Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-24 / 147. szám, szombat
01 VAROS ÉPÜL A DONA IODB PÁRTJÁN Cegdrogdbb kincsünkről van szó Gyógykezelés a barlangban Reggel van. Amikor átérünk a hídon, a Duna jobb partján zöld villanással köszöntenek a Liget fái. Kis családi házak közölt vezet az. út. Ez: Petržalka. 2485 házban körülbelül115 ezer ember él. A lakosság 10— 11 százaléka magyar nemzetiségű. A nemzeti bizottság hatvankét képviselője a választások óta eltelt néhány hónap alatt is jelentős munkát végzett. Elsősorban azt kell kiemelni, hogy állandó kapcsolatban állnak a választókkal, megmagyarázzák a párt gazdaságpolitikáját, eszmei célkitűzéseit, meghallgatják a panaszokat, inté zik választóik ügyes-bajos dől gait és alkotó, országépítő munkára serkentik, mozgósítják a lakosságot. — A haladás, a fejlődés itt Petržalkán is érezhető — mondja Karol Krejči elvtárs, a helyi.nemzeti bizottság titkára. — Választási programunk egy részét már megvalósítottuk. Megnyílt az önkiszólgáló élelmiszerbolt, bővült u szolgáltatási hálózat, július 1-én már autókemping vár a motorosokra, szünet nélkül Javítjuk, építjük az utakat. Természetesen semmi sem valósulhat meg egyik napról a másikra, mindenhez idő, energia, pénz és nem utolsósorban társadalmi összefogás, közös igyekezet kell. Városkerületünkben a lakosság 67 828 órai munkával járult hozzá a városfejlesztési akció sikeréhez, és az elvégzett munka értéke 245 000 korona. Emellett kiültettünk 9582 gyümölcsfát és díszbokrot 134 356 korona értékben, a hulladékgyűjtőnek pedig átadtunk 150 tonna vas-, 2000 kg papír- és 3700 kg textilhulladékot. A társadalmi megmozdulásokba, a közérdekű munkába nagyon tevékenyen kapcsolódnak be a magyar nemzetiségű polgártársaink is, és valóban példamutató fegyelmezettséggel és igyekezettel teljesítik a feladatokat. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy amikor a közelmúltban értékeltük a CSKP 50. évfordulója tiszteletére kibontakoztatott verseny eredményeit, 150 polgártársunk munkáját, kiemelkedő teljesítményét jutalmaztuk emlékéremmel, közöttük 40 magyar nemzetiségű állampolgár vette át a kitüntetést. Nagyon hasznos munkát végző társadalmi szervezeteink — közöttük a CSEMADOK is megérdemlik az elismerést. Különösen szeretném kiemelni Oros György elvtársnak, a CSEMADOK óligeti szervezete elnökének sokoldalú aktivitását és érdemeit. A választók a múlt év novemberében valóban jól választottak. A hnb képviselői nagy lendülettel, lelkesedéssel, ügy- ismerettel, és ami még fontosabb: ügyszeretettel teljesítik kötelességeiket. Petržalkán a legnagyobb gondot a lakáshiány jelenti. Egyre szűkülnek az otthonok, egyre kevesebb a hely, tulajdonosok és bérlők között napirenden vannak az összetűzések, indulatos szavak csattannak és néha a kezek is ököllé torzulnak. Emellett ez a városkerület „öreg“. Nagyon sok öreg házaspár és özvegy lakik a családi házakban, akik a számukra felesleges szobákat kiadják albérletbe és úgy érzik, hogy ezzel kegyet, jótéteményt gyakorolnak, tehát elvárják, hogy az albérlők — az aránylag magas lakbér ellenére — „alkalmazkodjanak“ a főbérlő, vagy a háztulajdonos elavult életformájához nézeteihez. Az eredmény: a szocialista életforma, gondolkodásmód csak lassan tud teret hódítani. Csatornázás nincs. Az esővíz elönti az utcákat. Hiányzik a szakmunkás, mert feketebéreket nem fizethetnek, tehát a „fusi“ kifizetődőbb a szakember számára. Nincs egy rendes, kul túráit étterem, ahol a józan, dolgos polgárok civilizált környezetben örvendhetnek az asztal örömeinek, nincs kávéház, ahol egy csésze illatos fekete mellett pergethetnék a szót. De a lakosság többségének az a véleménye, hogy a jövő megéri a harcot még akkor is, ha a küzdők közül talán egyesek már nem élvezhetik a győzelem szépségét. 1974-ben kezdődik Petržalkán az új városnegyed építése és az első kétszáz lakást még abban az évben átadják rendeltetésének 1980— 1985-ben pedig már 100 000 embernek nyújt otthont — korszerű, minden igényt kielégítő otthont ez a negyed. Éppen ez a szép fényes jövő követe] egyre többet a jelentől! Nemcsak anyagba szilárdult munkát, hanem az emberi tudat, az életforma, a gondolkodásmód gyökeres átalakítását. A tudatformálás, az embernevelés mindenné] fontosabb munkája vár a Petržalka) Helyi Nemzeti Bizottság hatvankét képviselőjére. A feladat nehéz, de teljesíthető, mert a választottak teljesíteni akarják, mert a kommunisták Petržalkán is elvszerűen és emberközelmódszerekkel érvényesítik a párt politikáját, s csillogó frázisok helyett példamutató tettekkel bizonyítanak! PÉTERFI GYULA Négy esztendővel ezelőtt hihetetlennek tűnő hír kapott szárnyra: a gombaseki (Gombaszög) barlangban asztmás gyermekeket gyógyítanak. Az orvosok számára nem volt ismeretlen ez a gyógymód. Ugyanis külföldön, konkrétan az NSZK-ban, sőt a szomszédos Magyarországon is már korábban foglalkoztak a barlangi gyógyítás kérdéseivel, és be is vezették a gyakorlatba ezt a gyógymódot. Néhány rožňavai (Rozsnyó) barlangkutatónak, és az itt működő gyermekkórház főorvosának, dr. Karol Klinckónak az érdeme, hogy nálunk is lehetőség nyílt arra, hogy az asztmában szenvedő gyermekek és felnőttek visszakapják egészségüket. A szilicei fennsík nyugati lejtőjén levő, 1600 méter hosszú gombaszögi barlangot a rozsnyói speleológusok öttagú csoportja 1951. november 21-én fedezte fel a Feketeforrás nevű patak medrének mélyítésekor. A barlangfolyosó falait közel ezer méteres szakaszon, szürke mészkő alkotja. A feltárt barlang levegőjét, klímaterápiszti- kai értékét, tehát a gyógykezelés lehetőségeit, rendszeresen 1965 áprilisától kezdték tanulmányozni a szakemberek. Külföldi tanulmányok, tapasztalatok alapján végezték ezt a munkát, dr. Klincke főorvos kezdeményezésére. Sok mérést, elemzést kellett elvégezni, míg végül is arra a megállapításra jutottak: a barlang alkalmas a betegek gyógykezelésére, s az az előnye is megvan, hogy nem szükséges benne lépcsőzetet építeni, mint például Magyar- országon. Hogy mi történt a felfedezés óta, azt Klincko főorvostól tudtuk meg. Közel öt esztendőt vett igénybe a speleológusok kutatómunkája. Ladislav Raj- man mérnök-higiénikus és Štefan Roda gyógyszerész csaknem minden szabad idejét a barlangkutatásnak szentelte. A hangyaszorgalmat Igénylő kutatómunka befejezése után felkeresték Klincko főorvost, s közölték vele: a barlang megfelel a követelményeknek, megpróbálhatják a gyógymód alkalmazását. Négy esztendővel ezelőtt nyár volt, amikor elkezdték, úgymond saját szakállukra a gyógyítást. A barlangok igazgatósága »abban az időben Kosi- cén volt. Ennek vezetői támogatták a kezdeményezést; turistaágyakat, hálózsákokat adtak, amikor megérkezett az első négy gyermek a próbagyógyke- zelésre. A főorvos nem titkolja, mind őt, mind a speleológuso- kat vegyes érzések hatották át a kis betegek érkezésekor. Tudták, nagy felelősséget vállaltak magukra. Annál nagyobb volt az örömük, amikor megmutatkoztak az első eredmények. A betegek túlnyomó részénél teljesen mellőzték a gyógyszerek alkalmazását. Napi négy órát töltöttek a betegek a barlangban, s állapotuk örvendetesen javult. A második évben a gyógykezelést igénylő gyermekek száma megnövekedett. Klincko főorvos már határozottan tudta, a barlang segít, munkájuk nem volt hiábavaló. Beszélgetésünk közben feleleveníti egyik meglepő élményét: — Egy alkalommal szinte meghűlt bennem a vér, amikor azt észleltem, hogy az egyik csehországi betegünk, egy kisfiú, úgy szaladgált a t-öbbi gyerek után, mintha teljesen egészséges lenne. Utánaeredtem. Féltem, fulladási rohamokat kap, mint általában az asztmás gyerekek futás után. Szerencsére semmi nem történt. Örömtől sugárzó arccal futott hozzám, arra kért, engedjem őt szaladgálni, néhány éve már nem játszhatott a barátaival. Ebben az esetben is bizonyított a barlanggyógyítás. Ennek a gyógymódnak, az azt megelőző kutatómunkának és nemes kezdeményezésnek az értékét akkor tudjuk igazán felmérni, ha figyelembe vesszük, milyen veszélyes, alattomos betegség az asztma. A beteg gyermek nem végezhet gyorsabb mozgást, egészséges barátainál ala- csonyabbrendűnek érzi magát. Klincko főorvos és társai elismerést és támogatást érdemlő kezdeményezése eredményeként sok gyerek, köztük számos külföldi is, visszanyerte egészségét a gombaseki barlangban. Reméljük, az illetékes szervek minden támogatást megadnak ahhoz, hogy ebben a barlangban minél több beteg gyermek részesülhessen gyógykezelésben, s visszanyerje legnagyobb kincsét, az egészségét. (kulik) r Klossnak már seinmí kétsége nem volt, hogy ezt csak a Gestapo tehette. Müller biztos akar lenni a dolgában, nem tartozik a kockázatot kedvelő emberek közé. Ingrid Kiéld elérhetetlen lett, s ő a parancsot nem hajtotta végre. Kloss azonban még nem akart erről lemondani: az összekötőnőt mindenáron meg kell mentenie. Ugyanezt ismételte Arnoldnak, amikor tizennéhány perc múlva elment a lakására. Az öreg nyugtalan volt: sán- tikált a szobában, kinyitotta a fiókot és valamilyen papírdarabkát nézegetett. — Nézem, hogy nincs-e valami gyanús — mondta. — Mostanában minden este átnézem a dolgaimat. A rádiőle- adót úgysem találják meg, ha meg megtalálják, akkor... — legyintett. Kloss leült az ágy szélére. — Mi a véleményed? — kérdezte. Arnold vállatvont. — Megvan az összekötő személyleírása? — Nem kértem — jelentette ki Arnold. — Azonnal követeld. — Legkorábban hajnali négy órakor adhatok. — Késő. Mit tegyünk? Arnold hallgatott. — Kiéld a gestapósok társaságában érkezik az állomásra — töprengett a főhadnagy. — Rálőhetek az állomás várótermében, vagy a peronra vezető lépcsőn. — őrültség. i. — A szökésre nagyon kevés lehetőFordította: Bába Mihály ség marad. Civilben érkezem, közelről lövök, hogy biztosan találjak. — A központ tiltakozna az iluen terv ellen. — Kieldet el kell tenni láb alól — mondta Kloss keményen. — Nem csak az összekötő életéről és a dokumentumokról van szó, melyeket hoz. Magad is tudod ... — Mit akarsz csinálni? — nyugta lankodott az öreg. — Azt, amit mondtam. Nem látok más kiutat. Ha biztos lennék abban, hogy Ingrid elutazása előtt még hazamegy ... — Akkor? — kérdezte Arnold. — Van néhány jól előkészített műanyag-játékom — közölte nyugodtan a főhadnagy. — Ott hagynám Ingrid lakásában, a bombát meghatározott órára beállítanám. Mint utolsó lehetőséget tartogattam elejétől fogva, mert sajnáltam Frau Schustert, üe most... — Mindig szentimentális voltál — állapította meg Arnold. Tíz óra közeledett, amikor Kloss ismét megjelent a Charlottenburg kerü letben. Belépett az „Arany Sárkány“ lokálba, köpenyét és egy nem nagy, de elég súlyos táskát a ruhatárban hagyta. Idejött, mert volt némi remény arra, hogy itt találja Ingridet (Müller meghívhatta vacsorára, nem kockáztatva a leleplezést, mert Kiéld kisasszony korábban sok magasbeosztású SS funkcionáriussal volt kapcsolatban f, vagy Bertát és Schultzot, akik tudhatlak valamit. Ingrid biztosan el akar búcsúzni Bertától, ha már el nem búcsúzott. A teremben sokan voltuk; ugyanaz az énekesnő, ugyanaz a tangó és ugyanazok a Wehrmacht tisztek ünnepi egyenruhájukban. Rögtön megpillantotta Schultzot; egyedül búslakodott ugyanannál az asztalnál, ahol tegnap ültek. — Egyedül vagy? — kérdezte, amikor Kloss odalépett hozzá. — Egyedül. — És Ingrid? — A kapitány hangja irónikus volt. — Keresem — mondta Kloss. — Nem tudod, mi történhetett vele? — Ülj le és igyál. Ez a konyak kitűnő és csak ismerősöknek adják. Barátom, itt volt a Gestapo. Nagy szükségük van rád. Fritz Schabe, a mi nagyszerű hauptsturmführerünknek, Müllernek a jobb keze, izgatottan keresett. Kloss felemelte a poharat. Nagyszerűen tudott már uralkodni önmagán. Schultz, aki figyelte, nem pillantott meg rajta egy szikrányi nyugtalanságot sem. — Engem? — kérdezte közömbösen. — Mit akarnak, az ördögbe is? — Azt akarták tudni, hogy mi történt Ingrid Kiéld kisasszonnyal — jelentette ki a kapitány. — És biztosan azt gondolják, hogy ezzel kapcsolatban van számukra valami mondanivalód. — Annyi csak, hogy nem jött el a találkozóra. — A konyak valóban jó volt. Kloss sokáig szagolgatta az aro- malikus italt. — Armagnac? — Armagnac — helyeselt Schultz. — És semmi mást nem tudsz? — Nem vagyok szentlélek — mondta élesen. — Mit akarnak ők Ingridtől? — Nem is sejted? — Nagyon rejtélyesen beszélsz. Egyszerű ember vagyok és szeretem a világos helyzeteket. Mit tudsz? Schultz elmosolyodott. — Nagyon keveset — mondta las san. — Csak annyit, hogy Fritz Schabe már kihallgatta a házmestert és valamilyen Frau Schustert. Ügy látszik nagyon nagy szükségük van Kiéld kisasszonyra. — A Gestapo urai gyakran keresnek olyan embereket, akik már náluk vannak. — Bátor kijelentés — súgta Schultz. — Nem tanácsolom, hogy ezt mondd Schabenak. Szerintem, valóban komoly okuk lehet. — Schabe semmit nem mondott... — Legalábbis úgy viselkedett, mintha Ingridet meggyilkolták volna, 6 meg a gyilkosság ügyében nyomoz. — De hiszen alig néhány óra telt el azóta, hogy elhagyta a lakását. — Nos, igen. És azt állítod, hogy nem ment el a veled megbeszélt randevúra. Lehetséges, hogy mással is megbeszélt egy randevút, mondjuk Miiller- rel... És egyáltalán nem egy férfi meg egy nő kapcsolatát érintő ügyben ... — Gondolod ... — Semmit sem gondolok — szaki- totta félbe durván Schultz. — íme, Fritz Schabe ... Egy magas férfi, Sturmbannführer egyenruhában lépett az asztalhoz. Bal arcán széles vágástól eredő heg, a bi- nokli és hajának fésülési módja az SS Reichsführerre emlékeztette. Kloss a parancsnokságon találkozott vele egy tanácskozáson. Schabe akkor odament hozzá, bemutatkozott és azt mondta: „Ön is a keleti fronton volt. Nagyon jó. Ilyenekre van szükség Berlinben Hangja azonban most sokkal élesebben csengett. — Egy órája keresem Kloss főhadnagy. Hol van Ingrid Kiéld? — Én is szeretném tudni — felemelte a poharát és úgy nézett a gestapós- ra. —• Iszik egy pohárral velünk? Armagnac. (Folytatjuk] 1972. VI. 24. 4 Andrzej Zbych: KL OSS KAPITÁNY KALANDOS TÖRTÉNETE Petržalka: ZADUNAJEC-lakótelep.
