Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-31 / 205. szám, csütörtök
Dr. Simái Mihály tollából a minap cikk jelent meg a budapesti Ország Világban. Az érdekes írást alább rövidítve közöljük. ... Az Élelmezési és Mező- gazdasági Világszervezet, a FAO számításai szerint a világon körülbelül 400 millió ember él állandó éhségben. Több mint egymilliárd azoknak a száma, akik életükben sohasem lakhatnak jól. Még ennél is többen vannak, akiknek táplálkozása nem elegendő az emberi szervezet normális működéséhez: mintegy másfél milliárd ember. „A világ egyik része olyan fejlett, hogy a dolgozók egyötöde vagy egytizede az egész lakosságot el tudja látni élelmiszerekkel, sőt hatalmas feleslegeket is termel... Ugyanakkor a világnak más részein, beleértve Afrika, Ázsia és Latin-Ame- rika hatalmas területeit, az élelmiszertermelés technikája alig magasabb, mint Mezopotámia és Egyiptom ősi civilizációjában volt... A szállítás olyan primitív, hogy a termelők a legközelebbi piacra is alig tudják Slelmiszereiket elszállítani“ — óllapítja meg az ENSZ egyik dokumentuma. Az éhség fő oka a volt gyarmati és függő országokban nem a természet „szűkmarkúsága“. Éppen ellenkezőleg. Azoknak az országoknak túlnyomó többségében, ahol az emberiség éhező harmada él, évente két, sőt nemegyszer három termést is be lehetne takarítani a táplálkozás szempontjából alapvető fontosságú növénykultúrákból. A történészek számos ilyen országra vonatkozóan bebizonyították, hogy lakosságuk jobban táplálkozott az imperialista gyarmati uralom előtt. Tény, hogy a gyarmatosítók sok helyütt elsorvasztották a lakosság táplálását szolgáló földművelési ágakat (nem ritka emiatt, hogy az élelmiszerfogyasztás 30—60 százalékát behozatalból fedezik), s a mezőgazdaságot egy, vagy néhány „anyaországbeli“ fogyasztás célját szolgáló termékekre specializálták (tea, gyapot, kávé, cukornád stb.). Ezekből a terményekből a modern művelésű ültetvényeken a termésátlagok rendszerint igen magasak. Ugyanakkor azonban az egész mezőgazdaság, s ezen belül különösen a helyi fogyasztást szolgáló termelés rendkívül elmaradott, s az ebből származó jövedelmek — amelyből a lakosság túlnyomó többsége él — hihetetlenül alacsonyak. A nyomorúságos jövedelem- szinthez sok egyéb is járul. A hiányos táplálkozást okozó tényezők között szerepelnek például az élelmiszertabuk, a vallási előírások, a babonák és az előítéletek is. Egyesek hozzájuthatnának tojáshoz, de vallási okokból nem akarnak tojást fogyasztani, mások azt hiszik, hogy a tehéntej nem gyermekeknek való táplálék. Egyes hasznos élelmiszereket megvetnek azért, mert inkább állatoknak való takarmánynak tekintik, mint emberi tápláléknak. Példa erre egyes távol-keleti országok ellenszenve a sárgaborsóval szemben. Afrikában számos szigorú tilalmat ismernek a terhes és szoptató nőkre vonatkozólag, amelyek gyakran megvonják az anya étrendjéből a tápértékét, és rontják a gyermek egészségét. Az éhség, a hiányos táplálkozás nem csupán a fejlődő országok problémája korunkban. Még a leggazdagabb, iparilag fejlett kapitalista országban, az USA-ban is több millió olyan szegény él, aki sohasem lakhat jól. A hiányos táplálkozás okozta betegségek és elváltozások más, fejlett országokban sem ismeretlenek. Mégis, a fejlődő országokban az éhség sokkal több szenvedést okoz, mint másutt a világon. Ezeken a területeken nagy tömegek éheznek, generációk korcsosulnak el, válnak „törpévé“, vakulnak meg az A-vitamin hiánya miatt. Csecsemők és gyermekek tízmilliói halnak meg, még mielőtt elérnék a hatéves életkort. A fejlődő országokban a halálozások több mint 50 százaléka csecsemő- és gyermekhalál. Egyes afrikai országokban legalább öt gyermeknek kell lennie egy családban“, hogy közülük egy elérhesse a 15 éves életkort. Északkelet-Brazíliában a gyermekek 48 százaléka nem éri el az egy évet, s négyévesnél fiatalabb korban hal meg a gyermekek 63 százaléka. A nyilvántartásokban a halál oka általában valamiféle kisebb fertőzés. Köztudott azonban, hogy a fő ok: a hiányos táplálkozás. A fejlődő országokban az emberek