Új Szó, 1972. július (25. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-16 / 28. szám, Vasárnapi Új Szó
L Q UIS - H E W R1 PARIA S LIBANONI ŰTUEQYZETE Ellentétek csodálatos vegyiilése • A népvándorlás útkereszteződésén ® Kultúrák termékenyít&ereje ® Népek kohója • Régi az ú|ban nap lassan belemerül a tengerbe. A homokparton emberi csontváz hever. A víz felé meredő üres szemgödreibe napsugarak tévednek. Egy három évezreddel ezelőtt élt föníciai csontváza. A suejfati ásatások során bukkantak rá. A régészek munkahelyétől néhány méterrel távolabb nagy zajjal autók suhannak el a Bejrút—Saida (Sidon) útvonalon. A halbai repülőtér felől sugár- hajtású repülőgépek fülsiketítő motorzaja hallatszik. Ezek a mai Libanon ellentétes vonásai. Libanon a régészek paradicsoma. Ásatások folynak az ősi Biblos, Saida, Es Sur, Baalbek, Anjar vidékén. A turisták előtt az ország egész történelme feltárul — a hétezer éves múlttól egészen a frankok betöréséig, az újabb kőkorszaktól napjainkig. A hik- szoszok, egyiptomiak, asszírok, babilóniaiak, perzsák, görögök, rómaftk, törökök, angolok és franciák számtalan nyomot hagytak maguk után az ország történetében. Pedig Libanon nem nagy, mindössze 10 400 nég> zetkilométer területű. A Földközi-tenger mentén hú zódó nyugati határai hossza 210 km. Keleten az An tilibanon-hegység láncolata természetes határt alkot Libanon és Szíria között. Északon szintén Szíriával, délen Izraellel határos Libanon. A nyugati és keleti határa közötti maximális távolság nem haladja meg a 90 kilométert. Az ország földrajzi fekvése minden kor nagy szerepet játszott sorsának alakulásában. Több mint két és fél ezer évvel ezelőtt még az Énekek éneke dicsőítette e földet. Osztjuk a szerző rajongását azon ország iránt, ahol 300 napfényes nap van egy évben, ahol pazar fövenyparton gyönör- ködhet az ember a természetben, a hegyekben pedig sízhet. Kevés olyan ország van a világon, ahol ily kis területen oly váltakozó és festői képet nyújtana a természet: csodálatos tenger, homokos és sziklás partok, virágzó rónaság és kopár sziklák, plátó és a Bekaa zöld völgye. Valaha cédruserdők óriási masszívumai emelkedtek itt ki. Ma a libanoni cédrus az ország címere, de nem sok cédrusfa maradt — évszázadokon át rablógazdálkodással kiirtották. A meredek hegyhátakon a cédrusfa mellett fenyő-, bükk- és tölgyfaligetek, platánok és citrusfélék maradtak meg. Az ország domborzatában élesen elválik egymástól a tenger, a tengerparti övezetek, a narancs- és citromillatot árasztó síkság, aztán két párhuzamos hegyláncolat következik — a Libanon és az Antilibanon melyeknek lábánál olajfák, füge- és mandulafák nőnek, szőlők és almáskertek terülnek el. A hegyvonulatokat a Bekaa termékeny völgye választja el egymástól. Ez a 80 km hosszú és 20 km széles völgv a szó szoros értelmében az ország éléskamrája. Valaha áthághatatlan mocsár terült el itt. Az ősi rómaiak azonban kiszárították a mocsarakat, s ma a Bekaa páratlan látványt nyújt: nyugaton hófödte hegycsúcsok, a völgy maga pedig egy nagy virágtenger. Gyümölcsbirodalom, de a helybeli parasztok búzát, árpát, kukoricát és dohányt is termesztenek. Népek és vallások egyvelege Libanon számtalanszor volt külföldről jövő támadások célpontja. Városait számtalanszor lerombolták, de az ország minduntalan megmaradt élénk kereskedelmi központnak, ahol a Földközi-tenger országainak valamennyi nyelve hallható, s ahol különféle népek és vallások találkoztak és keveredtek. Ezért mutat a mai Libanon oly tarka néprajzi képet, és azért van itt annyi felekezet. A libanoni földre évszázadokon át vonuló népek története igen bonyolult. Egyesek érkezése gyakran mások kiűzését jelentette. Ha azt halljuk, hogy a drú- zok Es-Surban, a szunnita mohamedánok Akkar környékén, a