Új Szó, 1972. július (25. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-10 / 160. szám, hétfő

Ismét a Trabantról Megint a szegény Trabantról lesz szó, de most elmondom, hogy mikor lesz az ember büszke a lenézett Trabantjára. A dolog úgy kezdődik, hogy az ember nagynehezen „összekun­csorogja“ azt a 35 ezer koro­nát, amit tudvalévóleg nehe­zebb összespórolni, mint más­nak „megszerezni“ a 70 ezret. Utána elmegy a Mototechnába, szerényen beáll a sorba s mi­kor rákerül a sor, hát halkan, szinte' szégyenlősen suttogja: „Egy Trabantot kérek. Ha lehet fehéret, de ha nincs, jó lesz a kék, vagy a zöld is“. Már itt kezdődik a megaláz­tatás, mert az eladó úgy néz rögtön az emberre, mint egy autós a gyalogosra. A körülál- lók vagy gúnyos mosollyal for­dulnak el tőle, vagy... s ami még rosszabb, tettetett komoly­sággal kezdik meggyőzni az il­letőt, hogy nincs jobb kocsi a Trabantnál ... Aztán az ember hazaviszi a kocsit, beleülteti a családot és elkezdődik az otthoni, „frocli- zás“. Fiam azt kifogásolja, hogy kevés a műszerfalon az óra, meg a sebesség is csak maxi­mum 120 km, a lányom bőgni kezd, mert hogy még rádió sincs benne és hogyan fogja ő akkor hallgatni a Komjátit, az anyósom azért morog, mert kicsi benne a hely, s még egy rendes zsírosbödöny sem fér be hátra és a feleségem végül kimondja a szentenciát: „Fiam, ez egy vacak!“ ... Az ember el­keseredetten magyaráz, hogy ez a legjobb kocsi, inert DKV pa- tentos léghűtés, nincs benne sem víz, sem olajozás, sem sze­lep, se semmi, aztán kicsi az adója, meg a biztosítása, kis garázs kell hozzá, meg a par­koló hely, meg ez, meg az ... de minden szó hiába, az első rúgást már megkapta. S ez fáj... Aztán jönnek a kollégák, a maguk vicceivel, hogy azt mondja a Kovács: — öregem aztán ősszel sisa­kot is végy hozzá, mert hulla­nak a gesztenyék és ez a vé­kony műanyag tető könnyen betörhet. Bruhahahaha... A másik megtoldja, két találós kérdéssel: — Tudjátok, hogy miért nem gyártják feketében a Traban­tot? ... Mert összetévesztenék az emberek a brikettel és be­dobnák a sparheltba... S vé­dőöv is csak azért van benne, hogy komolyabb emelkedőkön a Trabantos a hátán vihesse fel a kocsit ... Bruhahaha ... Még az öreg portás bácsi is meg­ereszt egy „fontos“ viccet, mondván: — A múltkor, amikor Ma­gyarhonban jártam, hát tudják mi volt kiírva egy Közért sar­kára? Az, hogy ... „Kerékpárt és Trabantot falhoz támaszta­ni ťilos!“ — Bruhaha, bruhaha nevetnek mind s a szegény Tra­bantos velük nevet, pedig sa­vanyú neki a szőlő, dehát mit tehet. Ha megsértődik, az még jobb vicc. Meg aztán arra gon­dol, hogy: „Szegény ember ne szégyellje a tarisznyáját“... s csendben odábbáll. Hát így vol­tam én is, s már annyira vit­tem, hogy csak az út szélén mertem hajtani, egész a „pad­ka“ mellett, diszkréten előnyt adtam a nagyobb kocsiknak, még akkor is, ha nekem volt igazam, s amilyen mélyre csak lehetett, úgy állítottam az ülést, hogy minél kevesebb lás­son ki belőlem. Meg aztán már nem is mentem a főúton, las­san már ott tartottam, hogy csak a mellékutakat fogom használni, amíg végül le nem szorulok a kocsinyomra. De ez csak volt! Mert vagy tíz nap óta a helyzet alapjai­ban megváltozott. Ugyanis az egyik délután, amikor Dunajská Streda előtt a magam szokásos szédületes 60 kilométeres