Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-29 / 203. szám, kedd
B ármikor lépjük dt a Žiar nad Hronom-i Szlovák Nemzeti Felkelés Üzemében az elektrolízis részlegének küszöbét, mindig ugyanaz a kép fogad: kohókádak hosz- szú sora, elviselhetetlen hőség, por és zaj. Ez az üzemegység megállás nélkül dolgozik. Tulajdonképpen ez a gyár szíve. Tizenkilenc éve egyfolytában lüktet, csak az emberek cserélődnek benne. A kohászok négy műszakban, hatóránkint váltják egymást. Izzadnak, fáradnak, néha nagyobb, néha kisebb erőfeszítéssel dolgoznak. Ez azonban nagyon relatív fogalom, mert itt bizony azok előtt is kalapot kell emelni, akik éppenséggel „kisebb“ erőt fejtenek ki. A kohászok fizikai igénybevételével kapcsolatban az orvosok megállapították, hogy amíg egy hivatalnok egy műszak alatt 800 kalóriát fogyaszt, a kohász ugyanannyi idő alatt több mint négyezret! A žiari kohászok zsörtölődnek is emiatt, de ezt nem gondolják komolyan. Olyan zsörtö- lődés ez, mint amikor az apa rakoncátlankodő gyermekét szidja. Mert a kohászok szeretik és becsülik szakmájukat, tudják, hogy munkájukkal jelentős értékeket termelnek az egész társadalom számára. TIZENKILENC ÉVE Az első csehszlovák alumíniu- mot 1953. augusztus 29-én öntötték, a Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulóján. Nem véletlen tehát, hogy az üzem ezt a nevet vette fel. Nagy esemény volt ez akkor! Köztársaságunk, bár az iparilag fejlett államok közé tartozott, alumíniumgyártással eddig még nem foglalkozott. Csak a háború után született meg a döntés. A nyugati kapitalista államok gazdasági bojkottal akarták térdre kényszeríteni nálunk a szocializmust. Ez a fehér fém is a stratégiai áruk lajstromára került. Nein maradt más hátra, magunknak kellett megbirkózni a nehéz feladattal. Segítséget nyújtottak azonban a szovjet szakemberek. Rendelkezésünkre bocsátották az alumíniumkohó összes terv- és technológiai dokumentációját, az emberek pedig a Szovjetunióban és Magyar- országon ismerkedtek az alumíniumgyártás fortélyaival. Tizenkilenc év telt el azóta, s az akkori események ma már történelemmé váltak. Olyan történelemmé, amely a szocialista társadalom életképességét, a szocialista államok kölcsönös együttműködésének mérhetetlen jelentőségét és népünk törhetetlen, erős akaratát bizonyítja. Látogatás a Žiar nad Hronom-i Szlovák Nemzeti Felkelés özemben Azóta sok minden megváltozóit a gyárban, a kohászok többsége azonban mindvégig kitartott munkahelyén. Akik akkor fiatalon kerüllek az üzembe, ma már derék negyvenévesek, és akik akkor voltak negyvenévesek, ma már a megérdemelt pihenésre gondolnak. A kohászok idősebbek lettek, a technológia pedig megfiatalodott; a legnehezebb munkát gépesítették. Michal Koniar mérnök, az A- részleg vezetője így számol be erről: „A kohászok a kádak csapolás előtti eligazítását eleinte kézi szerszámokkal végezték körülbelül három éven keresztül. Azután légkalapácsos targoncákat állítottunk be, ami már bizonyos fejlődést jelentett az előbbiekhez képest, de a targoncákat kézzel kellett tologatni az egyik kádtól a másikig. Csak 1963-ban helyeztük üzembe a nehéz elektromos targoncákat, amelyeket a kohászok tréfásan „huligánoknak“ neveztek el. Állítólag azért, mert olyan lármát csapnak, mint a huligánok. Ma tehát a kohász a targoncán, a „huligánon“ tilve, vezér- lőkarojt által irányítja annak munkáját. Természetesen köny- nyebb lett a többi munkafolyamat is az üzemben. Tökéletesítették a technológiát. Az idősebb kohászok még emlékeznek rá, hogy a kádakat régebben csak az anődhatás idején igazították él. Ma kétóránkjnt végzik ezt a munkát. És az eredmény? Több alumíniumot állítanak elő, mint bármikor azelőtt. A JÖVÖ FÉMÉ Az első negyedévben több mint ötven tonna volt a terven felül előállított alumínium mennyisége, ami már tekintélyes mennyiség. Népgazdaságunknak azonban egyre több alumíniumra van szüksége, a kohászoknak nem kell félniük, hogy munka nélkül maradnak. Az alumínium a jövő fémé, mely egyre nagyobb területen érvényesül. A kohászok tudják, milyen fontos nyersanyag kerül ki a kezük alól, ezért a szocialista munkaversenyt főleg a jő minőségű és hatékony munkára irányították. Koniar mérnök azt is elmondotta, hogy a terven felüli termelés mellett az első negyedévben megtakarítottak több mint 500 000 koronát. Értékelték a legjobb dolgozók munkáját. Az elektrolízisben több magyar nemzetiségű kohász is dolgozik. Egyesek a délebbre fekvő járásokból járnak ide munkába, de többen már családostól a városban laknak. El kell ismerni, hogy többnyire a legjobb dől gozók közé tartoznak. Fejes l.ajos például szinte minden hó napban elnyeri a „legjobb kohász“ elnevezést, jó munkát végez Pétróczi László csoportvezető is, aki munkája mellett aktív pártfunkcionárius, a páct- csoport vezetője. Dicséretet érdemelnek azonban a többiek is, elsősorban Frank Mihály és Ko vács elvtárs, valamint Bújna mester. A kohászok jő munkát akarnak végezni, ám gyakran merülnek fel objektív nehézségek. Problémáikat a termelési értekezleteken, a párt- és a szak- szervezeti gyűléseken vitatják meg. A párttagok példát mutatnak a munkában, segítenek megoldani a problémákat és nem kis részük van a jó termelési eredmények elérésében. NYÄRI FORRÔSÄGBAN Az üzem messzemenően gondoskodik a kohászok egészség- védelméről. Első helyen említhetjük a hatórás munkanapot, miközben nyolcórai munkaidőnek megfelelő bért kapnak. A porelvonó berendezések felszerelése óta jelentősen javult a csarnok levegője is. A kohászok, a szakszervezeti tagok évente egyhónapos gyógy- kúrán vehetnek részt a Sklené Teplice-i üzemi szanatóriumban, de más üdülési és kirándulási lehetőségeik is vannak. Ezeket a juttatásokat a kohászok valóban megérdemlik. Sok embert ide csalogatott már a hatórás . munkaidő és a három és félezer koronás kereset. Ám három nap sem telik bele és továbbállnak, mondván: „Nem vagyok én apagyilkos, hogy ilyen munkát végezzek!“ A kohászok legnehezebb időszaka a nyár. A kádakban a hőmérséklet eléri a 900 fokot. A csarnok belülről fűtött légkörét a kinti hőmérséklet is fokozza. A kádak körül a hőmérséklet 50—60 fok. A felgyülemlett akimínitimoxidot el kell távolítani, ki kell nyitni a kádakat, ilyenkor a hőmérő higanyszála a kádak körül 90 fokra is felugrik! Az embernek harmincfokos hőségben még a vízparton tétlenkedve is melege van, képzeljük hát el, hogy a kohászoknak ettől háromszor melegebb hőmérsékletben kell nehéz munkát végezniük. A szívük a fülükben lüktet ilyenkor, és patakokban ömlik róluk a verejték. A csarnokon kívüli harmincfokos melegbe hűsölni járnak. Egy kohász hat óra alatt ' 10 —15 üveg ásványvízzel pótolja a kiadott nedvességet. Az egész elektrolízis részlegén 3000 üveg ásványvíz fogy el naponta. Ehhez naponta fél liter tejet is kapnak a kohászok az tizein költségére. — Sokan pedig azt gondolják — mondja Juraj Fedor mester —, hogy a kohászok hat órán át csak üldögélnek a munkában. Fedor mester szakember a javából. Kezdettől fogva az elektrolízisben dolgozik. Számos történetet, anekdótát ismer, többnyire vidámakat. Az egyik egy rádióriporterről szól, aki a zajt akarta feljátszani a csarnokban. Ajánlották neki, hogy húzzon gumicsizmát, de visszautasította, mondván, majd vigyáz. Kint esett az eső, cipője talpa átázott, s a csarnokba lépve megfeledkezett ígéretéről, rálépett a targonca szegélyére és az ötszáz volt alaposan ösz- szerázta. „A fene egye meg — mondta, amikor leugrott —, hol van az a csizma?!“ A városban immár tradícióvá vált, hogy a május elsejei felvonulásokon a kohászok haladnak a menet élén. Megtisztelő hely ez, a társadalom elismeri nehéz munkájukat. Ezt a kis riportot azért írtuk, hogy a forró nyári napokban is megemlékezzünk róluk, s a Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulója alkalmából felidézzük a gyár csaknem két évtizedes történelmét. DU^AN KLEIMAN Útjavítás kánikulában ... (Tóthpál Gyula felvétele) A kohókádak hosszú sorában elektrolízis által lesz a timföldből ulumínium. A férfi egy zsebkendőre emlékeztető ronggyal megtörölte száját. — Hans Kloss kapitány — mondta. — Legutóbb a 175. hadosztály törzsénél kémeihárító tiszt. — Központi Hadsereg Csoport *— állapította meg Fräulein Elken. — Nagyszerűen tájékozott. — Igen. Miért éppen errefelé vergődött át? — Nyomozás? — Kloss mosolygott. — Körül voltam zárva. Az Oderáig — egyenruhában, aztán — mindenki a saját szakállára cselekedett. — És véletlenül tért be ebbe a ház- ba? — Abba a házba, ahol egyáltalán nem biztonságos — szólt közbe Schenk. — Helmuth Ring ezredes ugyanolyan szolgálatban van, mint én, tudtam, hogy idevalósi. Kinél, ha nem a családjánál kereshettem volna menedéket? Elegendő? — Ismerte a nagybátyámat? — kérdezte Inga. — Ismertem ... Nagyszerű ember ... Biztosan senki sem várta Inga ilyen reakcióját. Felugrott a székről. — Nagyszerűi — kiáltotta. — Maga is azt mondja, hogy nagyszerű ember. Mindnyájan egyformák! Gyávákl — Nem szabad így beszélni a nagybácsiról! — mondta Berta élesen. — Nem szabad? — Inga már nem uralkodott magán. — Gondolod, hogy egy idős nőre if>ni méltó egy német tiszthez és egy férfihoz? Fordította: Bába Mihály — Mit fecsegsz itt? Ki mondta ezt neked? — Schenk hangjában nem titkolt fenyegetés rejtőzött. — A nagybátyád sohasem lőtt nőre. . — .De igenis, lőtt. — Nőre! Német nőre! — húzódott a falig Inga. Hirtelen rémület vett erőt rajta, nem ismerte őket: Schenket, Bertát, Anna-Maríát... Fenyegetően közeledtek feléje. — Ki mondta ezt neked? — Schenk megragadta a karját. — Azonnal mondj el mindent — Anna-Maria hangja fémesen csengett. —- Titkod van előttünk! Hazudsz, vagy fantáziálsz — így Berta. — Nem, nem! — kiáltotta Inga. — Nem hazudok! Az edelsbergi várban lőtt... — Azonnal elhallgatott, mert megértette, hogy így is túl sokat mondott. De azonnal kérdésekkel árasztották el. A falhoz szorítva hallgatott. Kloss, aki kezdetben elég közömbösen figyelt erre a jelenetre, hirtelen reagált. — Befejezni ezt a nyomozást — nem emelte fel a hangját, egyszerűen kiadta a parancsot. Azonnal felé fordultak. — Kérem, ne avatkozzon bele. Ez családi ügy — kiáltotta Schenk. — Azt mondtam: befejezni ezt a nyomozást — ismételte meg Kloss. — Inga senki avatatlannak nem árul el semmiféle titkot. Igaz, Inga? —- Igaz — mondta halkan, és hálásan pillantott Klossra. Inga apja dolgozószobájába vezette be Klosst. A heveröre ágyazott neki. Kloss figyelmesen nézett rá. Valójában mit tudott? Mi történt az edelsbergi várban? El tudta képzelni, csak bizonyítékot kellett szereznie. Tehát mégis a vár! A többiek: Berta, Schenk,, Anna-Maria reakciója azt bizonyítja, hogy ők is tudnak, vagy legalábbis szeretnének tudni valamit. Közülük az egyik a Ring láncos kutyája, akit itt hagyott, az archívumot őrizni. De melyik? Elővette a cigarettáját. Inga is kért cigarettát. — Már dohányzol? — csodálkozott Kloss rögtön tudta, hogy elkövette az első komoly hibát. Az erdőben bujkáló embereknek nincs cigarettájuk. — Tartalék — mondta —, az ezred raktárából megmentettük. Meg lehetne parancsolni, hogy pontosan kutassák át a várat. Nowaic már fel. vette a kapcsolatot a városban állomásozó egységek parancsnokával. Természetesen semmit nem mondott Klossról, az ezredparancsnoknak csak azt jelentette, hogy speciális feladattal érkezett a városba. Kloss mielőtt Ringékhez betért volna, találkozott vele. Egy elhagyott ház kapujában beszélgettek néhány percig. Különben ezt a kaput Kloss nagyon jó helynek vélte és kijelölte találkozási helyüknek. Nowak nyugtalan volt, elmondta a parancsnokságon folytatott beszélgetést. Az ezredes elvesztette a kapcsolatot a hadosztállyal, a fronton a helyzet komp- likálódott, délen nagyobb német páncélos egységek jelenlétét állapították meg. Nem lehet tudni, hogy kerültek oda. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy az ezredparancsnok kelletlenül fogadta Nowakot. Levágott egy beszédet a magas törzskar tevékenységének témájára, akik 76-osok helyett tisztet küldenek a speciális feladatok végrehajtó= sához. Biztosan elégedetlen lesz, ha megpa- roncsolja neki, hogy jelölje ki az embe- reket a vár átkutatására, de a feladatot természetesen végrehajtja ... Csak most az a kérdés, hogy feladja-e neki ezt a feladatot? Ha semmit sem találnak, és a vakon való keresés rengeteg időt rabol el tólük, figyelmeztetik amazokat ... Hiszen fel lehet tételezni-, hogy a németek felkészültek az archíz vum elpusztítására. Kloss elhatározta, hogy előbb szth mélyesen végez felderítést. Ha meg tudná állapítani, hogy mit tud Inga miójában? És hogy ki a nagybátyja láncoskutyája? Inga az ajtó mellett állva szívta a cigarettáját. Kloss hozzálépett, vállára tette a kezét. Nem húzódott el. — Miért nem ülsz le? — Megyek már. — Várj, az a nő, akiről beszéltél, élf Inga hallgatott. Bizalmatlanul tekintett klossra. — Miért kérdezi? Tehát él — gondolta Kloss. — Ellenkező esetben Inga másképpen reagált volna. Hiszen ő nem fél Ring titkának elárulásától, mert semmit sem tud róla. Egyszerűen csak félti azt az asszonyt. — Azért kérdezem — mondta —, mert ha él, akkor veszélyben van. A várban lakott? — Igen — súgta Inga. — És látta — folytatta Kloss, igyekezett elképzelni azt a jelenetet. Emlékezett a fogoly kihallgatására. Az a német, Broll, két teherautóról beszélt és egy személyautóról. — És látta — ismételte meg —, hogy megérkezett két teherautó és egy személyautó. Csomagokat raktak ki... — Honnan tudja? — kiáltott a lány. Riadt csodálkozással nézett Klossra. (Folytatjuk) 1972. VIII. 29. KLOSS KAPITÁNY KALANDOS TÖRTÉNETE Andrzej Zbych:
