Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-04 / 22. szám, Vasárnapi Új Szó
költőtárs sorsa és könyvei fölött A z már így van: a múló idő látszólag szertelenül, ám valójában csodás logikával segíti elő a költők születését, akik sajátos radarjukkal mindent észlelnek, ami a földkerekségünkön, s azon túl történik. Nemcsak megérzik, hanem reagálnak is azokra. Művészi fellángolásaikban az önmegvalósítás folyamata után, amely során kellőképpen felvértezik magukat, fokozatosan sajátos eszközeikkel tükrözik a társadalmi mozgásokat, folyamatokat: értékelik, leleplezik, magasztalják, vagy elítélik azokat, utat mutatnak a szenny és a könny sötét labirintusából a jószívűség paradicsoma felé, amint ezt Commenius mondaná. Viharmadarak — ez Gorkij meghatározása —, de sirályok, fecskék és pacsirták is: új hajnalok, tapaszok, termések hírnökei. Fáklyák a ködben és az éjszakában — ez Krčméry költői képe — ez a fáklya világít, de közben használódik és füstöl is olykor. A harmincas években sötét viharfelhők tornyosultak Európa egén. Az olasz fasizmus mikróbái minden lehető úton át megfertőzték és hatalmukba kerítették Európa csaknem minden részét és a legtöbb helyen megfelelő talajra találtak. A li- beralista áldemokrácia megoldhatatlan ellentmondásai a kizsákmányolás és a tömeges munkanélküliség jó melegágyul szolgál a demagóg, minden bajra, nehézségre csodás gyógyírt hirdető hazug jelszavak és elmélet burjánzásához. A gyümölcsöző nemzetközi együttműködés helyett soviniszta gyűlölködés, s a felsőbbrendűség tanainak hirdetése, a kollektív biztonság helyett a sacro ego- izmo és a lebensraum, Nemzetek Szövetsége helyett kommunistaellenes blokk, tartós békéért való törekvések helyett titkos vagy nyilvános készülődés a háborúra — ez az akkori évek szomorú mérlege. Ma is megrendítő olvasmány az a sok diplomáciai és katonai emlékirat, melyek az említett kor vagy a második világháború eseményeit idézik fel. Nyugaton ma is hemzsegnek az ilyen kiadványok, melyeknek közös ismertető jele — kevés kivételtől eltekintve — rágalmazó és gyűlölködő hangnem a munkások és a parasztság első állama, a Szovjetunió ellen. A harmincas évektől napjainkig — és minden bizonnyal állandóan — a Szovjetunióhoz fűződő viszony egyúttal határkő: a művészek széles táborában is ez határozza meg a humanizmus valódiságát, illetve hazug voltát. Milyen volt tehát az akkori irodalom? Milyen volt nálunk és máshol, a közeli s távoli országokban? A művészek miképpen jelezték és tükrözték a pusztításra készülő pokol légkörét? Hogyan viselkedtek például a költők? Az irodalomtörténet még adós a sokrétűen megalapozott, megfelelő színvonalú válasszal. Pedig szükséges lenne ebből a szempontból újra megvizsgálni az európai, sőt a világirodalmat, s ezen belül különösen a költészetet, mert a két világháború közötti időszak fontos vízválasztó. Ott és akkor mutatkozott meg, hogy ki találtatik nehéznek, avagy könnyűnek, tehát ki él és harcol a szocializmus eszméinek győzelméért, nemcsak gazdasági racionális meggondolásokból, hanem tisztán etikai célkitűzések miatt, ki válassza a kényelmes megoldást és semleges talajon áll, ahonnan a vihar elültével megfelelően el lehet helyezkedni, s végül ki szegődött el a szocialistaellenes jelszavak és eszmék sugallmazóinak szolgálatába. A költői „szakma“ becsületére válik, hogy a harmadik csoportba E. Pouzr angolamerikai tollforgató patologikus esetén kívül egyetlen jelentősebb költő sem tartozott. Nincs lehetőségem arra, hogy most egyenként vagy csoportosan értékeljem azokat, akik az említett időszakban az igazságosabb társadalomért való küzdelem során rendkívül pozitív költői krédót vallottak, s a személyes, nemzeti valamint az össznépi érdekeket egységes szocialista-humanista szemponttá tudták szintetizálni. A cseh és szlovák irodalomban szép és tartalmas fejezet ez. A cseh költők közül Karel Toman (talán a legszebb Leninről szóló vers szerzője), S. K. Neumann, V. Hóra, V. Näzval, F. Seifert és F. Halas nevét említem meg a jelentősek köziil. Szlovákiában is — habár jóval bonyolultabb körülmények között — sok költő szállt síkra a szocialista és humanista eszmék győzelméért. Különösen a davisták csoportja, közülük elsősorban L. Novomeský, fejtett ki értékes tevékenységet. A cseh és a szlovák irodalomban ebben az időszakban nem akadt egyetlen valamirevaló költő sem, aki szocialistaellenes, vagy szovjetellenes jelszavakat, nézeteket hirdetett volna. Erről a fontos tényről sajnos mind ez ideig vajmi keveset beszéltünk. A magyar irodalom, s különösen a magyar költészet jelentős pozitívuma és felbecsülhetetlen értéke, hogy hatásos és gazdag forradalmi hagyománya van, elsősorban a három nagy forradalmár költő Petőfi, Ady és József Attila életműve révén. Petőfi költészetének rokona a szlovák irodalomban Janko Kráľ, habár az ő alkotásainak nem volt olyan hatóereje és olyan szuggesetivltása (talán a költő rendszertelensége, különös természete és hányatott élete miatt). Kráľ költészete napjainkban jórészt irodalomtörténeti tény, viszont Petőfi ma is élő, időszerű, sőt a kortárs magyar irodalomban követői is akadnak (Váci, Simon és mások). Adyhoz fogható forradalmár és költő nincs a szlovák irodalomban, habár néhány rokon vonás megfigyelhető Hviezdoslav, Krasko és Jesenský alkotásaiban. Sajnos nem részletezhetem Ady hatását és egyedülálló jelentőségét a magyar irodalomban és ehhez hasonlóan helyszűke miatt nem szólhatok bővebben Ady kortársairól és eszméinek továbbvivői- ről sem. A magyar irodalom harmadik csúcspontja józsef Attila forradalmi költészete. Az említett időszakban alkotó magyar írók és költők közül nagyon sokhoz meleg baráti szálak fűztek, amiről e Jap hasábjain nemrég egy interjú során már szóltam. Mindenképpen meg kell említenem viszont bensőséges kapcsolatomat két magyar költővel, akik szlovákiai származásúak. Egy „feláldozott“ generáció tagjai vagyunk, költői krédónk, célkitűzéseink, eszménk, emberi magatartásunk azonos. Költőtársaim és barátaim ők: Győry Dezső és Vo- zári Dezső. Időszerű beszélni róluk, hiszen napjainkban újabb virágkorukat élik, s az elmúlt időszakban költői termésük legjavát gyűjtötték új kötetekbe. Győry az elmúlt esztendőben adta ki Emberi hang (Magvető) című kötetét, Vozári Dezsőnek pedig most jelent meg a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában a Varázslat nélkül című kötete. Mindkét kötet szép kivitelben, Sándor László hozzáértő, okos előszavával látott napvilágot. Látszik, hogy Sándor László nemcsak a két költő eseményekben oly gazdag életpályáját, hanem a harmincas évek közép-európai politikai és gazdas-ági körülményeit is részletesen ismeri. A magyar irodalomtudomány dolga és feladata, értékelni és rangsorolni ezeket a köteteket. Egy korban éltek, életükben is sok a közös vonás ezért számos hasonlóság mutatható ki verseikben is. Természetesen látószögük, verseik hangneme, véleményük nem teljesen, vagy egyáltalán nem azonos. Győry költői pályájának nagy íve van. A szlovák—magyar etnikai határról, Rimaszombatról származik, értelmiségi, habsburgelienes megmozdulások tradíciójával rendelkező családból. Fiatalon részt vett az első világháborúban és a Tanácsköztársaságért vívott küzdelemben, zsengéiben Heine nyomdokain haladva, bekapcsolódik a csehszlovákiai magyarság irodalmi életébe és csakhamar elsősorban a fiatalok érdeklődésének középpontjába kerül. Különböző illúziók és a történelmi elhivatottság tanainak szertefoszlása a magyar tragédia bekövetkezése és az ebből adódó kisebbségi sors után nem csoda, hogy a magyarság zöme két szélsőséges álláspontot foglalt el. A hivatalos jobboldali körök irredentista nézeteket vallottak és különböző irreális álmokban ringatták magukat, mások viszont szinte mindenről lemondva súlyos depresszióba estek. Ha a kapitalista elnyomás és a tömeges munkanélküliség korában nehéz volt a szlovák proletárok helyzete, a hazai magyar munkásoké, különösen a parasztságé kétszeresen az volt. (Elég csupán a kosúti ‘tragédiát megemlíteni). Győryt a lejáratott sovi- nizmústól széles körű látóköre, haladó világnézete védte. Nem szenvedett depresszióban sem: a nem- zétiség nemes küldetésébe vetett szilárd hite felvértezte őt minden megpróbáltatás és elkeseredés ellen. Üjarcú magyarok — ez nemcsak egyik legértékesebb verseskötetének a címe, hanem hitének, meggyőződésének kifejezője. Az ő mélységes magyarsága nem az irreális, „régi dicsőség“ fáj- lalásából táplálkozik, hanem a népben az aratókban, kőművesekben, bányászokban és nyomdászokban talál erőt, ihletet. Erősíti azok emberségét és nemzeti meggyőződését, hitet, értelmet ad életüknek, s egyúttal önmagát is erősíti, „lehajol, hogy magasodjék“. Egyre inkább és egyértelműen kötelezi el magát a csehszlovákiai magyarság baloldali csoportja mellett. Hol a költő című kötete ezt a fejlődést és állásfoglalást bizonyítja, kezdve a sokatmondó címmel. Kevesen érezték olyannyira a földindulás, a második világháború fenyegető közelségét, mint ő. Ebben az időben Prágában, Bratislavában és Beregszászon élt. Szlovákia fővárosában Vozárival együtt barátkoztunk, kölcsönösen fordítottuk egymás verseit, melyek az akkori szlovák ős magyar újságokban, folyóiratokban láttak napvilágot. 1938-től Győry költészete erőteljes tiltakozás az európai fasizmus, a hitleri hordák barbár pusztításai ellen. A csehszlovák tragédiában jóbi előhírnökként érezte a magyarság sorsának tragikus alakulását. A felszabadulás után, amikor Budapestre került, költészetében felelevenednek az elmúlt történelmi időszak eseményei. Verseiben a történelem adta tanulságokról elmélkedik és ezzel együtt hirdeti a magyarság szebb jövőjét a szocialista társadalmi rendszerben. Győry életművének logikus fokozatai vannak, ez a pálya egységes és meggyőző. Költészete mélységesen magyar, számunkra azért is rendkívül értékes, mert ezer szálak fűzik Szlovákiához. Megérdemelné, hogy válogatott versei szlovákul is megjelenjenek. Vozári Dezső kezdetben, illetve első olvasáskor Győry ellentétének tűnik. Ez azonban távolról sem belső ellentmondás. Vozári mondanivalója látszólag sűrítettebb, dinamikusabb, látóköre szélesebb. Más rétegből elindulva hasonló útra érkezik, mint Győry. Vozári azonban jóval ellentmondásosabb, összetettebb jelenség. Az ő életpályája is eseményekben gazdag. Iglón született, majd Kassán jár gimnáziumban, orvosnak, később bölcsésznek készül, de azután az újságírást választja. További fejlődése azonos Győryével. Az úri körök irredentista légköréből kerül a pozsonyi liberális demokrata napilaphoz, a Magyar Újsághoz, ahol 1939 tavaszáig tevékenykedik. Ez az időszak Vozári költészetének aranykora. Ezekben az esztendőkben bensőséges barátságot kötöttünk, éveken át szinte naponta találkoztunk az .úgynevezett Astor- ka emeletén, ahol megvitattuk a kultúra s a művészeti élet, valamint a hazai és nemzetközi politika időszerű eseményeit. Kassai zsengéi után itt születtek legszebb versei, melyek azután Szebb a sziréna címmel 1935-ben láttak napvilágot. A kötet címadó verse az én fordításomban szlovákul az írók akkori lapjában a Slovenské smery-ben jelent meg. Mi volt Vozári költészetének jellemző vonása, hozadéka? Elsősorban az, hogy mesterien ábrázolta a kapitalista nagyvárosi környezetben a polgári világ álszent és hazug tanait s tetteit, a külsőleg csillogó, de belül üres, poshadt labirintust. Talán Varhaeren visszhangja volna ez? A figyelmes, de a kevésbé figyelmes olvasó is azonban hamar felismeri, hogy a költő a látszólagos csillogás mögött bánatról és szenvedésről vall, lerántja a leplet a kapitalista társadalom szörnyű ellentmondásairól, s rámutat, hogy a munkásem- ber, a nemzet a mohó és telhetetlen moloch áldozata. Nézetünk e téren is azonos volt, hiszen ebben az időben jelent meg a Moloch című kötetem, amelyből Vozári is sokat fordított. Némelyek állítólag cinizmussal vádolták őt. Hasonló támadások engem is értek, az agrárpárti és a klerikális körökből. Az ember, különösen a költő, akkor joggal mutatott fintort a képmutatók siserehada felé. S különben is: minden valamirevaló költő tarsolyában, ars poétikájában van ilyen — nevezzük így — heinei tulajdonság. Nem, Vozári verseiben ez nem cinizmus. Harag, támadás ez a letűnt korszak embertelen körülményei, ellentmondásai ellen. Egészséges, lényegre- tapintó kacagás. Vozári a leigázott, elárult és feldarabolt Csehszlovákiából Krakkóba, Lembergbe, majd Moszkvába megy. Itt bekapcsolódik az antifasiszta ellenállási mozgalomba és csehszlovák állampolgárként a csehszlovák felszabadító hadsereg tagja lesz. Svoboda tábornok vezetésével részt vesz a kemény felszabadítási harcokban, s közben elkötelezett, harcias verseket ír. A felszabadulást követően Budapesten ismét újságíró lesz, külföldi tudósítóként Prágában, Berlinben és Bécsben tevékenykedik. Hosszú hallgatás után nemrég jelentkezett új versekkel, amelyek arról tanúskodnak, hogy az ember és a költő elmélyült, képzelőereje nem halványult el, hanem még csillogóbb. A vers kifejezőbb lett: szilárd váza, felépítése és nyelvezete van, s a költő technikája briliáns. Mondanivalója örök: együttérzés a szenvedő, jobb, szebb életért küzdő emberrel. Valóban csodálatos, hogy az akkori dús termésű esztendők energiájából, erejéből negyven esztendő elteltével ma is sok fennmaradt. Vozári a felszabadulás után mint a csehszlovák hadsereg tagja, katonai uniformisban látogatott meg. Megérkezett Győry is, aki Beregszászból Budapestre tartott. Vozárival később Forbáth Imre társaságában, akivel 1918-ban Nitrán együtt katonáskodtam, a Carltonban találkoztunk és elbeszélgettünk az ötvenes évek gyakran szomorú eseményeiről. Azután hosszú éveken át nem láttuk egymást. Mindegyikünk elmerült az alkotó munkába. Győry monumentális regénytrilógiát adott ki, amelynek cselekménye egy egész évszázadot ölel át. Vozári tartalmas fordítói tevékenységet fejtett ki, munkájának tartalmával és értékével rövidesen megismerkedhetünk, mert fordításai könyvalakban is megjelennek. Annyi év után örömteljes volt a találkozásunk. Vártak rám és magukhoz öleltek, amikor Budapesten a PEN club magyar szekciójában előadást tartottam a két ország irodalmának kapcsolatáról. A súlyos beteg Győryvel azután Fábry Zoltán temetésén találkoztam. Mindkét magyar költővel baráti levelezést folytatok, többek közt abból az alkalomból is, hogy magyar költők nagy szlovák antológiája jelenik meg a közeljövőben az én tolmácsolásomban. Életük alapvető értelméhez és lényegéhez, a költészethez egyikük sem lett hűtlen. Ez mindkettőjük örök és szilárd szerelme. Győry Fábry Zoltán sírjánál nyújtotta át az Emberi hang című új kötetét, Vozári pedig nemrég küldte meg Varázslat nélkül című kötetének legsikerültebb-verseit. Dr. Emil Boleslav Lukäö:
