Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-27 / 34. szám, Vasárnapi Új Szó
EGRI VIKTOR: KÉT 01 VERSESKÖTET MARGÓJÁRA 1971 tavaszán, egy esztendővel a fiatal magyar költők antológiája, az Egyszemű éjszaka megjelenése előtt, Bábi Tibor az Oj Szó hasábjain ismertetni és elemezni kezdte az új indulók zsengéit, és ezzel irodalmi közvéleményünk figyelmét a legfiatalabbakra irányította. Az Egyszemű éjszaka kilenc kezdőt mutatott be, akik közül Tóth László, Mikola Anikó és Kmeczkó Mihály már első önálló kötetükkel jelentkeztek. Ezekben a napokban a Madách Könyvkiadó gondozásában két új verskötet látott napvilágot, éspedig Keszeli Ferenc Ostromlétra és Kulcsár Ferenc Napkitörések című gyűjteménye. Kiadónk terve szerint a bemutatkozók sora nem szakad meg, s ez arra indít, hogy néhány gondolatot vessek fel, amelyek nem csupán a most kiadásra került új gyűjteményekre vonatkoznak, hanem általában érintik az újak lírájának értékeit, de gyöngéit is. Benjámin László a Népszabadságban nemrég megjelent cikkében a versek bénító visszhangtalanságát, a szavak hiábavalóságát panaszolja fel, s ezzel kapcsolatban megjegyzi: ,,A kultúrát, az irodalmat nem a céhen belüliek, nem a szűk értelmiségi csoportok magánügyének, hanem nemzeti ügynek tartom, amelynek az egész társadalom — munkásság, parasztság, értelmiség — társszerzője; egyikük szerepe sem lehet a passzív befogadóé, a mindent szótlanul tudomásul vevőé; igényeikkel, kritikájukkal, közbeszólásukkal, elismerésükkel és elutasításukkal maguk is alakítják — illetve kellene alakítaniuk Az idézetből önként adódik a kérdés: vajon mennyire ismerik a fiatalok, kiknek írnak, kik olvassák verseiket és kik vásárolják meg a sajnálatosan oly kicsiny példányszámban megjelent könyveket, hogy könyvtárainkba alig jut belőlük kötet. A tapasztalat azt mutatja, hogy olvasóik nemzedéktársaikból, deákokból, főiskolai hallgatókból regrutálódnak, akikről feltételezhető a rokoni gondolkodás, a megértés és együttérzés. A kör tehát igen szűk, és mindaddig aligha bővül, amíg nem él bennük az a törekvés, hogy a sokasághoz szóljanak — a közérthetőség nyelvén. Tegyük mindjárt hozzá, hogy ez az egyszerűség és közérthetőség, amellyel a múltban minden nagy költőnk élt, és napjaink legnagyobbjainak líráját áthat- . ja, nehéz feladat elé állítja a költőt: elmélyülést, koncentrálást, szépmíves gondosságot követel tőle. Miért oly megrázó Illyés Gyula Bartók- vagy Dózsa- verse, Juhász Ferenc József Attila siratása? A felelet kézenfekvő: a költők az egyszerűség és közérthetőség csodaszerével teszik gondolataikat egy nagy emberi közösség szellemi táplálékává. Mi tartja vissza fiataljainkat ettől a megkövetelt egyszerűségtől és közérthetőségtől? Az ötvenes évek költészetének üressé váló lelkendező hangja, a legtisztább társadalmi szándékot visszájára fordító sematizmustól való félelem? Nyilvánvalóan ez is — de mélyebbre kell néznünk Tőzsér Árpád az Egyszemű éjszaka Előszavában előre vitába száll azokkal, akik pesszimistáknak és érthetetlennek tartják majd a kötetben bemutatkozó kilenceket. Duba Gyulát idézi, aki 1962-ben Bárcziék címére — pesszimizmusukat elmarasztalva — ezeket mondotta: „A szocialista társadalomban egyenesen tűrhetetlen jelenség az önemésítő magány érzete.“ Vajon a jó vers lehet-e pesszimista, teszi fel aztán a kérdést, és válaszul Illyés Gyulát idézi: „Az ember lehet pesszimista, a vers maga soha, lévén a jó tett minden formájában életigenlő.“ Igaza van Tőzsérnek abban, hogy a pesszimizmus a világélés olyan személyes formája, amely a költészet univerzális világképéhez elengedhetetlenül szükséges. „Minden ember magányosnak születik — írja —, s csak a munka téletigenlés] árán jut el a közösségi létig, az egyedüllét szorongásaitól a közösség kölcsönözte biztonságig.“ A folytatásként felvetett kérdés — bár már nem ilyen világos — szintén igenelhető: „Csoda-e hát, ha az eszmélkedő fiatal költő először saját magát veszi tudomásul a világból, s csak aztán a világot? A továbbiakban Tőzsér kifejti, miként fordulnak el a fiatalok a költészet „kollektív zónájától“, és hogyan jutnak el a személyes zónából a személytelenbe, és a modern költészet érthetetlenségét érintve leszögezi, hogy benne eltűnik, felszívódik a kiasz- szikus költészetben még fogalmilag is kifejezett én a személytelenbe. „Szem kell hozzá (pontosabban: alapos szöoeavizsgálat I. hoau mealássuk“ Az alábbiakban ennek a helyesnek mondható „irodalmibb“ kritikai gyakorlatnak is próbálok eleget tenni. Keszeli Ferenc: Keszeli Ferenc első önálló kötetébe hét régebbi, az Egyszemű éjszakában már megjelent versét is bevette. Az elv helyeselhető: alkalmat ad, hogy a korábbi zsengéket összehasonlíthassuk újabb verseivel. Nem vitás, hogy a Vitorla című verse óta — két esztendővel ezelőtt Vitorla-kút címmel olvashattuk — előre lépett, levetette azt az Ady-hatást, amelyre ismertetésében Bábi mutatott rá, és jó részben megszabadult a szlovák költészetben erősen megnyilvánuló szürrealista beüté-. sektől. Valóságlátása pregnánsabb, szimbolikája is közérthetőbb lett, anélkül. hogy ez lírája sokrétűségének és színességének kárára lett volna. Keszeli Ferenc ugyanúgy vajúdik és küzd problémáival, mint valamennyi társa. Csufondáros, hányiveti hangjából sem hiányzik társainak pesszimizmusa. Kereső című versében ez a pesszimizmus meghökkentő tragikus zengést kap: eldobok mindent mi hangos és nehéz visszanézek mint éj után a hajnal visszanéz és ostromlétrám roncsai közt már magamra nem lelek a cél a szent messze semmiben a csönd a cél az átkozott nehéz páncélbörönd mit örökké magadban cipelsz és felnyitni nem tudod mert halálodnak mint zárja nyitja sincs benned a csöndet zárja húsbilincs tartalma felhevült köd hálálod után ha kihűltél hallhatod Mívesen jól megmunkált ez a verse, a mondat és szóhangsúly ritmusa egybevág a tartalommal; mellőzi szokott groteszk fintorait is, a Jack Kerouac emlékének szentel Ütőn bizarrságát: Falánk ég alatt holdkóros szemekkel Gyapot-tengerbe ékelt végesnek vélt úton Mentél égnek álló patáiddal Szélvédett szeretkezések felé Ugyanekkor ritkul az efféle csúfon- dáros legénykedése: 6 tűrő márványasztal / azonnal köpök rád (Kávéhúz) A l’art pour l’art játékosságot még nem kerüli el, divatját múlt nyomdai különcködéssel is él (Este, Egyenlet); Prométheusznak küldött „tűzbetűs pa- nasztávirat“-ának szertelenségei nem ejtik gondolkodóba az olvasót, inkább mulattatnak. Kedveli a meghökkentő és gyakran értelemzavaró groteszket, de jóleső, hogy szerelmi lírájából száműzi a zavaró fintort, és nem marad a felületen, mélyebb gyökeret próbál ereszteni mindabba, ami a lét értelmét adja, s mindinkább azzá a költővé érik, aki gyakorlott ujjal játszik már az érzelem húrján, és tiszta sorokban apellál értelmünkhöz. Hosszabb lélegzetű, jó belső ritmiká- jú, tartalmilag fajsúlyos Öregapám című verse már több az ígéretnél: elmélyülő tehetségre vall, aki tágabb körű olvasótáborral számolhat. Űjabban néhány mai hangvételű, gondosan szerkesztett, járatos megfigyelőre valló novellával is jelentkezett. A jövő bizonyára hamarosan eldönti, vajon irodalmunk számolhat-e vele, mint prózaíróval. Ma mindenesetre jólesik megállapítani, hogy az Egyszemű éjszaka fiataljai közt kezdi ő is beváltani a hozzá fűzött