Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-16 / 140. szám, péntek
Csehszlovákia egyetért A FINN KORMÁNY KEZDEMÉNYEZÉSEIVEL Díszebéd parlamenti küldöttségünk tiszteletére Helsinki — A Szövetségi Gyűlés küldöttsége, amely Alois Indra vezetésével tartózkodik Finnországban, tegnap Helsinki polgármesterének, Teuva Au runak a vendége volt. Parlamenti küldöttségünk a városházán díszebéden vett részt, majd megtekintette a főváros nevezetességeit. A finn vendéglátókkal folytatott beszélgetések során Alois Indra kiemelte Helsinki haladó hagyományait, azoknak a kezdeményezéseknek a jelentőségét, amelyeket a főváros életének irányítói tesznek az európai biztonsági értekezlet előkészítésével kapcsolatosan. Alois Indra hangsúlyozta, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság üdvözli a finn kormány lépéseit és támogatja azt a nézetet, hogy Helsinki a legmegfelelőbb hely a konfererrcia sokoldalú előkészítéséhez. Alois Indra ugyanakkor rámutatott a csehszlovák—finn kapcsolatok, valamint Prága és Helsinki kapcsolatainak ígéretes és sokoldalú fejlődésére is. A Szövetségi Gyűlés küldöttsége még a nap folyamán ellátogatott a Finlandia kongresz- szusi és hangverseny palotába. Ezt a gyönyörű palotát szemelték ki a biztonsági konferencia esetleges színhelyéül. Ezt követően küldöttségünk ellátogatott Tapiola városkába é*s megismerkedett a finn architektúra csodálatos remekműveivel, valamint a környék valóban látványos természeti szépségeivel. Az NSZK-bctn állítják bíróság elé a géprablókat Bonn — Nyugat-Németország nem adja ki azt a tíz csehszlovák légikalózt, akik a múlt hét folyamán bestiálisán megölték Ján Mičica pilótát és törvénytelenül, erőszakkal hagyták el hazánkat. A csehszlovák légikalózokat Nyugat-Németor- szágban állítják bíróság elé — jelentette be tegnap a DPA nyugatnémet hírügynökség. A DPA szerint a hírt igazolja Georg Leber közlekedésügyi miniszter levele a Lufthansa légitársaság szakszervezeti szövetségéhez, valamint a közlekedési alkalmazottakhoz általában és a pilóták szervezetéhez, amelyben felhívja ezeket a szervezeteket, hogy ne csatlakozzanak a pilóták nemzetközi szövetségének (IFALPA) sztrájkjához, amelynek hétfőn kellene megkezdődnie. CSEHSZLOVÁK-MONGOL KÖZÖS KÖZLEMÉNY Ulánbátor — Bohuslav Chňoupek külügyminiszter mongóliai látogatásáról közös közleményt adtak ki. A dokumentum megállapítja, hogy a két ország testvéri barátsága és szoros együttműködése, amely a marxizmus—leninizmus és a proletár nemzetköziség alapelvein nyugszik, évről évre ígéretesen fejlődik és szilárdul. A közlemény leszögezi, hogy a két baráti ország nézetei azonosak az időszerű nemzetközi problémák megítélését illetően. Mindkét fél megegyezik abban, hogy a kétoldalú kapcsolatok fejlesztő se jelentős hozzájárulás a szocialista társadalomközösség megszilárdításához — hangsú lyozza a közös közlemény. Az agresszió ellen Befejezte munkáját az AESZ konferenciája 1972. Vb 16. Kommentárunk A ndrej Gromiko szovjet kül- ^ ügyminiszter párizsi látogatása ismét a nemzetközi politikai élet érdeklődésének előterébe helyezte a szovjet—francia kapcsolatok és együttműködés kérdéskomplexumát. Hozzájárult természetesen ehhez a tárgyalások napirendje is, amelyek a kétoldalú kapcsolatokon túlmenően különös súlyt helyeztek az európai biztonsági értekezlet előkészítésének és ösz- szehívásának problémáira, de általában a világpolitikai folyamatok időszerű összefüggéseire. Kétségtelen, hogy a szovjet- francia kapcsolatok alakulása ígéretes és tegyük hozzá: példás fejlődése jelentős mértékben járult hozzá az európai feszültség csökkentéséhez, a biztonság megszilárdításához. Andrej Gromiko egyik pohárköszöntőjében kijelentette: a szovjet-francia együttműködés a nemzetközi politika állandó tényezőjévé vált. Hasonló értelemben nyilatkozott Pompidou, amikor hangsúlyozta: „Ez az együttműködés megfelel országaink állandó és alapvető érdekeinek. Célja a kölcsönös tájékoztatás, a szempontok egyeztetése és akcióink összehangolása.“ Szűkebb értelemben De Gaulle elnök 1966-os moszkvai látogatásától datálódik a szovjet-francia dialógus kezdete. A kölcsönös bizalom elmélyiiti be rhodesiai krómvásárlásait. A csúcsértekezlet felszólította az AESZ összes tagállamát, hogy szakítsa meg kapcsolatait Portugáliával. Egy további határozat az Izrael által megszállt arab területek kiürítését követeli. Az AESZ új főtitkárává Ekha Nghaky kameruni munkaügyi és népjóléti minisztert választották. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára, aki jelen volt az AESZ csúcstalálkozóján, szintén elhagyta Marokkót és már a tegnapi nap folyamán New Yorkba érkezett, hogy részt vegyen a Biztonsági Tanács ülésén. néhány sorban LENIN MAUZÓLEUMÁHOZ látogatott el tegnap a Prágai Fővárosi Nemzeti Bizottság küldöttsége, amelyet Karét Spal polgármester-helyettes vezet. LUMlR HANÁK, Csehszlovákia kairói nagykövete és Abdul Kadir Gatti, az egyiptomi kormány miniszterelnök-helyettese, művelődési és tájékoztatásügyi miniszter a csehszlovák kulturális központban megnyitotta a „Soha többé Lidicét“ című kiállítást. MOSZKVÁBAN szovjet—kubai konzuláris egyezményt írtak alá — jelentette a TASZSZ. BORISZ PONOMARjOV, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára — aki a Dimitrov-évforduló alkalmából rendezett nemzetközi értekezlet szovjet küldöttségét vezeti — ünnepélyes keretek között átnyújtotta a Lenin Béke-díjat Cola Dragoicsevának, a BKP Politikai Bizottsága tagjának, a népek közötti barátság erősítésében szerzett érdemeiért. WILLY BRANDT nyugatnémet kancellár fogadta azt a szovjet parlamenti küldöttséget, amely Leonyid Zamjatyin vezetésével tartózkodik az NSZK- ban. LUIS ECHEVERRIA, Mexikó elnöke Washingtonban tartózkodik, ahol Nixon elnökkel folytat megbeszéléseket. AZ UGANDAI főváros repülőterén csütörtökön hajnalban nem engedtek felszállni egy Zambiába tartó gépet, amelynek csomagterében fegyverszállítmányt fedeztek fel. AZ AMERIKAI képviselőház hadügyi bizottsága 21,3 milliárd dolláros katonai költségvetést szavazott meg. RONALD REAGAN kaliforniai kormányzó Nixon elnök kérésére, az elnök különleges képviselőjeként július 2-től háromhetes nyugat-európai körutat tesz. Ellátogat Dániába, Belgiumba, Franciaországba, Olaszországba, Írországba és Nagy- Britanniába is. BUDAPESTEN háromnapos nemzetközi tudományos konferencia kezdődött, amelynek témája: az európai biztonság és a gazdasági együttműködés. TAKRITI iraki miniszterelnökhelyettes, aki hivatalos látogatáson Franciaországban tartózkodik, tegnap Schumann külügyminiszterrel folytatott iripg- beszéléseket. lésének első kézzelfogható megnyilvánulása az 1970. október 13-án aláírt szovjet—francia jegyzőkönyv volt, amely rögzítette: ,,A két ország tanácskozik a világ minden súlyos problémájáról.“ Leonyid Brezsnyev Megftntórozd íényeiö 1971 októberében tett párizsi látogatása végleg eloszlatta a kételyeket, nem fért többé hozzá kétség, hogy a két ország távlatilag is a békés egymás mellett élés politikája mellett tette le a garast, minden velejárójával együtt. Leonyid Brezsnyev látogatását követően a két fél közös nyilatkozatot tett közzé, amely egyebek között megállapítja: „A tárgyaló felek fontosnak tartják, hogy az összeurópai konferencia teljes mértékben teljesítse a közvélemény reményeit és komoly eredményeket hozzon a megvitatott kérdésekben“. Ez tehát annyit jelent, hogy a szovjet— francia kapcsolatok meghatározó jellegű tényezővé léptek elő kontinensünk, de általában a világ béké'jének és biztonságának további megszilárdítása tekintetében. Viszont ezt mindkét fél számára kötelezővé teszi az a dokumentum, amely „A Szovjetunió és Franciaország együttműködésének alapelvei“ címmel vonult be a diplomácia történetébe. Ez ugyanis egyik cikkelyében rögzíti: „Az együttműködés alapja mindkét ország előnyeinek és kötelességeinek kölcsönössége“. Az európai biztonság kérdéseinek vonatkozásában a kötelességen van a főhangsúlyt. Mind a Szovjetunió, mind Franciaország a Biztonsági Tanács állandó tagja. Katonai és gazdasági potenciáljuk — nagyhatalmi szinten — lehetővé teszi számukra, hogy jól összehangolt akciókkal valóban előmozdítsák az általános és teljes leszerelés ügyét, minimálisra csökkentsék a fegyveres konfrontáció esetleges veszélyét. A szovjet külpolitikai koncepció, amely a lenini békepolitika alapelvein nyugszik, a szovjet-francia kapcsolatok és együttműködés bővítésével, megszilárdításával újabb győzelmet aratott. Nem véletlen, hogy a nyugati lapvélemények is első sorban erre a momentumra mutatnak rá, némelyik bár kesernyés szájízzel. Ezzel egyidejűleg nem hanyagolható el az a szempont, amely a közeledésnek gazdasági szintű velejárója. A szovjet—francia gazdasági, kereskedelmi, tudományos-műszaki és kulturális kapcsolatok ma valóban rendkívül szerteágazóak. BALOGH P. IMRE Fidel Castro, aki hivatalos látogatáson tartózkodik az NDK-ban. gyümölcsöző tárgyalásokat folytat Erich Honeckerrel, az NSZEI’ Központi Bizottsága első titkárával, valamint az NDK állami képviselőivel. (ČSTK—ZBJ Fl DEL CASTRO HALLE VÁROSÁBA LÁTOGATOTT Berlin — A kubai párt- és kormányküldöttség Fidel Castro- val az élen Halle városába látogatott, amely vidéki kőrútjának első állomása a Német Demokratikus Köztársaságban. Fidel Castrot és kíséretét lelkes tömeg, köztük a városban tanuló kubai diákok fogadták. Fidel Castro és Erich Honeck- ker, az NSZEP Központi Bizottságának első titkára a délutáni órákban a Leuna üzembe látogatott el, ahol a dolgozók kitörő lelkesedéssel fogadták a magas rangú vendégeket. A hatalmas vegyikombinát kapujában Rudi Veckenstedt, az NSZEP járási bizottságának iparügyi titkára fogadta a vendégeket. Tájékoztatta őket arról, hogy az üzem 30 000 dolgozója aktívan bekapcsolódik az NSZEP VIII. kongresszusa határozatainak teljesítésébe s pillanatnyilag ötnapos előnyre tettek szert a kitűzött tervvel szemben. Az NDK sajtója apró részletességgel számol be a kubai vendégek látogatásáról. A Neues Deutschland így többek között rámutat, hogy a két országot valóban szoros szálak fűzik ősz sze. Ugyanakkor a Szovjetunióhoz fűződő szövetség és testvéri barátság mindkét ország politikájának alappillérét alkotja. Ebben a szövetségben mind Kuba, mind a Német Demokratikus Köztársaság biztosítékot lát ar ra vonatkozóan, hogy sikerrel folytathatja a szocialista országépítést. Az NDK sajtója egyébként rámutat arra is, hogy a két ország közötti gazdasági és kulturális kapcsolatoknak szintén nagyszerű távlatai nyílnak meg. Gromiko ismét Moszkvában Párizs — Hivatalos tárgyalásai befejeztével Andrej Gromi ko szovjet külügyminiszter elutazott a francia fővárosból. A repülőtéren a szovjet diplomá cia vezetőjétől Maurice Schu mann külügyminiszter, vala mint a francia külügyminisztérium magas beosztású dolgozói vettek búcsút. Aggodalom Pekingben? Peking — A kínai főváros diplomáciai köreiben Kissinger újabb pekingi látogatása nem annyira puszta tényével, hanem inkább időzítésével és bejelentésének formájával keltett érdeklődést. A csütörtöki kínai lapokban közölt szűkszavú közlemény szerint a látogatás célja a két ország közötti kapcsolatok „normalizálásának elő mozdítására“ irányul. Tény viszont, hogy a kínai vezetés Nixon látogatása óta először jelezte, hogy az amerikaiak vietnami eszkalációja aggodalmat kelt Pekingben, „veszélyezteti Kínát“. Nyilvánvalóvá vált, hogy az amerikai eszkaláció esetleg kérdésessé teszi a Nixon pekingi látogatásával megindított folyamatot, illetve visszamenőleg is megkérdőjelezheti a Nixon látogatás célszerűségét. A köz lemény fogalmazása ugyanakkor arra utal, hogy a látogatás alatt sor kerülhet a normalizálás újabb lépéseire is, tehát az amerikai eszkaláció nem feltétlenül töri meg a kínai—amerikai kapcsolatok fölfelé tartó ívét. ÖSSZECSAPÁSUK VALAMENNYI HADSZÍNTÉREN Saigon — A B—52-es amerikai nehézbombázók csütörtökön megnyitották a VDK elleni stratégiai légitámadások második hetét. Az egyenként 30 tonnányi bombát szállító repülőgépek ismét Dong Hói térségében támadtak. Dél-Vietnamban — a saigoni parancsnokság szóvivőinek közlése szerint — csütörtökön virradóra valamennyi hadszíntéren összecsapások zajlottak le és a felszabadító erők tüzérségi támadásokat indítottak a kormánycsapatok állásai ellen. A legjelentősebb harcokat An Loc térségéből jelentették. Önkényes parancs? Washington — Harold E. Hughes demokrata párti szenátor szerdán indítványozta, hogy az amerikai törvényhozás vizsgálja ki, van-e összefüggés a La- velle tábornok által önkényesen elrendelt észak-vietnami légitámadások végrehajtása és a párizsi tárgyalások megszakadása között. Mint jelentettük, a törvényhozás vizsgálatot indított Lavelle tábornok, a délkeletázsiai amerikai légierők volt parancsnoka ellen, támadási parancsnok önkényes kiadása miatt. Hughes s:»;enátor szerint lehetséges, hogy Kissinger elnöki tanácsadó és Le Dúc Tho, a párizsi Vietnam-értekezleten részvevő VDK-küldöttség különleges tanácsadója, a már korábban bejelentett magánjellegű megbeszélések során eredményes tárgyalásokat folytatott, de az önkényesen elrendelt légitámadások semmissé tették az eredményeket. AZ amerikai szenátor ez irányú feltételezéseit eddig semmiféle hivatalos bejelentes nem erősítette meg. Átlátszó ürügy New York — A New York Times csütörtöki száma Vietnamot megjárt volt amerikai katonák nyilatkozatait közli, akik szerint az úgynevezett védekező reagálás amúgyis sokat vitatott doktrínáját 1970-től kezdve kifejezetten az előre meghatározott észak vietnami célpontok elleni támadások ürügyeként használták csak fel. Michel Lewis, az amerikai hadsereg légifelvétel-értékelő csoportjának egyik szakértője elmondta, hogy 1969-ben és 1970-ben parancsnokai a Pentagon utasítására hivatkozva célpontok kiválogatását rendelték el az amerikai felderítő repülőgépek Észak-Vietnamról készített légifelvételein. Csodálkozva olvasta később az általa kiválasztott célpontok bombázásáról a sajtóban azt, hogy a támadásokat a „védekező reagálás“ alapján hajtották végre. Gary Mundt, volt százados pedig kijelentette: „Ha meg akartuk mutatni az erőnket, kiválasztottuk a pillanatot, majd a „védekező reagálásra" hivatkozva vágtuk ki magunkat a dologból“. Rabat — Az afrikai államfők Rabatban ülésező konferenciája jóváhagyta az AESZ miniszteri tanácsa által előterjesztett határozati javaslatokat. Elfogadta azokat a politikai állásfoglalásokat, amelyeket Namíbia és Portugália ügyében kidolgoztak. A Ŕhodésiáról szóló határozatban az afrikai államfők értekezlete elítélte Nagy-Britanniát, amiért nem tett hatékony intézkedéseket a törvénytelen rendszer felszámolására. A rabati állásfoglalás megbélyegzi az Egyesült Államok kormányát, amely az ENSZ határozata ellenére sem sziinte-