Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-06 / 31. szám, Vasárnapi Új Szó
SZEBB VAGY MINT ' A MESÉK TARKA VILÁGA PRÁGAI SÉTA „S/ép vagy mint a mesék világa, mint a képzelet tükre, Szép vagy mint a szerelem és a valószínűtlen felhők titka, Szép vagy mint a szavak mélysége és az ős kőzetegek eszmélete, Szép vagy mint a remetekő, melyre záporok rajzoltak csodálatos ábrákat. Szép vagy mint az álom misztériuma, mint a foszforok és a csillagok titka, Szép vagy mint a villám titka, a csodalámpáé és a költészeté .. A nyári alkony rózsaszín-lila fátylába burkolva, kötéssel a fején, hatalmas termetű ismeretlen szavalta idegenszerű kiejtéssel Vítézslav Nezval Prágához írt verseinek egyikét. Meghökkenve pillantottam rál Picasso rajza válóban élethű, morfondíroztam magamban. De, vagy álmodom vagy pedig fejembe szállt a borgőz ..! — Egyik sem, mondja halkan, mosolyogva az idegen. Valaha — amíg éltem — valóban Guillaume Apoilinaire-nek hívtak. Pontosan hetven esztendővel ezelőtt, 1902 nyarán jártam Prágában, kószáltam az Óváros utcáiban, borozgattam a Malá Strana (a Kis Oldal) ősi kocsmáinak homályában és barangolásom idején hű útitársam volt Isaac Laquedem, a prágai járókelő, az Eretnek és tsai című kötetem egyik hőse. Tudom, szólt az árnyalat, szereted a verseimet, szereted Prágát, legendáit, régi mende-mondáit, szobrait, kertjeit, díszkútjait és nem veted meg telivér szőke szépségeit sem. Ezért hát ma este Veled tartok, ne fél), hasznosz útitársad leszek, azokkal is találkozol* akiket másképpen meg sem pillantanál. Elindultunk. Kettesben botorkáltunk a macskaköves úttesten és kíváncsian bámultuk az ablakokban felvillanó fényeket. Az egyik ablakban egy férfi vaskos könyvben lapozott, a másikban egy család éppen vacsorához ült: ott két sziluett ölelkezett, amott pedig egv feketetrikós lány lejtett táncot a tükör előtt... Aztán szellemkísérőm karon fogott, s máris a régi zsidó temető mellett jártunk, majd Apollinaire szavalni kezdte saját versének egyik részletét: „A zsidőnegyed óráin visszafelé fut az idő, És te saját életed megrongált kerékrendszerében visszakozol, A Hradzsinra menet, a csillagok közt pőrén, Hallod, hogy a kocsmákban cseh dalok zengnek, S máris a dinnyék illatát érzed Marseilleben, Pedig egy prágai kocsma kertjében ülsz, Boldog vagy, hogy asztalodra virágot tettek, És ahelyett, hogy rímeket faragnál, bűnösen henyélsz, Bámulod a rózsaszínkelyhekben alvó égerlevelészt.. Majd Apollinaire nógat, gyerünk tovább, a Károly híd felé. A híd tornyánál megálltunk. Kísérőm figyelmeztet a hídtorony plasztikáira. — Petr Parier, mondja Apollinaire, amit jómagam is tudok, a királyok és a lovagok portréi közé becsempészte a királyfürdő szépséges kenőasszonyát, a királyszalasztó Zsuzsinak a képmását is, seprűvel és cseberrel együtt. A hídtorony bal oldalán pedig egy apáca szoknyája alá nyúló diák kezét látjuk, Petr Parier bosszújának emlékét. A kiváló építész és szobrász szerette ugyanis a bort és a szép fehérnépet. így aztán gyakran volt pénz nélkül és vett fel' előleget. A munka viszont igen lassú tempóban haladt előre. Ezért a városatyák egy szép napon a hűvösre dugták Péter barátunkat. A munkálatok félbemaradtak és Petr Pariert kénytelenek voltak a dutyiból kiengedni, természetesen azzal a feltétellel, hogy a hídtorony díszítését idejében befejezi. Parier be is tartotta szavát, de a zsugori és erkölcscsősz városatyák bosszúságára a frivol plasztikát segédeivel nagytitokban a hídtorony többi dísze közé tetette, vidám utódok nagy gaudiumára. S ekkor máris felhangzott a legnagyobb élő cseh költő verse: „E hídon teli jajjal és dallal Be szívesen járok és kelek Ma víg nótákat zeng itt a hajnal Hol hullottak véres fejek Barikádok állottak itt egykor Ma áll a tánc és a vigalom Fiút ölel a lányka, forr a bor Vágyat kelt bennük gitár, cimbalom .».“ A költő a további strófákban a Jiŕí Plachý hazafias jezsuita páter vezetése alatt harcoló prágai diákoknak a svéd megszállók ellen vívott hősi harcáról énekel és szomorúan emlékezik vissza a lefejezett tizennégy cseh főúrra, akiknek fejét a fehérhegyi csatavesztés után a bosszúálló Habsburgok elrettentő példának tíz hosszú esztendőn át hagyták az óvárosi hídtorony párkányán „díszelegni“. Közben már áttértünk a Malá Stranára, a Kis- Oldalra. Balra tőlünk a Kampa szigete zöldell, ahol valaha rég a fazekasok híres vásárai zajlottak le, ahol Jiŕí Trnka élt, s ahol Eduard Kohout és |an Werich is otthonra leltek, s ahol nyári estéken a lombos fűzek sátra szerelmespárokat takar el a ki váncsi és rosszakaratú tekintetek elől. Aztán befordulunk a Máltai lovagok terére, ahol kísérőm az ,,U Malírű („A Festőknél) nevű borozóba invitál egy pohár vörös borra. S máris a gázlámpák girlandjai alatt, a szűk, kacskaringós utcácskák labirintusát járjuk, s néhai Jó V. Nezvalt idézzük: ______________________________________ - i * L ábjegyzet: E prágai sétára a Wallenstein palotában megrendezett „Malá Strána írásban és képben“ című kiállítás inspirált. B. I. „De szép Ha a Máltai téren Világos nappal . fj Kísértetek járnak Ott szeretnék lakni Szeretném Hogyha majd szél támad Beszélni kezdene A látomás Amely megzörgette az ablakokat És a díszkút alatt homokot szőr a nők hajába Megyek Egy templárius lovag jön utánam Titkos üzenetet nyom a kezembe Meg szeretném fejteni S az ablakot nézem Szememet gyanúsan meresztve a háztetőkre Ahonnan épp most esett le Egy halott veréb És egy százéves falevél.. Vítézslav Nezval verseinek zenéje kíséri lépteinket, melyek a kertek gyöngyéhez, a Vrtbovský kerthez vezetnek, s máris megbámuljuk a remek, miniatűr kertnek az Atlaszát, a zenélő lépcsőket, a zöld pázsit alvó rózsáit. És a távoli Loretto harangjátéka is mintha egy Hašler-dallamot játszana... Egy foszlány idetéved és a kert díszkútján pihen meg: Amikor azonban meglátja a kút medencéjében, a mesékről álmodó aranyhalacskákat, a bámulattól kőbe merevedik. Lehet, hogy majd a rózsásujjú hajnal lágy érintésétől ismét életre kél, lehet, hogy éppen abban a pillanatban, amikor a napsugarak kíváncsian dugják össze aranyfürtös fejecskéiket, s azon csodálkoznak, hogyan is hullajthattak ezüstpikkelyeket a medence apró aranyhalacskái. Nem tudják a kis balgák, hogy csak babonás turisták dobálták a díszkút medencéjébe a csillogó tíz- és huszonötfilléreseket, azok, akiket elbűvölt a kert és a pillanat varázsa, s akik szeretnének még egyszer ide visszatérni. Pár lépésnyire innen, nem is kődobásnyira, a Fürs- tenbergek, a Pálffyak, a Kolovrathok, a Thunok kertjei virágoznak és a Lobkowitzék kertjének illata belevész a Szemínaristák kertjének, meg a Petfín bokrainak illattengerébe, ahol K. H. Mácha bronzszobra köszönti mély meghajlással a neki virágcsokorral kedveskedő szerelmeseket és orgonabúgás- sal súgja fülükbe halhatatlan strófáit: „Éppen május első estje volt A legdrágább szerelmi nap Szerelmes gerlehang dalolt Az illatos fenyők alatt Vágyról beszélt a halk moha Bokor jajongta bánatát, S hogy szólt a csalogány dala.. Bár már régen nyoma veszett a gyógyszerészek híres kertjének, ahol Petrarca szonettjeit, Cola di Rienzi pedig naplóját írta, a Malá strana mégis a pazar, műemlékekben gazdag kertek városnegyede maradt. Hiszen a de Vries szobrokkal ékesített Wallenstein (Valdštýn) palota kertje még a német szecesszió nagy bárdját Detlev von Liliencront is megihlette, aki így énekelt: „A Székesegyház! A Vár! Oh, Te Szépek Szépe! Tőled csak egy van szebb Prágában: a Wallenstein palota! A Wallenstein palota! Oh, én szép csillagnapom! De Tőled még szebb a palota kertje .. Paloták és kunyhók, díszkertek és bozótok útvesztőjében tévelygünk, a szépség mámorától bódultán. Az egyik borozóból zeneszó szűrődik ki. A zongorista Brahmsot játszik, a csepfolyős rubin bíborán világlik ki az árkádok homályába, ahol halkszavú kísérőmmel vagy századszor vallók szerelmet a városok városának, amelynek szépsége előtt egyaránt fejet hajtott a hódító és a behódolt is. S nemcsak Jan Neruda meg Jaroslav Vrchlický és Antonín Sova énekelték meg szépségét, hanem Henry Wodsworth Longfellow is, a nagy amerikai költő, csakúgy mint az elszármazottak egyik, Reiner Maria Rilke, aki Párizsban, Rodin tőszomszédságában mély nosztalgiával emlékezik Prágára, a Malá stranára, „az ódon házak oromzatára és a keskeny udvarok homályára, ahová csak csücske téved be az ég végtelen kékjének, ahol a lépcsőkön Amorettek mosol va kíséri a vendéget, a háztetők ereszéről pedig virágkoszorúk csengettyűszava hallatszik, s a pókhálóbau megbúvó kapuk mögé belopódzó napsugár titkos szavakat olvas le az ódon márványfalakról“. És a ril- kel hangulatba tökéletesen beillenek František Halas strófái: „Az izzó neon-mézga átcsorog az érett éjen s az álmatlan szemeket szorongás szárny vakítja A kapu kopott címeréből a lovag egy lankadt rózsát ejt az utca kövére Sisakrostélyát feltolva mosolyog az éjszaka szülte lányra ahogy édesen elomlik a bűnben Lelép, páncélja csörren s eltiporja a rózsát mint aludni tér a kripta sírkövére S tavaszi fülemüle-rekviem száll fel a parkból“ Lehet, hogy a költő a kőhíd mellett strázsáló megkopott Brunclik lovagra gondolt, aki a Kampa álmát vigyázza és közben a Moldva melódiáit dúdolja magános vártáján. S nézi a folyó sötét hullámait, melyek elmosnak vért, szennyet, pártütést és árulást, hűtlen szerelmet és bosszúálló bigott főpapok, kegyetlen megszállók emlékét. Csak a nép marad fenn minden időkre, a nép és a híd. Távolról a Petfín kilátótornyának csillogó rubinjai fénylenek és a holdvilágos éjszakában kísértetiesen fehérük Károly császár „Éhség fala“, amely már régen a szerelmesek fala lett, s amelyről a költő így énekel: „Császár, bocsásd meg! Híres faladnak burkolatába egy szívet véstem én, s hiszem, hogy nyomai fennmaradnak forró nyárban, s télvíz idején! Hogy fáradságot meg sem érte tán? Nem tudhatom, lehet, hogy igen. Bár azt sem tudom már, hová tűnt a lány, Prágát azonban ma is szeretem!“ — Valóban, szólalt meg Apollinaire, hol van már a tavalyi hó, hol vannak Ninon, Madelon, Margot, Claire és a többiek? És hol van Helenka, Jarmila. Vlasta, Libuše és Mária, tettem hozzá halkan. Már a nevükre sem emlékszem, eltűntek mint a tavalyi hó! Leszállt az éj, alszik a város, a sötétkék csendet azonban rendre szilánkokká zúzza a piros villamos csengettyűje, de ott látom František Halast. — Lehet, kimenőt kapott ő is a mennybéli kapuőrtől — Kandúrhoz címzett borozóból éppen most indul szürke felhőköpenyében hazafelé. Egy pillanatra megáll, majd búcsúzóul súgja: „Balzsamos fenyők tornyának fokán, a virrasztás kakasa gubbaszt, a várakozások fémszelei kukorékolni kényszerítik Mint a szeretőm lába oly gyengén dalkálják városomat a dombok, és a Petiin, a tavasznak ez az üstdobja feltámadásról álmodozik. S gátjaid Moldvám, vízi fonalak erődjei, sirályok csónakjai suhannak ott el, gátjaidban Moldvám, a vizek szelleme dalol És éjjelente az aranybaöltözött vízimanó frakkjáról szőke fények csergedeznek.“ Lépteket hallok. A Malostranské námestiu hófehér szakállával, kezében bottal Ján Zrzavý, a festők nesztora bandukol. Lehet hangversenyről tér éppen haza, s Emma Destinová bronzfeje kedvesen rámosolyog. Aztán a Miklós dóm órája éjfélt jelez s Guillaume Apollinaire elbúcsúzik tőlem. Egyedül maradok a Malá Strana híres múltjával, hisz itt, éppen ebben a házban, az úgynevezett Kajetán házban alapították meg 1834-ben a cseh hazafiak az első cseh színjátszó- kört, ahol J. K. Tyl, K. Sabina, K. H. Mácha és F. B. Trojan is játszottak és itt a szomszéd házban, a Ma- lostranská Besedában rügyezett ki B. Pecka és Ladislav Zápotocký vezetése alatt a cseh munkásmozgalom is. Egyedül maradtam a történelemmel és egy elkésett plakátragasztóval, aki, ahogyan a költő Miroslav Florián mondja: Ecsetjét a dextrinbe mártja és kiragasztja szerteszét színészek bősz tekintetét s kisasszonyokat muszlim ruhában ...“ Aztán kerékpárra pattan és eltűnik a Karmeliták utcájában. Én pedig elindulok hazafelé és édes-bús dallamként zúgnak fülemben a költő strófái: Leszállt az éj — s én járom a várost, Rómánál is szebb volt ma Prága, s félek, hogy az álomból, mit én most álmodom — nincs ébredés, s hátha a csillagokat, amiket nappalon ódon székesegyház párkánya alatt vízokádók fránya képe rejt — soha meg nem láthatom .. Öh, milyen szép vagy Prága, szebb mint a mesék tarka világa! BARSI IMRE 1972. VIII. 6. A Malá Strana háztetői A híres Wallenstein palota kertje (részlet) (A szerző felvételei)
