Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-16 / 192. szám, szerda
Szerencsés szén vásárlók A nyugat-szlovákiai szénelosztó üzem, az UHOĽNÉ SKLADY, érdekes akciót szervezett. Mindenki, aki március 15-e és június 30-a között legalább 22 q szenet vásárolt, a számla mellé sorsjegyet is kapott. Néhány héttel ezelőtt az állami közjegyző jelenlétében megrendezték a sorsolást. Több mint 30 értékes nyeremény, köztük 55 500 korona értékben egy ŠKODA LOO típusú személyautó és 3150 korona értékben CALEX hűtőszekrény is, gazdára talált. Lapunkban annak idején közöltük a nyertes sorsjegyek számát. Azóta a szerencsés szénvásárlók átvették nyereményüket. Az első díjat a 42 175. számú sorsjegy tulajdonosa, Szegi András vojnicei (Bátorkeszi) lakos nyerte. András bácsi, aki 72 esztendős, nyugdíjas, már április 7-én megvásárolta a télre való szenet. Gondos előrelátással ő rendszerint tavaszkor szokta „bekészíteni“ a téli tüzelőt. így tett az idén is. Igaz, nem került különösebb fáradságába, mert a gbelcei (Köbölkút) szénraktár dolgozói, Izsák Kálmán és Vasas Irma a helyszínen, Vojnice (Bátorkeszi) községben szervezték meg a szénszállítást. Szinte házához szállították a szerencsét, akárcsak a szenet. Ugyanis felvették a megrendelési 24 q barnaszénre, néhány nap múlva a szénraktár dolgozói házához szállították a szenet, vitték a számlát is, s vele együtt a sorsjegyet. András bácsi az ŰJ SZÓ egyik szombati számában olvasta a nyertes sorsjegyek számát. Alig akart hinni a szemének: A ŠKODA 100 típusú személyautót a 42 175. számú sorsjegy nyerte. Az övé. Bizonytalankodott, kételkedett. Talán rosszul írták a számot. Bizonyossá vált azonban minden, amikor a szénraktár vezetője, Zsilinszky Ferenc elvtárs is felkereste őt és gratulált szerencséjéig. Együtt jöttek el az autóért, hisz András bácsi, az efsz nyugdíjasa, állattenyésztési takar- mányozó volt, előbb pedig a szőlészetben dolgozott, szép nyugdíjat kap, havonta 1170 koronát, de arra bizony nem gondolt, hogy még autót is fog veAz idén nem jelentett ez külö nősebb problémát. Szólt a szénraktár vezetőjének, Malcho Michal elvtársnak, és már délután házukhoz szállították a szénraktár dolgozói a megrendelt, B osztályú, 35 q barnaszenet. Természetesen vitték a sorsjegyet^ is. így már biztosítva van, hogy 3 éves kislányuk, Évike, nem fog fázni a télen. Sőt, már most, a nyári hónapokban hűtő- szekrényben tárolt, friss ételt kaphat a szerencsés szénvásárlás következményeként. Gazdára talált az új Škoda 100 as zetni. Vele jütt 31 éves fia, András is, aki papírgyári munkás. Talán majd ő megtanul autót vezetni. A másik szerencsés szén vásárló Alföldi István, Salai (Vágsellye) lakos, aki 33 258. számú sorsjegyével 3150 korona értékű CALEX hűtőszekrényt nyert. Szerencséjét feleségének köszönheti. Történt ugyanis, hogy június 7-én ő figyelmeztette férjét: Ideje lenne már most gondoskodni a téli tüzelőről. Jól jön a hűtőszekrény Alföldi Istvánéknak (Tóthpál Gyula felvételei) Mások is nyertek, többek között televíziókészüléket, mely alkalmas a színes adás vételére, TATRAMAT típusú mosógépet, vásárlási utalványokat. De nyertek azok is, akiknek ilyen formában nem kedvezett a szerencse. Jó minőségű, száraz szenet vásároltak, nyári áron, tehát olcsóbban a szokottnál, és mindenkinek házhoz szállították. hajdú Nevettető szolgálat A 44 éves Jim Gilmour liverpooli kereskedő, akinek üzletében csupa tréfás tárgy kapható, igazi emberbarát. A rosszkedv ellen biztos hatású gyógyszere van: a nevetés. Telefonon keresztül, térítésmentesen vidítja embertársait. Aki úgy érzi, hogy efönti a szomorúság, csak felhívja a jótékony kereskedő telefonszámát. Kívánsága szerint férfi vagy női nevetést hallhat magnószalagró], esetleg mindkettőt egyszerre. A különös telefon- szolgálatot éjszaka is igénybe vehetik. A kezdeményezésnek akkora sikere volt, hogy Gilmour telefonja az első napon megállás nélkül foglalt volt. (BASLER NACHRICHTEN) JóE felfogott érdekünk Hazánkban az egy főre eső napi kalóriafogyasztás meghaladja a 3000 et. sőt itt-ott túl is .szárnyalja. Tehát azt mondhatjuk, hogy jól élünk, hiszen e téren elérjük a legfejlettebb országok színvonalát, de sajnos táplálkozásunk nem megfelelő. A szükségesnél több zsiradékot fogyasztunk, viszont kevés növényi eredetű fehérjét, ásványi sót, vitamint, tejet és tejterméket. Földműveseink szorgalmas munkája következtében hazánkban lényegesen növekedett a hústermelés, s ezzel természetesen a fogyasztás is. A statisztikai adatok szerint az egy főre eső évi húsfogyasztás csaknem hetven kiló. A baj ott kezdődik, bogy Szlovákiában az elfogyasztott húsnak csupán 30 százaléka marhahús, míg 55 százaléka sertéshús. A helyes arány 40:4Ü százalék lenne, a többit baromfival, borjúhússal és hallal kellene pótolni. Örvendetes tényként könyvelhetjük el, hogy a baromfihús fagyasztása növekszik. A tejtermelés is évről évre nagyobb. Felhasználásával és fogyasztásával viszont az élelmiszeripar szakemberei s az orvosok is elégedetlenek. A tej fedezi mészszükségletiink 60 százalékát, ezenkívül Bi, 62 és D vitamint is tartalmaz. Szlovákiában ma az egy főre eső évi tejfogyasztás 131,7 liter, vagyis 19,7 literrel kevesebb, mint 1936-ban volt. Az alacsony tejfogyasztást igyekszünk szubjektív és objektív okokkal megmagyarázni. Egyesek szerint a tej nem megfelelő széthordásában, az idejét múlt csomagolásban (palackozás) van a hiba, mások szerint abban, hogy megszűntek a falusi kistermelők. Az igazi ok azonban másutt van, mégpedig ott, hogy fogyasztására nem szoktatjuk rá a gyerekeket. Az iskolai „tej akciók“ nem hozták meg a várt eredményt. A tej az olyan élelmiszerek közé tartozik, amelyeknek nincs különösebben vonzó ízük. Itt ismét a feldolgozó üzemek segíthetnek. Az emberi szervezetnek ugyanis teljesen mindegy, hogy tejet vagy tejterméket fogyaszt, sajt, túró vagy joghurt stb. formájában. A gabonafélékből előállított élelmiszerek — kenyér, péksütemény, keksz, tésztafélék stb. — a legolcsóbbak, és kalóriaszükségletünk legnagyobb utánpótlását jelentik. Szlovákiában malomipari termékekből az egy lakosra eső évi fogyasztás 156,5 kiló. Bár az utóbbi időben csökkenő az irányzat, de más országokkal összehasonlítva ez mégis sok. Míg hazánkban a lisztből és a liszttermékekböl a napi kalóriafogyasztás részaránya 42,6 százalék, addig Belgiumban 26,4, Franciaországban 29,2, az NSZK-ban 24,9 százalék. Ebben ludasak a közétkeztetési üzemek, az üzemi konyhák, ahol akkor is tésztát főznek, amikor azt krumplival helyettesíthetnék. Kevés zöldség és gyümölcs kerül az