Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-23 / 146. szám, péntek

A lakosság érdekében Községünk nevezetességéről, a „TISZA“ vendéglőről már na­gyon sokat írtak. Nemegyszer központi lapjaink is elismerően nyilatkoztak a kiszolgálás gyor­saságáról és az élelkülönleges- ségek nagyszerű választékáról. Ez mind így igaz. A vendég a Bieli (Bély) „Tiszából“ elége­detlenül még nem távozott. Sőt, aki az itteni tőszakács főztjét egyszer megkóstolta, az minden adódó, alkalmat kihasznál, hogy újból megízlelhesse a „TISZA TITOK“, és más hasonló kitűnő át el különlegességeket. Közsé­günk e „híressége“ már szinte országos hírnévnek örvend, de “most mégsem a Tiszá-vendég- lővel akarok foglalkozni, ha­nem az árnyékban meghúzódó Jednota elárusítóhelyekkel és alkalmazottaival. Az ő hírnevük sokkal kisebb és nagyon keve­set írtak róluk, pedig ök is meg­tesznek mindent a lakosság el­látása érdekében, és tegyük mindjárt hozzá, sokkal mosto­hább körülmények között, mint az előbb említett TlSZA-vendég- lő dolgozói. Akaratlanul is a költő „Palota és kunyhó“ című verse jut eszembe, ha a két lé­tesítményt összehasonlítom. Az c^yik terebélyesedik, épül, szé­pül. modernizálódik; a másik ■kopik, fakul, és — sajnos — egyik-másik részlege már dtile- dezik is — például a tejcsar- jiok. Pedig a vendéglő elsősor­ban a szórakozási igény kielé­gítésére létesült, míg az élelmi­szerboltnak létfenntartási sze­repe van, hiszen az élelmiszer döntő többségét már faluhelyen is az üzletben vásároljuk. Az üzlet alkalmazottai meg is tesz­itek mindent annak érdekében, hogy a lakosság sokrétű igé­nyeit kielégíthessék. Nagy áldo­zatvállalással gondoskodnak ar­ról, hogy a hajnalban munkába induló állatgondozó is be tudja «erezni napi élelmiszer-szűk- végletét, és ugyanakkor a ké­sőbben kelők is megkaphassa­nak mindent. Az üzlet élelmi­szerrészlege ugyanis hajnali fél négykor nyit, télen-nyáron egy­aránt. Ügy gondolom, ezt na­gyon kevés helyen teszik így, és ha hozzátesszük, hogy az el­árusítók munkafeltétele sem ki­elégítő, akkor igazán minden dicséretet megérdemelnek. / Gergef Ján üzletvezető erről Így nyilatkozik: „Minden alkal­mazottunk tudatosította, hogy az üzlet van a lakosságért, és nem a lakosság az üzletért. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy nekünk kell alkalmazkodnunk a község lakosainak igényeihez. Mindent elkövetünk annak ér­dekében, hogy ily kedvezőtlen körülmények között is a lehető legnagyobb mértékben kielégít­sük a vásárlók igényeit.“ E szavak igazáról mi vásárlók már számtalanszor meggyőződtünk. Többször hallottam már olyan megjegyzést is, hogy a nagyon keresett árut leghamarabb a bélyi üzletben tudjuk megvásá­rolni. Valóban, a „főnöknek“ jó kapcsolatai vannak a köztársa­ság szinte valamennyi nagy rak­tárával. A napokban jutott tu­domásomra, hogy az áruválasz­ték bővítését — bútorárusítást — is meg tudná valósítani, ha volna megfelelő raktárhelyiség. A község lakosainak a bútort is „házhoz“ tudnák szállítani, és bizony sok fárasztó utánajá­rástól mentesülnének a bútor­vásárlók. A megfelelő raktárhe­lyiségek biztosítása egyelőre — a hnb minden jóindulata elle­nére — sajnos, csak álomnak tűnik, mert sokkal sürgősebben kell megoldani a hentesüzlet és a tejcsarnok problémáját. A hnb természetesen nem né­zi ölbe tett kézzel a helyi üzlet- hálózat mostoha helyzetét. Min­den tanács-, illetve plénumtilé- sen napirenden szerepel a kér­dés. Rengeteg javaslat hangzott el, számtalan határozat szüle­tett, de a Jednota járási vezető­ségének segítő jobbja nélkül nem várható számottevő javu­lás. Reméljük, a halasztgató taktikázás után a megértő se­gítség következik. A község ve­zetősége a jövőben is mindent elkövet annak érdekében, hogy a lakosság a mai igényeknek megfelelő üzlethelyiségekben vásárolhasson. Ennek bizonyíté­ka a legutolsó rendkívüli plená­ris