sebes­ségével „repesztettem“, szem­be jött velem egy másik Tra­bant. Már messziről villantott a „fénydudával“, hogy valamit akar s nem messze tőlem meg­állt. Csak akkor láttam hogy NDK-beli rendszámú az illető és hogy a Trabantja mögé oda van kötve egy prágai rendszámú Dácia. A német odajött hozzám és azzal a kedvességgel szólt rám németül, amely kedvesség­gel ők elképzelik, hogy min­denki tud németül: — Bitte schön, wo befindet sich hier ein Service? ... Ami­ből, bár nem tudok németül, de megértettem, hogy MB Ser­vicét keres, s már éppen kéz- zel-lábbal meg akartam magya­rázni, hogy hol van a szerda­helyi javító, amikor a német még megtoldotta a szavait: — Ich muss diesem Unglück­lichen helfen... S ekkor tör­tént a csoda. Már nem az, hogy megértettem a szavait, bár az is csoda volt, hanem az, hogy rádöbbentem, hogy nem is olyan vacak ez a Trabant, ha kötélen vontat egy Dáciát és hogy tud segíteni, ahogy a né­met mondta: „Ezew n szeren­csétlenen“. A Trabantosnak megmagya­ráztam az utat és az ijedt Dá­ciára olyan szánakozva néz­tem, ahogy rám szoktak nézni ők, ha melléjük parkírozok, „ledöglesztve“ a motort, ami olyankor olyan hangot ad ki a Trabantból, hogy: Tro-tya-tya ... tya, tya ... S azóta már is­mét csak elsőrendű műutakon járok s alig várom, hogy végre felépüljön a csehszlovák autó­pálya, hogy felhajthassak oda is a „kocsimmal“. A Mototech- nában vettem két párnát, hogy minél jobban lássanak a kocsi­ban, már akkor sem adok előnyt az úton, ha egy kamion­nal kerülök konfliktusba s fel­emeltem az utazó sebességemet hatvanról hetvenre, ami már szinte kozmikus sebességnek számít. Nem járok az út szélén, büszkén „kicentizem“ a távol­ságot, ahogy el-el suhanok egy másik kocsi mellett. Tíz napja rájöttem, hogy igenis jó kocsi a Trabant! Már- csak azért is, mert az enyém! Mégha PVC jaguár is ...! S ez­zel úgy van az ember, mint amikor csúnya nőt vesz el fe­leségül: „Röstelli, röstelli, de azért csak használja“... SIPOSS ERNŐ KULTURÁLIS HfREK H Romantikus szerepekre vá­gyik Esteile Blain: a Bronte- nővérek hősnőit szeretné meg­személyesíteni, a küzdelmes életű Jane Eyre-t, vagy az Üvöltő szelek Cathérine-jét. Es­telle Blain legutóbb a török tengerparton forgatott és ifjú­sági íróként is bemutatkozik. □ Firenzében tartották meg Franco Zeffirelli Assisi Ferenc­ről szóló filmjének ősbemutató­ját. Zeffirelli „Poverello“-ja a korabeli egyházi hierarchiától elforduló, valódi kereső ember. A főszerepet Graham Faulkner játssza, II. Ince pápa — Alex Guiness. Ferenc anyja — Valen­tina Cortese. Szent Klára — Jo­dy Bawker. A film zenéjét Riz Ortolani szerezte. □ A Szovjetszkij Ekran min­den évben megszavaztatja olva­sóit: kit tartanak az előző esz­tendő legnépszerűbb filmszí­nésznőjének: Ezúttal Ada Ro- govceva, a Salud, Maria! című Joszip Hejfic-film főszereplője kapta a legtöbb szavazatot. Ada Rogovceva a tavalyi moszkvai fesztiválon a Salud, Maria! fő­szerepéért elnyerte a legjobb női alakítás díját. Ellenőrzés — Szomorúnak tetszik len­ni — szólt mély együttérzés­sel Gödölye Anikó szeretett főnökéhez, Nagyfejü Döge- dincs Artúrhoz, a VAKISZER (Vacakokat Kiszerelő KtszJ főmókusához. Dögedincs nem válaszolt, mert nem akarta megbántani titkárnőjét, ugyanis egész életében rajongott a dús, barokk formákért, márpe­dig Rubens legdúsabb nőalak­ja is csak tuberkulotikus krip­taszökevény lehetett volna Gö­dölye Anikó mellett. Nagyfejű Dögedincs Artúr valóban szomorú volt, mert éppen a felettes szervnél tett látogatást, ahol közölték ve­le, hogy balhé lesz. „Miért? — kérdezte magá­tól, csak úgy gondolatban — tizenöt év óta egyszer sem sikerült teljesíteni a tervet és soha nem volt semmi balhé! Miért kell ezen változtatni, miért kell felrúgni a hagyo­mányokat?!