Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-18 / 24. szám, Vasárnapi Új Szó
verem. Idővel már azt is jelölni tudtam segítségével, hogy hova esett időzített, illetve mágneses, és hova úgy- nevezett orsós bomba. — Mi volt a legnehezebb ebben az ezernyi bomba ellen egyedül, két éven át vívott harcban? — Nem is tudom így utólag. Elmondok néhányat. 300 méternyi ma: gasan lehetett az a szikla, amelynek a legteteién ástam ki egy kis árkot, s onnan figyeltem a becsapódásokat. Vízhatlan, terepszínű köpenyt viseltem állandóan. Rettenetesen meleg volt alatta, majd megfőtt az ember, s nem vethettem le. Volt olyan nap, amikor húszszor másztam meg a hegyet a bombázási szünetekben. — A legnehezebb mégis talán az volt, amikor elfogyott az ivóvizem. Sokszor egész nap nem ettem, megtanultam tűrni az éhséget, de a szomjúság tűrhetetlen volt, s a szikla tüzelt. Volt pillanat, amikor elszántam magam a halálra. Légelhárításunk erős tűzzel fogadta a támadó gépeket, kötelékeik felbomlottak, s rendszertelenül kezdték ledobálni bombaterhüket. Egy gépet figyeltem éppen, amikor valami azt súgta, hogy nézzek fölfelé. Az egyik gépből felém közeledő pontokat láttam. Akkor már tudtam, hogy ahonnan pontoknak, gömböknek látszanak a lezuhanó bombák, azok arra a helyre csapódnak be. A kis árokban maradtam. Tudtam, ha egy bomba telibe talál, akkor meghalok, de ha a közelemben csapódik be, a kis árok megvédhet a repeszektől. Kilenc bomba robbant fel körülöttem, szinte betemettek a szikladarabok, de néhány zúzódástól eltekintve épségben maradtam. Mindezekhez hadd tegyek hozzá egy sokatmondó adatot. A La Thi Tam felügyeletére bízott területre az amerikai légikalózok négy év alatt 42 ezer bombát dobtak le, s az útkereszteződés mégis csak néhányszor volt rövid időre lezárva. Ha Tinh lánya egyedül szolgálata idején 703 mágneses bombát jelzett meg bam- buszrudakkal, s életét kockáztatta mindannyiszor. Ha ugyanis csupán csak egy fémből készült hajcsat vagy más fémtárgy van is nála, vagy figyelmetlensége folytán egy bombaszilánk érinti a mágnesesbombát, araikor éppen megjelöli, az vele együtt vobban fel. Ezek után döntse el az olvasó, mi volt valójában a legnehezebb. Hősi múlt és jelen La Thi Tam 1968-ban nyerte el a VDK fegyveres erőinek hőse megtisztelő címet. Azóta is ott él Cam Loo járásban, tagja a hazafias front járási bizottságának. Együtt él azokkal, akikkel együtt nevelkedett, együtt harcolt. Ma már kisöccse, a család legfiatalabb tagja is katona. Édesanyja közel jár a hetvenhez, s nagy öröme telik bátor, harcra kész gyermekeiben. La Thi Tam most tanul. Pótolja a harcok miatt mulasztottakat, most fejezi be az általános iskola felső tagozatát. A legutóbbi választásokon, egy évvel ezelőtt nemzetgyűlési képviselővé választották. Bizonyára jól látta el feladatát: ha kérdezik, teljes szívvel figyel, ilyen a természete. Ha beszél, szavai meggyőzőek, tűzzel, lelkesedéssel telítettek. Nemcsak a hősi múltja áll mögötte, szorgalmas jelene is meggyőző erő. ...Mikor megismerkedtem La Thi Tammal, akkor nem hullottak a bombák, s teljes meggyőződéssel úgy éreztem, hogy ez a hős leány végre tanulhat kedve szerint. De most nem kisebb meggyőződéssel vallom, hogy ha úgy hozza a szükség, La Thi Tam és annyi sok sorstársa újra ott áll a vártán, s a rákényszerített háborúban most így írja tovább népének és önmagának hősi történetét TOTH PÁL csak nem nagy kerülővel. Az amerikai hadvezetöség ördögi — s mi ta gadás, abban az időben sikerrel kecsegtető — tervet dolgozott ki ennek a kereszteződésnek a megbénítására Csak az emberi hősiesség és önfelá1- dozás hiúsította meg ezt a tervet. Hogyan* is történt? Beszéljen erről Ha Tinh lánya. — A repülőgépek első hulláma romboló bombákkal szórta meg az utat és környékét. A második hullám időzített bombákat dobott le, majd a következő fém érintésére robbanó mágnesbombákkal szórta tele a környéket. Két brigád foglalkozott a bombák feltárásával és megsemmisítésével. Az egyik, amelyhez én is csatlakoztam, megfigyelte a fel nem robbant bombák becsapódásainak helyét, s azokat a bombázások szüneteiben bambuszrudakkal, zászlócskákkal megjelölte. A másik brigád pedig, amelyben kiképzett tűzszerészek voltak, és olyanok, akik közben tanulták meg a bombák titkait, semlegesítette, illetve felrobantotta azokat. — Brigádunkat halálra szánt bri gádnak nevezték. Pedig nem akartunk mi meghalni, de számolnunk kellett ezzel is. Mi sohasem rejtőzhettünk el, ellenkezőleg, kiemelkedő helyet kellett keresnünk, hogy beláthassuk a felügyeletünkre bízott terepet, s megjelölhessük a becsapódások helyét. Közben bombák csapódtak be közelünkben, sokszor betemetett bennünket a bombalölcsérekbő! ránk zúdult föld — A legkínzóbb halálfélelmet mégis akkor kellett leküzdenünk, amikor kúsztunk a fel nem robbant bombák felé. hogv közvetlen közelükben szúrjuk le a jelzőkarót. Eleinte nem ismertük a bombák természetét, s az időzített gyakran akkor robbant, amikor éppen közelében voltunk. ciák ellen harcoltak. Ilyen világba születtem 22 évvel ezelőtt. A régi, keserves életmódról csak azt tudom, amit testvéreim, rokonaim mondtak. Jo apánk akkor halt meg, amikor győztünk a franciák fölött, s az új élet építéséhez kezdett Észak népe. Emlékezem, az első betűket új iskolában tanultam. Orvosok jöttek a faluba. Ez nagy esemény volt, hiszen azelőtt csak a földbirtokosokhoz járt orvos — mondták nővéreim. Saját földünkön termeltünk. Bátyáim gyakran emlegették, milyen keservesen kellett gyötrődni azelőtt a más földjén a mindennapi csésze rizsért. Bambusz helyett téglából kezdtük építeni házainkat, jó csatornákat és gátakat építettünk, volt már motoros szivaty- tyúnk is. — Nagyon megbecsültük az új éle tét. Mindenki szorgoskodott önmaga javára, de azért is, hogy segítsük déli testvéreinket, akik még az urak elnyomása alatt szenvedtek. Fájdalom, rövid ideig tartott a nyugalom. Hatalmas ellenség, az Amerikai Egye sült Államok jelentkezett új, idegen elnyomóként. És egyszer hullani kezdtek a bombák a tegnap épült téglaházakra, a gátakra, az iskolákra, a bambuszkunyhókra, az utakra, egyszóval mindarra, amit építettünk, s őseinktől örököltünk. — Tizennégy éves voltam akkor, s azóta kevés az igazán békés napom — mondja La Thi Tam arról az időről, amelyet vér és könny, szenvedés és pokol választ el a mától, szívében mégis oly közeli és kedves. A párt ifjúsági szervezete s az új élet fegyveres védelmére is kész környezet nevelte. Természetes tehát, hogy azokban a napokban, amikor minden vietnami ember a haza vé delmére kelt. ő is köztük akart lenni Ám a fiatal, még gyermeknek szá inító kislány nem kaphatott fegyvert Harcos lett mégis — nem is akármi lyen. A halálra szánt brigád A Dong Loc-i útkereszteződés a stratégiai fontosságú útvonal egyik különleges pontja. Ideiglenesen sem lehet róla elterelni a forgalmat, haha Thi Tam két vele egykorú fiúval együtt látta el ezt a veszélyes feladatot a Dong Loc-i útkereszteződésnél mindaddig, míg egyikük megbetegedett, a másiknak egy időzített bomba vitte el a fél lábát. Ha Tinh lánya egyedül maradt a három négyzetkilométernyi terület megfigyelésére, s mert már tapasztalt harcos volt, vállalta, hogy egyedül áll helyt ezen a nehéz poszton. Egyedül a bombazáporban — A mi körzetünkben hatvan megfigyelő működött, s egyedül nekem volt távcsövem. Azért kaptam, mert az én posztomat tartották a legfon tosabbnak Az a távcső volt a fő fegya Tinh tartomány földje nem olyan gazdag, mint a nagy folyók deltavidékéé. A dombokon viszont gazdag termést ad a földimo gyoró. A régi világban kínos-keservesen éltek itt az emberek, mégis — vagy ta Ián éppen ezért — a népi hősök százait adta ez a föld a vietnami nép története során. Nguyen Du vietnami klasszikus költő, akinek műveit úgy ismerik Vietnamban, mint nálunk Petőfiét, Truyen Kieu című hőskölteményében szinte életrekeltő érzékletességgel ábrázolja kora társadalmi viszonyait, főleg a nők életét. S ez a klasszikus alko tás Ha Tinh földjén sarjadt. A mai kor is hősöket teremt Ha Tinhban. Egyet kívánok bemutatni közülük, akit Ha Tinh lányának ne veznek; s akinek hőstetteit ország szerte ismerik. La Thi Tam, a VDK fegyveres erőinek hőse, nemzetgyűlési képviselő, akinek tetteit milliók ismerik, távolról sem kelti a rettenthetetlen katona benyomását. La Thi Tam törékeny alkatú, bájos kislány. Az átlagosnál is kisebb termetű, simára fésült szénfekete haja majdnem a bokájáig ér. Amikor beszél, nemcsak fényes fekete szeme nevet, de kedves gyermekarca is sugárzik. Pedig amit mond, az a halálfélelem leküzdésének, az emberi bátorság és állhatatosság so rozatának története. Békés napok — Kilencen voltunk a családban — mondja La Thi Tam. — Én voltam az utolsó előtti gyerek, bátyáim és, nővéreim a földbirtokos napszámosai voltak, s ha kellett, az elnyomó franHarcban a betolakodókkal...- - ■ - y : ‘ n
