Új Szó, 1972. május (25. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-07 / 18. szám, Vasárnapi Új Szó

Most a tanítónő hökkent meg egy pillanatra. Erre az ellenállásra nem számított, a lányka szokatlan fellépése sértette tanítói méltóságát, ezért higgadtan, meggondoltan, az egész osztály felé fordulva, így válaszolt:- Márpedig én, a tanítónőd, itt ünnepélyesen kijelentem, hogy apád engedetlenségre, sztrájkra, munkakerülésre lázította az embereket, s ezért megérdemli büntetését.- Nem érdemli! - kiáltott közbe Joli kétségbeesett tehetetlenségében.- Már előbb kellett volna őt a nagy fal mögé zárni - folytatta zavartalanul a tanítónő. - Mindenki ludja róla, hogy közönséges kommunista.-r Ne tessék mondani apukámra, hogy közönséges - tiltakozott Joli elkeseredetten. - Apuka nem közönséges, hanem igazi kommunista, és én is kommunista vagyok. Igenis, az vagyok - lihegte agyonkínzottan.- Micsoda?... Hát ez példátlan... Ilyen szégyen. Azonnal szedd össze a könyveidet, és menj a szemem elől, az utolsó padba.

Mindenki érezte, hogy Teréz néni azt akarta mondani: menj, takarodj haza, de az utolsó pillanatban meggondolta magát. Joli is érezte, éppen ezért szó nélkül fogta a könyveit, és átköltözött az utolsó padba.

Teréz néni lihegett a felháborodástól, még szólni akart, de fékezte haragját. Azt azonban megtette, hogy felszólította tanítványait, ne álljanak olyan lánnyal szóba, aki magáról megfeledkezve kommunistának vallotta magát. Végül Jolihoz fordult. Megtiltotta neki, hogy a szünet alatt elhagyja a tantermet.

Joli erre mar nem válaszolt. Nem nagyon bántotta, hogy nem szabad a termet elhagynia. Esze ágában sem volt, hogy az udvaira menjen Csak az ablak érdekelte. Alig várta a csengetést, alig várta, hogy a terem kiürüljön, és az ablakhoz rohanhasson lesni, vajon apja ott sétál-e az udvaron. Szíve méiyén nem bánta a történteket, az egész világgal tudott volna most szembeszállni az apjáért, akit gyermeklelke gyöirő hevével szeretett, akihez jobban ragaszkodott, mint az anyjához. Tanítónője, Teréz néni azóta haragszik az apjára, amióta ő nem szavalhatott Masaryk születésnapján. Apja megtiltotta, hát nem szavalt. Ha apuka valamit megtilt neki, akkor azon nem lehet változtatni.

Mint a folyondár szárai, levelei a kertkerítés oszlopa köré, úgy fonódtak, tapadtak gondolatai, érzései apja köré. És sok igazság volt abban, amit tanítónőjével kapcsolatban megállapított. A tanítónő valóbar. azóta nem szenvedhette Stei- nert, amióta tavaly megtiltotta Jolinak, hogy a Masaryk születésnapján rendezett iskolai ünnepen szavaljon. Hiába próbálta a tantestület egyik tagja rábírni Steinert, hogy változtassa meg elhatározását, nem engedett, szigorúan kitartott döntése mellett. Azt mondta, gyermeke nem fog olyan embert magasztalni, aki a Szovjetuniót rágalmazta, aki a legsúlyosabb helyzetben ellenségesen lépett fel az első munkásóllam ellen.

így történt aztán, hogy hiábavaló volt Teréz néni minden igyekezete, fáradozása. A legkínosabb pedig az volt az egész Masaryk-ügyben, hogy botránnyá dagadt, a dolgot nem lehetett jóvátenni, mert Steiner döntése egy nappal az ünnepség előtt történt. Aznap ugyanis Joli otthon gyakorolta a verset, és mert apja véletlenül otthon volt, arra kérte, hogy hallgassa meg őt. Am alig szavalt el néhány sort, Steiner felháborodva kijelentette, hogy ezt a verset a lánya nem szavalhatja.

Azóta tanító és tanítvány között olyan feszültségféle alakult ki, amely a bizalmatlansággal volt rokon. Teréz néni attól a naptól nagyobb figyelemmel kísérte Steiner Gábor működését, és mivel „demokratikus és humánus lélek“ volt, eltítélte az erőszakos cselekedeteket, amelyeket Steiner végrehajtott. Amikor pedig letartóztatá- sárül érésűit, úgy éreze, hogy az iskola és ő is elégtételt kapott.

Amint az óra véget ért, azonnal a tanári szobába sietett, hogy előadja kollégáinak a történteket, és megtárgyalja a tantestülettel, milyen büntetéssel sújtsák makacs, engedetlen tanítványát.

