Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-21 / 144. szám, szerda
KUBAI KRÓNIKA (4) Cápák és Is a dáliái éle Szürkéskéken sima a tenger, fürdésre csábít a rekkenő hőségben. De azután eszembe öt- lik Hemingway öreg halásza, a nagy hal és a zsákmányt le- kopasztó ragadozók. Szégyen ide, szégyen oda, mégiscsak megkérdezem újdonsült kubai barátomtól, nincs-e cápaveszély a környéken. — A cápáktól nyugodtan megfürödhet, errefelé legalábbis nagyon gyávák, elkerülik az embersokaságot'. A nagytestű fekete mantákról és a kisebb, fürge barracudákról már nem mondhatom ezt, harapásuk és mérgük sok kellemetlenséget tud okozni... Szerencsére a tiszta tengervízben messziről észre lehet venni közeledtüket, van idő a fürdés abbahagyására vagy ellenintézkedésekre. Egy pillanatnyi szünet következik, azután magától értetődő természetességgel, ahogyan Kuba hétköznapjaiban is kapcsolódnak a problémák, hozzáfűz még egy mondatot: — Megtanultuk kiismerni a minden rendű és rangú ragadozókat, védekezni is képesek vagyunk ellenük ... A célzás félreérthetetlen, a nagy szomszéd, az Egyesült Államok közelségére utal. Az amerikai hadihajók és harci repülőgépek rendszeres őrjáratokat folytatnak a karibi vizeken és a száztíz négyzetkilométeres guantanomói támaszpont továbbra is ott terül el beékelődve Kuba testében, jellemző, hogy a több, mint hetven esztendős bérleti szerződés értelmében az amerikaiak annyit fizetnek a területért, mint egy használt Ford kocsi ára. A forradalmi Kuba kormánya természetesen nem fogadja el, hanem visszautasítja ezt az összeget. Nagyarányú, közvetlen támadás az utóbbi időben nem történt a Disznók öblében, a Playa Gironnál történt sikertelen partraszállás emléke máig kísért Washingtonban. Gyakran előfordulnak azonban különböző provokációk, s május elsejei beszédében Fidel Castro ismét kénytelen volt kitérni ezekre, s megfelelő ellenintézkedéseket helyezett kilátásba. Az invázió veszélyének elhárítása — amelynek alapvető tényezői a kubai nép forradalmi szelleme és a szocialista tfilág szolidaritása — nem oldott meg minden nehézséget. Az új társadalom építése sehol sem könnyű, de Amerika első szabad földjén különösen sok nehézséggel kellett és kell megküzdeni. Az Egyesült Államok után annak idején Kubában valósították meg másodjára a színes televíziós adásokat — természetesen egy szűk kör és az amerikai turisták számára — ugyanakkor saját erőből gombostűt sem voltak képesek gyártani. Jellegzetesen monokultúra uralkodott a szigeten, nem is hívták másként, csak cukorszigetnek, s legfőbb exportcikkének ára Washington kényétől-kedvétől függött. Jelentős élelmiszerbehozatalra is szorultak, de a trópusi körülmények között még hűtőházak- kai is alig rendelkeztek, miután a száznegyven kilométernyire fekvő floridai partoktól naponta indultak az áruszállító hajók. A kubai forradalom után az egész gazdasági és társadalmi struktúrát át kellett alakítani — teljes amerikai blokáddal és a környező latin-amerikai országok felé volt „egészségügyi zárlattal“ súlyosbítva. Elmondani is nehéz, mi mindent kellett rövid idő alatt megvalósítani. Lerakni az ipar alapjait, sokoldalúvá tenni a mezőgazdaságot, nem megfeledkezni az évente még mindig 7—800 millió dolláros bevételt jelentő cukornád-termesztésről, utakat