Új Szó, 1972. május (25. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-02 / 103. szám, kedd
MILLIÓK MÁJUSI SEREGSZEMLÉJE Gustáv Husák elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról) a munkások, a parasztság és a társadalom többi dolgozójának vezető helyzetét, a népgazdaság fejlődését, és a nép életszínvonalának és kulturális színvonalának emelkedését. A mi csehszlovák pédánk szintén ennek bizonyítéka. Elmondhatjuk, hogy az utóbbi évben becsületes munkát végeztünk szocialista társadalmunk politikai és társadalmi konszolidációja, népgazdaságunk dinamikus fejlesztése, népünk életszínvonalának megszilárdítása és emelése terén. Ezt nemcsak az 1971. évi és az idei első negyedévi munka eredményéről nyilvánosságra hozott számok bizonyítják, hanem e törekvés eredményeit államunk minden polgára a mindennapok gyakorlatában érzi saját életében is. A közeljövőben lesz egy éve annak, hogy tanácskozott a CSKP XIV. kongresszusa, amely lezárta társadalmunk válságos időszakát, és kidolgozta további fejlődése programját minden területen. Ez a program megfelel a munkások, a parasztok, az értelmiségiek milliói objektív érdekeinek, államunk fejlődésének, a szocialista táborban és a világban elfoglalt helyzetének, és biztonságot ad a jelenben, valamint távlatot a jövendő napokra és évekre. Ezért fogadta egyetértéssel és ezért támogatja nemcsak az egész kommunista párt, hanem a Nemzeti Front minden része, és állampolgáraink döntő többsége is. A CSKP XIV. kongresszusának programja össznépi programmá lett, amint azt a múlt évi novemberi választások eredményei is tanúsítják. A XIV. kongresszus óta eltelt egy év alatt jelentős előrehaladást értünk el a kongresszusi határozatok megvalósításában. A párt, az állami, a társadalmi és a gazdasági szervek a mindennapi gyakorlatban biztosítják a XIV. kongresszus programjának megvalósítását. A CSKP KB februári ülésén azokra a gazdasági kérdésekre hívtuk fel a közvélemény figyelmét, amelyeknek megoldása meggyorsítja népgazdaságunk fejlődését, fokozza hatékonyságát, és hozzájárul népünk élet- színvonala állandó javulásához. A központi bizottság februári ülésének határozatait a kommunisták és a pártonkívüliek, a munkások, a műszaki és a gazdasági dolgozók mindenütt egyetértéssel fogadták és támogatják mindazokon a helyeken, amelyek döntő fontosságúak népgazdaságunk további fejlődése szempontjából. Dolgozóink e határozatokra új aktivitással, munkakezdeményezéssel reagáltak, s ezzel kifejezték magas fokú politikai öntudatukat, valamint szocialista demokráciánk elkötelezett vállalását. Pénteken fejeződött be Prágában az efsz-ek, a szövetkezeti parasztok és az összes mező- gazdasági dolgozók országos kongresszusának tanácskozása, amely kongresszus teljesen ma-' gáévá tette a XIV. kongresszus határozatát, valamint Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága áprilisi ülésének döntéseit. Az efsz-ek kongresszusa bebizonyította, hogy a mezőgazda- sági dolgozók nagy hadserege, az üzemek dolgozóihoz hasonlóan, összpontosított erővel törekszik mezőgazdasági termelésünk további fejlesztésére, arra, hogy jobban biztosítsa egész népünk élelmezését. A mezőgazdaságban is sikeresen bontakozik ki a munkakezdeményezés. Elmondhatjuk, hogy a mi szocialista falvaink csakúgy, mint üzemeink és városaink, a szocialista rendszer szilárd támaszai Csehszlovákiában. Ebben a nagy igyekezetben, amely