Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-29 / 203. szám, kedd

B ármikor lépjük dt a Žiar nad Hronom-i Szlovák Nemzeti Felkelés Üze­mében az elektrolízis részlegé­nek küszöbét, mindig ugyanaz a kép fogad: kohókádak hosz- szú sora, elviselhetetlen hőség, por és zaj. Ez az üzemegység megállás nélkül dolgozik. Tu­lajdonképpen ez a gyár szíve. Tizenkilenc éve egyfolytában lüktet, csak az emberek cseré­lődnek benne. A kohászok négy műszakban, hatóránkint vált­ják egymást. Izzadnak, fárad­nak, néha nagyobb, néha ki­sebb erőfeszítéssel dolgoznak. Ez azonban nagyon relatív fo­galom, mert itt bizony azok előtt is kalapot kell emelni, akik éppenséggel „kisebb“ erőt fejtenek ki. A kohászok fizikai igénybevételével kapcsolatban az orvosok megállapították, hogy amíg egy hivatalnok egy műszak alatt 800 kalóriát fo­gyaszt, a kohász ugyanannyi idő alatt több mint négyezret! A žiari kohászok zsörtölőd­nek is emiatt, de ezt nem gon­dolják komolyan. Olyan zsörtö- lődés ez, mint amikor az apa rakoncátlankodő gyermekét szidja. Mert a kohászok szere­tik és becsülik szakmájukat, tudják, hogy munkájukkal je­lentős értékeket termelnek az egész társadalom számára. TIZENKILENC ÉVE Az első csehszlovák alumíniu- mot 1953. augusztus 29-én ön­tötték, a Szlovák Nemzeti Fel­kelés évfordulóján. Nem vélet­len tehát, hogy az üzem ezt a nevet vette fel. Nagy esemény volt ez akkor! Köztársaságunk, bár az ipari­lag fejlett államok közé tarto­zott, alumíniumgyártással eddig még nem foglalkozott. Csak a háború után született meg a döntés. A nyugati kapitalista államok gazdasági bojkottal akarták térdre kényszeríteni nálunk a szocializmust. Ez a fehér fém is a stratégiai áruk lajstromára került. Nein maradt más hátra, ma­gunknak kellett megbirkózni a nehéz feladattal. Segítséget nyújtottak azonban a szovjet szakemberek. Rendelkezésünkre bocsátották az alumíniumkohó összes terv- és technológiai do­kumentációját, az emberek pe­dig a Szovjetunióban és Magyar- országon ismerkedtek az alumí­niumgyártás fortélyaival. Tizenkilenc év telt el azóta, s az akkori események ma már történelemmé váltak. Olyan tör­ténelemmé, amely a szocialista társadalom életképességét, a szo­cialista államok kölcsönös együttműködésének mérhetetlen jelentőségét és népünk törhetet­len, erős akaratát bizonyítja. Látogatás a Žiar nad Hronom-i Szlovák Nemzeti Felkelés özemben Azóta sok minden megválto­zóit a gyárban, a kohászok több­sége azonban mindvégig kitar­tott munkahelyén. Akik akkor fiatalon kerüllek az üzembe, ma már derék negyvenévesek, és akik akkor voltak negyvenéve­sek, ma már a megérdemelt pi­henésre gondolnak. A kohászok idősebbek lettek, a technológia pedig megfiatalo­dott; a legnehezebb munkát gé­pesítették. Michal Koniar mérnök, az A- részleg vezetője így számol be erről: „A kohászok a kádak csapolás előtti eligazítását ele­inte kézi szerszámokkal végez­ték körülbelül három éven ke­resztül. Azután légkalapácsos targoncákat állítottunk be, ami már bizonyos fejlődést jelentett az előbbiekhez képest, de a tar­goncákat kézzel kellett tologat­ni az egyik kádtól a másikig. Csak 1963-ban helyeztük üzem­be a nehéz elektromos targon­cákat, amelyeket a kohászok tréfásan „huligánoknak“ nevez­tek el. Állítólag azért, mert olyan lármát csapnak, mint a huligánok. Ma tehát a kohász a targon­cán, a „huligánon“ tilve, vezér- lőkarojt által irányítja annak munkáját. Természetesen köny- nyebb