keresztény maroniták a hegyekben élnek, akkor megértjük, hogy a helyi felekezetek kapcsolatai nem voltak és ma sem olyan egyszerűek. Libanonban arabok, törökök, örmények, görögök, cserkeszek élnek. A lakosságnak több mint a fele keresztény: maroniták, görögkeletiek, katolikusok, örmény gregoriánusok, protestánsok. A többiek mohamedánok: drúzok, síiták és szunniták. összesen 18 felekezet van az országban. Az arab hódítás idején, a VII. században a szunnita hatóságoktól üldözött síiták a hegyekbe menekültek. A szunniták a partvidéket népesítették be, és Saida, Bejrút, Tripoli városokban, Akkar vidékén, az északi libanoni fennsíkon telepedtek le. Ma a szunnitáknak csak kis része él Es-Sur déli részének hegyvidékén. A síiták, mint az ókorban, földművelő életmódot folytatnak. Az ország déli részén, Es Sur környékén és a szíriai határ mentén telepedtek le, ők lakják Dzsebel Amait és a Bekaa síkságát egészen az északi fekvésű Hermilig. A maroniták a IX. században Hermilben és Kadisé- ben telepednek le, — aztán behatolnak Keszruanba, Metni esz-Sufba, ahol később a drúzok telepednek meg. Az ortodox görögök ugyanakkor jószomszédi kapcsolatokat teremtenek a szunnita mohamedánokkal, és Tripoliban, majd délebbre, Kúrában és Bejrútban vetik meg a lábukat. Mindmáig keveset tudunk a drúz mohamedán szektáról. A XI. században Egyiptomban keletkezett, majd Szíriában és a libanoni Hauran vidékén terjedt el, innen jutott el a Hermon hegységtől délre fekvő Vádi el-Tajmába. Hamze és Darazi, Hakim kairói kalifa tanítványai {a drúzok Allahon kívül Hakim istenségéBakkhusz baalbeki templomának romjai. ben és második eljövetelében is hisznek) a helyi lakosság jelentős részét a maguk hitére térítették. Libanon fénykorának tartják II. Besir uralkodása idejét (1789—1840). Igyekezett véget vetni Libanon feudális szétdaraboltságának, az emírségeknek, s kezében összpontosította a hatalmat. A XIX. század harmincas éveinek végén Mohainnied Ali egyiptomi kormányzóval szövetségben kiűzte a törököket Libanonból. A nemzeti egység útján 1840 és 1860 kritikus idő az ország történelmében. Véres testvérgyilkos háborúk robbantak ki a drúzok és a maroniták között. Az ellenségeskedést a törökök provokálták ki, akik visszaállították hatalmukat Libanon fölött. Anglia és Franciaország a libanoni piac uralására törekedve méginkább szította a vallási gyűlöletet. Törökország veresége következtében az első világháború után a közigazgatási hatalmat .a maro- nítákat támogató Franciaország szerezte meg. Az ország egyébként angol katonai parancsnokság alá tartozott. Az angolok 1919-ben kivonultak, s .attól kezdve Libanon katonai téren is a franciáktól függött. 1920-ban megalakult Nagy-Libanon állam, majd Franciaország 1926-ban köztársasággá nyilvánította Libanont (az elnök és a parlament azonban teljesen a francia főbiztostól függött). Libanon ma köztársaság. Az egykamarás parlament 99 képviselőjét négyévi megbízatással választják felekezeti képviseleti elv szerint. Az államfőt a parlament hat évre választja, a végrehajtó hatalmat a miniszterelnök s az általa kinevezett minisztertanács gyakorolja. Az állandósult hagyományoknak megfelelően a köztársasági elnök csak maronita keresztény, a parlament elnöke síita_jnohamedán, a miniszterelnök pedig szunnita mohamedán lehet. A lakosság néprajzi képe a XI. század óta állandóan változott. A néprajzi és kulturális fejlődésben nagy szerepet játszott a máltaiak, görögök, balkániak, s elsősorban a törökök megtorlásai elől menekülő örmények betelepülése. Amióta 1949-ben feltűntek Libanonban a palesztinai arabok, beözönlöttek szí- riaiak, kurdok, irakiak, a Libanonban élő külföldiek létszáma elérte a 390 ezret. Asszimilálódásuk lassú, s ez bonyolulttá teszi a nemzeti egység megteremtését. Emigráció és idegenforgalom Libanon agrárország, mezőgazdasági potenciálja viszonylag igen nagy. Az aktívan foglalkoztatott lakosság létszáma mintegy 1 millió 200 ezer. A mező- gazdasági termelést elsősorban exportra szakosították. Az egy lakosra jutó évi jövedelem eléri a 420 dollárt — a Közel-Keleten egyike a legmagasabbaknak, ami főként a kereskedelem és a bankügyletek fellendülésével magyarázható. Libanon ipara is évről évre fejlődik, vannak élelmiszer- és textilipari vállalatai, cementgyárai és olajfinomítói. A második világháború óta Libanon lakossága megkétszereződött. A libanoniaknak több mint a fele 20 évesnél fiatalabb, alig 7 százaléka lépte túl 60. életévét. A szaporodás igen magas, arányszáma eléri az évi 2,3 százalékot. A lakosság sűrűsége (227 ember jut egy négyzetkilométerre) és az ipar hiánya azonban sok libanonit kivándorlásra kényszerít. Rendszerint az Egyesült Államokban, Brazíliában, Argentínában, a Trópusi Afrika országaiban telepednek le, az utóbbiban főként a mohamedánok. Libanon az idegenforgalom országa, de az 1967-es arab—izraeli háború óta csökkent az európai turisták áradata. Viszont többen járnak ide Egyiptomból és más arab országokból. Libanoni jelen A második világháború után Bejrút arculata teljesen megváltozott. A város kiszélesedett, új kereskedelmi központok jelentek meg, új városrészek, 10— 12 emeletes házak épültek. Vannak napok, amikor az ország lakosságának kétharmada Bejrútban összpontosul. Vannak, akik azt állítják, hogy a libanoniak azonnali gyakorlati előnyökért feláldozzák a szellemi értékeket, hogy a libanoni ember jellemző vonása a föníciaiaktól örökölt merkantilizmus, kereskedői szellem, s idegen tőle az alkotó szellem. Igaz, a libanoni ember nagyon gyakran kereskedő vagy közvetítő. Mindig megtalálja a nehéz helyzetekből kivezető utat. Pragmatikus, a körülményektől függően lehet durva vagy udvarias. Szeret tréfálkozni, ravasz, bőbeszédű. Érzéke van az üzlethez, lehet jó ügyvéd, ügyes kézműves. El kell ismerni, hogy a libanoni ember nagyon tud alkalmazkodni környezete nehézségeihez. Hozzá fordulnak segítségért, ha már minden más lehetőség kimerült. Még az afrikai szavannával elvesző falvakban is sokszor hallható: „Menj a libanonihoz“. Egy libanoni boltjában bizonyára megtalálható a keresett áru, amely sehol másutt nincs. Meglepő a libanoniak élénksége, az a képessége, hogy elsajátítsák más népek szellemi kincseit. Különösen meglepő az arab—mohamedán és a nyugati keresztény kultúra egybefonódása. Találkoztam egy fiatal szunnita építésszel, ősei, akiket Izabella királynő Spanyolországból űzött ki, a XVI. században telepedtek le Libanonban. Ez az életerős fiatalember több nyelvet beszél, alapos városépítészeti ismeretekkeJ rendelkezik, és felveszi a versenyt akármelyik nyugat-európai kollégájával. Irodalmi arab nyelven beszél, és európai nyelveken is könnyen kifejezi magát. Ez nem valami rendkívüli eset. A kulturális „bipolaritás“ a libanoniak életének szerves része, s ezt maguk is természetesnek tartják. Az országnak négy egyeteme, sok fő- és középiskolája van, nagyszabású tudományos kutatások folynak a matematika, a társadalomtudományok, a jogtudomány, az irodalom és nyelvtudomány, a régészet terén. Ám mi sem hat oly megrendítően az emberre Libanonban, mint Biblos, ez a hétezer éves város, ez a kis kikötővel rendelkező tengerparti falucska, amelyen keresztül a föníciai, egyiptomi, krétai tengerészek a bíbort és cédrusfát, a márványt és a gránitot szállították. A bejrúti Nemzeti Múzeum távoli korok eseményeit idézi fel. Páratlan műkincsei mintha tanúskodnának az okos, kitartó és igen kegyetlen embernek jelenlétéről ezen a földön, amely számára egyidejűleg siralomvölgy és a reménység hajléka volt. 1972. VII. 16.
