Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-16 / 140. szám, péntek
KUBAI KRÓNIKA (2) GEORGI DIMITROV: HAVANNA UTCÁIN Hemingway leginkább a Dai- quiLit kedvelte a kubai koktélok közül, s ízlésével utólag is mélységesen egyetértettem. Minden valamirevaló étteremnek megvan a maga különleges receptje, miként vegyítse grammra a rumot, a citromlevet, a nádcukrot és a zúzott jeget. Nekem legjobban a havannai Lenin-parkban, a vadlovak és a bikák betörésére szolgáló rodeó-pálya melletti vendéglőben ízlett: talán a lestől környezet tette, hiszen a korszerű építménybe harmonikusan beolvasztották egy valamikor spanyol udvarház romjait. Kubában szívesen vegyítik a?, ízeket. A Kommunista Ifjúsági Szövetség nemrég tartott II. . . különben megszűnik az új ság élete az utcán.“ * A japán és az angol autóbuszok, az új Alfa Rómeók és a Moszkvicsok között az ötvenes évek második felének amerikai kocsitípusai bukdácsolnak. Nehéz lenne szépíteni a látványt: alaposan lerobbantak. Az egyikben kis kerti szék pótolja az elmállott ülést, drótozás tartja a lifegő sárhányót, karjelzések helyettesítik az indexet. Hiába, az amerikai gazdasági blokád következtében nincs alkatrész- utánpótlás. Az elhasznált motorok sokat fogyasztanak, s a mágángépkocsi-tulajdonosnak alaposan meg kell gondolnia útjait, hogy elegendő legyen a havi kilencven literes benzin ellátmány. Kubai határőrök Guantanamo körzetében. (A szerző felv.) kongresszusának tiszteletére nemcsak hatékony munkafelajánlásokat tettek, hanem országos koktélkészítési versenyt is rendeztek. így keverednek és kavarognak a színek és az árnyalatok egy rövid kubai látogatásnak már az első benyomásaiban is . . . A Jósé Marti repülőtéren, ahol ezúttal nem vesztegelt egyetlen eltérített gép sem, csupán a cipőket kérik el a vámvizsgálatkor. Pillanatok alatt fertőtlenítik talpukat, majd plasztikzacskókban visz- szaadják a lábbeliket. Az elővigyázatossági rendszabályok oka, hogy tavaly a száj- és körömfájással rokon afrikai sertészvész pusztított a szigeten, négyszáztízezer állatott kellett leölni. A fertőzött területeket sikerült viszonylag hamar elszigetelni, a sertésállomány nagy részét megmentették Kuba méltán büszke köz egészségügyének fejlettségére, amely latin-amerikai, sőt tropikus méretekben az élen áll. Leküzdötték a járványokat, a korábbinál egészségesebb ifjú nemzedék nő fel, csökkenőben van az orvoshiány, jóllehet a régi doktorok több mint fele élt a kivándorlási lehetőséggel. (A körzeti orvosi rendszer megvalósítására még nem nyílt mód, de a kevés taxit abszolút elsőbbséggel lehet igénybe venni a kórház vagy orvos felkeresésére — a gyógyszerellátás teljesen ingyenes.) Csivitelő, zsibongó sereg az utcákon, a kisebbek könyvek- kel-füzetekkel, a nagyobbak táskával, a középiskolások fehér-szürke egyenöltözékben. Kuba szenvedélyesen tanul és a fiatalság lendületével igyekszik pótolni az oktatókáderek átmeneti szűkét. Találkozhattam huszonhárom éves iskolaigazgatóval és tizenhét esztendős tanítónővel is. A könyveket általában utalványra adják, nagy részük — elsősorban a tankönyvek, szakkönyvek, tudományos művek — ingyenesen kerülnek kiadásra. Hamar elkapkodják az újságokat is, a két központi orgánum közül a párt központi lapja, a Gfanma reggel, a Ju- ventud Rebelde, az ifjúsági napilap délután jelenik meg. A pártlap szerkesztőségében elmondták, hogy a pap írkor látok miatt csupán 510 ezer pél dányt képesek nyomni, amire egytől egyig előfizetést tudnának kapni. Nem ezt az utat választották, felső határt szabtak az előfizetők számának — Kuba hétköznapjaiból ma hiányoznak a Latin-Amerikában másutt látott színes és hangos piacok — a kereskedelmet gyakorlatilag igazságos elosztás pótolja. Ám nincs jelen a riói favelák, a caracasi ranchok, a limai barriadák reménytelen szegénysége sem; a legszükségesebbekből mindenkinek jut, sokkal többre egyelőre nem igen telik a rendkívüli körülmények következtében. Igaz, ha esténként — amikor a legnagyobb meleg múltával a városok élni kezdenek — pillantást vetünk az utcákon hullámzó tömegre, a mindig ízlésesen, tisztán, egyszerűségében is fantáziadúsan öltözködők láttán nehezen hihető a textilne- műekre is kiterjedő szigorú jegyrendszer léte. A fejadagok nem mindig egyenlőek, akad nak átmeneti fennakadások, vagy pót juttatások: a Kubában május tizennegyedikén ünnepelt anyák napjára például tortát és bort kapott minden család — a köszöntő vacsorához. A vendéglátóiparban szabad a fogyasztás, de időben gondoskodni kell a turnóról, a két órára jogosító asztalfoglalásról. A világ legnagyobb mulatójának, a Tropicanának kétezeröt- száz személyes nézőterét minden este zsúfolásig megtöltik: a tükörfalakkal szegélyezett többszintes színpadokon a régi Rómát, Nérót és Pompeit felvonultató keretjátékkal igazi, látványos show pereg. A belépőjegyek jó részét az üzemek és intézmények osztják ki a munkában helytállóknak. A nevezetes fagylaltpalota, a Coopé- lia előtt késő délutántól liosz- szú sor kanyarog, ha valaki gitározni kezd, kis spontán rum- bázással lazítanak, utána fegyelmezetten elfoglalják helyüket. A választék tekintélyes, előfordult már, hogy negyvennégy féle fagylaltot kínáltak. A szinte minden idegszálával ritmust és zeneiséget árasztó fekete fiú és a gazella termetű csinos mulatt lány fegyvert tesz vállára és őrséget áll. A CDR-nek, a Forradalmi Védelmi Bizottságainak aktivistáit mindenütt láthatja az ember, több milliónyian vannak. Arcuk ismerős, ugyanazok, akikkel a tanulásban, a munkában, a táncban már találkoztunk. Jel£>Eavak, feliratok, jelentések és buzdítások a CDR-helyi- ségek falain. Egyet idéznék: „Itt nincsenek kutyák, de ha szidod a forradalmat — harapunk! RÉTI ERVIN Védelmezem eszméimet, kommunista meggyőződésemet 1972. VI. IG. 4 Védelmezem saját személyemet mint vádlott kommunista. Védelmezem saját kommunista forradalmi becsületemet. Védelmezem életem értelmét és tartalmát. Ezért minden mondat, amelyet a bíróság előtt kimondok, hogy úgy mondjam, vér a véremből, hús a húsomból. Minden szó — legmélyebb felháborodásom kifejezése az igaztalan vád ellen, az ellen a tény ellen, hogy egy kommunistaellenes biincselekményt a kommunisták rovására akarnak írni. Gyakran szememre vetették, hogy nem veszem komolyan a német legfelsőbb bíróságot. Ez teljesen alaptalan. Igaz, hogy számomra mint kommunista számára a legfőbb törvény a Kommunista Interna- cionálé programja, és a legfőbb bíróság a Kommunista Internacionále Nemzetközi Ellenőrző Bizottsága. Számomra mint vádlott számára azonban a legfelsőbb bíróság olyan fórum, melyet nagyon is komolyan kell venni. Mégpedig nemcsak azért, mert tagjai különösen magas képesítéssel bíró emberek, hanem azért is, mert ez a bíróság az államhatalom, az uralkodó társadalmi rend egyik igen fontos- szerve — olyan fórum, amely jogerősen kiróhatja a legsúlyosabb büntetést. Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy én a bíróság előtt — s ezzel a nagy nyilvánosság színe előtt — minden kérdésben csak az igazat mondtam. Illegalitásban levő pártomra vonatkozólag minden vallomást megtagadtam. Mindig komolyan és legmélyebb meggyőződésemből beszéltem .. . .. . Határozottan vissza kell utasítanom azt az állítást, hogy én propagandacélokat követtem. Hogy a bíróság előtt védekezésem propagandahatást váltott ki — az meglehet. Hogy a bírósági előtti magatartásom vádlott kommunisták számára mintaképül szolgálhat — ezt is fel lehet tételezni. De nem ez volt védelmem célja. Célom annak a vádnak a megcáfolása volt, hogy Dimitrovnak, Torg- lernek, Popovnak és Tanevnek, a Németországi Kommunista Pártnak és a Kommunista Inter- nacionálénak bármi köze is lett volna a Reichstag épületének felgyújtásához. Tudom, hogy Bulgáriában senki sem hisz a Reichstag felgyújtásában való állítólagos részvételünkben. Tudom, hogy általában külföldön is aligha hisz benne valaki. Németországban azonban mások a viszonyok, itt ilyen furcsa állításoknak esetleg hitelt adhatnak. Ezért kívántam bebizonyítani, hogy a kommunista pártnak egy ilyen bűncselekményhez semmi köze sincs és nem is volt. Ha már propagandáról beszélünk, hát az itt elhangzott nyilatkozatok közül soknak volt propaganda jeli ege. Közvetve Goebbels és Göring fellépésének is propagandahatása volt a kommunizmus javára, de senki sem vonhatja őket felelősségre azért, hogy fellépésük ilyen propagandát gyakorolt... A sajtó nemcsak engem szidalmazott bőségesen — ez számomra közömbös — de rajtam keresztül bolgár népemet is „vadnak“, „barbárnak" bélyegezték, engem „sötét balkáni figurának“, „vad bolgárnak“ neveztek, s emellett nem mehetek el szótlanul. Igaz, hogy a bolgár fasizmus vad és barbár. De a bolgár raun- kásos'/tály. és parasztság, a bolgár népi értelmiség egyáltalán nem- vad és nem barbár. Az anyagi, kultúra a Balkánon kétségtelenül nem áll oly magas színvonalon, mint a többi európai országban, szellemileg és politikailag azonban népünk nem áll alacsonyabb színvonalon, mint a többi európai nép. Politikai harcunk, politikai törekvéseink Bulgáriában nem állnak alacsonyabb színvonalon, mint más országokban. Az a nép, amely 500 évig idegen járom alatt élt és nem vesztette el nyelvét és nemzeti jellegét, munkásosztályunk és parasztságunk, amely a bolgár fasizmus ellen és a kommunizmusért harcolt és harcol — ez a nép nem vad és nem barbár. Csak a fasiszták vadak és barbárok Bulgáriában. Kérdem azonban öntől, elnök úr: mely országban nem barbárok és nem vadak a fasiszták? . . . A bolgár nép minden erejével és rendkívüli szívóssággal harcolt az idegen járom ellen. Tiltakozom amiatt, hogy a bolgár nép ellen ilyen támadásokat intézzenek. Semmi okom arra, hogy szégyelljem bolgár voltomat, és büszke vagyok arra, hogy a bolgár munkásosztály fia vagyok . . . ... Egy kérdést sem a vád, sem a védők nem tisztáztak. Nem csodálkozom, hogy nem tartották ezt szükségesnek. Nagyon félnek ettől a kérdéstől. Arról van szó, hogy milyen volt a politikai helyzet Németország ban 1933 februárjában ... ... Abban az időszakban a politikai helyzetnek két fő momentuma volt: az egyik a nemzetiszocialisták törekvése az egyeduralomra, s a másik, az előbbinek mintegy ellenpólusa — a kommunista párt tevékenyr sége, amely a munkások egységfrontjának megteremtésére irányult. Véleményem szerint ez itt a pörben a bírósági vizsgálat során is megmutatkozott. A nemzetiszocialistáknak szükségük volt valami diverziós manőverre, hogy a nemzeti táboron belüli nehézségekről a figyelmet eltereljék és a munkások egységfrontját meghiúsítsák. A „nemzeti kormánynak“ szüksége volt valami hatásos ürügyre a február 28-i kivételes rendelet kibocsátásához, amely eltörölte a sajtószabadságot, a személyi sérthetetlenséget, és bevezette a rendőri üldözéseket, a koncentrációs táborokat és más rendszabályokat a kommunisták ellen ... ... Már előzőleg kijelentettem, hogy egy pontban egyetértek a vádirattal. Most meg kell ismételnem ezt a kijelentésemet. Arról van szó, hogy egyedül követte-e el van der Lubbe a gyújtogatást, vagy voltak-e segítőtársai? A vád képviselője, Parísius itt kijelentette, hogy a vádlottak sorsa attól függ, voltak-e van der Lubbénak bűntársai, vagy sem. Erre azt feleltem: nem és ere;szer nem, a vádlónak ez a következtetése illogikus. Az éi vkeményem az, hogy van der : -ibbo tényleg nem egyedül g,>ú Kotta fel a Reichstag épületét. A szakértői vélemények és a bírósági vizsgálatok adatai alapján arra a következtetésre jutottam, hogy az a tűz, amely a Reichstag üléstermében pusztított, más természetű volt, mint amely az étteremben, az alsó emeleten stb. égett. Az üléstermet mások és másképpen gyújtották fel. Lubbe gyújtogatásai és az ülésterem égése csak időben egyeznek, máskülönben azonban alapjában különbözők. Legvalószínűbb az, hogy Lubbe csak ezeknek az embereknek öntudatlan eszköze volt, eszköz, amellyel visszaéltek. Van der Lubbe itt nem mondott el mindent. Most is makacsul hallgat; e kérdés megoldása nem dönti el a vádlottak sorsát. Van dnr Lubbe nem egyedül volt, de nem Torgler és nem Popov, nem Tanév és nem Dimitrov voltak vele. Kicsoda van der Lubbe? Kommunista? Semmi esetre sem! Anarchista? Nem. Deklasszált munkás, lázongó lumpenproletár, szánalmas teremtés, akivel visszaéltek, akit felhasználtak a munkásosztály ellen. Nem, Lubbe nem kommunista. Nem is anarchista. A világ egyetlen kommunistája, egyetlen anarchistája sem viselné magát úgy a bíróság előtt, ahogy van der Lubbe viselkedik. Az igazi anarchisták esztelen dolgokat követnek el, a bíróság előtt azonban felelnek tetteikért és megmagyarázzák céljaikat. Ha egv kommunista ilyesmit elkövetne, nem hallgatna a bíróság előtt, amikor ártatlanok ülnek a vádlottak padján. Nem, van der Lubbe nem kommunista, és nem is anarchista, van der I.ubbe csak eszköz, amellyel a • fasizmus rútul visszaélt... ...A XVII. században Galileo Galilei, a tudományos fizika megalapítója, az inkvizíció szigorú bírósága előtt állt, ahol rá mint eretnekre halálos ítélet várt Mély meggyőződéssel és eltökéltséggel ezt kiáltotta: „És mégis mozog a föld!“ S ez a tudományos tétel később az egész emberiség közkincsévé lett... Mi, kommunisták, ma nem kevésbé eltökélten, mint az öreg Galilei, mondhatjuk: „És mégis mozog a föld!“ A történelem kereke előre mozog... Ez a kerék forog és forogni fog a kommunizmus végső győzelméig! I Részlet a lipcsei bíróságon elhangzott utolsó beszédéből. 1933. február 16-án.) (Huszár Tibor feivétele)