Joli, alighogy a tanterem kiürült, az ablakhoz lépett, és tágra nyílt szemmel a nagy fal mögötti eseményeket figyelte. Az udvar akkor már népes volt. A rabok ott voltak, körbe-körbe jártak egy fogházőr felügyelete alatt. Izgalomtól dobogó szívvel leste, ott van-e az apja is közöttük. Ott volt, nem kellett sokat keresnie, mozdulatairól, határozott lépteiről azonnal felismerte. A felismerés szinte görcsszerűen ragadta meg. Apja iránti részvéte és ártatlanságáról való meggyőződése viaskodott benne Teréz néni állításával. Hogy Teréz néni vádját elhessegesse, minden óvatosságról megfeledkezett, és mint aki veszélybe került, és segítségért kiált, úgy kiáltozott apja felé.- Apu ... apu ... apuka!...

Nem kellett sokáig kiáltoznia, Steiner meghallotta lánya hangját, feléje fordult, és karja intésével értésére adta, hogy hallja, tudja, hogy az iskola ablakából figyeli, Joli erre megnyugodott, és elhallgatott. Most már csak azt várta, hogy a kör újabb fordulatot tegyen, és apja újra megjelenjen előtte. Amint ez megtörtént, ujjongva vette észre, hogy apja két Ujját a szájához eineli, és mosolyogva int... Joli erre válaszként ugyancsak csókot dobott az apja felé, de miután észrevette, hogy apja ezt a mozdulatot többször; szinte automatikusan megismétli, rájött, hogy apja cigarettát kér. Egy csöppnyi csalódást sem érzett tévedése felett. Nem teketóriázott sokat, hanem nyomban munkához látott, hogy apja kívánságát teljesítse. Gyors léptekkel elhagyta a termet.

Egyetlen gondolat foglalkoztatta most. hogyan szerezzen cigarettát. Mindössze ötven fillér volt nála, és tudta, hogy azért még a legolcsóbb fajtából is csak néhány cigarettát kap. De mit tegyen, hogyan szerezzen hirtelenében pénzt? . .. Ekkor a folyosón Juli nénivel, egy másik tanítónőjével találkozott, akiről tudta, hogy ismeri és tiszteli az apját. Nem habozott sokat. Lihegve

tént az egyik ablak előtt termett, kinyitotta, majd kicsit ágaskodva rákönyökölt, és a szemközti magas fallal körülkerített fogház udvarába tekintett. A rideg, kopasz udvar, akárcsak az iskola udvara, néptelen volt, itt-ott a szürke kövek közt a március eleji halványzöld fűszálak dugták ki a fejüket a reggeli hűvös napfényben. Keserű csalódás szorongatta Joli torkát, de még mindig remélt ... keresett, kutatott, azt hitte, esetleg megpillanthatja a fogházőrt, várakozása azonban meddőnek bizonyult. Kopár és néptelen maradt ott minden. A nagy csendben ekkor megeredtek a könnyei, némán gördültek le sovány, barna kis arcán, utána zokogás rázta a testét: mindaz a keserűség, és fájdalom, ami tegnap óta felgyülemlett benne, most kitört a könnyáradattal.

Sehogy sem bírt beletörődni, hogy apukája a fal mögé, a rablók, gyilkosok, rossz emberek közé került. Hisz nem volt újság számára, hogy apját a csendőrök fogva tartják, azt is tudtad hogy gumibotokkal verték, ütötték, de az egészen másvalami volt, mert hiszen másnap vagy harmadnap hazakerült. De a nagy fal mögé most került első ízben, és biztos, hogy nyolc hónapig ott tartják Ennyire ítélték! Hónapok óta tudott erről az ítéletről, otthon eleget hallott róla, de hogy mi az az ítélet, arról fogalma sem volt.

Nyolc hónap, ismételgette magában, számolni kezdte a heteket, majd a napokat, de a végeredményig nem jutott el... Minduntalan arra gondolt, mit csinálnak ott vele?... Hiszen teljesen

cával a kezében, mint egy rendőr a gumibottol. Menekülő pillantása ekkor az ablakra esett.

Teréz néni szigorú hangon újra kérdezett.

És Joli felelt. Nehezen törtek fel belőle a szavak, karját kellett segítségül hívnia. A csendben, a néma osztály előtt kinyújtott karral, az ablak felé mutatott, majd vívódva végre kimondta:- Apu ott van a nagy fal mögött.

Többet nem bírt szólni, visszaroskadt ülőhelyére, majd a padra borulva vézna karjai közé rejtette borzas, sötét fejét. Kimondta végre, ami fájt neki, ami kínozta, marta. Jöjjön, aminek jönnie kell, nern fél. Az sem baj, ha őt is a nagy fal mögé zárják.- Ha apád ott van a nagy fal mögött - hallotta Teréz nénit - , akkor bizonyára bűnös, és megérdemli, hogy ott legyen.

Joli erre a rágalmazó kijelentésre felkapta a fejét, és az egész osztály előtt fennhangon kijelentette:- Nem igaz, apuka nem bűnös.- Micsoda - háborodott fel a tanítónő - , nekem mered mondani, hogy nem igaz?l

Jolin hideg futott végig. Ez a hang és vád valahogy kijózanította, felállt, és illedelmesen azt válaszolta, hogy nem úgy gondolta. Csupán azt akarta mondani, hogy apukája nem bűnös.- Márpedig bűnös!- Nem igaz! - ismételte újra elszántan. Most már nem kerülte tanítónője szemét, hanem szemrebbenés nélkül állta a tekintetét.

ki van ott szolgáltatva a csendőrök meg a detektívek kénye-kedvének.

* * *

Egy tarka, kis kutya jelent meg ekkor a fog ház udvarán. Vidáman ugrándozott, szimatolt, mint más rendes kutya az utcán. Ez a látvány kissé enyhített Joli fájdalmán, és elterelte figyelmét vigasztalan, kilátástalan gondolatairól. Még szipogott ugyan néhányszor, de már nem sírt, szórakozottan követte könnyes tekintetével a kis kutya cikcakkos útját. Rémülete is alábbhagyott, látta, hogy a kis kutya olyan fesztelenül viselkedik, mintha nem is volna a nagy fal mögött. Aztán egyszerre csak megjelent egy őr is sapkában és egyenruhában, a kutyára rá sem hederített, emelt fővel átsietett az udvaron, mintha a világon minden rendben volna.

Jolinak hirtelen eszébe jutott, ha megnő, fogházőr lesz, akkor majd beszélhet az apjával, amikor akar, sőt egész nap is mellette maradhat. Ez a gondolat felvillanyozta, elmosolyodott, és még akkor is mosolygott, amikor a tanterem már népesedni kezdett, és a zsivaj egyre hangosabb lett körülötte. Gondolatmenetét zavartalanül fűzte tovább, úgy érezte, a leghelyesebb az lenne, ha a gyermeket is megkérdeznék, akar-e az apjával a börtönbe menni. Ö akkor habozás nélkül vele menne, és vele sétálna az udvarban körbe-körbe . ..

Még a tanórán is ez járt az eszében. Alig figyelt Teréz néni előadására. Teréz néni Vénlány volt, magas nyakú, zárt blúzt és hosszú szoknyát hordott, haja is ridegen, simán lapult a fején, hangja, szava szigorú volt, úgyhogy egyáltalán nem volt érdemes őt hallgatni. Különben is, ha az apja mellett volna, biztos, hogy semmi bántódás nem érné, megvédené őt mindenkitől.

Valahonnan, nagyon messziről, mintha valaki a nevén szólította volna. Teréz néni volt. Joli a hívásra gépiesen felállt a padjában, sötét szeme ijedten rebbent, mintha mély álomból riadt volna tel. Teréz néni a tábla előtt az emelvényen állt, olyan szigorúan, mint egy felkiáltójel. Joli hallgatott, fogalma sem volt róla, hogy Teréz néni miről beszélt az órán, és hogy mit kérdezett tőle. Suttogó, zümmögő hangokat hallott maga körül, de egyetlen szót sem értett az egészből. Gondolatai kínlódva kavarogtak benne, nem tudta, mit válaszoljon. Ugyanakkor azt is megérezte, hogy most már az egész néma osztály vele gyötrődik, és hallgat. Egyetlen szó nem jutott eszébe, mintha süketnéma volna, mintha a szavak és betűk egyszerre kihullottak volna emlékezetéből. Tétova pillantása menekülve rebbent, valami konokság hatalmasodott el rajta, érezte, hogy nem szabad most Teréz nénire néznie. Nem szabad!... Hiszen úgy áll ott a pálA szerzőnek a közeli hetekben megjelenő Mindhalálig című Steiner-regény második kötetének egy részlete

Joli, apja letartóztatása napján alig evett valamit, a takarítás és a főzés megviselte, a nap eseményei is alaposan kifárasztották, és elvették étvágyát. Legszívesebben lefeküdt volna. Mindaz, amit hallott és látott, utólag elmosódott, szétmá- zolódott gondolataiban, és csak mély szomorúság maradt meg benne. Egyetlen vigasza volt, hogy apja az iskolával szemben levő fogházban van bezárva. Biztos sétálni fog az udvaron, mint a többi rab. így, - gondolatban - rabnak nevezte, ahogy Jókai egy regényében olvasta. Ettől a szíve fájdalmasan összeszorult, de keserűségét aztán derűs hangulat váltotta fel. Arra gondolt, holnap szünetben kinéz majd az ablakon, és akkor megláthatja apját. Ki tudja, könnyen lehet, hogy apja is észreveszi majd őt, és lehet, hogy integetni is fognak majd egymásnak.

Alig várta a reggelt. Másnap elsőnek érkezett oz iskolába. Az udvar, az első emeleti tanterem még teljesen néptelen és hűvös volt. Üresen tátongtak a padok, és a tábla is feketén, némán lapult a szemközti falon. De mindezzel nem törődött, alighogy a padjába rakta a könyveit, tűs10