Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-06 / 31. szám, Vasárnapi Új Szó

ORVOSNÁL Egy idős tengerészt vizsgál az orvos. Rövid idő múlva meg­szólal: — Felöltözhet, már tudom, mi kell magának! A tengerész megkérdezi: — Mi, doktor úr? — Szappan! Gondolatok Barátom humanista. Csak csa. ládtagjait, ismerőseit és bará­tait bántja, de milliárdokra le­hető azoknak a száma, akiknek nem árt. Nem feltétlenül a fiatalság jele, ha valaki nem tud meg­öregedni. A hatalom néha rabul ejti az embert. Z. jó ember, csak cselekede­tei rosszak. A feledékenység az agy ön- védelme. — Anyukám, nem lehetne egy kicsit csendesebben? Semmit sem hallok ebben a nagy zajban! (Barát József rajza) KMKÖC5Í.CU . v-ií . Mondd,. Jeiiő, a te — Hát ezt nem tu­dom, Karcsi, ugyanis reggel óta nem láttam a nejemet. VENDÉGLŐBEN A vendéglő vezetője mondja az egyik sűrűn pislogó vendég­nek: — Azt ajánlom önnek, hogy maradjon itt, rendeljen egy szo­bát a szállodánkban és csak reggel utazzon tovább. Ilyen ál­lapotban nem ülhet a volán mellé, különösen itt, hiszen tud­ja, hogy erre milyen kanyargó­sak az utak. Mire a férfi: — Az semmi, ez csak jó. Én most egyenes úton nem tudnék vezetni. NŐI DOLGOK — Nem zavarja majd önöket, hölgyeim, hogy én nős vagyok? (Dikobraz)* ANGOLOSAN Két angol úr ül be egy kávé­házba. Odajön a pincér. — Dzsint — mondja az egyik. Kihozzák az italt, megisszák. Egy ideig csendben ülnek, majd a társa szólal meg: — Még egyet. Megisszák. Néhány percet szótlanul üldögélnek, majd me­gint rendelnek és megisszák. Az ötödik kör után megszólal az egyik: — Te, John, nagyon jó ez a dzsin. Mire a társa: — Tudom, Jasky, de minek szót vesztegetni, hiszen mi inni Jöttünk és nem locsogni! A zsugori ember azért von meg magától mindent, hogy le­gyen neki. Főleg azokat a bűneinket bánjuk meg, amelyek anyagi veszteséggel járnak. Az ember szívesen lenne bá- tor, ha lenne. A természeti csapásoknál is veszélyesebbek az emberi tér* mé&zetben rejlő katasztrófák. — Szeretlek, drága! (Karuzela) ELŐSZÖR A fiatalember elő­ször látogatja meg szerelmét otthonában. A leány édesapja meg­kérdezi: — S mondja, fiatal­ember, mi a maga fog­lalkozása? — Költő vagyok, ké­rem. — Hát ennek na­gyon örülök. — Ugyan, nincs eb­ben semmi különös — vörösödik el a fiú. — Tudom, de ón mégis örülök, hogy maga költő, ugyanis nemrég egy bokszoló akart udvarolni a lá­nyomnak, s azt kellett kidobnom. ISMERI Telefonbeszélgetés. — Gézuka, várjál rám hatkor a mozi előtt, jó? — Rendben, szivecs­kém, de mondd meg, légy szíves, hogy kö­rülbelül hánykor jösz. 1972. VIII. 6. 1ZGAGA LAKÚ... — A múltkor mjég az volt a baja, hogy nem folyik a víz a csapbóll (Lehoczky István karikatúrája) VÁLASZ — Ibikém, ma sokat dol­goztam, nagyon fáj a fejem. Elmegyek, sétálok egyet a vendéglőben.,: •Ý" ' ’ * PARTON ^ -.A ". ■: r;. ^ ... • y- , ŕ . A folyóparton sétálgat két vénleány. Az egyik meg­kérdi az üldögélő halásztól: — Mondja, magát az nem dühíti, ha nem harapnak? — Engem nem, és magát? ■ •. NYÁRON — Gyerekek, mossátok meg a kezeteket, mert az apu már úszik az ebéddel. IS ét összetolt íróasztal mö- gött ült, egymással szem­ben a két kolléga. Egészen je­lentéktelen dologgal indult el a párbaj közöttük. Rekkentyő Solt íróasztaláról néhány inté­zésre váró akta belelógott a ve­le szemben ülő Krach Illés író­asztalára. Krach, a kolléga ügy­iratait, egy nagy olló hegyével, visszabökdöste Rekkentyő asz­talára, hogy a kezével hozzájuk se kelljen érnie, s ezt a mozdu­latot Rekkentyő nem felejtette el. „Ezt még visszakapja tőlem Krach", határozta el magában, és úgy döntött, hogy a ciga­rettája füstjét ezután egyenesen előre fújja, mert Krach nem do­hányzott. Rekkentyő mostanáig szipkában fogyasztotta a ciga­rettát, de most a szipkát is el­hagyta, hogy a szűrő semmi szennyeződést ne fogjon fel a füstből. Krach azonnal észrevette, hogy az orra elé szálló cigaret­tafüst nem a véletlen műve. „Megállj csak, Rekkentyő, mond­ta magában, de nem szólt a füstről, hogy ne szerezzen ezzel örömet Rekkentyőnek. Panasz- szal nem mehetek az osztályve. zetőhöz, gondolta végig, mert nem tudom bizonyítani a szán­dékosságot és nem tehetem ma­gamat nevetségessé egy olyan kérelemmel, hogy az osztályve­zető írja elő Rekkentyőnek, mi­lyen irányban cigarettázhat. Más viszonzást eszelt ki megtor­lásul. Erős, fokhagymás ptrítóst reggelizett, s egy gerezd fok­hagymát a zsebében is magával vitt, melyet napközben a fogai között rágicsált szét. És mint a dohányosok, láthatatlan fok­hagymakarikákat fújt Rekken. tyővel szemben. Rekkentyőnek már az első pil­lanatban felfordult a gyomra és bizonyos volt benne, hogy Krach nem véletlenül fogyaszt fok­hagymát. Egy álmatlanul átgon­dolkozott éjszaka után, megfe­lelő bosszú született meg Ŕek- kentyő fejében. íróasztalánál a fogát kezdte szívni, nyelvével cuppogott és olyan hangokat hallatott, aminővel a malacokat hívják a vályúhoz. Krach már az első cuppanós­ra összerándult, felkapta a fe­jét és mindent megértett. Csak azért nem őrült meg a cuppa- násoktól, mert hatalmasabb volt benne a bosszúvágy és a meg­torlás qondolata életben tartot­ta. Negyvennyolc Órás töpren­gés után megszületett benne a visszavágás terve: szemüveget csináltatott, melynek egyik sze­me közönséges ablaküvegből volt, míg a másikba foncsoro- zott, tükröző üveget tetetett. Emiatt nem látott ki ugyan a szemüveg mögül, de az üveggel tükrözni tudott, és munkakez­Mmmmmmmaamamsmmm déstől a munkaidő végeztéig egy kis fény vibrált Rekkentyő asztalán, mikor írt, a tolla he­gyénél, mikor olvasott, a betűk felett. A szemüveg harcba vetése után néhány nappal Krach uj­jongva figyelt fel arra, hogy Rekkentyőnek meg-megrándult a feje, mint akit légnyomás ért. Készen van a gazember, állapi- totta meg Krach, de nem sokkal utóbb rémülten vette észre, hogy Ő is rázza a fejét, éppen úgy, mint Rekkentyő. A rángatózás ezek szerint Rekkentyő tudatos tette, hogy idegeire hasson ve­le. „Vagy úgy“, gondolta Krach elszántan, „olyan könnyen nem adom!" Néhány napos otthoni kísér- Tetezés után elérte azt, hogy a fogait — dörzsporral hintve — csikorgatni tudta. A munkaidő e naptól kezdve úgy telt el, hogy Krach a fogait csikorgat­va és fokhagymát kilélegezve, fényt táncoltatott Rekkentyő fe­lé, míg amaz erősen dohányoz­va és cuppogva rángatózott. A párbaj ebben a pillanatban . ott tart kettejük közt, hogy Rekkentyő két ujját amputáltat- ta, helyükre műujjakat szerelt elefántcsontból, melyekkel szü­net nélkül dobol az íróasztalán. Krach fém-csövet helyezett a gé­géjébe, s azon át, sípolva léleg­zik ki és be. Küzdelmük külön­ben sem a hivatali munkájukra nincsen káros befolyással, sem arra a kollégiális viszonyra, mely az évek során köztük éš a hivatal többi dolgozója közt kialakult. SOMOGYI PÁL

Next

/
Thumbnails
Contents