Új Szó, 1972. július (25. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-29 / 177. szám, szombat

MEGVALÓSUL A HALASZTÁSI PROGRAM Nyár derekára hajlik az idő. Dolné Obdokovce (Alsódo­bok) utcáin Idősebb nénikkel, játszadozó gyermekekkel talál­kozhat ilyenkor a járókelő. A családok munkaképes tagjai a földeken aratnak vagy az üze­mekben dolgoznak. A nemzeti bizottság irodájában Balkó Fe­renc hnb elnököt a kimutatások fölött töprengve találom. — Az első fél év eredményeit összegezem — feleli. Jó, ha pa­píron látja az ember, hol tar­tunk a választási program tel­jesítésében. Felsorolja a beszélő ténye­ket. Elsők között a 366 ezer ko­ronás beruházással épült porta­lan utakat említi, melyek szin­te alapjában megváltoztatták a „sáros-poros“ jelzőt viselő köz­ség arculatát. A temetőben tár­sadalmi munkával 45 ezer ko­rona befektetéssel őszig elké­szül a ravatalozó. A falu lakói esztétikai érzé­kének fejlődéséről a korábban libalegelőnek használt másfél hektáros terület parkosítása ta­núskodik. Ma díszbokrok, sok színben pompázó virágok éke­sítik a falu legelhagyottabb ré­szét. A napokban készült el a 15 méter átmérőjű, kör alakú betonlap, szabadtéri táncmulat­ságok rendezésére. A következő időszakban még egy színpad építéséhez fognak hozzá, hogy a társadalmi szervezetek minél jobban kielégíthessék a lakos­ság kultúrszomját. Ez a létesít­mény további 35 ezer koronát vesz igénybe a költségvetésből. Miután a hnb elnök a járdák megépítésének terveit említi, azon gondolkodom, honnan sze­reztek annyi pénzt az eléggé költséges kiadósok fedezésére. Az utóbbi évtized folyamán vá­rosi igényeket is kielégítő, be­épített, korszerű színpaddal el­látott, tágas kultúrházat építet­tek, melynek értéke megköze­líti az 1 millió koronát. — Hogy honnan — ismétli a kérdést —, hát az adókból és egyebekből. S a járáson és a helyi földművesszövetkezetek­nél is megértésre találunk. Ügy tudom, a választási prog­ram a falu szocialista átépíté­sének befejezését, a még egyé­nileg* gazdálkodó kis- és kö­zépparasztok megnyerését, il­letve a földművesszövetkezet ki­bővítésének a gondolatát is ma. gában foglalja. E területen mi­lyen változás történt? — Igaz, a mezőgazdaság kol­lektivizálásának kérdésével egy évtizede igen sokat foglalko­zunk. A választások után, job­ban mondva a közelmúltban, e nehéznek látszó vállalkozásnak a végére is pontot tettünk. Párt- szervezetünk segítségével agit- kettősöket állítottunk üssze, akik meglátogatták a magán- gazdálkodókat. Elbeszélgettek velük a nagyüzemi termelésben kínálkozó nagy lehetőségekről, a földek jobb kihasználásáról, a családok jólétének fejlődésé­ről. Azt már a falubeliektől tu­dom, hogy az agitkettősöket mindenütt szívélyesen fogadták. Sőt, a 118-as házszám alatt Sza­bó Istvánéknál, akárcsak Ács Jánosoknál a késedelemért az enyhe szemrehányást sem ke­rülték el: „Már azt hittük, hogy elkerülik a házunktáját!“. A rá- tartiabbak természetesen több­szöri látogatásra kényszerítet­ték a képviselőket. A szervező­nevelőmunka révén a közös gaz­dálkodás földterülete 157 hek­tárral gyarapodott, s ennek megfelelően a taglétszám is emelkedett. A földművesszövet­kezet ezután a csúcsmun­kák idején nem szorul segítség­re. Ez a változás, bármennyire egyszerűnek is látszik, a párt- szervezet és a nemzeti bizott­ság tartós felvilágosító munká­jának az eredménye, hosszú évek állhatatos tevékenységé­nek a gyümölcse. A faluban új vendéglő és élelmiszerbolt