Új Szó, 1972. július (25. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-30 / 30. szám, Vasárnapi Új Szó
— De elnök elvtárs! — Várj, még nem fejeztem be. Szóval egyenes, becsületes emberekre van szükség. Te jól érted a szakmádat, jól számolsz, arra gondoltunk hogy... hm. Mióta is vagy te a gyárban? — Három-éve, de én csak egy egyszerű kis tervező vagyok és ebben a funkcióban is annyi a nehézség, probléma... — Talán gyáva vagy, félsz a munkától? Borka kínosan feszengett erre a kérdésre. Nem volt gyáva, de nem becsülte túl saját erejét sem. Idegessége percről percre nőtt. Vajon mit akarhatnak vele, hová akarják helyezni? Itt már megszokott, ismeri a munkáját, az embereket... — Szóval arra gondoltunk, mi lenne, ha te kerülnél a Fokos helyére...? Borkával egy pillanat alatt megfordult az iroda, ö vállalati főtervező? Képzeletében megjelent volt főnökének, Fokosnak a merev, parancsoló, hideg tekintete, szürke szeme, kiváló ízléssel berendezett irodája, a sok telefon, a szőnyegek, grafikonok a falon ... rémület fogta el és egyetlen szót sem tudott kimondani. Amikor vállán érezte az elnök kezét, összerezzent. — Na mi ütött beléd, csak nem esel kétségbe? Mit gondolsz, mi voltam én régen? Uradalmi kocsis, barátom! Nagyságos, tekintetes urak kocsisa, aztán most itt vagyok az üzemben. Ép a kezem, a lábam, sőt még az orrom is, senki sem harapta le. Becsületes munkával a jég hátán is megél az ember. — De elnök elvtárs, én csak ... — Ja, szóval te talán azt akarod mondani, hogy excellenciás urakat, vagy hercegeket tegyünk vezetői állásba? Nem Borka elvtárs, itt nekünk magunknak kell folytatnunk, ha magunk kezdtük el. Miért, te talán azt hiszed, hogy Fokosnak máshol adták az észt, mint nekem, vagy neked?! Csakhogy ő visszaélésekre használta fel és most ráfizetett. Tudod magad is, hogy hamisították a tervet, de hát jól jött az a kis prémium. Mondd csak, te mennyit kaptál a múlt negyedévben, mint tervező? — Egyszer kaptam 150 koronát. — Na látod! Tudod, hogy Fokos meg a többiek...? Ah, honnét is tudnád... dehát az már úgy van, addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. Két hét eltelte után léptette elő a vállalati igazgató Borkát főtervezőnek. Furcsa izgalommal nézegette még napok múlva is a kinevezési okmányát... A napok, hetek, hónapok úgy rohantak az új funkcióban, mintha szárnyaik lettek volna. Borka az első időkben késő estig dolgozott, ismerkedett munkakörével. Nem gyerekjáték a vállalati tervezés, sok nehézséget, buktatót rejt magában. Ojabb megrendelések futottak be, az anyagok pedig gyakran késtek. Az- üzemben metsző éles hangon sivított fel a sziréna, jelezve, hogy vége a délelőtti időszaknak. Másodpercek alatt megtelt a gyárudvar • kijárat felé igyekvő emberekkel. A portán kívül felbúgtak a motorok; ki motorkerékpárral, ki autóbusszal vagy gyalogszerrel indult hazafelé. Erősen tűzött a nap. Borka, a vállalat főtervezője felállt karosszékéből, lejebb eresztette ablakján a rollót, majd visszaült íróasztalához. Előtte számokkal teli papírok hevertek, azokat tanulmányozta. Délelőtt tizenegyre futottak be az egyes munkahelyekről a tervteljesítés számadatai és azoknak feldolgozásával foglalkozott. Már vagy ötödször végezte el az összegezést, az eredmény egy és ugyanaz maradt: az üzem előző hónapi össztermelése 99,2 százalék! Nem egészen nyolc tized hiányzik .. és oda a becsület, az első negyedévi tervteljesítéssel kiérdemelt vörös