lett a többi munkafolya­mat is az üzemben. Tökéletesí­tették a technológiát. Az idő­sebb kohászok még emlékeznek rá, hogy a kádakat régebben csak az anődhatás idején igazí­tották él. Ma kétóránkjnt vég­zik ezt a munkát. És az ered­mény? Több alumíniumot állí­tanak elő, mint bármikor az­előtt. A JÖVÖ FÉMÉ Az első negyedévben több mint ötven tonna volt a terven felül előállított alumínium mennyisége, ami már tekinté­lyes mennyiség. Népgazdasá­gunknak azonban egyre több alumíniumra van szüksége, a ko­hászoknak nem kell félniük, hogy munka nélkül maradnak. Az alumínium a jövő fémé, mely egyre nagyobb területen érvényesül. A kohászok tudják, milyen fontos nyersanyag kerül ki a kezük alól, ezért a szocialista munkaversenyt főleg a jő minő­ségű és hatékony munkára irá­nyították. Koniar mérnök azt is elmon­dotta, hogy a terven felüli ter­melés mellett az első negyed­évben megtakarítottak több mint 500 000 koronát. Értékelték a legjobb dolgozók munkáját. Az elektrolízisben több magyar nemzetiségű kohász is dolgozik. Egyesek a délebbre fekvő járá­sokból járnak ide munkába, de többen már családostól a város­ban laknak. El kell ismerni, hogy többnyire a legjobb dől gozók közé tartoznak. Fejes l.ajos például szinte minden hó napban elnyeri a „legjobb ko­hász“ elnevezést, jó munkát vé­gez Pétróczi László csoportve­zető is, aki munkája mellett ak­tív pártfunkcionárius, a páct- csoport vezetője. Dicséretet ér­demelnek azonban a többiek is, elsősorban Frank Mihály és Ko vács elvtárs, valamint Bújna mester. A kohászok jő munkát akar­nak végezni, ám gyakran me­rülnek fel objektív nehézségek. Problémáikat a termelési érte­kezleteken, a párt- és a szak- szervezeti gyűléseken vitatják meg. A párttagok példát mutat­nak a munkában, segítenek megoldani a problémákat és nem kis részük van a jó terme­lési eredmények elérésében. NYÄRI FORRÔSÄGBAN Az üzem messzemenően gon­doskodik a kohászok egészség- védelméről. Első helyen említ­hetjük a hatórás munkanapot, miközben nyolcórai munkaidő­nek megfelelő bért kapnak. A porelvonó berendezések felsze­relése óta jelentősen javult a csarnok levegője is. A kohászok, a szakszervezeti tagok évente egyhónapos gyógy- kúrán vehetnek részt a Sklené Teplice-i üzemi szanatórium­ban, de más üdülési és kirán­dulási lehetőségeik is vannak. Ezeket a juttatásokat a kohá­szok valóban megérdemlik. Sok embert ide csalogatott már a hatórás . munkaidő és a három és félezer koronás kereset. Ám három nap sem telik bele és to­vábbállnak, mondván: „Nem va­gyok én apagyilkos, hogy ilyen munkát végezzek!“ A kohászok legnehezebb idő­szaka a nyár. A kádakban a hőmérséklet eléri a 900 fokot. A csarnok belülről fűtött lég­körét a kinti hőmérséklet is fo­kozza. A kádak körül a hőmér­séklet 50—60 fok. A felgyülem­lett akimínitimoxidot el kell tá­volítani, ki kell nyitni a káda­kat, ilyenkor a hőmérő higany­szála a kádak körül 90 fokra is felugrik! Az embernek harmincfokos hőségben még a vízparton tét­lenkedve is melege van, képzel­jük hát el, hogy a kohászok­nak ettől háromszor melegebb hőmérsékletben kell nehéz mun­kát végezniük. A szívük a fü­lükben lüktet ilyenkor, és pa­takokban ömlik róluk a verej­ték. A csarnokon kívüli har­mincfokos melegbe hűsölni jár­nak. Egy kohász hat óra alatt ' 10 —15 üveg ásványvízzel pótolja a kiadott nedvességet. Az egész elektrolízis részlegén 3000 üveg ásványvíz fogy el naponta. Eh­hez naponta fél liter tejet is kapnak a kohászok az tizein költségére. — Sokan pedig azt gondol­ják — mondja Juraj Fedor mes­ter —, hogy a kohászok hat órán át csak üldögélnek a mun­kában. Fedor mester szakember a javából. Kezdettől fogva az elektrolízisben dolgozik. Szá­mos történetet, anekdótát is­mer, többnyire vidámakat. Az egyik egy rádióriporterről szól, aki a zajt akarta feljátszani a csarnokban. Ajánlották neki, hogy húzzon gumicsizmát, de visszautasította, mondván, majd vigyáz. Kint esett az eső, cipője talpa átázott, s a csarnokba lépve megfeledkezett ígéretéről, rálépett a targonca szegélyére és az ötszáz volt alaposan ösz- szerázta. „A fene egye meg — mondta, amikor leugrott —, hol van az a csizma?!“ A városban immár tradícióvá vált, hogy a május elsejei fel­vonulásokon a kohászok halad­nak a menet élén. Megtisztelő hely ez, a társadalom elismeri nehéz munkájukat. Ezt a kis riportot azért írtuk, hogy a for­ró nyári napokban is megemlé­kezzünk róluk, s a Szlovák Nem­zeti Felkelés évfordulója alkal­mából felidézzük a gyár csak­nem két évtizedes történelmét. DU^AN KLEIMAN Útjavítás kánikulában ... (Tóthpál Gyula felvétele) A kohókádak hosszú sorában elektrolízis által lesz a timföldből ulumínium. A férfi egy zsebkendőre emlékeztető ronggyal megtörölte száját. — Hans Kloss kapitány — mondta. — Legutóbb a 175. hadosztály törzsénél kémeihárító tiszt. — Központi Hadsereg Csoport *— ál­lapította meg Fräulein Elken. — Nagyszerűen tájékozott. — Igen. Miért éppen errefelé vergő­dött át? — Nyomozás? — Kloss mosolygott. — Körül voltam zárva. Az Oderáig — egyenruhában, aztán — mindenki a sa­ját szakállára cselekedett. — És véletlenül tért be ebbe a ház- ba? — Abba a házba, ahol egyáltalán nem biztonságos — szólt közbe Schenk. — Helmuth Ring ezredes ugyanolyan szolgálatban van, mint én, tudtam, hogy idevalósi. Kinél, ha nem a családjánál kereshettem volna menedéket? Elegen­dő? — Ismerte a nagybátyámat? — kér­dezte Inga. — Ismertem ... Nagyszerű ember ... Biztosan senki sem várta Inga ilyen reakcióját. Felugrott a székről. — Nagyszerűi — kiáltotta. — Maga is azt mondja, hogy nagyszerű ember. Mindnyájan egyformák! Gyávákl — Nem szabad így beszélni a nagy­bácsiról! — mondta Berta élesen. — Nem szabad? — Inga már nem uralkodott magán. — Gondolod, hogy egy idős nőre if>ni méltó egy német tiszthez és egy férfihoz? Fordította: Bába Mihály — Mit fecsegsz itt? Ki mondta ezt neked? — Schenk hangjában nem tit­kolt fenyegetés rejtőzött. — A nagybá­tyád sohasem lőtt nőre. . — .De igenis, lőtt. — Nőre! Német nőre! — húzódott a falig Inga. Hirtelen rémület vett erőt rajta, nem ismerte őket: Schenket, Bertát, Anna-Maríát... Fenyegetően közeledtek feléje. — Ki mondta ezt neked? — Schenk megragadta a karját. — Azonnal mondj el mindent — An­na-Maria hangja fémesen csengett. —- Titkod van előttünk! Hazudsz, vagy fantáziálsz — így Berta. — Nem, nem! — kiáltotta Inga. — Nem hazudok! Az edelsbergi várban lőtt... — Azonnal elhallgatott, mert megértette, hogy így is túl sokat mon­dott. De azonnal kérdésekkel árasztot­ták el. A falhoz szorítva hallgatott. Kloss, aki kezdetben elég közömbösen figyelt erre a jelenetre, hirtelen reagált. — Befejezni ezt a nyomozást — nem emelte fel a hangját, egyszerűen kiad­ta a parancsot. Azonnal felé fordultak. — Kérem, ne avatkozzon bele. Ez családi ügy — kiáltotta Schenk. — Azt mondtam: befejezni ezt a nyo­mozást — ismételte meg Kloss. — Inga senki avatatlannak nem árul el sem­miféle titkot. Igaz, Inga? —- Igaz — mondta halkan, és hálásan pillantott Klossra. Inga apja dolgozószobájába vezette be Klosst. A heveröre ágyazott neki. Kloss figyelmesen nézett rá. Valójában mit tudott? Mi történt az edelsbergi vár­ban? El tudta képzelni, csak bizonyíté­kot kellett szereznie. Tehát mégis a vár! A többiek: Berta, Schenk,, Anna-Maria reakciója azt bizonyítja, hogy ők is tud­nak, vagy legalábbis szeretnének tudni valamit. Közülük az egyik a Ring lán­cos kutyája, akit itt hagyott, az archí­vumot őrizni. De melyik? Elővette a cigarettáját. Inga is kért cigarettát. — Már dohányzol? — csodálkozott Kloss rögtön tudta, hogy elkövette az első komoly hibát. Az erdőben bujkáló embereknek nincs cigarettájuk. — Tartalék — mondta —, az ezred raktárából megmentettük. Meg lehetne parancsolni, hogy ponto­san kutassák át a várat. Nowaic már fel. vette a kapcsolatot a városban állomá­sozó egységek parancsnokával. Termé­szetesen semmit nem mondott Klossról, az ezredparancsnoknak csak azt jelen­tette, hogy speciális feladattal érkezett a városba. Kloss mielőtt Ringékhez be­tért volna, találkozott vele. Egy elha­gyott ház kapujában beszélgettek né­hány percig. Különben ezt a kaput Kloss nagyon jó helynek vélte és kije­lölte találkozási helyüknek. Nowak nyugtalan volt, elmondta a parancsnokságon folytatott beszélgetést. Az ezredes elvesztette a kapcsolatot a hadosztállyal, a fronton a helyzet komp- likálódott, délen nagyobb német páncé­los egységek jelenlétét állapították meg. Nem lehet tudni, hogy kerültek oda. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy az ezredparancsnok kelletlenül fo­gadta Nowakot. Levágott egy beszédet a magas törzskar tevékenységének té­májára, akik 76-osok helyett tisztet kül­denek a speciális feladatok végrehajtó= sához. Biztosan elégedetlen lesz, ha megpa- roncsolja neki, hogy jelölje ki az embe- reket a vár átkutatására, de a felada­tot természetesen végrehajtja ... Csak most az a kérdés, hogy feladja-e neki ezt a feladatot? Ha semmit sem talál­nak, és a vakon való keresés rengeteg időt rabol el tólük, figyelmeztetik ama­zokat ... Hiszen fel lehet tételezni-, hogy a németek felkészültek az archíz vum elpusztítására. Kloss elhatározta, hogy előbb szth mélyesen végez felderítést. Ha meg tud­ná állapítani, hogy mit tud Inga mió­jában? És hogy ki a nagybátyja láncos­kutyája? Inga az ajtó mellett állva szívta a ci­garettáját. Kloss hozzálépett, vállára tette a kezét. Nem húzódott el. — Miért nem ülsz le? — Megyek már. — Várj, az a nő, akiről beszéltél, élf Inga hallgatott. Bizalmatlanul tekin­tett klossra. — Miért kérdezi? Tehát él — gondolta Kloss. — Ellen­kező esetben Inga másképpen reagált volna. Hiszen ő nem fél Ring titkának elárulásától, mert semmit sem tud róla. Egyszerűen csak félti azt az asszonyt. — Azért kérdezem — mondta —, mert ha él, akkor veszélyben van. A várban lakott? — Igen — súgta Inga. — És látta — folytatta Kloss, igyeke­zett elképzelni azt a jelenetet. Emléke­zett a fogoly kihallgatására. Az a né­met, Broll, két teherautóról beszélt és egy személyautóról. — És látta — is­mételte meg —, hogy megérkezett két teherautó és egy személyautó. Csoma­gokat raktak ki... — Honnan tudja? — kiáltott a lány. Riadt csodálkozással nézett Klossra. (Folytatjuk) 1972. VIII. 29. KLOSS KAPITÁNY KALANDOS TÖRTÉNETE Andrzej Zbych:

Next

/
Thumbnails
Contents