“ A felettes szerv kifogásolta, hogy túllépik a béralapot, rossz a munkaszervezés, bizo­nyos konzervativizmus látható a belső anyagmozgatásban, ugyanis a 110 kilós tengely- vasakat ölben viszik egyik géptől a másikig, sok az üze­mi baleset, laza a munkafe­gyelem és a technológiai fe­gyelmet sem tartják be, amit többek között az is bizonyít, hogy a szigetelőlapokat csi­riz helyett körözöttel ragaszt­ják össze, de a még a körö­zöttből is hiányzik a kömény­mag. Dögedincs belebújt saját lelkiismeretébe, körülnézett és megállapította, hogy az tisz­ta, mint a washingtoni Fehér Ház karácsonyi nagytakarítás után. Ö reggeltől délutánig az irodájában dolgozik, részt vesz minden születésnap és név­nap, házassági és válási évfor­duló megünneplésében, de ar­ra már igazán nincs ideje, hogy minden nap a műhelyekben ténferegjen és a munkások jelentéktelen panaszait hall­gassa. Hétfőtől csütörtökig minden erejével fejleszti a népgazdaságot, csak pénteken nem jár be, mert már korán reggel beül a szolgálati kocsi­ba és 100 kilométeres sebes­séggel száguld kedves pecázó- helye felé. De ez igazán nem bűn, hiszen ha minden se­gédmunkásnak jár hetenként két szabadnap, akkor neki legalább három jár, mert ő egész héten népgazdaságunk ütőerén tartja a kezét és et­től elzsibbadnak az ujjai, már­pedig ujjzsibbadás ellen leg- jobb a pecázás. Persze a felsőbb szerv ellen­őrei nem méltányolják eze­ket a nagyhorderejű ténye­ket, mert dogmatikus, szűk lá­tókörű emberek, akiket nem érdekel az ő finom, érzékeny lelke, csak a termelési ered­mények, meg a tervmutatók és hiába magyarázza nekik, hogy rá nem vonatkozhatnak az általános, érvényű szabá­lyok, mert ő olyan finom szer­kezet, mint egy svájci ébresz­tőóra. — Nagyon szomorúnak tet­szik lenni — mondta Gödölye Anikó újfent, amikor főnöke elé tette a következő feketét. Ám ekkor a kapuőr jelentette, hogy a kapuban a teherautó összeütközött az ellenőrök au­tójával és a három ellenőr huzamosabb kórházi ápolásra szorul. „Hálistennek, ezt megúsz- tuk“ — sóhajtott boldogan Dö­gedincs és elhatározta, hogy az esemény örömere már csü­törtökön elmegy pecázni. Eny nyi izgalom után kell az em­bernek egy kis kikapcsolódás. PÉTERFI GYULA Iskolán kívüli mílvelodés Az elmúlt napokban a Cseh Szocialista Köztársaság nemze­ti bizottságainak, kulturális- és népművelési intézményeinek, va­lamint társadalmi szervezetei­nek körülbelül 250 képviselője a Hradec Královen rendezett két napos aktíván foglalkozott az iskolán kívüli nevelés kérdései­vel. A résztvevők megvitat­ták a lakosság iskolán kívüli művelődéséről szóló alapelvek javaslatát is, amit a Cseh Mű­velődésügyi Minisztérium adott ki és amelyben érvényesülnek a CSKP XIV. kongresszusának ilyen irányú döntései. A kétnapos tanácskozás so­rán sikerült tisztázni az iskolán kívüli művelődés funkcióját, helyét és jelenlegi