vándorzászló, oda a prémium! Tűnődéséből a telefon riasztotta fel: Az igazgató kérette magához ... Borka a háború után került az üzembe. Kereskedősegéd volt és nagyon szeretett számolni. Egyik ismerőse tanácsolta neki: — Jófejű gyerek vagy, éppen szükség volna tervezőkre, szép a fizetés, ott aztán számolhatsz kedvedre... Borkát főleg az utóbbi vonzotta, így lett a mintegy 250 munkással dolgozó mechanikus műhely tervezője. Az üzemi élet egészen más volt, mind hajdan a fűszerüzletben. Itt traktorok és mezőgazdasági gépek készültek hazai célokra és exportra. És mások voltak az emberek is. Borka boldogult a munkával és hamarosan otthonosan érezte magát. A fűszerüzletben régen szokásos, alázatoskodó modor még itt-ott kísértett nála. Nemegyszer szóvá is tették az emberek: Minek hajlongsz, minek udvariaskodsz ennyire, nem vagyunk ehhez hozzászokva! A mechanikus műhely pártcsoportjának vezetője is emiatt hívta be egyszer: — Te Borka elvtárs, — mond miért snagy olyan alázatos...? Jól dolgozol, ügyes ember vagy. Mi is voltál a múltban? — Kereskedősegéd — válaszolta Borka zavartan. — Értem. Szóval onnan, abból a róji világból hoztad magaddal. Hajlongani kellett a nagyságáknak —, ugye? No, sebaj, itt már nem lesz rá szükséged. Majd hirtelen megfordulva, így folytatta: Mit szólnál hozzá, ha besorolnánk a pártiskolába? Rendben? Borka beleegyezően bólintott. Két évig látogatta a pártiskolát, aztán felvették párttagjelöltnek. Abban az időben sokféle beszéd keringett az üzemben. Valahogy nem ment úgy a munka, mint azelőtt. Az igazgató irodájában késő estig égett a lámpa, fővárosi rendszámú személygépkocsik váltogatták egymást a gyárudvaron. A részlegvezetők nemegyszer félnapokat is eltöltöttek tanácskozásokon az igazgató irodájában. Ősz felé derült ki, hogy a vezetők visszaéléseket követtek el. Az egyik délután Borka éppen túlórázott, amikor bejött Kovács, az összüzemi pártszervezet elnöke. — Na, dolgozgatunk, dolgozgatunk? — kérdezte. — Hónap vége van — mondta Borka — rendbe keill tenni a papírokat. Az elnök az ablakhoz sétált és sokáig nézett ki a nagy mechanikus műhelybe, ahol a fúró- és esztergagépeken a délutáni műszakosok dolgoztak. A munka zaja tompán szűrődött be az irodába. Lassan sötétedett és a műhelyben meggyújtották a gépek mellett a nagy lámpákat. — Te, Borka elvtárs, mit szólnál hozzá, ha nagy feladattal bíznánk meg. Tudod, értelmes és becsületes emberekre van szükség. Ismered te is a dolgokat, tudod, mi történt az üzemben. Fokos, a főtervező Lambert, igazgatóhelyettes meg ... szóval csúnyán visszaéltek beosztásukkal. Mint minden szentnek, nekik is maguk felé hajlott a kezük. Csorba esett az üzem becsületén, hamis jelentéseket küldtek a minisztériumba ... Naponta hosszú ideig tartó értekezleteken vett részt, tárgyalt a szállító üzemekkel, a minisztériumba utazott. Egykori kereskedői számolási tudománya kevésnek bizonyult és beiratkozott az üzemi műszaki iskolába. A második negyedévet sikerrel zárta az üzem. Az egyik nap örömhír érkezett a minisztériumból: Megkapják a vörös vándorzászlót. Borka otthon lelkesen újságolta a feleségének: — Vándorzászlóval tüntetik ki az üzemet. — Kapsz prémiumot is? — kérdezte az asszony. — Még nem tudom, de biztosan ... — De jó lenne, — mondta az asszony — tudod az új bútor... Egy hónappal később Borka a fizetési borítékban 2000 koronát talált a rendes fizetése mellett. Nincs itt valami tévedés? Kétezer korona...? Másnap