százmilliói élnek, akiknek kalóriaadagja néha szükségletük felét teszi ki (1). Ezeknek a millióknak nincs lehetőségük arra, hogy testileg és szellemileg helyrejöjjenek. Ingerlékenyek, kedvetlenek, könnyen lelkesednek, majd apá1972. tiába süllyednek, képtelenek bármiféle tartós erőfeszítésre. A hiányos tápláltságnak jelentős szerepe van abban, hogy a fejlődő országokban alacsony az átlagéletkor. A hiányos táplálkozás tehát csökkenti az emberek produktív éveit. A közelmúltban végzett számítások kimutatták, hogy egy jobban táplálkozó délkelet-brazíliai munkás körülbelül ötször annyit termel, mint a rosszul táplálkozó északkelet-brazíliai. Ez utóbbi körzetben a rossz táplálkozás miatt alacsonyabb az átlagos életkor, és a társadalom számára az egy termelőévre számított előzetes Iskoláztatási és egyéb költségek magasabbak. Az elégtelen táplálkozás miatt alacsonyabb a munka termelékenysége is, hiszen a test gyengébb a megfelelő tápanyagok hiánya miatt, tehát az apátia, a letargia, a kezdeményezés és a munkakedv hiánya a jellemző. A termelékenység és a táplálkozás színvonala közötti kapcsolat, összefüggés egyik gyakorlati illusztrációja volt a pánamerikai autóút építése. A helyi munkaerő munkájának termelékenysége több mint kétszeresére emelkedett, amikor a munkahelyen bevezették a rendszeres napi háromszori étkezést. A legközvetlenebb feladat az éhség leküzdése érdekében: az élelmiszertermelés fokozása a fejlődő országokban. A hatvanas években a fejlődő országok többségében a lakosság még gyorsabban nőtt, mint az 1950 —1960 közötti évtizedben. 2000-ig Afrika lakossága előreláthatólag megkétszereződik, Ázsiában két és félszeresére, Latin-Amerikában pedig háromszorosára nő a népesség. Az ily mértékben növekvő lakosság táplálása még a jelenlegi alacsony fogyasztási szinten is igen nehéz feladat. Pedig az éhség leküzdéséhez ennél többre van szükség. Ahhoz például, hogy 1980-ig a gyengén fejlett országok lakossága elérhesse az emberi élet normális fenntartásának biztosításához szükséges minimális élelmezési normákat, a rendelkezésre álló gabona- mennyiséget 34 százalékkal, a hüvelyesek mennyiségét 59 százalékkal, a gyümölcs- és főzelékféléket 64 százalékkal és az állati termékeket 70 százalékkal kellene növelni! Ilyen feladat megoldását a hagyományos mezőgazdasági termékekkel sok helyen nem lehet elérni. Hosszú évek óta kísérleteznek úgynevezett „csodanövényekkel“, amelyek hozama többszöröse a hagyományos fajtákénak. Sikerült az ilyen búza- és rizsfajtákat kitermeszteni. Az utóbbi években egyre több szó esik az úgynevezett „zöld forradalomról“ a fejlődő országokban. Ez magas hozamú búza és rizs termesztésének bevezetését jelenti. Ilyen termékfajták meghonosítása révén Mexikó önellátóvá vált gabonafélékből. India pedig míg 1967- ben még 6,3 millió tonna búzát importált, 1972-re már csaknem 10 millió tonnás készletet halmozott fel gabonafélékből. A „zöld forradalom“ azonban új nagy veszélyeket is hozott magával. Az új termékfajták új agrotechnikát követelnek. Ennek alkalmazására általában csak a gazdag paraszti rétegek képesek. A szegényparasztok tömegesen mennek tönkre, veszítik el megélhetési lehetőségeiket. Az új gabonafélékhez kevesebb munkaerő kell. Romlik tehát a foglalkoztatottság. Csökken a fizetőképes kereslet. A lakosság nagy tömegei ily módon kevesebb (!) élelmiszert tudnak vásárolni, mint korábban. Megfelelő társadalmi intézkedések, helyes jövedelem- politika, foglalkoztatáspolitika nélkül a „zöld forradalom“ nem hoz megoldást a fejlődő országok számára. Az éhség és a hiányos táplálkozás a fejlődő országokban más okokból sem egyszerűen a gabonatermelés növelésének kérdése. A proteinhiány felszámolásához (s ez egyik legfőbb megoldandó feladat) döntő fontosságú az állattenyésztés fejlesztése. A világ szarvasmarha-állományának 70 százaléka, a juh- és kecskeállományának 63 százaléka és a sertésállományának 60 százaléka a fejlődő országokba összpontosul. A világ tejtermelésének azonban csak 21 százalékát, a marhahús-termelésnek 34 százalékát és a sertéshús-termelésnek 37 százalékát állítják elő ezekben az államokban. Az igavonó állatok helyettesítése gépekkel a mezőgazdaságban és a szállításban, már önmagában is jelentősen megnövelné a produktív tartalékokat. Az igavonásra használt lovak, ökrök és bivalyok sok takarmányt fogyasztanak, azonban számos országban csak az év kisebbik részében dolgoznak. Indiában például az igás állatok csak 80—90 napot dolgoznak évente, s a fenntartásukra fordított kiadások az összes mező- gazdasági költségek nem kevesebb, mint 40 százalékát teszik ki. Kiszámították, hogy ha Indiában az igavonó szarvasmarhákat traktorral helyettesítenék, az ország élelmezési forrásai 50 százalékkal emelkednének. Az éhség leküzdésének feltétele a fejlődő országokban megfelelő nemzeti tartalékok képzése is. A mezőgazdasági termelés ingadozása ezekben az országokban ugyanis lényegesen nagyobb, mint a fejlett tőkésországokban, s eléri a SOSO százalékot is. Az évi terméshozam sokkal nagyobb mértékben függ a természeti feltételektől, időjárási viszonyoktól, mint a fejlett ipari országok gépesített, jól felszerelt mezőgazdaságában. Az éhség felszámolása azonban nem egyszerűen a mező- gazdasági termelés növelésének kérdése, s messze túlnő az élelmiszerellátás, készletezés és elosztás problémáin: szorosan összefügg az általános gazdasági fejlődéssel. A FAO közgazdászainak számításai szerint ahhoz például, hogy a fejlődő országokban az egy főre jutó élelmiszerek mennyiségét évi 1,5—2 százalékkal növeljék, az egy főre számított nemzeti jövedelmet évi 2—3,5 százalékkal, az egész nemzeti jövedelmet évi 5 százalékkal, a mezőgazdasági termelést pedig évi 4—4,5 százalékkal kell növelni. (Ugyanakkor a FAO számításai szerint ahhoz például, hogy India és Pakisztán lakói annyi gabonafélét fogyaszthassanak egy főre számítva, mint Japán, ahol pedig a fogyasztás viszonylag alacsony, évi 33 millió tonnával több gabonára lenne szükség. Az USA fogyasztási szintjének eléréséhez pedig további 238 millió tonnára.) Nem elegendő azonban a nemzeti jövedelem növelése, szükség van olyan elosztásra is, amely nem a gazdagokat teszi még gazdagabbakká, hanem elsősorban a dolgozó tömegek helyzetét javítja. Ez pedig csak jelentős társadalmi reformok és a gazdaság tervszerű fejlesztése útján valósítható meg viszonylag rövid történelmi időszak alatt. A CSSZSZK legnagyobb energetikai kazángyára, a tim *ei Sz. M. Kirov energetikai gépipari üzem gyártmányainak mintegy 70 szá- zalékát a KGST országaiba szállítja. Az üzem nagy teljesítményű gyártmánya közé tartozik az energetikai kazán, amely órán-1 ként 670 tonna gőzt állít elő 200 megawattos energetikai blokkok számára. (CSTK felvételJ Kölcsönösen előnyös A határ menti gazdasági együttműködés lehetőségeinek jobb kihasználása érdekében hasznos tevékenységet fejt ki az e célból megalakult magyar —szlovák munkabizottság, mely már korábban feldolgozta azokat az adatokat, amelyek a határ menti forgalom szempontjából számításba jöhetnek, s azokat a helyszínen megvitatta. A kérdés jelentős mértékben érinti a trebišovi járás gazdasági életét is. E járás szempontjából főleg azok a megbeszélések fontosak, amelyek Borsod megye székhelyén, Miskolcon, illetve a trebišovi járás területén folytak le. Mint ismeretes, Borsod megye a magyar népgazdaság fontos láncszeme. Gazdasági szerkezetében különösen a kohó- és a bányaipar játszik nagy szerepet, de jelentős a mezőgazdasága is, és itt terem a világhírű tokaji bor is. Borsod megye járásai és a trebišovi járás között már eddig is számottevő gazdasági kapcsolat alakult ki. Járásunk építőipara például Borsod megyei kaviccsal is dolgozik, a Cierna nad Tisou-l (Ágcsernő) átrakodó állomás mintegy lO'i magyarországi munkást foglalkoztat, a Miskolci Magasépítő vállalat 60 dolgozója építi az itteni szállodát, és a sátoraljaújhelyi kórházban a kölcsönös megegyezés alapján sürgős esetekben járásunk lakosainak is segítséget nyújtanak. A megye szakemberei újabb javaslatokat tettek a gazdasági kapcsolatok bővítésére. Szomszédaink műtrágyát, zöldséget, gyümölcsöt, bort és növényvédő szereket