Új Szó, 1972. július (25. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-03 / 154. szám, hétfő
Viharban kipróbált szélcsatorna Amikor a szélcsatorna 5,6 méter magas légcsavara forogni kezd és óránként 260 km-ig terjedő szélsebességet kavar, akkor 1350 kW teljesítménnyel terheli meg egy nagy fogyasztó az energiahálózatot. Ezért itt főként éjszaka dolgoznak. Ez a befektetés azonban elenyészően csekély a járművek meghajtásánál elért energiamegtakarításhoz, valamint az építkezéseken az anyagmegtakarításokhoz viszonyítva, amelyeket ezek a kísérletek tesznek lehetővé. Az itt keltett szélnek nagy súlya van a népgazdaság szempontjából. (A drezdai szélcsatorna-mérő- ipályáján toronyházak, ' hajók, «utók, tv-tornyok, vasúti kocsik, .erőművek, sőt melegházak pontos arányú kicsinyített modelljei láthatók. A könnyűépítő- és üzemanyagok gazdaságos felhasználásának intézetében a tudományos dolgozók és munkatársaik e csatornában mesterségesen fejlesztett szélviharban végeznek kísérleteket. Épületek A drezdai szélcsatorna mérőtérségében például felépítik egy könnyű anyagokból készült csarnok modelljét. E modellt 240 megszámozott, hajszálfinom furatokkal lyuggatták ki, ametársaság sínjármű gyárLása világviszonylatban az elsők között áll. Az Animendorfi Vagongyárban évente több mint §00 vasúti kocsit gyártanak csupán kiviteli célokra. A nemzetközi vonatforgalom fejlődése az egyre nagyobb sebesség felé halad. Ezért olyan vasúti kocsikat kell tervezni, amelyek igen nagy sebesség mellett is gazdaságosak. A drezdai szélcsatornában kipróbáltak egy vasúti kocsit, amely az egyes kocsik szél-ellená 11 ásána k csökkentése folytán óránkénti 200 km sebességnél 70 kW vontatási teljesítmény megtakarítást tesz lehetővé. Az Animendorfi Vagongyár évi teljesítményére átszámítva az ilyen kivitelezésű vasúti kocsik évente mintegy 24 millió kWó megtakarítást tesz lehetővé. Környezetvédelem Egy másik alkalommal egy villanyerőmű modellje állt a kísérleti szélcsatornában. Pontos mása az építendő erőműnek 1:1000-hez arányban, s az egész modell fából és kartonlapokból készült —• az épületek, a kémények és a környező hegyek. Csupán, hogy a kéményekből igazi füst gomolygott. E füstöt Diesel-olaj égetésével állították elő. A feladat az volt, hogy megállapítsák, ebben a helyzetHalászháló a szélcsatornában: e kísérletek lehetővé teszik a háló és a hálóiiyílas nagyságának optimális kiszámítását a vontatás mélysége és sebessége szerint. lyeken át hosszú tömlők kötik össze a mérőközpontban levő többszörös sebességmérővel. A nyomás megoszlásának méréseit végzik itt. A kísérlet célja megállapítani a szélsőséges nyomásviszonyokat, valamint az egyes felületeken fellépő nyomások intenzitásának nagyságát. Elsősorban a könnyű anyagokból készült épületek ellenállását vizsgálják meg különböző megterhelések, elsősorban a széllökések következtében keletkezett nyomás elbírása szempontjából. A modern építkezés egyúttal a könnyű anyagok fel- használását jelenti: a toronyházak, a televíziós tornyok és gyárcsarnokok, mind könnyű anyagból épülnek. A drezdai szélcsatornában erős szél hatásának teszik ki ezeknek az épületeknek a modelljeit és pontosan lemérik, milyen erejű nyomásoknak képesek ellenállni. A könnyű anyagok felhasználása az építkezésben ugyanis nemcsak gazdaságosságot, hanem bizonyos kockázatot is jelent. A mérések gyakorlati hasznát mutatja az alábbi példa. Egy televíziós torony modelljének kipróbálása a szélcsatornáben a hegyek hogyan hatnak a kéményekből kiáramló füst felvonulására. A kísérleti csatornában a szél — viszonylagosan — olyan erősen fújt, mint általában a hegyekben szokott. A vizsgálat eredménye: a gázok nem a magasabb zónákban oszlottak el, hanem lecsapódtak a völgyben, mégpedig az egészségre ártalmas SO- koncentrá- tum formájában. Ezzel további területhez érkeztünk, amelyen a szélcsatorna nagy szolgálatot nyújt: a környezetvédelemhez. Említsünk még egy példát. A drezdai óvárosi piactéren még szélcsendben is huzat van. A teret övező magas sima házfalak kellemetlen, szívó hatást gyakorolnak. Másrészt viszont az állandó szélcsend is káros lehet bizonyos városrészekben, mert ebben az esetben a gázok köny- nyen koncentrálódhatnak. Igen fontos az épületek közötti helyes légáramlat biztosítása. Ezt pedig csupán a szélcsatornában lehet megvizsgálni, ahol szól ugyan nincs ingyen, de olcsó, ha a költségeket a várható hasznossághoz viszonyítjuk. Furcsa csupán az, hogy ezt a szélcsatornát nem is ilyen Egy lipcsei torunylakóház modelljén próbálják ki, hogy az épület egyes részei milyen szélinegterhelést bírnak ki. ÜM 1972. VII. 3. ban 12 %-os építőanyag költség megtakarítását és a munkatermelékenység ugyancsak 12 százalékos növelését eredményezte. Ugyanis abban az esetben, ha e vizsgálatot nem végezték volna el a televíziós torony építésénél, 40 százalékkal nagyobb ellenállási értékeket kellett volna tervezni. Járművek A Német Demokratikus Közcélokra tervezték. Hosszú évtizedeken át a repülőgép fejlesztés egyik munkaeszköze volt. Fő feladata volt, hogy repülőgép modelleken végzett mérésekkel adatokat szolgáltasson a repülőgép szerkesztéséhez. De most, amikor az ipar rohamos fejlődése következtében minden téren felhasználható, tulajdonképpen most jött ei igazán a szélcsatorna ideje. (NBIJ äzesjbcib ÉS -A SZOCIALIZMUS VÉDELMEZŐI /t pilóta nem hisz a fekete JuL macskáról, a bal lábról, a 13-ról és a péntekről szóló babonákban. Inkább saját magában, tehetségében, képességeiben bízik... És egy icipicit a szerencsében is... A repülőtér kifutópályájáról az egyik gép a másik után star, tol. Most egy szuperszónikus repülőgép fut a betonpályán. Ka- binjában Miroslav Cada őrnagy ül. Ö a rajparancsnok, első osztályú pilóta. A gép fokozza sebességét és eltűnik az éjszakában. Csak a sötét égbolton megcsillanó színes fények árulják el a gép útját, még mielőtt teljesen eltűnik a láthatáron. A repülőtér ellenőrző tornyában a szolgálatosok figyelemmel követik a gép útját. Egyszerre csak izgalom fogja el őket. Az éterből megszólal a pilóta. A repülést irányítónak jelzi a géphibát: az önműködő pilóta és a műszer kihagy. A repülőgéppel a felhők alá száll, észreveszi, hogy elveszítette stabilitását. Az ejtőernyő mellett dönt. „Amikor már kinyílt az ejtőernyőm és csendben a föld felé ereszkedtem (egy katonai gyakorlótér felettj, egyszercsak keserűség öntött cl", emlékszik vissza az éjszakai élményére Miroslav Üada őrnagy. „Olyan sötét volt, mint a zsákban. Es amikor észrevettem magam alatt az égő repülőgépet, szorongó érzés kerített hatalmába. Minél inkább közeledtem a tűzhöz, egyre inkább olyan érzésem volt, hogy lábaimmal egyenesen a tűzbe esek. Minden erőmmel húztam az ejtőernyő zsinórját, hogy elkerüljem a veszélyt. Ez azonban csak téves hiedelem, képzelődés volt, mert a szél messzire sodort az égő géptől ..." „Elmélkedésemből ágak ro. pogása ébresztett fel. Š azután főleg a csodálatos földreérés. Egy másodpercig mozdulatlanul feküdtem, várva, most mi lesz. Azután bátortalanul körül tapogatóztam. Mohát, földet éreztem magam alatt. Lassan felültem, igyekeztem magam kiszabadítani az ejtőernyő zsinórjaiból. Semmiféle fájdalmat nem éreztem. A szerencse ezúttal valóban nem hagyott el. Egy tisztásra estem, egy majdnem 3 méter magas fa mellé, ahol alacsony cserjék voltak. Néhány percig gondolkoztam, milyen irányba induljanak el. Néhány percnyi gyaloglás után erdei utak kereszteződéséhez értem. Egyszer csak autózajt hallottam. Amint a hegyről lassan leereszkedtem, észrevettem egy gépkocsit ...“ A pilóta nem lehet babonás A kocsi legénysége tüzérekből állt, akiket az alakulat felügyelője küldött a lezuhant repülőgép pilótájának felkutatására. A táborban ugyanis meghallották a robbanást, majd észrevették az égő gépet.A pilótát elszállították a gyakorlótérre, s onnan a rendőrségre. Amikora repülőtéren megtudták, hogy a pilóta él és egészséges, nagy volt az öröm. Miroslav Cada őrnagy ma már mosolyogva emlékszik vissza az éjszakai élményére. A kellemetlen epizód nem keltett benne semmi félelmet, nem hagyott rajta nyomot. A fiatal, alig 33 éves pilóta, rajparancsnok szá mára ez azt jelentette volna, hogy lemondjon mindarról, amiért gyermekkora óta élt. Hiszen a gépek és a repülés iránt attól a perctől kezdve érdeklő, dött, amikor apjával együtt először látogatott el a Ruáý Letov' letňanyi üzemébe, amikor a közeli repülőtéren a repülőgépek temetőjét és az igazi repülőgépeket bámulta. És a gyárban kitanulva a mesterséget megízlelte a magasba, a távolba szállás örömét. Mégis, mikor beszállt a vitorlásba, sohasem gondolt arra, hogy katonai pilóta lesz belőle, talán csak akkor gondolt erre, amikor búcsút vett szüleitől és elment a repülősök szakintézetébe. Azóta már néhány év telt el. Ez alatt 870 órát repült. Ebből 350~et a legújabb szuperszóni~ kus repülőgépekkel. „Amikor először megláttam a szuperszónikus gépet, a MIG tdzenötös- höz viszonyítva túl magasnak tűnt. Szinte megijedtem. Amikor az első repülést végeztem a géppel, kalandos érzés töltött el. Megismertem a gépet, hogy lényegesen gyorsabb, a pilóta munkája pedig igényesebb. No és ezzel véget is ért minden aggodalom. Természetesen egyetlen repülés sem megy izgalom nélkül, ám mindig jó érzés tölt el, amikor a kezemben több lóerő „gyeplőjét“ tartom. Ez az érzés bizonyos önérzettel tölt el“ — mondja az örökké mosolygós rajparancsnok. Miroslav Cada őrnagynak sokkal több gondja van, nem csupán az, hogy teljesítse a repülések óratervét. Tisztségéből adódóan gondoskodnia kell alárendeltjeiről, elsősorban azok oktatásáról. Munkáját azonban lényegesen megkönnyíti az, hogy rajában tapasztalt pilóták vannak, akikben megbízhat. „Tulajdonképpen évfolyamtársak vagyunk. A pilóták megfelelő giga. korlattal, tapasztalattal rendelkeznek. Nem probléma tehát a jó felkészülés minden feladatra.' Az idén nagyszerű eredménynyel zárult a gyakorlat. A tavalyi évhez viszonyítva lényeges javulást értek el. Ezenkívül Rostislav Kocourek százados, az első fél évben lőgyakorlatban a második lett, a második fél évben Miroslav Cada őrnagy váltotta fel. Ezzel szemben a fiatal pilóta kötelességei nem értek véget. A múlt év novemberében további feladatot kapott — a járási nemzeti bizottság képviselője lett. A közrendészeti bizottságban mindig van tennivaló, megvitatnivaló. Tetszik neki ez a munka, hiszen nincs magára hagyatva. Szorosan együttműködik Antonín Soucha őrnaggyal, a városi nemzeti bizottság képviselőjével, a repülöszá- zad politikai dolgozójával. És ha megvan az érdeklődés, a munkakedv, akkor sokat lehet tenni saját maga, a parancsnokok, valamint a választók megelégedésére. O. DUFEK Katona, képviselő Tábori ebéd Tíz éve fejezte be tényleges katonai szolgálatát. Polgári ruhát ölthetett volna, de Az alakulat parancsnokságáról felkeresték, és a következő szavakkal fordultak hozzá: „Tudod, mi a katonáskodás. Ha ránk nézel, látnod kell, hogy öregszünk. Az alakulat parancsnoki karának szüksége lenne rá, hogy egy kissé megfiatalodjon ...“ Maradt. Nem telt el sok idő és szakaszparancsnokká léptették elő. Ébresztő előtt tíz perccel az alakulatnál kellett lennie, ellenőriznie a szolgáltatásokat, ügyelnie a reggeli tornára, majd a foglalkozásra. A változás nem árt — mondják az idősebb, tapasztalt katonák. Ezt mondották egy napon egy morvaországi polgári honvédelmi alakulat alzászlósának is. Egységének politikai dolgozója lett. Nemcsak munkája, a kezére bízott személyek száma, és ezzel gondjai, hanem a polgári életben végzett munkája is megszaporodott. Felismerte, hol „szorítja“ a cipő. Összefogóit azokkal, akik készek voltak részt venni a munkában. Megoldották a járdaépítés problémáját, megtették az első lépéseket a városi park rendezésében, és a CSSZBSZ helyi szervezetével filmvetítéseket, beszélgetéseket és kirándulásokat szerveztek. Amikor tavaly a BuCovicei Vá- ' rosi Nemzeti Bizottságon azt mérlegelték, kit javasoljanak jnb-képviselűnek, az ő neve s elhangzott. Novemberben meg is választották. Ivan Straka alzászlós képviselői pályájának kezdetén áll, de már eddig is megmutatta, hogy mire képes. (nj A szovjet katonaság középső hadseregcsoportja katonáinak életéből Ä bizalom eredménye Szavkin szakaszvezető felfigyelt Bodjagin közkatona kihágására, kifogásolta helytelen viselkedését és várta a hatást. A megrovás után felindultság nélkül, nyugodtan válaszolt — megértette, miről van szó, és lesütötte a szemét. A szakaszvezető feltételezte, hogy Bodjagin szégyellni fogja magát, zavarba jön, vagy legalább bocsánatot kér kihágásáért, ám a nyugalom, amelyet a katona arcán látott, kellemetlenül érintette. Latolgatta, hogyan lehetne értelmesen szót váltani Bodjaginnel. Nem hagyta nyugton az a közömbösség, amellyel Bodjagin a dicséretet vagy á megrovást fogadta. Lélekben visszatért egy korábbi testnevelési foglalkozáshoz. Bodjaginnak sikere volt a korlátokon. Különleges, büszke és szinte kihívó tekintettel ugrott le a szőnyegre. Szavkin figyelmeztette, hogy ne vesztegesse az időt, folytassa az edzéseket. Bodjagin zavarba jött, elpirult és fegyelmezetten besorakozott. A szakaszvezető rájött, hogy a katona arra törekszik, vegyék észre és részesítsék nyilvános elismerésben. Akkor azonban még a kellemetlen benyomás hatása alatt állt... Amikor meg kellett határozni, ki legyen a sportrendezvények szervezője, Szavkin szándékosan azt javasolta, hogy Bodjagint bízzák meg ezzel a tisztséggel. Azzal indokolta, hogy Bodjagin jó sportoló, sok mindenben segítheti társait. A többi katona kissé csodálkozva fogadta a szakaszvezető javaslatát, de az egységparancsnok kijelentette, meggyőződött Bodjagin képességeiről és bízik benne, hogy új funkcióját sikerrel ellátja. Bodjagin érezte, hogy teljes felelősséggel tartozik az egység sporttevékenységéért. Szemében megjelentek az öröm és a meg- hatódottság szikrái. Nyilvánvalóvá vált, hogy a választás helyes volt. Bodjagin lelkesen és felelősséggel látott hozzá munkája teljesítéséhez. Rövid idő alatt megszervezte az atlétika és a gimnasztika iránt érdeklődők csoportját. Versenyeket szervezett, példásan gondoskodott a felszerelésekről, és minden figyelmét az ifjú katonák előkészítésének szentelte. Közömbössége teljesen eltűnt. Igyekezett példásan teljesíteni a többi szolgálati feladatot is. Parancsmegszegésről már szó sem lehetett. Eljött az a nap, amikor a parancsnok jogosan állíthatta társai elé, mint példaképet. Ki hinné ma már, hogy Bodjagin közkatonát, a Komszomol kiváló aktivistáját valamikor szinte „javíthatatlan“ katonának tartották? Szavkin szakaszvezetővel őszinte elvtársi kapcsolatban állnak. És ez a változás a kölcsönös megismerés és segítség — az emberbe vetett bizalom eredménye. V. DEHTJARENKO, közkatona