épült. A nemzeti bizottság a szolgál­tatások bővítésével megkönnyí­tette a választópolgárok életkö­rülményeit, egyúttal megszilár­dította és elmélyítette a lakos­ságnak a képviselők iránti bi­zalmát. A falu lakói őszintén tisztelik a nemzeti bizottság képviselőit, megbecsülik és min­dennapi munkájukkal támogat­ják a párt politikáját. — Nemcsak támogatják, ha­nem harcolnak is érte — je­gyezte meg Balko elvtárs. — Tudják, életkörülményeik javu­lását szocialista rendszerünk tette lehetővé. Közel száz új családi ház épült a falunkban, harminc lakásban van központi fűtés és fürdőszoba, 160 mosó­gép, 150 hűtőszekrény, 70 por­szívó, 200 tv-készülék, 60 mo­torkerékpár és 20 személyautó beszédesen hirdetik a lakosság megváltozott életkörülményeit. Ezenkívül a postás havonta kö­zel 160 ezer koronát kézbesít a munkában elfáradt 260 nyug­díjasnak. Délre fordul az idő, amikor körútra indulunk az elnökkel az 1200 lakost számláló község­ben. Amerre csak járunk, min­denütt meglátszott a szorgal­mas emberek kezenyomia, kul­turáltsága. A postás, akivel vé­letlenül találkoztunk, a napi küldeményeket kézbesítette, nemcsak pénzt, hanem szelle­mi táplálékot is. ,— A mai napoiv 40 példány­szám Új Szót, 10 Szabad Föld­művest, 94 Hét képesújságot, 20 Pravdát hordok szét a címzet­teknek. Mielőtt elköszönt, a maga módján vázolta a község társa­dalmi viszonyait. — A faluból több mint hat­vanén szereztek középiskolai érettségit, ez idén heten tanul­nak főiskolán és se szeri, se száma azoknak, ,aki'k szakmun­kásképző tanfolyamokon, tech­nikumokban szereztek maga­sabb képesítést. Okosodik, művelődik tehát a falu, mert akar és van rá le­hetősége. A nemzeti bizottság választási programja és minden ténykedése arra irányul, hogy jó munkával, a társadalmi szük­ségleteknek megfelelően gon­doskodjanak a lakosság jobb életkörülményeinek megterem­téséről, a falu fejlődéséről. SZOMBATH AMBRUS n. aeivai Gépgyárban Juraj Kovačič mérnök kollektívája kiváló sikert ért el A forrasztok számára komplex gépesítéssel ellá­tott munkahely elkészítéséért a kollektívát aranyéremmel tiin­tették ki a találmányok és újításuk nemrégen Brnóban megren­dezett nemzetközi kiállításán. A munkahely legfontosabb része az a berendezés, amellyel a forrasztásra kerülő munkadarab a legmegfelelőbb helyzetbe állítható. A forrasztói munkahely gépesítése nagymértékben növelte a munkatermelékenységet. (J. Lofaj felvétele — CSTK) Egy vak postás életéből Amikor a járókelőktől Pelro Mihály jelöl érdeklődtem, nem tudták, kiről van szó. — Rosszul kérdezte, Misku bácsit kellett volna mondania — közölték a salai /Vágsellye/ postahivatalban. A kastélyban lakott, de most vett egy házat. Otthon találja e, nem tudjuk. Egész nap a várost járja, újsá­got árul. Bulán, a galántai úton alig tettem néhány lépést a közös udvaron, máris megpillantottam az ajtóban. — Hozzám jött? — kérdezte. Nem látott, de lépéseket hal­lott, s ez elég volt neki. Behívott. A lakás mind a négy falán kisebb-nagyobb órák függ tek. Néhány több, mint kétszáz éves. És valamennyi jár. — Ez a kedvtelésem. Egész életemben gyűjtöttem, és a vi­lág minden kincséért sem vál nék meg tőlük. Azt ott egy or vostól kaptam. Egy pesti régi ségkereskedö ezer pengőt kínált érte, de nem adtam. A hetvenhat éves Petro Mi­hály már régen elvesztette sze- mevilágát. 1915-ben Trnovec nad Váhom-ban (Vágtornóc) dolgo­zott, mint vasutas. Egy gyorsvo­nat mozdonyából izzó szikra esett a szemébe. Látását már nem tudták visszaadni. Négy év múlva a másik szeme is tönkre­ment. Szülei halála után sok megaláztatásban és mellőzésben volt része. — Valamiből élnem kellett — mondja. Újságot kezdtem árulni és még ma is ezt teszem. Büsz­kén mutulja a nyugat szlovákiai kerületi pártbizottságtól kapdtt kitüntetést. Hogyan árulja az újságokat? — Egyszerűen. Minden reggel hét órakor bemegyek a postahi­vatalba, ott megmondják az új­ságok címét, és úgy rakom a táskámba, hogy tapintással meg­találom. Megkérdezem, nem lopíák e még meg? — Nem. Az emberek jók hoz­zám, törzsvásárlóim is vannak. Havonta négyezer koronát vi­szek a postára. Egyszer két fiú jött hozzám. Azt hitték, mivel vak vagyok, elvisznek valamit a lakásból. Az asztalon öt korona feküdt, az egyik a zsebébe tet­te... Hallottam. Mondtam neki, tegye vissza a pénzt. Sajnáltam a fiúkat, adtam nekik fagylaltra valót. Nagyon hálásuk voltak, többször meglátogattak, de min dig jó szándékkal. — Ki gonaoiKiu .. ,,i yu ól? — Vendéglőben ebédelek, va­csorát és reggelit otthon készí­tek. Néha segítenek a jó embe­rek kitakarítani, de ezt is leg­szívesebben magam végzem, Nyugdijam van, az újságárulás­sal is szépen keresek. Enélkiil a munka nélkül már el sem tud­nám képzelni az életem. Miska bácsit szeretik a šalai- uk. Becsületes, jó embernek tart­ják. Vágya, hogy még sokáig szolgálja vásárlóit, és minél több újságot adjon el. KRAJCSOVICS FERDINAND KLOSS KAPITÁNY KALANDOS TÖRTÉNETE Edward arra kérte, hogy tizenkét órakor legyen nála. Kazik megállt a tizenötös számú ház kapujában és fel­pillantott. A második emeleti ablakban megpillantotta a virágcserepet. Ez azt jelentette, hogy minden rendben. Ka­zik még egyszer körülpillantott, de sem­mi gyanúsat nem vett észre. De, ha Kazik egy kicsit figyelmeseb­ben tekintett volna körbe, megpillantot­ta volna azt a két férfit, akik a szom­szédos kapuban álltak és azt, aki a Pol- na utca sarkán az újságárus előtt téb- lábolt. Mindez olyan természetes volt, hogy Kazik határozott léptekkel ment be a kapun. Edward a kapuban fogadta. — Nyolc percet késtél — mondta — kevés időnk van. Kazik örömteli hangulata ebben a pil­lanatban elszállt. Edwarddal minden találkozása lehangolóan kezdődött. Bementek a szobába. — Ülj le — mondta Edward. — Meg­van a vázlat? — Igen, de van valami sokkal fon­tosabb ... — tette hozzá azonnal. — Várj. — Edward úgy viselkedett, mint a tanító az iskolában, amikor a rosszul felkészült diákot vizsgáztatja. — Ez a kapu... — tanulmányozta figyel­mesen a vázlatot —, hány percenként megy el arra az őrség? — A fal mellett megy végig — mond­ta bizonytalanul Kazik. Fordította: Bába Mihály — Hány perceként! — ismételte meg a kérdést Edward. Be kellett vallania, hogy nem tudja pontosan. Edward arra a következtetés­re jutott, hogy a felderítés nem pontos. Négy napjuk van az akció előkészíté­sére és még mindig alig tudnak vala­mit. Kazik boldogan mosolygott. — Tulajdonképpen azt szerettem volna jelenteni... — kezdte hogy sikerünk lesz. Beszerveztem egy néme­tet, Reil emberét. — Mi! Két nap alatt? — kiáltott Ed­ward. — Pontosabb jelentést kérek. Ti­zenöt perced van. Kazik órájára pillantott. Fél egy volt. Fél egykor Kloss a Polna utcai cuk­rászdában ült. Edwarddal egy félóra múlva kellett találkoznia. Kissé koráb­ban jött el az irodából, sétált a város­ban, aztán betért ide egy kávéra, mert a kávéház ablaka a Walowa utcára né­zett és így tulajdonképpen nyugodtan figyelhette az utcát. Nyugtalan volt. Nem történt semmi olyasmi, ami okot adott volna erre, de Kloss érezte, hogy ve­szély közeledik. Az előző nap este ta lálkozott Brunnerrel a kaszinóban. Brun­ner nyugtalan volt, sokat ivott, sokkal többet mint általában. Közölte Klossal, hogy nyomon vannak. De Kloss részle­tet nem tudott kiszedni belőle. — Ti is foglalkoztok ezzel az ügy­gyei — mondta, — de számunkra ha­marosan véget ér. — Kezetekben vannak már az em­berek? — kérdezte Kloss. — No, egészségedre Hans — nevetett Brunner. — A kezünkben lesznek. Glau bel nagyszerű fickó. — Mi köze ennek Glaubelhez? — kérdezte Kloss. — Szeretnéd tudni? — Brunner ismét teletöltötte a poharát — ez az én sze­mélyes sikerem, drága barátom, és ezt a sikert nem akarom megosztani sen­kivel. — Szép — jelentette ki Kloss — és ha valamit megtudok? — Akkor majd elmondod nekem — robbant ki nevetésben Brunner. — Tar­togatok egy kis csereárut a számodra. Vajon mit tud Brunner? Lehet, hogy csak blöfföl? Hiszen Edward környe­zete tiszta. A vele dolgozó embereket sokszor ellenőrizték, közülük senkit sem csuktak le, egyetlen olyan esemény sem történt, ami nyugtalanságot éb­reszthetne, vagy mégis? Talán Danka nem volt elég óvatos? A központ ismét információt kér a Pulkowski-ügyben. Négy nap haladékot kapott. Hogy hajt­sa végre ezt a feladatot? A felszolgálónő hozta a kávét, Kloss kóstolgatta, a kávé langyos volt. Eltol­ta magá elől a csészét és ebben a pil­lanatban megjelent a kávéház ajtajá ban Rioletto úr. Valamit elnéztem volna? — gondol­ta Kloss, vagy ez az olasz nyomon kö­vet engem? Rioletto Kloss asztalához ment. — Jónapot, Kloss — üdvözölte. — Ha senkit nem vár ... — Nem, nem várok — mondta kissé hűvösen Kloss. — Kérem, foglaljon he­lyet. Rioletto egy doboz cigarettát dobott az asztalra és intett a felszolgálónönek. Egy pillanat múlva már ott volt előtte a csésze csokoládés kávé. — Mindig csokoládéval iszom — ma­gyarázta — különben ebben az ország­ban sokkal könnyebb hozzájutni, mint Berlinben. Kloss hallgatott. — Főhadnagy úr — folytatta Riolet­to — nagyon örülök ennek a véletlen találkozásnak. — Nagyon szerelem a véletlen talál­kozásokat, — mondta Kloss és határo­zottan hangsúlyozta a véletlen szót. Rioletto kacagott. — Ön túl bizalmatlan. Az Abwehrben dolgozik, igaz? — Miért kérdi? — Nem kérdezem, csak megállapí­tottam. Ön nem hisz az én véletlen ta­lálkozásaimban. — Nemi — Brunnernek más erről a vélemé­nye. — Kedves Ottó barátomnak és ne­kem gyakran eltérőek a véleményeink — magyarázta Kloss. — De van ez így néha. En szeretem a konkrétumokat és a tényeket. — Ugyanazzal az üggyel foglalkoz­nak mindketten — mondta Rioletto kis­sé bizonytalan hangon. — Mire gondol? — A Reil-üzemben történt robbanás­ra. Már közöltem Brunnerrel, hogy kész vagyok segíteni neki. Kloss feszült figyelemmel hallgatta. Mit akar ez az olasz? Brunner számá­ra dolgozik? Vajon Brunner parancsol­ta meg neki, hogy utána nyomozzon? — Ugyanezt akarja elmondani nekem is? — Lehetséges — válaszolt az olasz. — Felesleges, Rioletto úr. Ha ön ne­künk dolgozik... — Ezt nem mondanám — Rioletto nyugodtan itta a csokoládés kávét — én a más stílusú beszélgetéseket sze­retem, főhadnagy úr. Ha néha segítek is ... Ez nem jelenti azt... — hirtelen más témára tért át —, hogy érzi ma­gát a körzetvezető szép felesége? IFolytatjuk) 1972. VII. 29 Gépesített nwkaltfly a forraszoknak Andrzej Zbych:

Next

/
Thumbnails
Contents