reményeket. Kulcsár Ferenc: Í972 VIII. 27. Kulcsár Ferenc bemutatkozó kötetébe az Egyszemű éjszakában megjelent hét ve. „t-joüi csupán az Ügy legyen címűt vette üe, s ez a jól mérlegelő szerénysége előnyére vált a kis gyűjteménynek. Rokonszenves arculatú tehetséggel ismerkedünk meg, aki túljutott a szárnypróbálgatáson, a kezdet szertelenségeit levetve már jó úton jár — alighanem azért, mert megtanult logi- kusabban fogalmazni, s az értelem rovására kevesebb meghökkentő bukfen-' cet vetni. Bábi Tibor, első kritikusa, A fiataloké a szó című sorozatában jó iránytűt adott az indulóknak, amikor a modernség, a korszerűség fogalmát gondosan egybevetette a hamis romantikára ösztönösségre. szélsőséges individualizmusra épített és bukáshoz, pesszimizmushoz, teljes kilátástalan- sághoz vezető modernizmussal. Kulcsár Ferenc él ezzel az iránytűvel, s ez lí rája javára válik. Az Oj Szóban 1970 márciusában megjelent Zsóka II című verse, melyet Zsóka címmel — egy sornyi kihagyással — bevett kötetébe, első olvasása kor kissé meghökkentett. Ma megpró bálom beleélni magam irracionálisnak, ésszerűtlennek tetsző képeibe, és meg érzem a fiatalok szerelmének hevét játékukban. Az értelmet, a fiatalságukat eltöltő komoly szenvedélyt és keresésüket is a törpe ég alatt „ismeretlen állatot“ kézen fogva vezető éjszakát, mely „kesztyűbe takarja erős karmait“. A félelem még eleven itt, akár a Gyötrelem a vers című versében, amelyben biztos valami tévedésben, de nem érzi még, „ki igazítja ki“ tévedését. Vagy Az idő hallgatásában, amelyben a zokogó félelem és magány kicsinnyé ros- kasztja az embert. Ki mentheti ki a költőt félelmeiből és magányából? A feleletet megadja maga: Mondtam magamnak gyötrelemmel a kényszer hogy írni kell már elég a megváltáshoz (Kijelentő mondatoki Szertelen és zaklatott ez a verse, szürrealista beütésű, s mintha hallucináQiók rabja volna, de mindezek ellenére bizarr képei és metaforái megragadnak; szilaj fiatalos erő van bennük, és hit is. hogy magtalannak tartja a háborút: Mondtam a majomfejű embernek az orangutánnak a cerkófnak a páviánnak hogy magtalan mint a háború ideges tékozló tökéletlen sovány sír könnyes mint a tenger magtalan és magtalan magtalan mint a háború Akár Keszeli Ferenc, a faluról jött Kulcsár Ferenc is a városlakó ideges lelki világának, zaklatott napjainak tr>r' f'ikörképét villanfia fe! szprtele nül, hányt-vetett nyugtalansággal. Gyakran. sajnos, nehezen hámozható ki némi értelem kusza soraiból: Te Piroska te megskalpolt fején op-art op art testű e lány gyűrött és hajló és tengeres nem tud élni kívülünk (Kapsz egy levelet) De ne bíráljuk el az ilyen különcködő szürrealista kilengéseiből vegyük inkább biztatónak a falu világát megragyogtató Ülj oda tiszta lírájátHogy mindenképpen megérts, hát menj csak anyámhoz, s míg tesz-vesz szegény, hát ülj oda — ülj csak oda, te esztelen, és lobogtasd égbe a hajad. Aligha véletlen, hogy gyűjteményének ebben a talán legszebb versében — a közérthetőség parancsának engedelmeskedve — írásjelekkel is él. Kis könyve mottójául a német Peter Handke sorait idézi: „... A játékot szerettem, tehát engedetlen voltam. A költői semmiségekben a hasznos tudnivalóknál több örömet leltem ..." A mottó jól jellemzi a mai Kulcsárt, de érjük be ezzel a példának vett játékossággal? Nyilvánvaló tehetségéből nem futná-e többre? Szerencsére a kötp' mélyebb foeantatású érettebb versei azzal biztatnak, hogy a rímet, a formát értő a vers belső ritmusát érzékenyen kitapintó költő hamarosan méltóbb vezetőkre talál, mint amilyen mai eszményképe, a formában és tartalomban a moderneskedés múló divatiának Hsnrll'o