helyzetét és megfogalmazni az ezzel kapcso­latos programot. HDCIKI! T KLOSS KAPITÁNY KALANDOS TÖRTÉNETE Megpróbálta józan fejjel értékelni a helyzetet. Arra a következtetésre jutott — nincs elég ok arra, hogy csapdát sejtsen. Tegyük fel, hogy Hofberg valóban el­határozta, hogy megszerzi Latoszek do. kumentációját, ami néhány elődjének nem sikerült. A könnyű, tartós és magas hőfoknak is ellenálló öntvény, melyet egy lengyel mérnök talált fel, valóban jelentős lenne a Birodalom repülőgép- ipara számára. Tételezzük fel, nem csapdát állítot­tak fel számára, hanem egyszerű vizs­gáról van szó, amelynek Hofberg veti alá új tisztjét. Valóban meg kell szerez­nie az öntvény értékes dokumentációját, melyet itt kell megtalálnia. Latoszekék, amikor a németek elől szöktek, ami szá­mukra a legértékesebb: a gyermeküket és a találmány dokumentációját Prze- tokban hagyták. Az iratok megszerzésének módja arra mutat, hogy Hofberg nem olyan idióta, amilyennek látszik. A váratlan letartóz­tatás és a házkutatás semmi eredmény­nyel nem járna, mert az öreg az érté­kes iratot valamelyik szomszédjánál, va­lamelyik cselédjénél is elrejthette, sőt eláshatta a parkban vagy az erdőben olyan helyre, amelyről csak ő tud. Hofberq jobb módszert választott: fe­nyegető állapotot kell teremteni, hoqy Przetocki úgy érezze: nincs biztonság­ban az értékes irat. Egyszóval el hell érni, hogy kimozdítsák helyéről. Ezért küldte Hofberg Klosst a kas­télyba. Maga Kloss is szívesen mqjsze- rezte volna az iratokat és eljuttatta vol­na, ahová kell, de Przetokban még meg Fordította: Bába Mihály kell jelenni valakinek, aki lehet, hogy nem fedi fel kilétét Kloss előtt, aki majd eldönti, hogy feltétlenül szükség van-e Kloss segítségére, vagy maga csal­ja ki Przetockitől. Rögtön, rögtön... Ha kicsalja, akkor Przetocki nagyon jó ismerősének kell lenni, akinek joga van arra gondolni, hogy az öregnél vannak az iratok és mint segítőkész ember lép fel. Ezt Kloss nem engedheti meg. De egyelőre nem érkezett Przetockba senki, aki ilyen javaslatot tehetne Prze- tockinak. Jolanta Krzemincka ebben biz­tosan nem játszik szerepet. (Kloss már a második napon megállapította, hogy Zosia, Przetocki unokája, a fiatalabb. A szebbik és az idősebbik, aki olyan megvetően nézett rá az első este, a há­zigazda régi barátjának a lánya, ven­dég, j Elképzelhetetlen, hogy ez az öreg ravasz róka annyira megbízzon egy fia­tal nőben, akit utoljára mint copfos kis­lányt látott. Zosia? Egzaltált kislány, tüntet a pat­riotizmusával. Csak a szülei parancsára tehetné ezt, de ha a németek kezükben tartanák Latoszeket, nem keresnék a dokumentációt, hanem inkább rákény- szerítenék, hoqy újra vázolja fel. Marad a személyzet. Jan — ahogy Kloss tájékozódni tudott —, közel negy­ven esztendeje Przetocki komornyikja, a felesége szakácsnő, kövér, vörös arcú nő. Vagy talán a lányuk, Marta? Kővé dermedt arccal veti meg az ágyát, ta­karítja szobáját. Lehetetlen, hogy ők le­gyenek. Az ügynök csak ezután jelent­kezik és Hofberg parancsa értelmében addig ő várakozásra van ítélve. Annak eltitkolása, hogy tud lengye­lül, nagyon ügyes fogás volt. Már a meg­érkezése utáni napon, amikor a szalon­ban reggelit tálaltak fel Klossnak, Pr­zetocki vele folytatott beszélgetés köz­ben, ki tudja miért, lengyelül azt mond­ta: — A főhadnagy úr belekvározta a kabátját. — Was? — kérdezte Kloss s ridegen nézett Przetockira. Az öreg gyorsan bocsánatot kért, s közölte, hogy lengyelül az unokájához szólt. A lányok egymásra néztek, Kloss észrevette a bujkáló mosolyt folanta szája szegletében. A gróf azonban nem elégedett meg ezzel az egy kísérlettel, még jó néhány­szor megpróbálta rajtakapni Klosst. Egyszer Zosia, akt nagyon keveset be­szélt, azt mondta Klossnak, amikor szembe nézett vele: „Ha tudnád, hogy mennyire gyűlöllek, te zsoldos", és jo­lanta alig észrevehető mosollyal „tol­mácsolta", hogy Zosia azt kérdezi, az Oberleutnant úr mikor látta utoljára a szüleit. Przetokban ezután nyugodtan beszél­tek körülötte. Semmiféle titkot nem árultak el ezek a beszélgetések, de egy­szer Kloss, amikor közömbös arccal az albumokat nézegette, megtudta, hogy Przetokba holnap vendégek érkeznek. Zosia az egyiket Edwardnak, a másikat Majewski úrnak nevezte. Zosia megjegyezte ugyan, hogy az urak látogatása ebben a helyzetben, amikor ez a sváb ott lakik náluk, veszé­lyes, jobb lenne, ha ezt a találkozót másutt bonyolítanák le, folanta azonban megnyugtatta, hogy ellenkezőleg, a len­gyelül nem tudó német tiszt jelenléte lesz a legjobb védelem, amilyet csak el lehet képzelni. Emlékeztette Zosiát arra a kínai közmondásra, hogy legsötétebb mindig a lámpa alatt van. Este a va­csoránál megszólalt Przetocki: — Főhadnagy úr megkért, tájékoz­tassam, ha valaki hozzánk érkezik. Ép­pen értesítettek, hogy a szomszédom, Majewski úr az unokaöccsével látogató­ba jön. Természetesen lemondhatom ezt a látogatást, ha kifogása van ellene. Kloss azt felelte, hogy egyáltalán nem zavarja a szomszéd látogatása, hogy nem szeretné jelenlétével megbontani a házi rendet, csak szolgálati kötelesség­ből teszi, hogy jelen lesz, amit a gróf úr biztosan megért. Mivel a vacsora vé­get ért, Klos felállt, merev porosz mód­ra bólintott, jó éjszakát kívánt a höl­gyeknek és felment a szobájába. Tehát holnap, biztosan holnap érke­zik az ügynök — gondolta. Kik ezek az emberek? Ez a Majewski úr, meg a fel­tételezett vagy a valódi unokaöccs? Zo­sia félszavaiból, pirulásaiból arra kö­vetkeztet, hogy Latoszek kisasszonynak valami közelebbi kapcsolata van ezzel a bizonyos Edwarddal. Vajon ő lenne? — villámlott át agyán. — Mint vőle­génynek, vagy Latoszek kisasszony ke­zéért törekvő fiatalembernek erkölcsi alapja lenne, hogy átvegye a dokumen­tációt, mint majdani nászajándékot. Va­jon ezen alapszik Hofberg provokációja? Igen, ez provokáció. Ebben Kloss akkor egy pillanatig sem kételkedett. — Ostoba! — dörmögte önmagára vo­natkoztatva a megjegyzést. Mesteri konstrukciót épített, de tető nélkül. Holnapig várnia kell. És ma éjszaka? Elhatározta, hogy keresni, kutatni fog a házban. Igaza van Hofbergnek: a ház lakóinak érezniük kell az ő jelenlétét. Hogy végre kezdjenek félni. Neszt hallott az ajtó mögött. Halkan, zokniban odalépett és hirtelen kinyitot­ta. Az ajtó előtt fan állt, kezében por­törlőrongy. — Az ajtóról törlőm le a port, főhad­nagy úr. — Érthető — válaszolta Kloss. — Le kell törölni a port. Bezárta az ajtót, aztán egy papírga- lacsint dugott az ajtó zárjába. Nem sze­rette, ha a kulcslyukon is leskelődnek utána. (Folytatjuk) m «972. VII. lf Andrzej Zbych:

Next

/
Thumbnails
Contents