Új Szó, 1972. május (25. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-07 / 18. szám, Vasárnapi Új Szó
n OLVASZTÓ I. odalépett hozzá és hadarva előadta, mi járatban van, sürgősen cigarettát akar szerezni az apjának ... Juli néni szó nélkül a zsebébe nyúlt, és számolatlanul a kezébe nyomta az aprópénzt, omi nála volt.- Siess - figyelmeztette -, és erről ne beszélj senkinek. Joli szedte a lábát, rohant, mintha kergették volna. Hálával telt meg a szíve Juli néni iránt. Lihegett, és az úton mosolyogva azt mondogatta magában, hogy még a kínpadon sem mondaná meg. kitől kapta a pénzt. így érkezett meg a trafikba, s a trafikosnőnek persze azonnal elmondta, hogy apjának vesz cigarettát, aki a nagy fal mögött sétál. Erre a trafikosnő három tízes csomag cigarettát és egy doboz gyufát adott neki, mert amint mondta, ott a fal mögött gyufára is nagy szüksége van. A kislány a nagy falhoz rohant a cigarettával, kiszemelte azt a helyet, amely szemben volt a tanterem ablakával, és ügyesen átdobta a tilos zsákmányt. Arra még csak nem is gondolt, hogy esetleg az őr is észreveszi. Mégis, mert biztos akart lenni a dolgában, visszarohant a tanterembe, és újra az ablaknál termett. Lassú léptekkel fordult a kör, oly lassan, mintha egy iassított film lett volna. Alig győzte kivárni, hogy apja újra megjelenjen előtte. A csengő már a szünet végét jelezte, amikor apja végre mosolyogva intett; most valóban csókkal jelezte, hogy minden rendben van. Szédülve, kimerültén, de elégedetten,’ mint aki fontos és igen nehéz munkát végzett, ment vissza a helyére, az utolsó padba, ahová Teréz néni büntetésből ültette. Elégedettségét azonban csak néhány percig élvezhette, mihelyt körülnézett, észrevette, hogy Teréz néni intő szavai termékeny talajba hullottak; társnői közül egy sem közeledett hozzá, egy sem állt vele szóba. Itt-ott ugyan pislogtak feléje, de ez a hallgatásnál is rosszabb volt, állandóan úgy érezte, hogy róla beszélnek. Most mór szégyenkezett, és nagyon egyedül érezte magát. A történtek egyszerre új értelmet nyertek, hirtelen védtelennek, kiszolgáltatottnak érezte magát, és félelem lett úrrá rajta. Sejtette, hogy a dolognak még folytatása lesz. Biztos, hogy Teréz néni nem hagyja annyiban a dolgot, elégtételt fog követelni. Ki tudja, nem tartják-e itt egészen estig ... Volt már ilyesmire példa ... De ez talán nem lenne olyan nagy baj, legalább az ablakhoz állna, és egész délután figyelné a fogházat. Az ablak sok mindenért kárpótólná. * # * De közben nyílt az ajtó, s Joli nagy meglepetésére és örömére Juli néni lépett a tanterembe, pedig Teréz néni még az óra elején bejelentette, hogy délelőtt ő fogja Juli nénit helyettesíteni. Mégis ő jött. Megkönnyebbült, szíve már nem volt oly nehéz. A tanterem is mintha megváltozott volna, d tárgyak nem voltak többé oly ridegek, a lányok viselkedése vele szemben nem volt többé oly kirívó, mint előbb. Minden valahogy a rendes mederbe lendült, és szerény, félszeg mosoly derítette fel sovány arcát. Juli néni testes, idősebb asszony volt. Szőke hajába már ősz szálak vegyültek. Jóságos, kerek arca volt, s Joli gyakran megfigyelte, ha Juli néni mosolyog, akkor megfiatalodik és megszépül. Naponta újra meg újra, mint valami ajándékot, szíve mélyébe rejtette kedves tanítónője mosolyát. Juli néni magyart tanított. Ezúttal azonban nem a mondattannal, hanem Jolival törődött. Arcán és ingerült mozdulatán, ahogy az asztalon a jegyzeteit rakosgatta, mindenki észrevehette, hogy most valami történni fog. Történt is. Először is Jolit visszaültette a helyére. Nem kérdezte tőle, miért került az utolsó padba, s ebből az osztály megértette, hogy Juli néni már pontosan értesült róla, mi történt. Jolinak eszébe sem jutott, hogy magyarázkodjon, boldogan visszaköftözött a padjába, szája szélén ott derengett a szerény mosoly, amely már Juli néni megjelenésekor felderítette szomorú arcát. Nemcsak azt sejtette meg, hogy Juli néni mindent tud, hanem magatartásából azt is kiérezte, hogy a várt folytatás már lezajlott, és az összecsapásból ő került ki győztesen. Joli érzése nem csalt. Juli néni, amint átadta Jolinak az aprópénzt, a történtekről mit sem sejtve, az igazgató szobája felé tartott. Be akarta jelenteni, hogy hivatalos ügyek miatt el kell mennie, s hogy az órán ki fogja helyettesíteni. Minderre azonban nem került sor, mert az igazgatót nem találta egyedül. Több kollégája vette körül, valamenyien álltak. Teréz kisasszony vitte a szót. Már amikor belépett, felháborodottan közölte a kollégákkal, hogy megbüntette a neveletlen kislányt példátlan viselkedéséért. Teréz kisasszony végül magasra vont szemöldökkel azt kérdezte az igazgatótól és kollégáitól, mi a további teendő ezzel o gyerekkel, aki az egész osztály előtt kommunistának vallotta magát. Amikor az igazgató a kínos csendben zavartan kijelentette, hogy úgy véli. ebben a kényes ügyben kollektiven kellene cselekedni, és helyes lenne, ha a jelenlevők közül mindenki megmondaná a véleményét, Juli néni válaszolt elsőnek.- Az a nézetem - mondta határozottan -, hogy semmit sem szabad tenni. Ha a büntetést megszigorítjuk, ebből a kommunisták joggal or szágos botrányt csaphatnak.- Szóval, akkor hagyjuk így, megtorlatlanul a gyerek felháborító viselkedését - szólt maró gúnnyal Teréz kisasszony.- Úgy van, hagyjuk.- Talán az is helyes lenne, ha visszaültetnék a kislányt a helyére, mintha mi sem történt volna?l- Ügy van. Ültessük vissza, mert ha nem ezt tesszük, az egész iskola vezetősége kerül az utolsó padba, azt pedig nem kockáztathatjuk.- Ügy beszél, mintha kommunista volna - ámuldozott Teréz kisasszony, s ijedten hátrált egy lépést.- Úgy beszélek, ahogy a józan eszem diktálja. Valamennyiünknek tudomásul kell vennünk végre, hogy a kommunista párt nálunk, Csehszlovákiában legális párt, ezért, ha egy gyerek kommunistának vallja magát, éppen úgy nem követett el főben járó bűnt, mintha valamelyik tanulónk történetesen agrárpártinak vallaná magát. Az igazgató erre az érvelésre helyeslőn bólintott. Teréz kisasszony azonban hevesen tiltakozott.- Az más, egészen másvalami! - kiáltotta.- Csak» magának más. Elhiszem - folytatta Juli néni élesen - , hogy még csak eszébe sem jutna ilyen esetben büntetésre gondolni, de ha e9Y gyerek, akinek fogalma sincs arról, mi a kommunizmus, azért vallja magát kommunistának, mert szereti az apját, azt igenis büntetni kell.- Szóval - szólt Teréz kisasszony elképed ve - , maga szerint a gyereknek van igaza.- Abban mindenesetre - válaszolta Juli néni hévvel - . hogy az apját nem tartja bűnösnek, és emellett váltig kitart.- Akkor talán meg is dicsérjem? - jegyezte meg epésen Teréz kisasszony.- Azt nem, de szerintem az a tanító, aki a gyerek előtt bűnösnek nevezi a gyerek apját, enyhén szólva tapintatlanságot követ el. Ezért pedig a felelősséget a tanítónak kell vállalnia.- ön szerint - szólt ekkor közbe az igazgató - , a gyerek apja nem is bűnös? Juli néni elgondolkozott. A kérdés meglepte, arra gondolt, azzal kerüli el az egyenes választ, hogy megmondja a kérdés nem tartozik szorosan a tárgyhoz, és a válasz nem oldja meg a fő kérdést, de meggondolta magát.- A gyerek apját ismerem - mondotta -, kétszer-háromszor beszéltem vele, egyszer hivatalosan, mint a tantestület küldöttje, tehát felületesen ismerem, mégis, már az első találkozásunkkor nyílt, becsületes ember benyomását tette rám. A többi beszélgetés ezt a benyomást csak megerősítette. Nem tudom, miért került a fogházba, de meg vagyok arról győződve, hogy becstelenséget nem követett el, és merem állítani, hogy a kislánynak apja tettei miatt nem kell szégyenkeznie. Biztos az is, hogy a városban egyetlen olyan becsületes munkást nem talál, aki Steiner Gáborra egy rossz szót mondana. Sőt... még azt sem tartom valószínűnek, hogy politikai ellenfelei becstelennek tartanák. Azt hiszem, inkább haragjukban, közönséges kommunistának vagy demogógnak neveznék. Ha ebben a pillanatban Juli néni Terézre pillant, észrevette volna szigorú tekintetében felvillanni azt a riadt zavart, amely a szégyennel rokon. Most, amikor Juli néni kimondta, hogy ellenfelei „közönséges kommunistának" neveznék, érezte első ízben, hogy nincs igaza, és már bánta tettét. Juli néni azonban nem Terézre, hanem az igazgatóra figyelt, aki a következőkben foglalta össze véleményét.- Köszönöm, Juli asszony, a válaszát - mondta. - Azt hiszem, a védőügyvéd sem mondhatna jobbat, szebbet a bíróság előtt. Hosz- szú évek óta élek itt, s én is hallottam egyet- mást arról a Steinerről, akit ön oly kiválóan jellemzett, és én is csak megerősíthetem állításait. - Aztán Teréz kisasszonyhoz fordult: - Valóban nem tehetünk semmit. Nem azért, mert ártanánk vele az iskolának, hanem azért, mert a gyermek apjáért szállt síkra, ehhez pedig joga volt. Remélem - fordult megint Juli nénihez - , hogy ön mindnyájunk megelégedésére fogja ezt a kérdést megoldani.- Magam is remélem - válaszolta a tanítónő, majd az órájára pillantott, elköszönt, és az ajtó felé tartott. Ekkor szólalt meg újra Teréz kisasszony.- Szóval, akkor ma nem helyettesítem?!- Nem! - volt a határozott válasz.- A kislányt természetesen visszaültetni a padjába.- Vissza!- És ha szabad kérdeznem - folytatta zavartan - , mivel fogja megindokolni?- Nyugodt lehet, semmi olyat nem mondok, ami a tanítói tekintélyt sértené.- Mégis, ha a kislány panaszkodna?. ..- Biztosítom, nem fog panaszkodni.- Köszönöm.- Szívesen - válaszolta, és távozott. így történt, hogy tanítványai meglepetésére Juli néni mégis megjelent az órán, és Jolit minden magyarázat nélkül visszaültette a helyére. Joli nem kérdezett, nem panaszkodott, hálatelt szívvel gondolt a cigarettára, közös titkukra, amit soha senkinek nem fog elárulni. Még apjának sem. Hiába kérdezné ... Jaj, ha most, ott a fogházban beszélhetne vele ... melléje ülne a priccsre - mert hiszen a cellában csak priccsek vannak, ezt már hallotta az apjától meg másoktól is, akik voltak ott - , elbeszélgetnének egymással mindenről, és apja azt a cigarettát szívná, amit ő Juli néni pénzén vásárolt. Gondolatmenetét nem folytathatta, mert Juli néni rászólt.- Joli, figyelj. Riadtan rebbent a szeme. Azt akarta mondani, hogy figyel, de torkán akadt a szó. Félszegen mosolygott. Az apja, a cella és a priccs képe még ott lebegett a szeme előtt, aztán a fekete táblára pillantott, amely elnyelte a cellát. Most már figyelt. Juli néni ezúttal nem a mondatokról, hanem Kazinczyról, a magyar nyelv mesteréről beszélt. Elmondta az író élete történetét. Sokat időzött a brünni spielbergi kazamatáknál. Személyes élményeit mondta el arról a börtönről, amelyet két esztendővel ezelőtt megnézhetett,* ahol Kazinczyt hosszú éveken át ártatlanul fogva tartották. Beszélt Kazinczy szenvedéseiről, né! külözéseiről ... Joli és az egész osztály néma áhítattal figyelt minden szavára. Amikor az óra véget ért, Joli remélte, hogy Juli néni a szünetre ott fogja tartani, és néhány bizalmas szót vált vele. Reménye nem valósult meg, helyette azonban a lányok vették körül, és Láng Erzsébet, a gyors felfogású, kitűnő tanuló azt mondta neki, hogy lám, nemcsak Joli apja, hanem Kazinczy is ártatlanul ült a börtönben. A többi lány erre részvéttel bólintott, és Joli ekkor értette meg, miért foglalkozott Juli néni az egész órán át Kazinczy életével. Bácskái Béla: MUNKASFEJ