mosolyogva kérdezte a pártelnök: — Na megkaptad a „százötven koronádat“? — Igazán meg sem érdemiem... Nem csináltam semmi különöset. — Csak jól végezted a munkádat — folytatta Borka mondatát az elnök. Két hónap telhetett el a vándorzászló átvétele óta, mikor Borka bekopogott az igazgató szobájába. Az igazgató negyven év körüli, jól megtermett ember volt. Az egyik fotelben kínált helyet. — Na tessék barátom, miben lehetek szolgálatára? — kérdezte és idegesen az órájára nézett. — Zavarok talán? — kérdezte Borka. — Nem, nem, csak térjen röviden a lényegre, mert néhány perc múlva utazom ... vállalati ügy ... — Szerettem volna figyelmeztetni az igazgató elvtársat, hogy késések mutatkoznak az anyagszállítás terén és félő, hogy a KLP-megrendelést nem tudjuk határidőre elkészíteni. Meg kellene beszélni a minisztériummal, hogy tegyük át ezt a megrendelést a következő hónapi tervbe... — Hova gondol Borka! Most kaptunk vörös zászlót és menjünk siránkozni a nyakukra? — De igazgató elvtárs, ezek lényeges, objektív nehézségek, ha nincs ... — Ha nincs anyag, majd beszélünk a hengerművel. .. egyébként is Borka, maga nagyon borúlátó. Egy vörös zászlóval kitüntetett üzem csak nem hátrál meg?! — De igazgató elvtárs, ilyen eseteket meg kell tár- gyalnil Az igazgató nem válaszolt, újra az órájára nézett, majd gyorsan kezet nyújtott Borkának. — Majd beszélünk még erről, de most mennem kell, mert előállt a kocsi. Borka elégedetlenül és idegesen ment vissza a munkahelyére. — Majd beszélünk még erről, de mikor, már itt szorongatnak bennünket a határidők...! Az ablakhoz ment és látta, hogy az igazgató energikus léptekkel siet le az autóhoz és beül a sofőr mellé. A motor felbúgott és a kocsi nekilódult. Vállalati ügy... morfondírozott Borka — a Ma- gas-Tátrába ... Idegessége percről percre nőtt. Akart még beszélni az igazgatóval az emberek foglalkoztatásának kérdéséről is. Átcsoportosításokat kellene végezni a mechanikus műhelyben is, mert ott pillanatnyilag nincsenek kihasználva az emberek. Az operatív tervezést pedig meg kellene erősíteni, mert a késések miatt rengeteg a munka, ott meg kevesen vannak. Az Igazgató pedig a kék Volgával a Magaslatra felé robog ... * * » Borka az igazgató telefonhívására gyorsan eltette a fiókjába az előző hónapi tervteljesítésről szóló kimutatást, a 99,2 százalékos szomorú eredményt ráfordította íróasztalfiókján a kulcsot és elindult Odaszólt a titkárnőjének: Az igazgatóhoz megyek Borka bármennyire küzdött ellene, mindig kisebbségi érzése támadt, ha az igazgató hívatta. Acélszürke, merev szeme, parancsoláshoz szokott érdes hangja, vagy más tette-e, nem tudja. Azért hivattam Borka elvtárs, mert reggel a minisztériumba megyek és szeretném magammal vinni a múlt hónapi tervteljesítés eredményeit. Remélem már feldolgozta?! — Igen — mondta halkan — már készen van. — Hogy zártuk a hónapot? Borka úgy érezte, hogy összeszorul a torka és egy szót sem tud kimondani. Az. Igazgató meglepetten nézett rá: Csak nincs valami baj, beszéljen! — 99,2 százalék a bruttó-termelés — nyögte ki Borka. Az igazgató hirtelen felpattant. — Az nem létezik! Nincs tévedés az összegezésben? — Ötször átszámoltam, sajnos ennyi... Az Igazgató idegesen jár le-fel az irodában. — Még csak ez hiányzott! Mit fognak holnap mondani?! Mivel fogom indokolni a minisztériumban? Vöröszászlós üzem és még a száz százalékot sem éri el! Tudja maga, hogy mit jelent ez? Borka is