asztalunkra, de annál több cukor és édességféle. A végeredmény tehát az, hogy még mindig nem táplálkozunk helyesen, pedig ennek magunk látjuk kárát. A helytelen táplálkozás elsősorban elhízást eredményez. Hazánkban a nők egyharmadának, a férfiak egyenegyedének, a gyermekek egyötödének a kelleténél nagyobb a testsúlya. Másodsorban a helytelen táplálkozás számos betegség okozója lehet, s ezek komplikációval járhatnak. Saját érdekünk tehát, hogy az adott körülmények közt is megtaláljuk az utat a helyes táplálkozáshoz. —nj— iiiaireiferÉ építése Iáéban A népi hatalom évei alatt a víztárolók befogadóképessége több mint 75-szörösére nőtt. Az országban több mint 360 kisebb- nagyobb víztároló épült. Ennek következtében az öntözött cukornádültetvények területét 155 ezer hektárra, az öntözött rizsföldek területét 201 000 hektárra, az öntözött zöldségföldek területét 63 000 hektárra növelték. Egyidejűleg 119 000 hektár lecsapolt és ármentesített terület került megművelés alá. A szovjet, valamint a bolgár szakemberek segítségével nagy előrelépés történt az ország vízgazdálkodási egyensúlyának megteremtéséhez. (Ekonomicseszkaja Gazeta) ÁNY KALANDOS TÖRTÉNETE Megrendelte a második pohár konyakot. Hirtelen megremegett. A kaszinóba egy ismeretlen pilótaszázados lépett be. Vormann rögtön intett neki, hogy asztalánál van szabad hely. A pilóta nagyszerű hangulatban volt, ezen nem lehetett csodálkozni, hiszen nemrégen dobták át Nyugatra és nem tudta elrejteni efeletti örömét. — Egészségére, von Vormann hadnagy. Csak Franciaországban érzi az ember, hogy él. A bor, a lányok! Elhiszi nekem — hajolt közel Vormannhoz —, hogy abban az átkozott Lengyelországban az ember még az orrát is félt kidugni az utcára? — Régen érkezett a Főkormányzóságból? — kérdezte Erik. — Tíz nappal ezelőtt hagyta el azt a helyet, ahol egy évig éltem, de nem tanultam meg a nevét. Egy hét szabadságot kaptam, és természetesen Párizsban töltöttem. — Párizsban a Pigalle-téren árulják a legízletesebb gesztenyét — mondta Erik, a tiszt szemébe nézve. — Gesztenyét? — csodálkozott a repülős tiszt. — Szereti a sült gesztenyét? Egyszer megkóstoltam, de nekem nem ízlett. De ami a Pigalle-teret illett... — Tudom, tudom — szakította félbe Erik, — sajnos mennem kell. Fáradt és kedvetlen volt. Fordította: Bába Mihály Kloss nyugtalansága nőttön-nőtt. A lehető leghamarabb Saint Gille-be akart eljutni. A központ értesítette a csoportot és valaki ott már várja. Ha ismét elveszti a kapcsolatot... De jobb, ha nem is gondol rá. Kétszer már megtörtént vele, és tudta, hogy ez a legrosszabb a kém számára. Természetesen mindig magányos, de az a tudat, hogy van valaki, akinek átadhatja információját, aki közli az utasítást, és átveszi a jelentést, elviselhetőbbé teszi a magányt. Akkor rettenetes, amikor elveszti a kapcsolatot. Ilyenkor úgy érzi, szerepének nincs semmi értelme. Nem csoda tehát, hogy minél előbb Saint Gilléba akart érkezni. Tegnap az orvosi bizottság nagyon csodálkozott, hogy lemond a szabadságáról is, csakhogy minél előbb az egységénél legyen. A bizottság nem volt hozzászokva az ilyen önfeláldozáshoz. Az igaz, hogy Hans Kloss főhadnagy már egészséges volt, s ha nem akar élni a szabadság lehetőségével, utazhat egységéhez. A vonat két órás késéssel érkezett meg Párizsba. Klossnak nem kellett megkérdeznie senkit, hogy mi volt az oka a késésnek. A szövetségesek repülőkötelékei nem tétlenkedtek, bombázták az állomást. A legközelebbi vonat Saint Gillébe négy óra múlva indult, elhatározta tehát, hogy kimegy a városba. Eszébe jutott, hogy mielőbb még a normandiai kisvárosba érkeznek, jó lenne valamilyen úton-módon tájékoztatnia a központot, figyelmeztetni őket, hogy húsznapos késéssel érkezik. Egy évvel ezelőtt rövid ideig már volt Párizsban, akkor a XV 111. kerületben volt a találkozóhely. Halványan emlékezett még a kis szállodára is. A metró állomásokon a felírásokat figyelte. Anvers, igen itt kell leszállni. Amikor kilépett az utcára, rögtön felismerte a környéket. Már éppen le akarta nyomni a rézkilincset, amikor egy férfiarc hajolt jelé. — Kit keres? — A tulajdonosnőt — mondta és indult az irodába. — Hogy-hogy — mondta a férfi, — ön nem tudja? Fél évvel ezelőtt deportálták. En vagyok az új tulajdonos és semmi közöm nincs az elődeimhez ... Mire befejezte, Kloss már eltűnt. Igen, tehát nincs lehetőség, hogy kapcsolatot teremtsen a központtal. Ha a szálloda előző tulajdonosnőjét deportálták, akkor a központ megváltoztatta az összekötőpont helyét. Bement a legközelebbi étterembe. Gyorsan megebédelt, aztán moziba ment. Megnézte a híradót, nem törődött azzal, hogy a háborús közönség fütyül- get, hangosan nevetgél. Arra gondolt, hogy egy esztendővel ezelőtt Párizsban ilyesmi még nem fordulhatott elő. Akkor lépett ki az utcára, amikor már beálkonyodott. Űtközben, a metróhoz menet, vett egy zacskó gesztenyét. Meg kell kóstolni, gondolta, hogy valóban a Pigalle-téren árulják-e a legízletesebb gesztenyét. Elutazáskor sem volt szerencséje, mert az angolok ismét bombázták a vágányokat, s így csak reggel érkezett meg Saint Gillébe. A parancsnokságon közölték vele, hogy Elért ezredes elutazott és csak délután tér visszg. Az őrségen hagyta a táskáját és elindult a városba. Szemerkélt az eső, a hűvös tengeri szél áthatolt a köpenyén. Megpillantotta a „Majestic“ szálloda cégtábláját, ahol nagybetűs felirat hirdette, hogy itt van a helyi tisztikaszinó. Elhatározta, hogy betér megmelegedni. A terem sarkában egy monoklis, karcsú hadnagy álldogált és önmagával játszott egy billiárá-partit. Kloss megitta a kávét, aztán a pohár konyakot, de teljesen érzéketlen volt. Ügy látszik, változatlanul nagyon gyönge vagyok — gondolta. Odalépett a billiárdasztalhoz. — Játsszunk egy partit? — kérdezte a hadnagytól. A hadnagy szó nélkül átnyújtotta a botot és a krétát. Szótlanul játszották le az első partit, amelyet Kloss elveszített. A monoklis hadnagy közömbösen írta fel a táblára az eredményt, de Kloss revansot javasolt. A monoklis hadnagynak most nem volt szerencséje, végül is azonban Kloss veszített. — Igyunk valamit — javasolta a győztes. — A nevem von Vormann. Erik von Vormann. — Nagyon örülök, a nevem Hans Kloss főhadnagy. Ha megengedi von Vormann hadnagy, mint vesztes fél én hívom meg. — Először látom önt, főhadnagy úr — mondta von Vormann, amikor a kis szalonban, a márvány asztal mellett ültek. — Ezen nem lehet csodálkozni — válaszolt Kloss — két órával ezelőtt érkeztem. Még nem volt időm jelentkezni a felettesemnél. (Folytatjuk) 1972. VIII. 16. Andrzej Zbych:
