Új Szó, 1972. május (25. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-07 / 18. szám, Vasárnapi Új Szó
Natalja Bondarcsuk és Donatasz Banionisz ; a Szolarísz-ban. • A-:., Andrej Tarkovszkij a Szolarisz című film rendezése közben. Petőfi a Szovjetunióban Magyarország az idén ünnepli Petőfi Sándor születésének 150. évfordulóját, és az ünnepi év eseményeiből a Szovjetunió az elsők között veszi ki részét. Olyannyira, hogy a jubileumi év első nagy nemzetközi eseménye Petőfi Sándor válogatott versei új, orosz nyelvű kiadásának megjelenése, háromszázezer példányban. A nagy magyar költő népszerűségére a Szovjetunióban mi sem jellemzőbb, mint az az önmagáért szóló tény, hogy csupán 1946 óta legalább 20 Petőfi kiadás jelent meg, mégpedig nemcsak oroszul, hanem ukrán, örmény és grúz nyelven is. A fordításokat olyan kiváló költők végezték, mint Paszternak, Pervomajszkij, Tyihonov, Mar- sak, Martinov és mások, elsősorban Kun Ágnes válogatása alapján és szerkesztésében. Az 1958-ban megjelent orosz nyelvű válogatás érdekessége az, hogy Kun Béla 1936-ban írt tanulmánya vezeti be. Több mint 20 éve Hidas Antal tollából önálló Petőfi monográfia jelent meg orosz nyelven. s azóta négy új kiadást ért meg. A jubileumi év keretében még az idén a szovjet könyvüzletek kirakatába kerül Illyés Gyula Petőfije orosz fordításban. A szabadság, a hazaszeretet, a nép, a tiszta emberi érzések nagy magyar költője nein csupán ismert és becsült a Szovjetunió soknemzetiségű népei között, hanem a világirodalom más klasszikusaival együtt az ezekért az eszmékért lelkesedő szovjet nép irodalmi közkincsévé vált. Az Iszkussztvo Kino egyik utóbbi száma közli Jevgenyjeva interjúját Tarkovszkijjal. Bevezetőjében megjegyzi, hogy az a hír, miszerint Tarkovszkij, az orosz múlt és a valóság fáradhatatlan kutatója most Lem „Szolarisz“ című tudományos-fantasztikus regényét filmesíii meg, őszinte meglepetést keltett. Óhatatlanul felmerül a kérdés, mi az oka annak, hogy a rendező a kozmikus világ felé fordult? — Lem regénye — válaszolja Tarkovszkij — nem az elmondott események fantasztikuma révén kapott meg, nem a szerző alkotta szokatlan világ vonzott benne, hanem éppen az, hogy a szerző realisztikusan elevenít meg egy elvben lehetséges szituációt, és pontosan motiválja az adott helyzetbe kerüli hősök viselkedését. És ez annál nevezetesebb, mert a világűrben egy ismeretlen minőségű új világgal találkozunk. Filmben nem a íeglevő realitás rejtett, szimbolikus képét akarom megteremteni, hanem kutatni kívánom a teljesen új, váratlan körülmények közé kerülő embert. Törekednünk kell arra, hogy meghatározzuk azokat a belső, szellemi értékeket, ametyek nélkülözhetetlenek lesznek a jövőben, amelyek nélkül nem [ordíthatjuk az emberiség hasznára az elért tudományos-technikai vívmányokat. Ezek megkövetelik, hogy minden egyes ember új, erkölcsileg magasabb rendű szintre emelkedjék. — Filmemben szólni kívánok az emberről (Kelvinnek hívják), aki megbánta, amit a múltban tett, és szeretné ezt a múltat újból átélni, hogy megváltoztathassa, és ezt lehetővé is teszi számára a Szolariszon keletkezett helyzet. Kelvin, sajnos, mit sem tud változtatni múltján, amely visszafordíthatatlan, akárcsak az a lelki seb, amelyet gyakran akaratlanul is ejtünk a hozzánk közelállókon. Az ember szükségszerűen felelős minden egyes tettéért. 0 A filmet fűzi-e valamilyen tematikai rokonság előző filmjeihez? — Filmjeim, függetlenül attól, hogy sikerültek-e vagy sem, lényegében ugyanarról szólnak. Hőseimet egy közös szenvedély hevíti, hogy túljussanak valamin. Az élet megismerése nem adatik meg hallatlan szellemi erőráfor- dítás nélkül. Ezen az úton súlyos veszteségek érhetnek bennünket, de annál mélyebbek és gazdagabbak az elért eredmények. Hőseink ahhoz, hogy megértsék az élet törvényeit, hogy felismerjék önmagukban és környezetükben a jót, mindazt, ami létezésünknek szépségét és belső Igazságát megrendíti, hogy hívek maradhassanak önmagukhoz — a gondolatok, keresések és elérések gyötrelmes útján kel! járníok. És minél mélyebben hatolnak be az előttünk álló bonyolult és nehéz feladatokba, annál jelentősebb és meggyőzőbb lesz döntésük, hogy a jót, a világosságot választják ... $ Melyek filmjének formai sajátosságai? — Arra törekedtem, hogy filmem maximálisan közvetlen legyen, azaz érje el az elbeszéltek feltétlen realisztikusságát. Ezt kellett elsősorban megoldanunk, nekem, továbbá a film operatőrjének, Juszovnak és a díszlettervek készítőjének, Romagyinnak. Egy ilyen filmnek formai szempontból példásan egyszerűnek kell lennie, nem szabad hatásokra vadásznia különféle trükkökkel és formai megoldásokkal, nem szabad látványosságra törekednie. % Dehát a film mégiscsak a tudományos- fantasztikus műfajhoz tartozik?! — Erre a kérdésre nehezen tudnék válaszolni. Úgy vélem, hogy a filmen belül a műfaji meghatározás esetleges, változékony; hiszen a művészi film magának a valóságnak a képeivel dolgozik. Egyetlen művészet sem képes rá, hogy a valóságot összes fizikai meg- nyllványulásában rögzítse. A film csupán azt leheti meg, hogy felépítésében a lehető legközelebb kerül magához a valósághoz. A valóságnak pedig — ha szabad magam így kifejeznem — nincsenek műfajai. Összefonódik benne minden: a szomorú és mulatságos, a drámai és a lírai, a tragikus és a bohózatszerű. Ezért, ha mi valóban művészi alkotást kívánunk teremteni és nem látványosságot, akkor ne korlátozzanak korábban kijelölt „műfaji határok“, hanem a valóság minél teljesebb és sokoldalúbb visszaadása vezéreljen. A filmben olvadjon össze — organikusan, természetesen — a komédia és a dráma, az eposz és a líra. Abból az előzetes feltételezésből kell kiindulnunk, hogy a néző az elsötétített teremben különleges eseményt keres, amelyet a film a maga érzéki, kétségkívül reális valóságában jegyzett fel; hogy eleven élményre van szüksége, amelyet ugyan most ogv doboz őriz, és vásznon elevenítenek fel, de amelyet a művész korábban valóságosan átélt. # Ez azt jelenti, hogy az ön tudományosfantasztikus filmjében is az emberek, a közöttük kialakult kapcsolatok a legfontosabbak és nem a fantasztikus környezet, amelyben cselekszenek. Milyen ez a környezet — nem létező, kigondolt? — Az valóban igaz, hogy a Szolarisz cselekménye egy kivételes, soha nem látott környezetben játszódik. Feladatunk azonban mégis az, hogy ezt a különlegességet is maximálisan konkretizáljuk, érzékelhető külső jelekkel lássuk el, hogy ez a környezet anyagi, felfogható legyen, és ne legyen esetleges, meghatározatlan, szándékosan fantasztikus eleme. Ellenzem a bőbeszédű, „valahol a világűrben“ játszódó, általánosító „költőiséget“, mindig a konkrét atmoszféra, anyag, figura híve vagyok. Még akkor is, ha ebben az esetben egy soha meg nem történt és egyelőre sehol sem lehetséges eseménnyel van dolgunk! # Ha abból indulunk ki, amit eddig elmondott, akkor a színészekkel való kapcsolata is különlegesen alakult? — Ügy vélem, hogy a filmszínész sikerének fő feltétele az, hogy belső és külső adottságai egybeessenek az ábrázolt személyével. Az egyetlen, amit a színésztől megkövetelek az, hogy őrizze meg önmagát a film adta körülmények között, és nehogy valamilyen kigondolt figurát alakítson. A film lehetővé teszi, hogy a szereplőket pontosan kiválasszuk, és gyakorlatilag semmi sem korlátoz a színészgárda kiválasztásában, tehát furcsa lenne, ha parókákat, bonyolult maszkokat hívnánk segítségül, és aztán ezek segítségével érnénk el, hogy a színész ne önmaga legyen a vásznon, hanem valaki más, aki nem is hasonlít rá. — Ha pedig a színészt már kiválasztottam, igyekszem neki a felvételek során minél több szabadságot biztosítani, éppen annyit, ameny- nyit megérdemel. Egyeseknél csupán minimális beavatkozásra van szükség, csupán általában kell meghatároznom az adott részletet: inások viszont szeretik, ha aprólékosan foglalkoznak velük. Ám végső soron mindig a színésztől függ az eredmény. — A Szolarisz főszereplői: Kelvin — Donatasz Banionisz, Sartorius — Anatolij Szolonyicin, Kelvin apja — Nyikolaj Grinyko, Snaut — Juri Järvet, Berton — Vlagyiszlav Dvorzseckij, Harey — Natalja Bondarcsuk. ® Ön a film cselekményének egy részét mégis a Földön játszatja. Miért? Hiszen Lem regényében a cselekmény csupán a Szolariszon játszódik. — Nos, igen, a Földre a kontraszt kedvéért van szükségem, és nemcsak azért... Fontos, hogy a néző megérezze, milyen szép a Föld. Hogy miután bebocsátkozott a Szolarisz számára addig ismeretlen, fantasztikus atmoszférájába, hirtelen térjen vissza a Földre, és ismét szabadon lélegezzen, megkönnyebbüljön. Egyszóval, hogy megérezze a nosztalgia feloldó fájdalmát. Hiszen Kelvin mégiscsak a Szolariszon marad, tóvább folytatja a kutatást — ebben látja emberi kötelességét. Ezen a ponton kell nekem a Föld, hogy a néző teljesebben, mélyebben, élesebben élje át a hős drámai elhatározását, amidőn lemond arról, hogy visszatérjen szülőbolygójára. — Ismét megjelenik a túljutás motívuma. Kitűnik, hogy nemcsak a hősnek kell „túljutnia“, hanem a nézőnek is. A nézőnek a hőssel együtt kell átélnie, felismernie, hogy miről is mond le és miért hoz áldozatot... J3L.