felállt a fotelból és kezdte visszanyerni lelki egyensúlyát. Az igazgató felé fordult és ezt mondta: — A múltkor említettem ... — Említette, említette, de nem szólt, hogy ilyen komoly a helyzet, hogy az a mennydörgős ... A két ember egyik cigarettát a másik után szívta. Borkában forrt a méreg. Még őt támadja, mikor ideijében szólt, de az igazgatónak szolgálati út... meg ez, meg az ... Majd ennyit mondott: — Nem jöttek meg a hengerfej-öntvények időre, módosítani kellett volna a tervet, mint akkor javasoltam ... Az igazgató gondolataiba mélyedt, majd hirtelen Borka felé fordul és egészen más hangon ezt mondta: — Nem lehetne valamit... nézze, a következő hónapban behoznánk! Megjönnek az anyagok, nem lesz probléma, mi az a nyolc tized százalék...! Borkán egy pillanat alatt rémület futott át. Homlokát kiverte a veríték. — Nézze Borka, ennyit egyszer meg lehet tenni — majd erőltetett mosollyal hozzátette: A háborúban és a szerelemben minden lehetséges ... Mielőtt még Borka válaszolhatott volna, az igazgató órájára pillantott, az asztalhoz ment és lenyomott egy gombot. Kinyílt a párnás ajtó és a titkárnő jött be. — Kérem, rendeljen autót és érdeklődje meg: hány órára kell holnap a minisztériumba mennem! A titkárnő elment és az igazgató Borkához fordult: — Gondolkozzon rajta barátom. Majd mielőtt Borka szólhatott volna, fogta a felöltőjét és az oldalajtón távozott. # * * Késő este volt már és Borka még mindig kábultan ült dolgozószobájában. A lámpa sápadt fényében arca viasz-szerűnek tűnt. Borzalmas kétségek gyötörték. Ki tudja hányadszor ismét rágyújtott, az ablakhoz ment és belemeredt a sötétségbe. Mit tegyen? Mindig becsületes ember volt, szorgalmas, megbízható és lám egyszerű kereskedősegédből főtervező lett. Csak az egyenes úton járt. Most hamisítson? Tegye, ne tegye? Lényegében talán nem is volna nagy probléma Esetleg kivételeznének a raktárból néhány motort és beírnák, hogy elvégezték rajtuk az első gyártási-szerelési műveletet... De becsületes dolog lenne ez? Azért bízták meg ilyen magas tisztség betöltésével, mert ő Borka István rendes, megbízható ember. Lépjen a Fokosék nyomdokaiba? Lám mi lett a sorsuk! Nem, ezerszer is nem! Majd egy pillanatra megjelent előtte az igazgató kemény metszésű arca. Ez az arc nem sok jóindulatot tükrözött. Ki tudja, nem fúrná-e meg őt? Elesne az igazgató a nagy prémiumtól, csorbulna a tekintélye, ha kiderülne, hogy nem teljesítették a tervet. Igen, biztos, hogy ezt ő nem vinné el szárazon! Fejében tovább kavarogtak a gondolatok: Megjelent előtte ismerőseinek az arca, amikor főtervezővé való kinevezése idején összesúgtak: Lám, kapaszkodik a boltos, de fog ez még esni, nagyot esni...! Hogy kárörvendenének, ha balul ütne ki a dolog. Képzeletében sorra jelentek meg események, emberek. És mi lenne, ha a felettes szervekhez fordulna? Beismerné előttük, hogy nem teljesítették a tervet, és elmondaná, mire akarja rászedni az igazgató! Igen, ez lesz a leghelyesebb, ez az egyenes út. Majd újra megjelent előtte az igazgató arca. Már nem találta annyira félelmetesnek. Döntött: jelenteni fogja. Huszonegy óra négy percet ütött a bélyegzőóra, amikor eltávozott az üzemből. A városban neonfények villogtak és a langyos nyári éjszakában gondtalanul sétálgattak mellette az emberek. Egyszerre ő is úgy érezte, hogy megkönnyebbült, hogy visszanyerte lelki egyensúlyát. Tudta, hogy helyesen határozott ... 1972. VII. 30. 10 Komlósi Lajos:
