27 év előtti atomrobbanás időpontjában megszólaltak a város szirénái és fel- zúgtak a harangok. A Békeparkban összegyűlt emberek egyperces kegyelettel adóztak a robbanás áldozatai emlékének. A város polgármestere fel olvasta a Békekiáltványt, amelyben Nagaszaki 430 ezer lakosa ígéretet tett, hogy folytatja harcát a nukleáris fegyverek ellen és a világbéke kivi vásáért. Ezt követően az atom robbanás áldozatainak emlék művére felvésték annak az 1717 személynek a nevét, akik az elmúlt évben a robbanás követ kezményei miatt vesztették életüket. • AZ SZKP Központi Bizottságában kedden értekezletet tartottak és azon megvitatták a betakarításnak, a mezőgazdasági termékek felvásárlásának, a talajjavítási munkák fokozásának és a kombinált takarmányelőállító ipar fejlesztésének kérdéseit. A fent említett kérdések megoldásával összefüggő feladatokat Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára ismertette. BORISZ PETROVSZKIJ szovjet egészségügyi miniszter kedden Elliott Lee Richardson amerikai egészségügyi, oktatási és népjóléti miniszter társaságában udvariassági látogatást tett Nixon amerikai elnöknél. Pet- rovszkij a Moszkvában aláírt szovjet—amerikai egészségügyi megállapodás keretében tartózkodik az Egyesült Államok ban és az amerikai egészség- ügyi intézményeket tanulmányozza. A TRIBUNA POPULAR cím fi caracasi lap az ellen foglalt állást, hogy Venezuela részt ve gyen az Unidas XIII. fedőnevű haditengerészeti gyakorlaton. A lap rámutat, hogy a venezuelai partoknál tartózkodó amerikai hadihajók ugyanannak ;» hadigépezetnek a részei, amelv halált szór Indokínában és amely gondolkodás nélkül beavatkozott a latin-amerikai országok belügyeibe. SANTIAGO DE CHILÉBEN a Szovjetunió és Chile kapcsolatainak bővítését szolgáló konzuli egyezményt írtak alá a két ország képviselői. NICOLAE CEAUSESCU meghívására baráti látogatásra Romániába érkezett Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára. AZ OLASZ KOMMUNISTA PÁRT Központi Bizottságának meghívására Rómába utazott Dumitru Popescu, az RKP KB titkára. NICOSIÁBAN egyhónapos szünet után ismét folytatódnak a tárgyalások a sziget görög és török lakosságának képviselői között. HOLLANDIÁBAN a kormány- válság következményeként már november végén sor kerül az általános választásokra. BELLO HORIZONTE brazil város közelében gazdag uránérclelőhelyekre bukkantak a kutatók. JOHN MALECEL tanzániai külügyminiszter befejezte kubai látogatását, amelynek végén Havannában közös közleményt hoztak nyilvánosságra. A BENGÁLI NÉPI KÖZTÁR SASÁG és Románia kormányának képviselői három évre szóló kereskedelmi árucsereegyezményt írtak alá. Shrivert megválasztották A DEMOKRATA PÁRT AlELNÖKJtLÖLTJÉVÉ Viharos évforduló Ulsterben Az internálások megszüntetését sürgetik 0 Észak-írországi módszerek Angliában is? Közlemény a szovjet—bengáli pártmegbeszélésekről ER,ÜS ROBBANÁSOK rongálták meg Lisszabon villanyvezetékének oszlopait és transzformátorait. A robbanásokra Amerigo Thomaz elnöki eskütétele után került sor.