Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-06 / 31. szám, Vasárnapi Új Szó
ORVOSNÁL Egy idős tengerészt vizsgál az orvos. Rövid idő múlva megszólal: — Felöltözhet, már tudom, mi kell magának! A tengerész megkérdezi: — Mi, doktor úr? — Szappan! Gondolatok Barátom humanista. Csak csa. ládtagjait, ismerőseit és barátait bántja, de milliárdokra lehető azoknak a száma, akiknek nem árt. Nem feltétlenül a fiatalság jele, ha valaki nem tud megöregedni. A hatalom néha rabul ejti az embert. Z. jó ember, csak cselekedetei rosszak. A feledékenység az agy ön- védelme. — Anyukám, nem lehetne egy kicsit csendesebben? Semmit sem hallok ebben a nagy zajban! (Barát József rajza) KMKÖC5Í.CU . v-ií . Mondd,. Jeiiő, a te — Hát ezt nem tudom, Karcsi, ugyanis reggel óta nem láttam a nejemet. VENDÉGLŐBEN A vendéglő vezetője mondja az egyik sűrűn pislogó vendégnek: — Azt ajánlom önnek, hogy maradjon itt, rendeljen egy szobát a szállodánkban és csak reggel utazzon tovább. Ilyen állapotban nem ülhet a volán mellé, különösen itt, hiszen tudja, hogy erre milyen kanyargósak az utak. Mire a férfi: — Az semmi, ez csak jó. Én most egyenes úton nem tudnék vezetni. NŐI DOLGOK — Nem zavarja majd önöket, hölgyeim, hogy én nős vagyok? (Dikobraz)* ANGOLOSAN Két angol úr ül be egy kávéházba. Odajön a pincér. — Dzsint — mondja az egyik. Kihozzák az italt, megisszák. Egy ideig csendben ülnek, majd a társa szólal meg: — Még egyet. Megisszák. Néhány percet szótlanul üldögélnek, majd megint rendelnek és megisszák. Az ötödik kör után megszólal az egyik: — Te, John, nagyon jó ez a dzsin. Mire a társa: — Tudom, Jasky, de minek szót vesztegetni, hiszen mi inni Jöttünk és nem locsogni! A zsugori ember azért von meg magától mindent, hogy legyen neki. Főleg azokat a bűneinket bánjuk meg, amelyek anyagi veszteséggel járnak. Az ember szívesen lenne bá- tor, ha lenne. A természeti csapásoknál is veszélyesebbek az emberi tér* mé&zetben rejlő katasztrófák. — Szeretlek, drága! (Karuzela) ELŐSZÖR A fiatalember először látogatja meg szerelmét otthonában. A leány édesapja megkérdezi: — S mondja, fiatalember, mi a maga foglalkozása? — Költő vagyok, kérem. — Hát ennek nagyon örülök. — Ugyan, nincs ebben semmi különös — vörösödik el a fiú. — Tudom, de ón mégis örülök, hogy maga költő, ugyanis nemrég egy bokszoló akart udvarolni a lányomnak, s azt kellett kidobnom. ISMERI Telefonbeszélgetés. — Gézuka, várjál rám hatkor a mozi előtt, jó? — Rendben, szivecském, de mondd meg, légy szíves, hogy körülbelül hánykor jösz. 1972. VIII. 6. 1ZGAGA LAKÚ... — A múltkor mjég az volt a baja, hogy nem folyik a víz a csapbóll (Lehoczky István karikatúrája) VÁLASZ — Ibikém, ma sokat dolgoztam, nagyon fáj a fejem. Elmegyek, sétálok egyet a vendéglőben.,: •Ý" ' ’ * PARTON ^ -.A ". ■: r;. ^ ... • y- , ŕ . A folyóparton sétálgat két vénleány. Az egyik megkérdi az üldögélő halásztól: — Mondja, magát az nem dühíti, ha nem harapnak? — Engem nem, és magát? ■ •. NYÁRON — Gyerekek, mossátok meg a kezeteket, mert az apu már úszik az ebéddel. IS ét összetolt íróasztal mö- gött ült, egymással szemben a két kolléga. Egészen jelentéktelen dologgal indult el a párbaj közöttük. Rekkentyő Solt íróasztaláról néhány intézésre váró akta belelógott a vele szemben ülő Krach Illés íróasztalára. Krach, a kolléga ügyiratait, egy nagy olló hegyével, visszabökdöste Rekkentyő asztalára, hogy a kezével hozzájuk se kelljen érnie, s ezt a mozdulatot Rekkentyő nem felejtette el. „Ezt még visszakapja tőlem Krach", határozta el magában, és úgy döntött, hogy a cigarettája füstjét ezután egyenesen előre fújja, mert Krach nem dohányzott. Rekkentyő mostanáig szipkában fogyasztotta a cigarettát, de most a szipkát is elhagyta, hogy a szűrő semmi szennyeződést ne fogjon fel a füstből. Krach azonnal észrevette, hogy az orra elé szálló cigarettafüst nem a véletlen műve. „Megállj csak, Rekkentyő, mondta magában, de nem szólt a füstről, hogy ne szerezzen ezzel örömet Rekkentyőnek. Panasz- szal nem mehetek az osztályve. zetőhöz, gondolta végig, mert nem tudom bizonyítani a szándékosságot és nem tehetem magamat nevetségessé egy olyan kérelemmel, hogy az osztályvezető írja elő Rekkentyőnek, milyen irányban cigarettázhat. Más viszonzást eszelt ki megtorlásul. Erős, fokhagymás ptrítóst reggelizett, s egy gerezd fokhagymát a zsebében is magával vitt, melyet napközben a fogai között rágicsált szét. És mint a dohányosok, láthatatlan fokhagymakarikákat fújt Rekken. tyővel szemben. Rekkentyőnek már az első pillanatban felfordult a gyomra és bizonyos volt benne, hogy Krach nem véletlenül fogyaszt fokhagymát. Egy álmatlanul átgondolkozott éjszaka után, megfelelő bosszú született meg Ŕek- kentyő fejében. íróasztalánál a fogát kezdte szívni, nyelvével cuppogott és olyan hangokat hallatott, aminővel a malacokat hívják a vályúhoz. Krach már az első cuppanósra összerándult, felkapta a fejét és mindent megértett. Csak azért nem őrült meg a cuppa- násoktól, mert hatalmasabb volt benne a bosszúvágy és a megtorlás qondolata életben tartotta. Negyvennyolc Órás töprengés után megszületett benne a visszavágás terve: szemüveget csináltatott, melynek egyik szeme közönséges ablaküvegből volt, míg a másikba foncsoro- zott, tükröző üveget tetetett. Emiatt nem látott ki ugyan a szemüveg mögül, de az üveggel tükrözni tudott, és munkakezMmmmmmmaamamsmmm déstől a munkaidő végeztéig egy kis fény vibrált Rekkentyő asztalán, mikor írt, a tolla hegyénél, mikor olvasott, a betűk felett. A szemüveg harcba vetése után néhány nappal Krach ujjongva figyelt fel arra, hogy Rekkentyőnek meg-megrándult a feje, mint akit légnyomás ért. Készen van a gazember, állapi- totta meg Krach, de nem sokkal utóbb rémülten vette észre, hogy Ő is rázza a fejét, éppen úgy, mint Rekkentyő. A rángatózás ezek szerint Rekkentyő tudatos tette, hogy idegeire hasson vele. „Vagy úgy“, gondolta Krach elszántan, „olyan könnyen nem adom!" Néhány napos otthoni kísér- Tetezés után elérte azt, hogy a fogait — dörzsporral hintve — csikorgatni tudta. A munkaidő e naptól kezdve úgy telt el, hogy Krach a fogait csikorgatva és fokhagymát kilélegezve, fényt táncoltatott Rekkentyő felé, míg amaz erősen dohányozva és cuppogva rángatózott. A párbaj ebben a pillanatban . ott tart kettejük közt, hogy Rekkentyő két ujját amputáltat- ta, helyükre műujjakat szerelt elefántcsontból, melyekkel szünet nélkül dobol az íróasztalán. Krach fém-csövet helyezett a gégéjébe, s azon át, sípolva lélegzik ki és be. Küzdelmük különben sem a hivatali munkájukra nincsen káros befolyással, sem arra a kollégiális viszonyra, mely az évek során köztük éš a hivatal többi dolgozója közt kialakult. SOMOGYI PÁL