kínáltak. Tőlünk továbbra is vásárolnának hazai termelésű tokaji bort és komlót. Borsod megye gazdasági fejlődésére pozitívan hatna, ha a trebišovi járás közvetítésével háztartási gázt is kapnának tölünk. Ez különösen Sátoraljaújhely fejlődését segítené elő. Szóba került továbbá a Tisza hajózhatóvá tétele is, valamlut azok az üdülési lehetőségek, amelyek az újhelyi járásban és a megye területén vannak. A bizottság megvitatta a Sá- toraljaújhely-Slovenskó Nové Mesto-i határátkelő problémáit. Ezen az átkelő helyen a személyforgalom évről-évre növekedik, ezentúl pedig különösen fontossá válhat a Magyarországról Lengyelországba irányuló tranzit tehergépkocsi forgalom szempontjából. A Slovenské Nové Mesto—Trebišov—Vranov —Dukla-i út leegyszerűsíthetné a jelenlegi forgalmat, amely Košicén keresztül történik. A problémák megoldását egy új vámház felépítése tenné lehetővé. Járásunk területén a bizottság megnézte a trebišovi Fru- cona élelmiszeripari üzemet, amelynek berendezéseit Magyarországtól vásárolták és gyártmányait exportra is kínálja. Megtekintette továbbá a Streda nad Bodrogom-i (Bod- rogszerdahely) takarmánykeverő üzemet, amelynek irányító központját nagy érdeklődésről szemlélték a magyarországi vendégek. Ennek az üzemnek is lehetősége volna kooperálni a szomszédos magyar járásokkal. A mezőgazdasági vállalatok közül a bizottság megtekintett© a Somotori (Szomotor) Magtermesztő Állami Gazdaságot, amelynek öntözéses gazdasága a legkorszerűbb a járás terűié- tén, valamint a Kráľovský Chlmec-i (Királyhelmec) Állami Gazdaságot. Mindkét vállalat kapcsolatban áll a szomszédos magyar járások üzemeivel, ezek azonban egyelőre csak a tapasztalatcserére szorítkoztak. A vállalatok igazgatói szerint hasznos lenne a kapcsolatot kiterjeszteni vetőmagvak, gazdasági állatok, műtrágya, permetezőszerek, gépek, gépalkatrészek cseréjére, illetve megvásárlására is. A bizottság mérlegelte továbbá, hogy a trebišovi járás gazdasági szerkezetét két fontos tényező szabja meg. Az első és alapvető a mezőgazdaság, melynek fejlesztésére megvannak a természeti adottságok. A másik a járásban levő száraz kikötő, amely a Szovjetunióval kapcsolatos forgalmat bonyolítja le. E két fontos tényező fejlődését jelentősen elősegíthetnék a határmenti forgalomból adódó újabb lehetőségek. Járásunk mezőgazdasági területe több mint százezer hektár. Része a kelet-szlovákiai termékeny síkságnak, alacsony he. gyei pedig a tokaj hegyaljai bortermő vidék hegyeinek északi nyúlványait képezik. Bár csapadékban szegény vidék, vízgyűjtő területe alapján a köztársaság vízben leggazdagabb területei közé sorolható. A belterjes gazdálkodás teljesen indokolt, a szomszédos járásokkal való kooperáció pedig csak növelné mezőgazdasági termelésünk hatékonyságát. A Cierna nad Tisou-i átrakodó állomás már most is több mint ötezer embernek nyújt munkalehetőséget. Az ötéves terv szerint ezek a lehetőségek tovább bővülnek. A Vojanyi Hőerőmű az ötödik ötéves terv végén hazánk legnagyobb energetikai központja lesz. A II., III., és a IV. hőerőmű tüzelőanyaga kőolaj lesz, ami a vegy. ipar fejlesztését is lehetővé teszi. Ebben a tekintetben is el- mélyíthetők gazdasági kapcsolataink a Borsod megyei vegyi kombináttal. Járásunk helyi gazdálkodási ipara Is fejlett. Gyártmányaink a Magyar Népköztársaságba is eljutnak, ahová jelenleg bútort szállítunk. Iparunk azonban szeretné a kooperációt termelési integrációvá fejleszteni. Közép- Európában például csak két helyen, éspedig Kráľovský Chlmec-en és Balassagyarmaton gyártanak kábeldobokat. A két üzem között nagyon hasznos lenne a kapcsolatok elmélyítése. A felsoroltakból azt tapasztalhatjuk, hogy a Borsod megyei szakemberek javaslatai sokban megegyeznek a járásunk által javasolt lehetőségekkel. Ezért reményünk van arra, hogy a két baráti ország központi szervei mindent megtesznek azért, hogy ezek a gazdasági lehetőségek ne maradjanak kihasználatlanul, annál is inkább, mert pegvalósításuk mindkét részről a dolgozók életszínvonalának emelését szolgálni VERES SÁNDOR mérnök, a Trebišovi JNB alelnökö