ülés határozata, melynek (ír­té Iliiében a helyi nemzeti bi­zottság a jnb-töl másfél millió korona kölcsönt vesz fel az új elárusítóközpont ,,Z“-akcló ke­retében való felépítésére. A Jednota aztán a kész épületet megvásárolja úgy, hogy a la­kosság által ledolgozott; munka­díj is teljes mértékben megté­rül. Természetesen a község la­kosságának szorgalmas munká­ja nélkül e merész cél nem tel­jesülhet. Bízunk abban, hogy a közsé­günk dolgozói újból bebizonyít­ják rátermettségüket, a köz­munkához való jó viszonyukat, hiszen a régen óhajtott új üz­let felépítése mindannyiunk ja­vát szolgálja, MAG GYULA A komárnói jarásban a Viki Efsz eperültetvényein az idén is gaz. day a termés. (Felvétel: S. Petráš — ČSTK) Mi lehet az oka? A (Kiszabadulás úta járási szék­helyeink igen sokat fejlődtek. Rož­ňava IRozsnyó) sem kivétel. A la­kóházak egész sora épült tel, s az új állomás átadásának ideje is egyre közelebb kerül. A járás lakosai azonban nem­csak vonaton, hanem autóbuszo­kon is utazhatnak a járási szék­helyre. Az autobuszállomás a vá­ros szélén van. Olyan, mint má­sutt. Táblák jelzik, honnan hová indul az autóbusz. Persze nem minden ember tudja megállapíta­ni az autóbusz pontos indulását. Sokan azt tartják, inkább egy tél órát ok várjanak rá, minthogy le­késsenek. S ezek ,,fizetnek“ rá. Ugyanis egyetlen pad sincs az autóbuszállomáson. A biifé is tal­ponálló. Ki tudja, mi ennek ara oka? Feledékenység, vagy nemtö­rődömség? —né— A modrai Majolika népművésze- ii szövetkezetben mintegy 200- féle különböző nagyságú kerá­miát készítenek. IFelvétel: Z. Repová — ČSTK) BELPOLITIKAI KOMMENTAR Fásultság, vagy belenyugvás? A ma embere legalább bá­ni tuszor négyszer értesül a bolygó legújabb eseményei­ről. Újságok, rádió és tele­vízió ontják a jelentéseket, jókat és rosszakat, a hírköz­lő szervek kötelező tárgyi­lagosságával. Természetesen a tömegtájékoztatási eszkö­zök dolgozói számára a leg­nagyobb katasztrófa is első­sorban a „nyersanyag“, amit olyan gyorsan kell feldolgoz­ni, hogy nem marad idő meg­döbbenésre, felháborodásra, érzelmi emóciókra. Azonban a jelek szerint az olvasók és hallgatók érzései is megkeményedtek, elfásul­tak. Szűkebb környezetem tagjain, ismerőseimen és ba­rátaimon figyeltem meg az utóbbi időben a hírek hatá­sát, azt kutatva, hogyan rea­gálnak arra, mikor újságból, vagy rádióból megtudják, bogy a „hét két utolsó nap­ján a kerületben 62 közle­kedési baleset történt, 11 ember életét vesztette, 20 személy megsebesült...“ A megfigyelés eredménye megdöbbentett, ugyanis a bírt elolvasták, vagy meg­hallgatták, megjegyzést nem fűztek hozzá, tudomásul vet­ték. De elemezzük bővebben, amit tudomásul vettek, mu­tassuk meg azt is, ami a hír­ben nem szerepel. Tizenegy fővel csökkent a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság lakóinak száma, 20 —30 gyermek maradt apa nélkül, vagy szülök siratják halott gyermeküket, férjek a feleségüket, feleségük a fér­jüket, valamelyik laborató­riumban újra kell kezdeni egy kísérletet, mert aki ed dig végezte, az elpusztult valahol az országúton! A ti­zenegy ember között bizo­nyosan voltak olyanok, akik még húsz-harminc évig hasz­nálhattak volna a közösség­nek, megoldhattak volna va­lami közérdekű problémát, adhattak volna valamit a szo­cialista társadalomnak, eset­leg az egész emberiségnek! Húsz embernek vérét on­tották, húsz embert gyógyí­tani kell, húsz ember szen­ved, kiesik a termelésből, húsz csatád tagjai élnek na­pokon. heteken, vagy hóna­pokon át feszültségben, mert a család egyik tagja kórház­ban van, vagy otthon kény­telen tétlenül várni a gyó­gyulást! Mindez benne van — sza­vak nélkül is — a rövid hír­ben, de ezt már nem látjuk, nem halljuk, ez nem jut el tudatunkig, súlyát, tragiku­mát nem érezzük! Az első és második világ­háború között csak Iátsaat- béke volt, de ez a látszat­béke is