építeni, kialakítani a tengeri flottát, felszámolni az analfabetizmust, megjavítani a köz- egészségügyet, enyhíteni a lakásgondokon, s nem utolsósorban biztosítani az ország védelmét. Mindez óriási erő-, anyag- és emberösszpontosítást követel. Kuba földje olyan termékeny, hogy a kísérletként elültetett szőlőt évente kétszer szüretelhetik és van termék, amiből háromszor aratnak. Csakhogy ugyanilyen buján nő a gyom és a gaz, az átlagosnál gyorsabban terjednek el kártevők és növénybetegségek, a trópusokon különösen szeszélyes az időjárás. A statisztikák adatai elegendő esőről adnak hírt, de a víz a keskeny szigetről három óra alatt belepatakzik a tengerbe. (Üjabb feladat: víztározó építés!) A hatszázezer munkanélküli — ennyit tartottak számon a forradalom előtt — régen a múlté, de új gond adódik: a munkaerőhiány ... A konszolidálódás időszaka — ez volt egy rövid látogatás alapvető benyomása is és ezt csak alátámasztja a kritikus visszatekintés. „Elkövettünk néhány idealista túlzást is — idézném egy beszélgető partnerünket —, de ezeket ma talán túlságosan is könnyű most az asztal mellől bírálni. A forradalmat tizenkét ember kezdte, a hegyekből százak jöttek le s nekünk be kellett vonnunk az egész népet nemcsak szavakkal, de anyagi tényekkel is bizonyítva, hogy megváltozott a helyzet.“ A gyakorlatban ez messzemenően pozitív következményeket hozott a közoktatásban, a köz- egészségügyben és más területeken, de az ingyenesség szinte már kommunisztikus vívmányai túlságosan elterjedtek, pontosabban mondva: az ország teherbíróképességét meghaladóan. (A havannai utcáról ingyen lehet telefonálni: nem kell fizetni a sportlétesítmények látogatásáért; sok helyen térítés nélküli a közétkeztetés, a munkaruhák, cipők kiadása, megkezdték a lakbérek eltörlését stb.). Mivel a legszükségesebb fejadagokat igen jutányosán vásárolhatja meg mindenki: a forgalomban megnövekedett a felesleges pénz. Sok esetben valósággal kikapcsolódott a pénz, mivel alig lehetett elkölteni. Fidel Castro május elsejei beszédében célzott rá, hogy a mintegy három és fél milliárd pesós pénzfeleslegből még az idén 600 milliónyit ki akarnak vonni a forgalomból. Néhány nappal a beszéd után érkeztünk Kubába, de máris lépten-nyomon hallottuk a bizakodó megjegyzést: Nő a pénz foga ... Kedvező a nemzetközi kép is: Kuba nincs egyedül — a szocialista világrendszer tagja, a szocialista országok is minden tőlük telhető segítséget biztosítanak számára. Fidel Castro jelenlegi körutazása tovább erősíti ezeket a szálakat. Ez pedig biztosíték arra, értsenek belőle a Kuba partjai körül ólálkodó cápák és kalózok, hogy Kuba Amerika szabad földje és az is marad ... RÉTI ERVIN ÖNÖK KÉRDEZNEK — Ml VÁLASZOLUNK i választja a iifiraüsi ein töt? Szerkesztőségi postánkban tallózva, a minap egy közérdekű kérdést felvető levelet találtunk. Kovács Miklós és Kiss Béla bratislavai építőipari dolgozók írásuk bevezető részében rámutattak arra, hogy „munkahelyükön a pártkongresszus, valamint a választások után jelentős politikai aktivitás alakult ki. Mind a fiatalok, mind az idősebbek gyakran foglalkoznak az őket érintő párthatározatokkal. Ugyancsak gyakran egészséges vita alakul ki a választások alkalmával kijelölt feladatok teljesítésével kapcsolatban... A múlt héten