hazánk fejlődését célozza, helyet és teret kap minden terület, minden munkahely, minden becsületes állampolgár. Meg kell mondani, hogy a politikailag és a munkában elkötelezett állampolgárok tömege egyre nő és erősödik szocialista államunk és valamennyi állampolgárunk javára. Ebből az alkalomból is köszönetét akarok mondani azért a nagy politikai bizalomért, támogatásért és munkakezdeményezésért, amelyet dolgozóink milliói tanúsítanak, ami szavatolja, hogy gazdaságunk kedvezően fejlődik, és távlataink biztatóak. Elvtársnök és Elvtársak! Párt-, társadalmi- és állami szerveink számos más kérdés megoldásán is dolgoznak annak érdekében, hogy a politikai, az anyagi és a szellemi élet minden területén tettekkel váltsuk valóra XIV. kongresszusunk legfőbb határozatát, szocialista társadalmunk sokoldalú fejlesztését, és biztosítsuk a dolgozók millióinak és családtagjaiknak a nyugodt élet és az alkotómunka feltételeit. Nem hagyjuk magunkat megtéveszteni az olcsó önelégültségtől és az elért eredmények dicséretétől. Kritikus igényességgel bíráljuk önmagunkat és életünk minden fogyatékosságát is, mivel tudjuk, hogy munkánkban még elég olyan probléma van, amivel nem lehetünk elégedettek, és amivel nem akarunk megalkudni. Céltudatosan, lépésről lépésre igyekszünk ezeket a fogyatékosságokat felszámolni, a hibákat helyrehozni, hogy fokozódjon állampolgáraink elégedettsége, és felgyorsuljon az egész társadalom fejlődésének üteme. Ezért támasztunk fokozott igényeket minden dolgozó, különösen a vezető- és felelős funkcionáriusok iránt, ezért vívunk egyre erősebb és kérlelhetetlenebb harcot a hibák, a fogyatékosságok és a hanyagság ellen. Ez is a szocialista demokrácia része, és az, hogy a dolgozók bíráló és önbíráló módszerekkel szemlélik az elért eredményeket, szavatolja hazánkban az állandó javulást. Ma, amikor a munka nemzetközi ünnepét ünnepeljük, gondolunk bolygónk valamennyi országának munkásaira és dolgozóira, akik ugyanolyan ideálokért küzdenek, mint Csehszlovákia dolgozó népe. Az ország forradalmi változásáért vívott harcban népünk példája volt a Szovjetunió népe és dicső kommunista pártja. A Szovjetunióhoz fűződő hűséges barátság és szövetség biztosítja ma teljes mértékben nemcsak népeink szabadságát és államunk függetlenségét, hanem hazánk szocialista társadalmi rendjét is. Ismét nagyra értékeljük a Szovjetunió Kommunista Pártja, a szovjet állam és nép erőfeszítéseit a világbékéért, az európai feszültség enyhüléséért, a konfliktusok és a felhalmozódott nemzetközi problémák békés megoldásáért vívott küzdelemben. Ezt a politikát erőnk teljéből támogatjuk, és hozzájárulunk eredményes megvalósításához. Ezért harcos üdvözletünket küldjük a szovjet kommunistáknak, az első és nagy szocialista állam valamennyi polgárának, és kívánunk május elseje alkalmából s*ámos további új sikereket a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusa határozatainak megvalósításában. Üdvözöljük a baráti és szövetséges szocialista államok testvéri népét, élcsapatukat, a kommunista- és munkáspártokat, és biztosítjuk őket, hogy Csehszlovákia sokoldalúan hozzájárul az egységhez és a közös harchoz, a szocialista országok közösségének fejlődéséhez. Üdvözöljük Vietnam harcoló népét és biztosítjuk szolidaritásunk felől abban a nehéz küzdelemben, amit az amerikai imperializmus ellen vív a vietnami nép szabadságáért és függetlenségéért. Üdvözöljük valamennyi földrész kommunista és munkáspártjait, és biztosítjuk őket szilárd osztályszolidaritásunkról a dolgozó népek jobb életéért vívott harcban. Üdvözöljük az arab világ és valamennyi nép demokratikus és haladó mozgalmait, akik népeik szabadságára, függetlenségére, demokratikus és haladó fejlődésére törekednek. Május elsejei üdvözletünk illeti meg az egész világon azokat a jóakarata embereket, akik hozzájárulnak a nemzetek békés kapcsolatának és együttműködésének megszilárdításához, tekintet nélkül e népek társadalmi rendszerére. Kommunista pártunk múlt évi XIV. kongresszusán számos marxista—leninista párt, valamint demokratikus és haladó szervezet értékelte pártunk és államunk munkáját az imperializmus ellen, a szocializmusért, a demokráciáért és a békéért vívott közös harcban. Hálásak vagyunk ezért a magas elismerésért. Államunk, pártunk és népünk mindig szilárd köteléke lesz annak a világmozgalomnak, amely az emberiség haladó fejlődéséért harcol. Végül, elvtársnők és elvtársak, még egyszer őszinte köszönetét akarunk mondani mindazoknak, akik az utóbbi évben hozzájárultak ahhoz, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság mint gazdaságilag és kulturális szempontból fejlett állam fejlődhessen, és hogy hazánkban minden dolgozó embernek jó sorsa legyen. Mély meggyőződésem, hogy ebben az értelemben a jövő május elsejéig további figyelemreméltó eredményeket érünk el. Éljen május elseje — a dolgozó nép nemzetközi ünnepe! Éljen a szocialista Csehszlovákia dolgozó népe! Éljen és szüntelenül virágozzék a mi drága Csehszlovák Szocialista Köztársaságunk! Éljen és erősödjön a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő barátságunk és szövetségünk! Dicsőség a baladás, a demokrácia és a világbéke harcosainak! Éljen dolgozó népünk sikereinek szervezője, — pártunk: Csehszlovákia Kommunista Pártja! A MUNKA, A BÉKE, A TAVASZ ÜNNEPE MOSZKVÁBAN (Folytatás az 1. oldalról) bodzsa népének az Egyesült Államok agressziója ellen vívott harcában. A nemzeti felszabadító mozgalmak — mondotta — szilárdan támaszkodhatnak a Szovjetunió segítségére. Az ötéves terv első évének eredményeiről szólva Podgornij mindenekelőtt az életszínvonal emelésében született eredményekről beszélt, de hangoztatta annak jelentőségét is, hogy a szovjet dolgozók mind nagyobb mértékben vesznek részt a szocialista állam irányításában. A Szovjetunió közelgő ötvenedik évfordulójáról szólva Podgornij kijelentette, hogy a szovjet állam élő megtestesülése a lenini nemzetiségi politikának — a szabad népek testvériségének és internacionalista összefogásának. A XXIV. pártkongresszus után kibontakozott szovjet békeof- fenzíva során — jelentette ki Podgornij — még inkább megszilárdult a Szovjetunió pozíciója, megerősödött tekintélye és ugyanez vonatkozik az egész szocialista közösségre. Aktivizálódnak azok az erők, amelyek az imperializmus agresszív politikája ellen, a népek békéjének és biztonságának védelmében lépnek jel. A reakció mesterkedései ellenére lényeges változások vannak az európai kontinens politikai légkörében, reális előfeltételek jönnek létre ahhoz, hogy Európa a szilárd béke és a hasznos együttműködés térségévé váljék. A feszültség enyhítésére, a sürgető nemzetközi problémák megoldására irányuló sokrétű törekvésekben a Szovjetunió mindig elvi alapokról lép fel, szilárdan védelmezi a világ-szocializmus érdekeit, valamennyi EGY SORBAN A VILÁG MUNKÁSOSZTÁLYÁVAL — A prágai dolgozó népnek erről a gyönyörű manifesztá- ciójáról ma mélyen megilletőd- ve távozunk — mondotta Husák elvtárs a prágai manifesztáció végén rögtönzött beszédében. — Hazánk fővárosában és köztársaságunk további városában a dolgozó nép százezrei kifejezték az érzéseikből eredő örömöt, valamint az államunkhoz, a párt és az állam politikájához fűződő viszonyukat. Ügy gondolom, jogosan mondhatom, hogv ez a gyönyörű prágai manifesztáció világosan bizonyította, hogy népünk milliói támogatják Csehszlovákia Kommunista Pártja politikáját, hogy világosan manifesztálták a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő internacionalista és szövetségi kapcsolatainkat, demonstrálták, hogy szolidárisak és egységesek vagyunk az egész világ munkásosztályával, valamennyi dolgozó néppel, akik a békéért, a szocializmusért, a demokráciáért és a dolgozók boldog életéért harcolnak. Az embernek egyenesen komikusnak tűnik, ha éppen ma emlékezünk vissza, hogy egyesek — mondjuk udvariasan —, a „Szabad Európa“ kötelékéhez vagy máshová tartozó irigyek arról írnak, hogy népünket megfélemlítették, elnyomták, hogy nem meri. kifejezni hangulatát és érzelmeit. Az a néhány százezer ember, aki ma áthaladt a Vencel téren, és azok a milliók, akik más városainkban meneteltek, úgy gondolom, világos választ jelentenek mindazoknak, akik azt óhajtják, hogy nálunk semmi ne sikerüljön, hogy a nép elégedetlen legyen, hogy közös munkánkat ne koronázza eredmény. Nem akarom túlértékelni az elért eredményeket, de úgy vélem, hogy a mai manifesztáció és más alkalmak is azt mutatják, hogy népünk egyre elégedettebb, hogy erősödnek az egyre jobb és boldogabb élet feltételei éppen pártpolitikánk, valamint a munkások, a parasztság és értelmiség és az összes többi réteg becsületes munkájának eredményeként. Ez a mi legfőbb erőnk, ez legfőbb eredményeink hordozója. Mi mindnyájan — párt- és állami funkcionáriusok — minden igyekezetünkkel és energiánkkal arra törekszünk, hogy továbbra is sokoldalúan fokozódjon népünk elégedettsége, boldog, békés élete, hogy jobban és elégedettebben éljen. Szívélyes köszönetét akarok mondani mindazoknak az elvtársnőknek és elvtársaknak, akik gondot fordítottak a prágai nép manifesztációjának szépségére. Köszönetét akarok mondani önöknek is, valameny- nyi fiatalnak, öregnek és a leg- fiatalabbaknak is, hogy részt vettek a mai manifesztáción, hogy szívük egy ütemre dobbant a munka közös ünnepén, a nemzetközi szolidaritás közös ünnepén. Elvtársnők és elvtársak, kívánok önöknek minden jót, jó egészséget, megelégedettséget magánéletükben, sikert a munkában és Csehszlovákia Szocialista Köztársaságunk felvirágoztatásában. barátunk és szövetségesünk, az igazságos imperialistaellenes harcot vívó népek érdekeit — hangsúlyozta a szovjet államfő. Az Internacionálé elhangzása után megkezdődött a moszkvai üzemek, intézmények, hivatalok dolgozóinak — 29 fővárosi kerület lakosságának — színpompás felvonulása. Először sokszáz vörös selyemzászlóval sportolók vonultak el a pártós állami vezetők, valamint a tribünökön helyet foglaló diplomaták, külföldi vendégek előtt, majd többezer apró zászlócskákat lengető fiatal özön- lötte el a teret, négy óriási betűt — a kommunista párt nevének kezdőbetűit — formálva meg. A Lihacsov Autógyár és Vörös Proletár gyár, valamint más nagy üzemek sokezres menetoszlopai nyitották meg