csak 21 évig tartott. Mi — a Szovjetunió és a szo­cialista közösség ereje, cél­tudatos békepo'litikája jóvol­tából — már 27 év óta él­vezhetjük hazánkban a béke éldásait, dolgozhatunk, élhe­tünk zavartalanul, nem kell remegnünk harctereken küz­dő apákért és fiakért. nem kell félnünk életet és alko- kotást pusztító bombáktól, ellenséges szurony halálos döfésétől. Nekünk — sajnos — önmagunktól és egymás­tól kell félni! Attól, hogy mi elünk, vagy minket ölnek! Nálunk nem fegyverek csö­vébe bújt a halál, hanem motorházakba, nem golyóval 81, hanem izmot-csontot ron­csoló ütéssel, négy kerék gyilkos taposásával. Naponta közlik az új­ságok a „háromsoros drámá­kat“, naponta halljuk a rá­dióból a „négymondatos tragédiákat“, mert napa n- t a meghal valaki, vagy meg­halnak valakik a száguldó járművek kerekei alatt! Es naponta nagyon sokan közömbösen hallgatják meg a híreket. A jelek szerint el- fásultunk, mert naponta ezt halljuk, mert megszoktuk, mert szinte természetesnek tartjuk, hogy a motorizmus törvényszerű tartozéka a gázolás, a baleset, az ember- halál! Vagy talán — belenyugod tunk! Mert évek óta beszé­lünk, írunk erről a problé­máról, évek óta tiltakozunk a száguldás ellen, de hiábava­lónak tűnik minden igyeke­zet. Pedig az értelmetlen, rossz halálba nem szabad belenyu­godni! Harcolni kell ellene! Pf.TERFl GYULA Andrzej Zbych: KL OSS KAPITÁNY KALANDOS TÖRTÉNETE 4. A kapuban nem volt senki. Kloss a lakónévjegyzékre pillantott és elolvas­ta: Heinz Koetl, negyedik emelet 40. A lépcsők szélesek voltak, puha sző­nyeg futott végig rajtuk, mint általá­ban a rendes kispolgári lakóházakban. A pisztolyára feltette a tompitót és a fegyvert a felöltője zsebébe dugta. Azokra gondolt, akiket Ingrid a halál­ba kergetett és még erősebben szorí­totta meg a fegyverét. Meg kell ten­nie. Még felderítést sem végzett. Nem tudta, hogy Kield kisasszony egyedül lakik-e vagy sem; feltételezte, hogy egyedül Schultz biztosan elmondta volna, ha van valakije. Az ajtón még mindig a Heinz Koetl névjegye volt. „Lc-ngy el országban esett el“ — közölte Schultz. Néhány hónappal ezelőtt. Né­hány hónappal ezelőtt lett Ingrid áruló. Létezik-e összefüggés e két tény kö­zött? Még ha létezik is, már nincs je­lentősége. Kloss nem szándékozott pszi­chológiával foglalkozni; meg akarta ölni. Megnyomta a csengőgombot. Sokáig tartott a csend a csengetés után, míg végre meghallotta a lépteket, a zár csörgését. Kloss kibiztosította a fegy­verét, egy pillanat múlva előrántja zsebéből. Eldöntötte: lő, azonnal lő, nem lép be a lakásba. A küszöbön idős asszony állt pongyolában, hálósap­kában. Éles, csaknem férfias hangfa volt. — Kit keres — kérdezte. Ezt nem várta. Alig bírta visszanyer- ni önuralmát. Hallgatott. — Frau Schuster, biztosan hozzám, — hallotta Ingrid hangját. Még mindig Fordítutta: Bába Mihály abban a sötét színű ruhában volt, amelyben a lokálban. Frau Schuster valamit dörmögött és elment az ajtó­tól. Azonban a kis folyosón maradt és Kloss magán érezte figyelő és kellet len tekintetét. — Maga — mondta Ingrid úgy latom mégiscsak nagyon bátor. — Hangjában nem volt harag. Kloss beszélni kezdett, gyorsan és ügyetlenül. Hogy még látnia kellett, hogy nagyon akarta ezt... — Ön tévedett — szakította félbe Jngtid határozottan. — Holnapra be­széltük meg a találkozót a mozi előtt, bár haragudnom kellene és nem egy­könnyen megbocsájtani... — bólintott a fejével és nem nyújtott neki kezet. A kapuban a házmester állt és fi­gyelmesen megnézte Klosst. A főhad­nagy arra gondolt, hogy ha lelőtte vol­na Ingridet, ha ez sikerült volna, ez az ember a Gestapónak pontos leírást adott volna róla. A rosszul előkészített akciónak katasztrófához kell vezetni — a konspirációnak ez az elemi szabálya mindig beigazolódik. A feladat azonban egyre nehezebb­nek látszott; az a bizonyos Frau Schus­ter, Heinz Koetl házvezetőnője, vagy rokona, biztosan tud Kloss holnapi randevújáról Ingriddel. Mit kellene ten­ni? At kell gondolni a tervet, mely gyanún kívül helyezi ót. Semmi sem jut eszébe... Lassan ment az Albert- strassén, aztán egy széles utcán talál­ta magát, melynek két oldalán fasor húzódott. Szirénázó rendörkocsi száguldott el mellette. Kloss megpillantotta a vaske ritéssel elkerített épületet. A kapu előtt SS egyenruhás őr állt. Ismerte ezt az épilletet. Itt székeli a berlini Gestapo. Kloss az épületben dolgozó emberek közül sokat ismert arcról és névről, néha találkozott velük az eligazításon a parancsnoknál. Hauptsturmfiihrer Miiller ... Biztosan ö szervezi az akciót, amelyben részt vesz Ingrid Kield is. Kaltenbrunner bi­zalmasa, rideg és kegyetlen, a kémel­hárítás nagy tapasztalattal rendelkező régi dolgozója. Hiba lenne figyelmen kívül hagyni az ilyen ellenfelet. Kloss sokat adna azért; ha tudná, hogy mit tud és mit szándékozik tenni Müller. A berlini Gestapón azonban most nem volt senkijük, valamikor régen Elzie dolgozott ott, emlékszik rá, fiatal, szó­ké, szeplősarcú lány volt. Együtt dol­gozott Arnolddal. Lenyelte a ciánt, ami­kor Miiller megtalálta táskájában a tit­kos dokumentumok leírását. Igen, Klossnak meg volt ezzel a ges- tapóssal a külön elszámolni valója. Ingrid Kield nem ment el a találko zóra. Kloss fél órát várt a „Róma“ mozi előtt. Fél héttől hét óráig. Be­állt a pénztárhoz vezető sorba, aztán meggondolta. A bejárat előtt sétált, egyik cigarettát a másik után szívta el. Egész nap tartott az eligazítás a pa­rancsnoknál, még telefonálni, sem tu­dott Ingridhez, hogy ellenőrizze, ott­hon van e, és hogy nem változtatta-e meg a tervét. Már csak néhány órája maradt, de ha Ingrid a Gestapo vé­delme alatt van, akkor semmit sem tud tenni... „Ne felejtsd el, hogy az ösz- szekötőnő Párizsból hajnali két órakor érkezik“ — ismételte Arnold. Csak Kloss tudta megmenteni azt az asz- szonyt. És Ingrid nem jött el a ran devúra. Az utca elnéptelenedett, a mozi ajtaját bezárták, megkezdődött az elő­adás. Kloss megindult az Albertstrasse felé. Öt percnyi út, Ingrid lakása nem volt messze a mozitól. Felfutott a lépcsőn, csengetett az ajtón, ismét Frau Schuster nyitott aj* tót. —• Maga az! — mondta csodálkozva. —- és hol van Ingrid? — Éppen ezt akartam megkérdezniI — Fél hét előtt elment. Azt mondta, hogy megy a „Róma“ mozihoz, mert önnel találkozik. — Nem jött el. — Talán megváltoztatta a tervét — mondta Frau Schuster némi rezigná- cióval, de rögtön megjelent az arcán a nyugtalanság is. — Ingrid sohasem késik — súgta. — Szeretném tudni, tulajdonképpen hová ment. —■ Én is szerelném tudni! —■ robbant ki az asszony. — Ha nem jött, hát nem jött — folytatta. — Ne csavarja el a fejét, hagyja őt békén. Csak ennyit ért el. Talán színházba ment, vagy Bertával sétál a városban, vagy talán Müller döntött, hogy az akció előtt a legbiztosabb lesz, hu a Gestapón van. „Áz összekötő Párizsból hajnali két órakor érkezik...“ Milyen tennivaló maradt még? Hiszen nem me­het a Gestapo épületébe és nem lőheti le Kield kisasszonyt Müller dolgozószo­bájában. Kiment az utcára. .4 kapuban ismét ott állt a házmester és gondosan tisz­togatta a pipáját, most azonban még csak nem is tekintett Klossra. — Nem vette véletlenül észre uram — kérdezte Kloss —, hogy melyik irányba ment Kield kisasszony, az a svéd énekesnő?-4 házmester egy pillanatig hallga­tott, elvette a cigarettát, amivel Kloss megkínálta és pipáját zsebre tette. —- Láttam, láttam —- mondta. — A Bismarckstrasse jelé. De nem ment messze, mert jött egy fekete Merce­des, két úr kiugrott belőle és a ko csiba invitálták a kisasszonykát. — Egyenruhában voltak? A házmester gyanúsan pillantott Klossra. — Nem, főhadnagy úr, civilben vol tak. (Folytatjuk j 1972. VI. 23. 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents