Új Szó, 1972. május (25. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-07 / 18. szám, Vasárnapi Új Szó
írók esztétikai vallomásai PAUL ELUARD SZABADSÁG Kis irkalapjaimra Padomra és a fákra A porra és a hóra Felírlak én Minden beírt papírra S minden üres papírra Ha nincs hamúra kőre Felírlak én Ö képek aranyára Harcosok fegyverére Királyi koronákra Felírlak én Dzsungelre sivatagra Fészekre rekettyésre Zengő gyermekkoromra Felírlak én Az éj csodáira Fehér cipő napokra A mátka évszakokra Felírlak én Az elrongyolt egekre A lápra mely penész nap S tóra mely eleven hold Felírlak én Mezőre láthatárra Szárnyrakelt madarakra Az árny malmaira Felírlak én A friss hajnali szélre Tengerre és hajókra A tébolyult csúcsokra Felírlak én A habzó fellegekre Verítékző viharra A sűrű únt esőre Felírlak én Szikrázó villanásra Tornyosuló színekre S a meztelen valóra Felírlak én Az ébredő dűlőkre Kitárult utakra Szétáradó terekre Felírlak én A fényre mely kigyullad A fényre mely elalszik Sok régi otthonomra Felírlak én Szobámnak a tükörben Kettészelt gyümölcsére Ágyam üres héjára Felírlak én Nyalánk kis kutyusomra A fülét hegyezőre Balog mancsára is Felírlak én Ajtóm szűk trambulinjára Meghitt kis tárgyaimra Az áldott lángú tűzre Felírlak én A nyíló női testre Baráti homlokokra És felémtárt kezekre Felírlak én Döbbenet ablakára Figyelmes ajk-ívekre A csönd fölé magasan Felírlak én Feldúlt rejtekeimre Ledőlt fároszaimra Búmnak merő falára Felírlak én A vágytalan hiányra A meztelen magányra A halál garádicsára Felírlak én A boldog gyógyulásra A szétfoszló veszélyre S emléktelen reményre Felírlak én S ez egy szó erejével Kezdek el újra élni Hagy rád ismerjek s neveden Szólítsalak Szabadság Somlyó György fordítása ERICH KÄSTER A MÁSIK LEHETŐSÉG Ha a háborút megnyertük volna, s a „Wacht am Rheínt"-t üvöltenék, korunknak rosszul menne dolga, bolondokháza lenne rég. Fütyülnének s te füttyre ropnád, mint primitív ősemberek. Pattannál és csattanna hapták, ha jönne az őrmestered. Ha a háborút megnyertük volna, akkor lennönk csak hetyke nép, még ágyban is nadrágzsinórra szorítná mindenki kezét. A nő nálunk nem szülne - ellne. Egy év - egy gyermek. Vagy lakat. A gyermek államunk konzerve. Itt málnaszörpnek vér fakad. Ha a háborút megnyertük volna, germán lenne a kék azúr. A pap, az mundérban papolna, s ,,Herr General" volna - az Úr. I A határ lövészárok lenne. És frójterpityke fent a hold. Üj német császárunk teremne és vassisak, hol fejünk volt Ha a háborút megnyertük volna, katona lenne, aki él. A nép csak csorda, tank a norma! Kint szögesdrót, bent drótkötél! Ember parancs szerint születne. Mert születni olcsón lehet. S mivel pucér ágyúcsövekre nem bízhatunk győzelmeket. Az értelemre bilincs forrna, s elítélnék az esküdtek. És háborúznánk libasorba! Ha a háborút megnyertük volna -> Szerencse, hogy nem nyertük meg! Békés István fordítása Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj: (1882 — 1945)' AZ IRODALOM FELADATAI (Részletek) A cím nem teljesen pontos. Az irodalomnak (a szépirodalomnak) tulajdonképpen nem is lehet feladata. Feladat a logikus gondolkodás cselekményeinél lehetséges. A művészi alkotás folyamata azonban nem logikus gondolkodásból, hanem az önkívület lázából fakad. A művész az élet elszórt darabkáit gyűjtögeti (így szedte össze ízisz a nílusi nádasokban Ozirisz széthányt tagjait). A művész figyelőcsápjai temérdek, szinte értelmetlenül szanaszét szórt tárgyhoz nyúlnak. Azután, a lélekbe markoló izgalom valamelyik percében, felrémlik tekintete előtt az egységes egész: az alkotó eszme; minden megfigyelt tárgy rendkívüli értelemre tesz szert; akarata felloba- násával e tárgyakat egységes testté forrasztja, szenvedélye nedvével tapasztja össze, egyénisége tüzével élénkíti. Az alkotó fantázia nyers tömbje elkészült. Most már szavak kellenek, hogy valósággá váljék. Ehhez nyújt segítséget a logika, a tapasztalat, az iskola, a kötelesség és a lelkiismeret. — ...A művészet — művészi alkotás — villámsebesen támad, akár az álom. Nincs helye benne a logikának, mivel célja nem az,, hogy okot keressen valamilyen következtetéshez, hanem az, hogy a kozmosz egy élő darabkáját a maga teljességében ábrázolja. A művészetben minden a megfigyelő művész jelentőségétől, személyiségének súlyától, szenvedélyeitől ős érzéseitől függ. Iskola, tapasztalat, a művészet ügyeiben való jártasság, módszerek — mindez csupán segítőtárs. Néha le is lehet mondani róluk. Hiszen a törlőrongy- gyai is lehet írni, csak valóban legyen miről és kiről írni. Vannak idők (a forradalmak), amikor talán segítségül Is kell hívni a „Nagy Törlőrongyot“... A művészi alkotásban nincs semmi különös. Csupán magasabb rendű. Nagyszerű. A nagyszerűség tudatának meg kell lennie minden alkotó emberben. A művésznek nemcsak Ivánt vagy Szidort kell megértenie, hanem sok millió Ivánból vagy Szidorból egy közös valakit — típust kell teremtenie. Shakespeare, Lev Tolsztoj, Gogol titáni erőfeszítéssel nemcsak embertípusokat, hanem kortípusokat is alkotott. A művészt egy hatalmas eszmének kell eltöltenie. Nem elfogulatlan: egyoldalú és félszemű. Benne él a tökéletlenség elleni harc akarata. Egyedül ő ismeri a boldogság titkát. Ostoroz, magasztal, a tökéletesség példáit mutatja. A művész szeme, figyelő fénykévéje keskeny és éles — csak azt látja amit látnia kell, és látja azt, amit mások nem látnak. Elfogult. A művészben az alkotás törhetetlen akarata ég. Ezek a megszállottak — drámaírók, regényírók, költők — padlásszobákban éheznek, a kritika köveivel dobáltatnak meg, elevenen elégnek a felismerés máglyáin, de semmi sem rendíti meg bennük az alkotás akaratát, semmi sem képes kioltani fantáziájuk lángját. A művész feladata nem módszereiben, nem az iskolákban és irányzatokban rejlik, hanem ügye nagyszerűségének tudatában. .. .Hirdessük meg az esztétizmus elleni harc betéti Az esztétizmus: tetszetősség, de nem szépség, gyönyörködés, de nem gyönyörűség, bosszankodás, de nem harag — az esztétiz- musban hideg vér csordogál. Statikus. Szemlélődik, de nem él át veled együtt. Azt mondja: ez vagyok én, ez meg a világ, amelyet szemlélek. De sosem mondja: én ízlg-véríg ebben a világban vagyok, én — maga a világ vagyok. Az esztétizmus művészete: szórakoztatás. Mindig felvetődik benne a végzetes kérdés: van-e a művészetnek értelme? Az esztétizmus nem ad rá választ. Szembeállítom az esztétizmust a monumentális realizmus irodalmával. Ennek feladata: az emberteremtés. Módszere: a típusalkotás. Pátosza: az egész emberiség boldogsága, tökéletessége. Hite: a? ember nagysága. Útja egyenest a legfőbb cél felé vezet: szenvedélyek által, hatalmas erőfeszítéssel megteremteni a nagy ember típusát. ... A századok homályából halhatatlan típusok kerülnek elő. Az örök csavargó Odüsz- szeusz, kereskedő és katona; a pajzsával a szülőházába vezető utat oltalmazó hős; a légiók vezére, a világ meghódítója; a néptribün; a lakoma pamlagán méregpoharat ivó patrícius; az új hitnek a sivatagban oszlopon álló fanatikusa; a bősz ábrándkergető keresztes vitéz; a félelem és gáncs nélküli lovag; a becsületes bibliaolvasó polgár; az Eldorádó keresése közben ismeretlen földeket felfedező konkvisztádor; vad tekintetű, mezítlábas jakobinus, trónusok ledöntője; a léha vagdal kozó, szoknyabolond huszár; a köpenye alatt vihart és mennykövet rejtő romantikus; az üzletember, a huszadik század építője; az igazság bajnoka, a börtönök törzsvendége, a burzsoá világ szét- robbanlója; a törékeny és végül 1914-ben mozgósított, egyéniség nélküli, karján réz- számtáblát viselő ember. Ez az utolsó határ. Itt elválik az orosz és az európai irodalom útja. ... Hősi Nekünk a mi korunk hőse kell. Hősi regény. Nem szabad félnünk a széles taglejtésektől és a nagy szavaktól. Az élet nagy lendülettel hadonászik, és metsző, kegyetlen szavakat mond. Nem szabad félnünk a nehézkes leírásoktól, sem a terjengősségtől, sem a fárasztó jellemrajzoktól: monumentális realizmus kell! Rakjuk rá az Összára a Peliont. Az orosz művészetnek világosnak és kristálytisztának kell lennie, amilyenek Puskin versei. Hússzagú legyen, és még érzékelhetőbb, mint a mindennapi élet. Becsületes, tárgyilagos és nemes szellemű. Felépítése nagyszabású, szigorú és egyszerű legyen, akár a végtelen sztyepp fölé boruló égbolt. Az irodalom új házunk egyik sarokköve. (Gellert György) 1924 Francisco de Goya: A MÄJ.USFA