a dolgozók felvonulását a Központi Bizottság május elsejei jelszavaival, az ötéves terv első esztendejének gazdasági és szociális eredményeit demonstráló transzparensekkel, a nemzetközi munkásosztály s ezen belül a leggyakrabban a testvéri szocialista országokat éltető feliratokkal. Az idei tavaszi ünnepen Szovjetunió-szerte számos dekoráció és az ünnepi események egész sora emlékeztetett a Szovjetunió ötvenedik évfordulójára. Taskentben például erre az alkalomra időzítették Közép-Ázsla első metrója építésének ünnepélyes megkezdését. Méltó jelképe ez a szovjet népek összefogásának, hiszen Moszkva, Leningrád és a többi metróval rendelkező szovjet városok minden tapasztalatára szükség lesz ahhoz, hogy földalatti gyorsvasúttal ajándékozzák meg a világ egyik leginkább földrengés veszélyes városának lakóit. Naberezsnie Cselni városban, ahol Európa legnagyobb tehergépkocsi-gyára épül, maratoni népi dal- és táncfesztivál vette kezdetét május elsején, melyen egészen december 22-ig egymást váltják majd valamennyi szovjet szövetséges köztársaság legkiválóbb népi együttesei. Délutántól kezdve a Szovjetunió déli és nyugati részének városaiból valóságos népvándorlás indult a városokat környező zöld övezetekbe a Balti-tengeri és Fekete-tengeri üdülőhelyekre, hogy a másodikén is folytatódó ünnepen mindenki kedve szerint élvezze az idén sokáig késett, de május elsejére ragyogó napsütéssel érkezett tavasz első örömeit. Este minden szövetséges köztársaság fővárosában s a hős városokban tűzijáték szórakoztatta az ünneplőket. A díszkivilágítás — fényszórók, világító transzparensek, sok ezer égőből álló lámpafüzérek az épületeken és a fákon — csak a legészakibb szovjet iparvárosban — Norilszkban hiányzott. Itt ugyanis április 26-a óta éjszaka is világos van, a sarkinappal Időszaka miatt. BOKOR PÁL EGYSÉG ÉS ERŐ (Folytatás az 1. oldalról) ben teljesített szolgálatot, más része kiemelkedő teljesítményről szóló transzparenssel vonult fel: „15 országba szállítunk különféle termékeket, napjában 1000 teli vagon hagyja el a gyártelepet.“ Örökké emlékezetes marad a sportolók mintegy egy órán át tartó felvonulása. Soraik között világ- és olimpiai bajnokokat láttunk. Nagy tapsot kapott a Csehszlovák Dunahajózási Vállalat tengerész egyenruhába öltöztetett gyermek-fúvószeneka- ra, érdekes színfoltjai voltak az idei májusi menetnek azok a csoportok, melyeknek tagjai népviseletben vonultak fel. Az egyre szélesebb körben gyűrűző örömben sem feledkeztek meg a felvonulók azoknak az országoknak a népeiről, akik még nem ünnepelhetik meg boldogan, szabadon május elsejét. A felvonulók szolidaritásukat fejezték ki ezeknek a népeknek abban a biztos tudatban, hogy nincs messze az az idő, amikor az egész világon békében ünnepelhetjük meg a munka ünnepét. A tegnapi bratislavai május elsejei ünnepség résztvevői fel- szabadulásunk közelgő ünnepe előtt üdvözletüket küldték a szovjet népnek és köszönetét mondtak azért a felbecsülhetetlenül nagy, internacionalista segítségért, melyet a Szovjetunió és a baráti országok nyújtottak hazánknak 1968-ban. Bratislava lakossága a délutáni és az esti órákban is ünnepelt. Még az időjárásra sem panaszkodhattunk, mert 197lés 1970-nel ellentétben az idén ragyogó aranyfényű napsugár ömlött szét az utcákon, mely ünnepélyes keretet adott a 300 ezer lakosú főváros színpompás május elsejei felvonulásához. (k. I.) íkszó 1972. V. 2.