egT ľ; munkatársunk feladott egy kérdést, amelyre egyikünk sem tudott válaszolni, annak ellenére, hogy a választások előtt rendszeresen olvastuk az Űj Szó választási törvényeket ismertető rovatát“. S ezt követi a kérdés, jobban mondva a kérdések komplexuma, amely a köztársasági elnök választásával kapcsolatos tudnivalókat feszegeti. Természetesnek tartjuk, hogy ezeket a érdeseket megválaszoljuk, mégpedig a nyilvánosság előtt, hogy ezzel is segítségére legyünk a jogtudat elmélyítésének. Elöljáróban hangsúlyozzuk, hogy a vonatkozó rendelkezéseket a csehszlovák államszövetség legmagasabb rendű törvénye, az 1968. október 27-i keltezésű alkotmány törvény tartalmazza. Ennek egész negyedik fejezete, „A Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke“ címmel, hat cikkelyben foglalkozik az olvasóink által felidézett kérdéscsoporttal. Lássuk most Kovács és Kiss elvtársak kérdését: C Mivel általános választások voltak, miért nem választottunk köztársasági elnököt is? — A válasz egyszerű. Tavaly általános képviselő-testületi választások voltak, vagyis megválasztottuk a Szövetségi Gyűlés két kamarájának, a Szlovák és a Cseh Nemzeti Tanácsnak és az összes fokozatú nemzeti bizottságnak képviselőit. Ez a választás annál sürgetőbb volt, mivel a képviselők megbízatási ideje már 1968-ban lejárt. Ezzel szemben jelenlegi köztársasági elnökünk, Ludvík Svoboda hadseregtábornok csak 1968-ban került tisztségébe, megbízatási ideje tehát még nem járt le. ® Kí választja a köztársasági elnököt? — Az alkotmány értelmében ez a feladat legfelsőbb képviseleti szervünkre, a Szövetségi Gyűlésre hárul. ® Mikor fogunk köztársasági elnököt választani és hány évre? — Az elnököt öt évre választják. Ez egyben annyit jelent, hogy hazánkban — amennyiben nem kerül sor az alkotmánytörvény idevágó cikkelyeinek esetleges módosítására — a jövő évben elnökválasztás lesz. ® Választható-e nő köztársasági elnökké? — Természetesen. Ez nyilvánvalóan következik az alkotmány negyedik fejezete 62. cikkelye 1. bekezdéséből, amely megállapítja: „A Csehszlovák Köztársaság elnökének megválasztható minden olyan állampolgár, aki alkalmas arra, hogy a Szövetségi Gyűlés képviselőjévé megválasszák.“ Köztudott dolog az, hogy a Szövetségi Gyűlésbe a nemtől függetlenül megválasztható minden olyan csehszlovák állampolgár, akinek van aktív választójoga és a választás napján legalább 21 éves. Reméljük, hogy Kovács Miklós és Kiss Béla olvasónkat válaszaink kielégítik. lg. i.) A sviti Tatrasvit legnagyobb megrendelői közé tartozik a Szovjetunió. Az idén 8 millió 300 ezer korona értékű árut szállítanak szovjet megrendelésre. Legkeresettebbek az itt gyártott frotír zoknik és a férfi fehérneműk. Felvételünkön Mária Mendiková a frotír zoknik készítése közben. (A. Haščák felv. — ČSTK) KLOSS'KAPITÁNY KALANDOS TÖRTÉNETE 2. Így történt: három nappal ezelőtt az összekötő Varsóból este érkezett az Ost- bahnhofra. A peronon Ingrid Kieldnak kellett volna várnia. Meghatározták, mint rendesen, az ismertető jeleket: az összekötő a jobb kezében a „Berliner Zeitung ot tartja, és amint kilép a vonatból, egy kis öngyújtóval azonnal rágyújt. Ingridnél is „Berliner Zeitung“ lesz és három vörös szegfű. Kloss nagyszerűen elképzelte magában ezt a jelenetet. Szinte látta most, amikor Ingrid arcát nézte. Az összekötő az utolsók között hagyta el a kocsit. Figyelmesen körülnézett, hiszen tapasztalt harcos volt, de nem vett észre semmi gyanúsat. Azaz: túl későn vette észre... Megpillantotta Ingrid Kieldet, vörös szegfűt tartott a kezében. Mosolygott, talán ugyanúgy, ahogy most Klossra. Az összekötő felé indult. És akkor vette észre Ingrid apró, álig észrevehető mozdulatát, amit talán a kezével, talán a fejével tett. Néhány lépéssel a lány mögött egy bőrkabátos férfi állt. Csak néhány másodperc múlva pillantotta meg a másik, ugyancsak bőrkabátos férfit, aki már a pályaudvar termébe vezető lépcső közelében állt. A lépcsőkön még három férfi. Felismerte Őket, már tudta: csapda. Ingrid még mosolygott, amikor a férfi a vágányokra ugrott. Ebben a pillanatban felbődült a megafon: Schnellzug Berlin—Prág. Az összekötő elrohant a közelgő mozdony előtt, mindenesetre arra gondolhatott, hogy lehetősége van, ha a szomszédos peron nincs körülvéve. A németek azonban pontosan előkészítették az akciót. Két fekete kabátos és szürke kalapos férfi már várt rá. Az Fordította: Bába Mihály összekötő megpillantotta az üres peron bet on fát és a gestapósokat fegyverrel a kezükben. Akkor kapott a pisztolya után. Kloss pontosan tudta, mit gondolt az összekötő, amikor először húzta meg a ravaszt: arra gondolt, hány töltény van a tárban és hogy egyet önmaga számára kell megtartani arra az esetre, ha amazok nem fognak pontosan célozni. Semmiféle lehetősége nem volt a menekülésre. Két gestapós ugrott a peronra, a harmadik géppisztollyal rohant. Az összekötő ötször lőtt. Aztán összerágta és lenyelte azt a kis cédulát, amit az óraszíjában tartott. Aztán a homlokához szorította a pisztoly csövét, de ebben a pillanatban egy sorozat érte. Pontos találat volt. A vasutas még elmondta, hogy Ingrid és az akciót irányító gestapós a halotthoz mentek. A gestapós üvöltött az embereire, átkutatták a halott zsebeit, a szép lány meg a három szegfűt a holttestre dobta. Kloss ezt különösen utálatosnak vélte. Tehát semmi kétség nem fért hozzá: Ingrid Kield áruló. Kényszerítették? Zsarolták? Kloss nemigen hitte ezt. Hiszen akár nem is utazhatott volna Németországba, svéd állampolgár volt, hazájában semmi nem fenyegette. Valószínű, hogy önként dolgozott együtt a gesta- póval. És már legalább néhány hónapja. Megállapították azt is, hogy azt az összekötő lányt, aki előző berlini tartózkodása alkalmával találkozott Ingriddel, azonnal letartóztatták, mihelyt a szép svéd lány visszatért Stockholmba. Akkor nem derítették fel ennek az esetnek a körülményeit, úgy vélték, hogy véletlen ... Most már minden világos volt... Húsz óra ... Ha Kloss ezalatt nem tudja végrehajtani az ítéletet, akkor legalább még egy személy pusztul el. A központ rádiótáviratában, amelyet Arnold kapott, közölték: az összekötő lány, aki Párizsból Varsóba utazik, holnap, de inkább holnapután hajnali két órakor találkozik Ingrid Kielddel a berlini pályaudvaron. Négy óra harminckor az énekesnő vonatja Stockholmba indul, tehát Berlin elhagyása előtt két órával még egy személyt akar a Gestapo kezére juttatni. A központ az összekötő- nőt már nem tudta figyelmeztetni, mert nem volt kapcsolatuk. Az ő élete tehát csak Klosstól függött. Ha nem öli meg Ingridet... Erre a lehetőségre nem is akart gondolni. — Egész idő alatt hallgatott, Hans — mondta Ingrid, amikor visszatértek az asztalhoz. — Önnel táncoltam — válaszolt Kloss. Kield kisasszony pohara egész idő alatt érintetlenül állt a helyén. Kloss zsebébe süllyesztette kezét és kitapogatta azt a mikroszkopikus nagyságú dobozkát, melyet Arnoldtól kapott. Ebben volt a három-négy órán belül ható méreg. Vajon a Gestapo részletes nyomozást rendel-e el? Biztosan! Ezzel számolni kell, de állítólag ezt az anyagot elég nehéz megállapítani a szervezetben, még boncolás közben is, és Kield kisasszonynak nagyon sok ismerőse van, főleg a színházban, tehát lehet, hogy ott fogják keresni a gyilkost, ha rájönnek, hogy gyilkosságról van szó. A kis dobozka tartalmának felhasználására gyorsan akadt alkalom. A magas hadnagy összecsapta a bokáját és Ingridet táncra kérte, Schultz meg azonnal, mintha félne, hogy Kloss megelőzi, Bertát vitte a parkettre. Kloss egyedül maradt az asztal mellett. Senki sem figyelte, ebben legalábbis biztos volt; a pohárba öntötte a csipetnyi fehér port, a konyak nem változtatta meg a színét. Cigarettára gyújtott és becsukta szemét. A feladatot tulajdonképpen teljesítette. Vajon ez a méreg fájdalommentes? És elég gyorsan ható-e? Szeretné tudni, hogy Ingrid Kield nem fog sokáig haldokolni.** Ismét szentimentális tangót játszottak. Az énekesnő rekedt hangon énekelt. — Alszol vagy Ingridről álmodozol? — hallotta meg váratlanul Schultz hangját. A kapitány egyedül tért visz- sza az asztalhoz. Közölte, hogy a hölgyek néhány percre egyedül hagyták őket és ez jó alkalom arra, hogy végre egy jót igyanak. Hívta a pincért: de szüntelenül figyelte Klosst. — Sikerül? — kérdezte. Kloss egy pillanatig, egy másodperc töredékéig úgy érezte, hogy a másik tudja. Értetlenül nézett rá. Schultz felnevetett. — Nem sok időd van — magyarázta. — Tegnap kezdtek, és Ingrid megszerzése hosszabb tüzérségi előkészítést kíván. Heini halála óta ez senkinek sem sikerült. — Ki volt az a Heini? — ismételte meg a kérdést, amelyre Ingridtől nem kapott választ. — Te valóban semmit sem tudsz? — Schultz mindent tudott. — Heini — folytatta — Heini Koetl, a mi énekesnőnk nagy szerelme. Csinos fiú, a háború előtt a zeneakadémia hallgatója. Néhány hónappal ezelőtt Lengyelországban elesett. Mindig mondtam, Varsó ördögien veszedelmes város. — Ö, igen ... — Von Boldt tábornok tisztje volt. Az öreg állítólag még szerette is. Láttad azt a taknyost, aki Ingridet táncra kérte? Valamilyen Stolp, Boldt adjutánsa és Heini kollégája. Együtt voltak Lengyelországban. A zene elhallgatott, és abban a pillanatban felhangzott a hangos beszélgetés. A szomszédos asztalnál két feketeruhás tiszt rekedt hangon énekelt. — Ingrid továbbra is hű Heinihez — suttogta Schultz. — Híres leszel Berlinben, ha neked sikerülni fog. Heini régi lakásában lakik az Albertstrassén ... Nincs sok reményed, Hans... De próbáld meg. Megsúghatom neked — hal- kította le hangját —, hogy a te öerlini tartózkodásod is a végéhez közeledik ... Hogy honnan tudom? Mondjuk, hogy láttam a parancsot az öreg íróasztalán. Az öreg úgy véli, hogy a fronton több hasznodat veszik, mint a központban. Különben te magad mondtad, hogy nem szereted Berlint. (Folytatjuk) Mii] 1972. VI. 21. Andrzej Zbych:
