Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-24 / 147. szám, szombat
Ležáky a Gestapo akciója után. (ČSTK felvétele J FIGYELMEZTETŐ MŰLT Harminc évvel ezelőtt pusztították el a hitleristák Ležákyt Európa tájain barangolva gyakran találkozhatunk a fasiszták kegyetlenkedésének megdöbbentő és gondolkodóba ejtő rettenetes nyomaival. Egyének és családok, falvak és városok tragédiái emlékeztetnek: emberek, itt borzalmas dolgokat műveltek Hitler pribékjei. Csehországban, Szlovákiában, a Szovjetunióban, Franciaországban és Lengyelországban emlékművek figyelmeztetnek az oktalan kegyetlenségekre, ártatlanok megületésére. Az egykori Ležáky helyén is emlékmű figyelmezteti az utazót a 30 év előtt történtekre. A Holotinky patak festői völgyében fekvő Ležáky kis település volt, lakosainak száma alig haladta meg az ötvenet. Felnőtt lakosai a közeli kőlej- tőben nehéz munkával keresték meg a kenyérrevalót. 1942. június 24-ig egyhangú munkáséletük zavartalan volt. A Gestapo letartóztatott ugyan néhány személyt, házkutatásokat is végiett, de ez akkoriban olyan gyakori volt, hogy nem keltett nagyobb feltűnést. Június 24-én reggel meglepetésszerűen Gestapo-pribékek ozönlötték el a vidéket és teherautóikkal szorosan körülzárták a települést. Egy fegyveres csoport benyomult a házak közé és durván, titlegekkel, rúgásokkal a közeli kőfejtőbe kergették a mitsem sejtő lakosokat. A németek híres pontosságuknak megfelelően a rendőri nyilvántartás »szerint összeállított listák alapján ellenőrizték az összegyüjtötteket és a hiányzókat felkutatták. A környező iskolák diákjait és a szomszédos települések lakosait tehergépkocsikkal Pardubicére szállították. Nem akarták, hogy embertelen akciójuknak tanúi legyenek. Miután mindenkit összegyűjtöttek, elvezették a háziállatokat és kifosztották a házakat. Amikor már minden értéket felkutattak, a megrémült lakosok szemeláttára felgyújtották a házakat. Később az üszkös romokat is szétszórták, hogy Ležákyból, akárcsak Lidicéből, hírmondó se maradjon. A nácik azonban nem érték be ennyivel, ez még csak a tragédia első fejezete volt. A település elpusztítása után a le- žákyaiakat is Pardubicére szállították. A gyerekeket elválasztották szüleiktől, nyakukba kis névkártyákat akasztottak és „átnevelésre“ küldték őket. A felnőtt lakosokat ötös csoportokban a kivégzőosztag elé vezették. A Gestapo helybeli magas rangú hivatalnokainak és azok feleségeinek jelenlétében puskagolyók oltották ki életüket. Harmincnégy személyt lőttek le aznap. Néhány nap múlva még további hetet. Az a négy lakos, akit még a tragédia előtt tartóztattak le, sem maradt életben, koncentrációs táborban pusztultak el. A gyermekeket ezzel az utasítással küldték a német birodalomba: „Különleges gondoskodás, nem kívánatos.“ Hogy ezt az utasítást valóban be is tartották, azt az a tény bizonyítja, hogy a háború után csak ketten tértek vissza hazájukba. Többségük a lidicei gyerekekkel együtt koncentrációs táborban lelte halálát. A nácik cinizmusára vall, hogy saját állításuk szerint a település megsemmisítésének „humánusabb“ módját választották. Eredetileg ugyanis azt tervezték, hogy a lakosokat gyermekeikkel együtt a házaikban végzik ki. majd elégetik őket. És mindezt miért telték? Miért kellett meghalniok Ležáky lakosainak? Ügy mint Lidice esetében, a nácik itt sem voltak meggyőződve áldozataik bűnösségéről. Nem is törekedtek erre, az ártatlan embereket minden előzetes vizsgálat és ítélet nélkül végezték ki. Borzalmas tettüknek egy célja volt: a nép megfélemlítése. Gyávaságukban semmi eszköztől sem riadtak vissza, hogy hatalmukat megszilárdítsák. Vérengzésükhöz ürügyül az szolgált; hogy Ležáky közelében, a Hluboká kőfejtőben titkos rádióadót találtak. A rádióadót a londoni kormány ejtőernyősei rejtették el. Az ejtőernyősök között egy Cudra nevű áruló is akadt, aki nyomra vezette a Gestapót. Ezzel a cselekedetével egy egész település elpusztítását okozta. A fasiszták esztelen pusztításukkal sem érték el céljukat. Barbarizmusukkal fokozottabb ellenállásra ösztönözték azokat az erőket, amelyek bátran, nagy áldozatokat vállalva harcoltak a háborút kirobbantó hitleristák ellen. Lidice, Ležáky és a többi hasonló sorsú község, település örök figyelmeztetés azok számára is, akik már csak a történelemből ismerik a II. világháború borzalmait. CZíZMAR ESZTER Békeharcos bányászok 1972. VI. 24. Az európai biztonság megőrzésére alakult csehszlovákiai bizottságnak szinte valamennyi társadalmi szervezetünk aktív tagja lett. 1970 júniusa óta, amikor Lidicén hazánk Nemzeti Frontjának ez a különleges szerve létrejött, a jelentősebb iparvállalatokban és intézményekben is megalakultak az európai biztonság bizottsőgai. Prievidžan működik a Cigeľ Bánya igen tevékeny békeaktívája, amely a járás egyedüli, az európai biztonsággá] foglalkozó testülete. s egyben a szlovákiai bányászat képviselője ezen a fronton. A vállalat vezetősége minden eszközzel támogatja az aktíva munkáját, pl. rendszeresen helyt ad a béketárgyú közleményeknek az üzemi lap hasábjain, és a kulturális nevelőmunka valamennyi más eszközét is e fontos agitáció és propaganda rendelkezésére bocsátja. Azt, hogy az európai biztonság és a világbéke nem közömbös a bányavállalat dolgozói számára, tanúsítja dr. J. Cuth egyetemi tanárnak, a bratislavai Jogi Kar dékánjának előadásán részt vett több mint 130 alkalmazott. A vállalat békebiztonsági aktívája a dolgozók határozatban kifejezett állásfoglalását eljuttatta a hazai békemozga- Iom vezető szerveihez, valamint a Vietnami Demokratikus Köztársaság és az Amerikai Egyesült államok nagykövetségéhez. (ntj IGAZA VOLT „Ne nősülj meg és ne i>égy autót, mert mind a kettővel csak baj van“ — mondotta egykori tanárom. Én viszont, mivel makacs diák voltam, intését nem vettem figyelembe. Arra gondoltam, míg fal és borsó létezik, nekem ugyan beszélhetnek. Nemrég sokat kelleti várnom a városi közlekedést lebonyolító jármüvekre s úgy éreztem magamat, mint a futball pályán, ahol bármikor megrágják az embert, rátaposnak a lábára, ezért elhatároztam, hogy egy Ford Cor- tinával teszem elviselhetőbb bé az életemet. Szüleim jóvoltából a „négykerekű kényelmet" megkaptam. Életem ettől kezdve megváltozott. Több időm lelt, munkapro- duktivttásom is megjavult. Elégedettnek éreztem magamat. Sajnos, a ,,mézes hetek“ nem tartottak sokáig. Egy esős délután körülbelül 60—70 kilométeres sebességgel ráhajtottam egy sáros útszakaszra. A kocsi keresztbe fordult az úttesten, és az egyik szélétől a másikig csúszkált, mindaddig, míg egy beton villanyoszlopnak nem ütközött. Nekem ugyan semmi bajom nem történt, de a kocsinak igen. Behorpadt a hátsó része. Ennek ellenére nem keseredtem el. Még ürültem is. Legalább nem halok meg anélkül, hogy ne tudnám, mit .érez az ember karambolozás közbeni Hála azarra jövő kollegáknak, sikeresen kiemeltük a kocsit az árokból és még a saját „lábán“ vihettem be a szervizbe. Akkor még nem tudtam, hogy a mozgatható dolgokat veszélyes a kocsiban hagyni, mert a mesterek, nek gyerekkorukban az anyukájuk Isőt később mások sem/ nem ütöttek a kezükre, mondván, dádá Pistike, nem szabad lopnil Elképzelhető, mire gondoltam, amikor négy hét után elkészült a kocsi és láttam, hogy mindent „kisöpörtek“ belőle. Összes szókincsemet össze- szedtePi, hogy meggyőzzem a mestert, ha a szerszámokat nem is, legalább a pótkereket adják vissza. Hogy a külső díszítőelemeket, a feliratokat lefeszítgették, a gyér. tyákat kicserélgették, arról már nem is szólhattam, mert egy másik kocsitulajdonos nem éppen barátságos hangon förmedt rá a mesterre, hogy lehet az, hogy három napig volt itt a kocsija és hétezer kilométerrel többet mutat a kilométermérő, mint, amikor behozta?1. Egy kicsit megnyugodtam, hogy nemcsak én vagyok egyedül ilyen „boldog“ ebben a nagy világban. Gyorsan beültem a kocsiba és köszönés nélkül elhajtottam, mert féltem, ha továbbra is ott maradok, esetleg a meglevő kerekeket is kilopják alólam. Meg sem álltam hazáig, ahol apám gondjaira bíztam a kocsit. Nósülés előtt állok és tétovázom: tanárom intése jut eszembe... SZÁSZAK GYÖRGY A IX. nemzetközi tévé-fesztivál i. argójára A képernyő — kortanú A szociológusok a televízió elterjedése óta többször rámutattak, hogy u hírközlés, ismeret- terjesztés és szórakozás eme modern eszköze, az előző évtizedekhez viszonyítva, rendkívüli módon meggyorsította és gazdagította az emberek tájékozottságát és jelentősen hozzájárult a tudomány vívmányainak és a kultúra értékeinek népszerűsítéséhez. Több tanulmány szerzője azonban a televízióban olyan eszközt is lát, amely az embereket elvonja a társadalmi élettől, a társadalmi problémák megoldásától, úgymond „elidegeníti“ az embereket egymástól, mivel a iv-műsort szobája négy falán belül, családi mikroközösségben figyeli. Mi ezzel az elmélettel nem érthetünk egyet, mert a televíziót, hasonlóképpen a többi tömegtájékoztatási eszközhöz, fontos tudat- formáló, mozgósító eszköznek tekintjük, amelynek képernyőjéről a mai ember, a szocialista társadalom tagja ösztönzést kaphat munkájához, haladó szemléletének kiszélesítéséhez. A televíziónak fontos szerepe van a nemzetek közti barátság elmélyítése, a kölcsönös megismerés folyamatának meggyorsításában is. A prágai nemzetközi tv-fesztivál, amelyen az idén harminc ország harmincnégy tv-társasága vett részt, ebből a szempontból is a figyelemre méltó nemzetközi rendezvények közé tartozik. A játék- és dokumentum-, illetve riportfilmek kategóriájában vetített filmek alapvetően megfeleltek a fesztivál gondolatának. A benevezett filmek a maguk módján tükörképét adták a mai világ emberiségét foglalkoztató kérdéseknek, érzéseknek. A játékfilmek kategóriájában az „Arany Prága“ fődíját a „Kilenc hídon ál“ c. lengyel filmalkotás kapta. Ez a film W. Mysliwski „Puszta kert“ című könyve alapján készült. Arról szól, hogy egy falusi asszony beteg gyermekével a karjában hegyet-völgyet megjár, csakhogy ismét egészséges lehessen az újszülött. A régi falusi babonákban hivő házaspár rekkenő hőségben teszi meg az utat „kilenc hídon át", csakhogy meggyógyuljon a gyermek. Közben az apa fiának jobb, boldogabb jövőjéről álmodozik. Ezek az álmok boldog víziók, egyben vádiratot is jelentenek a keserves parasztsors ellen. A film férfi főszereplője Franczisek Piecz- ka, akit nálunk a tv-közönség a „Négy tankista meg a kutya“ című lengyel tv-sorozatból ismer. A riportfilmek első helyezettje a finn „Aino Pekkanen — a kisparaszt felesége“ című alkotás. Egy finn kisparaszt feleségének életét, életmódját mutatja be. Noha ez az asszony a hét minden napján 12—13 órát dolgozik, keresete nem éri el a létminimumot. Ennek ellenére az asszony váltig ragaszkodik életmódjához. A fesztiválon a legnagyobb sikert — az elismerések számát tekintve — a dublini ír tv társaság „Egy hét Martin Cluxton életében" c. játékfilm érte el. Elnyerte az I. kategóriában a (Tóthpól Gyula felvétele) legjobb rendezés díját (rendező: B. McLochlainn), a csehszlovák tv-nézők d'jat, azzal az indokolással, hogy a film finom művészettel fedi fel a fiatalok társadalomellenes megnyilvánulásainak gyökereit. Hasonlóképpen vélekedett az újságírók nemzetközi zsűrije is, amikor ennek a filmnek ítélte oda a díjat. A zsűri kiemelte, hogy a film művészi eszközökkel, hatásosan mutat rá a tőkés társadalom komoly problémáira, s kétségkívül a Nyugat haladó irányzatú filmművészeti alkotásaihoz tartozik. (A film tartalma tömören az, hogy a fiatalkorú M. Cluxtonl lopás után a bíróság két évre, a tankötelezettségig javítóintézetbe küldi. A film Martinnak a javítóintézet utáni első napjait tárja a néző elé, s megmutatja, hogy a fiú milyen kísérleteket tesz arra, hogy újból alkalmazkodjon a társadalomhoz, ami azonban számára már idegen közösséget jelent.) A fesztiválon bemutatott filmek közül több foglalkozott az ifjúság problémáival, pl. a szovjet „Életek és tervek“, az NDK- beli, ugyancsak díjnyertes „Vörösek a mi dalaink“. Többször került képernyőre a vidéki emberek. az öregek életérzéseit boncolgató téma is [pl. Marta Larsson, 65 éves), de nem volt ritka a múlt, a történelem felidézése, jobban mondva egyes múltbeli események ídőszerűsí- tése, például a japán tv „Yusuf, a hirosimai tanú“, a magyar „Szombat, 14 óra 10 perc“ vagy a chilei „A boldogságos szűzanya iskolája“ c. film. A bemutatott filmek közt az a néhány, amely az élet visszásságából merítette tárgyát, inkább szo- katlanságával vonta magára a figyelmet, mint tartalmával. Ilyen volt a jugoszláv „Legenda a lapotokról“ című film is, amely műfaját tekintve súrolta a dokumentum- és játékfilm határát. Hátborzongató realizmussal döbbentette meg a fesztivál közönségét. Arról szól, hogy a múlt században egy kelet-szerbiai faluban ősrégi szokás szerint hogyan küldik másvilágra a tehetetlen, elaggott, munkaképtelen embereket. Az angol „Kistermetű emberek“ c. film megtekintésekor a néző észlelhette ugyan a jószándékot, de nyílt kérdés maradt előtte, vajon sikerrel teljesítette-e ez a film küldetését? Ez a dokumentumfilm ugyanis az abnormálisán kistermetű emberek napi problémáiról, nehéz életükről szól, s bírálja a „felnőttek“ társadalmát, amely sokszor kineveti őket. A fesztivál betekintést nyújtott sok ország tv-alkotásába. Tapasztalhattuk azt is, milyen fejlődésen ment keresztül a tv- technika. Sajnálható, hogy a levetített filmek közt ritkaság- számba ment az igazán szellemes, humort, vidámságot sugárzó alkotás, mintha az élet csupa szomorúságból, problémából állna... A kivételek közé tartozott a finn „Marta Larsson, 65 éves“ és az „Asszonyok mesélik“ című magyar film. A prágai nemzetközi tv-fesztivál nem könnyű követelmények elé állította a tv-társaságokat. A követelmények nemcsak a szakmai területre, hanem az eszmei mondanivalóra is vonatkoztak, annak tudatában, hogy a tv milliókhoz szól, tehát nem hagyhatja figyelmen kívül azt, ami a világban történik. S e történés középpontjában ma a békéért folyó törekvések állnak. Teljes mértékben egyetérthetünk azzal a kívánsággal, hogy szívesebben küldenénk tv-ope- ratőreinket olyan indokínai riportra, amelyben arról adnának számot, hogy az ott élő emberek mint szabad hazafiak, eltakarítják a háború utolsó romjait. Az a tény, hogy a prágai fesztiválra küldött filmek alapjában véve megfeleltek a fesztivál vezéreszméjének, a nemzetek közti megértés és kölcsönös megismerés gondolatának, arról tanúskodik, hogy e fesztivál szerte a világon egyre nagyobb vonzóerőt jelent a filmalkotók körében. Ez az érdeklődés biztató előjel a jövő évi, a X. nemzetközi tv-fesztivál előtt. SOMOGYI MÁTYÁS
