Új Szó, 1972. május (25. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-07 / 18. szám, Vasárnapi Új Szó
Eleinte megvetően muzsikoknak nevezték őket, később utópista álmodozóknak. Ma már nem beszélnek róluk ilyen lebecsülően. Minden katonai, gazdasági, politikai és ideológiai eszközt mozgósítottak, hogy elpusztítsák a muzsikok uralmát. Ez sem segített, és ma sem segít. Igaz, ideiglenesen részleges sikereket értek el, de általánosságban megállapíthatjuk, hogy állandóan vesztenek és meghátrálnak. Más választásuk nincs. A történelem azt tanítja, hogy ** az uralkodó reakciós osz^ tályok nem adják meg magukat harc nélkül, hogy minden eszközt megragadnak megmentésükre. Erre készítik fel a fegyveres erőt, amely egyik legjelentősebb támaszuk. A marxizmus—leninizmus klasszikusai tudták, hogy a szocialista forradalom csak akkor győzhet, ha sikerül megdöntenie a burzsoázia fegyveres hatalmát és legyőzni leghívebb csapatait. A forradalmároknak azzal is számolni kell, hogy a tőke nemzetközi erő és ezért azonnal összefog mindenütt, ahol uralma veszélybe kerül. Lenin 1905. július 10-én „A fórra dalmi hadsereg és a forradalmi kormány“ című cikkében ezt írta: „A forradalmi hadseregre a katonai harcban és az önkényuralom katonai vezetőségének maradványai elleni harcban a néptömegek katonai vezetéséhez van szükség. A forradalmi hadsereg azért szükséges, mert a nagy történelmi kérdéseket csakis erővel oldhatjuk meg, és a mai harcban az erő szervezete a katonai szervezet. Az önkényuralom katonai erejének maradványain kívül 3 szomszédos államok katonai ereje is létezik, amelynél az összeomló orosz kormány támogatásért koldul.. így is történt. A nemzetközi imperializmus semmilyen körülmények között sem nyugodhatott bele és nyugodhat bele abba, hogy megalakult az első szocialista köztársaság és később a szocialista társadalom, amely veszélyezteti az uralmát, gazdasági érdekeit, kereskedelmi szövetségeit és pénzügyi kapcsolatait. Ezért a tőke teljes hatalmával, szervezett korszerű katonai erejével a világ első szocialista államára vetette magát, és a két világháború közti időszakban egész politikája az agresszort segítette azzal a céllal, hogy támadása az első szocialista államot sújtsa. Ezért 1945 után egész politikája a szocialista államok ellen irányult. Az imperialisták sohasem feledkeztek meg és sohasem feledkeznek meg osztályérde-' keikről. Említsük csak meg az 1941— 45-ös időszakot, amikor a Szovjetunióval egyesültek a német fasizmus elleni harcban. Churchillnek az európai 2. front kialakulásának halogatását célzó politikája az Imperialista körök müncheni stratégiájának logikus folytatása volt, azaz a Szovjetuniónak a hitleri hadsereg általi legyőzése vagy legalább gyengítése politikájának folytatása volt. A bolsevikok hatalomra jutásuk első pillanatától a békéért harcoltak. Egyúttal mindent megtettek azért, hogy a forradalom ne legyen védtelen. Kiépítették a vörös gárdákat. Az ellenség azonban egy pillanatnyi pihenést sem tett lehetővé. A Vörös Hadsereget olyan helyzetben kellett megalakítani, amikor a fiatal szovjet államot halálos veszély fenyegette. Igen. „A szociáldemokraták sohasem nézték a háborút szentimentális szemszögből. Annak ellenére, hogy határozottan elítélték a háborút mint az emberiség viszályainak megoldására irányuló durva módszert, tudták, hogy a háborúk szükségszerűek addig, amíg a világ osztályokra oszlik, amíg létezik az embernek ember általi kizsákmányolása. Amnnyiben meg akarjuk szüntetni ezt a kizsákmányolást, nem kerülhetjük el a háborút, melyet mindig és mindenütt a tömegek osztályait elnyomó kizsákmányolok kezdenek.“ Leninnek ezek az 1905. évi szavai teljes mértékben bebizonyosodtak. A német imperialisták megtámadták a fiatal szovjet köztársaságot. Úgy látták, hogy már el Is érik egyik háborús célúkat — uralmuk alá hajtják Oroszország egyes területeit. így akartak „életteret“, de elsősorban nyersanyagokat és gabonát szerezni, valamint szabad utat biztosítani Közel-Kelet és Ázsia felé. Az elképzelhetetlen .valósággá vált. A forradalom rövid Idő alatt mozgósított és gyorsan kialakított egységei 1918. február 23-án megállították a 1945. május 9-én az előrenyomuló szovjet csapatok bevonultak Prágába. hatalmas imperialista állam hadseregeit. Az akkori legnagyobb imperialista hatalmak: Nagy-Britannia, Franciaország, az Egyesült Államok és japán csapatokkal és elsősorban hadianyagok szállításával a belső ellenforradalom segítségére siettek. Az intervenciós csapatokra és az ellenforradalmárokra nehéz körülmények között csapást mértek. A szovjet nép azonban a két háború közti Időszakban sem élhetett nyugalomban. Az imperialisták arra törekedtek, hogy gazdaságilag elpusztítsák a szovjet államot. Ezenkívül sohasem mondtak le arról a szándékukról, hogy katonai erővel pusztítsák el: 1929-ben a vörös hadsereg legyőzte a támadó kínai militaristákat és fehéreket. 1938- ban a japán militaristák ellen harcolt a Chasan tó mellett. 1939 novemberétől 1940 márciusáig a szovjet hadsereg győzedelmesen harcolt a fehér finnek ellen. Végül pedig a szovjet emberek és a katonák arany betűkkel írták be magukat a történelem könyvébe a német és a világfasizmus fölüli aratott győzelmükkel. Mi az oka annak, hogy a szovjet rendszer és a szovjet hadsereg helytállt és győzött olyan helyzetekben, amelyeket a katonai és politikai szakemberek kilátástalanoknak tartottak? Az imperialisták sohasem akarták észrevenni és beismerni az igazi okokat. Vereségüket az orosz terület különlegességeivel próbálták magyarázni. Szerintük a „legyőzhetetlen“ német fasiszta hadsereg fölött a „tél- tábornok“, „területtábornok“, a ,,hő- ség-marsall“, a „sárhadvezér“ és az „esőstratégia“ győzött. Ez nem jelent semmi újat. Már Napóleon is így próbálta igazolni oroszországi vereségét. Hoover úrnak és másoknak, akik ilyen elméleteket terjesztettek, fel kell tenni a kérdést: Napóleon és Hitler talán nem tudta, hogy a tél Oroszországban más, mint Párizsban vagy Berlinben? Bizonyára tudták. így tehát kellőképpen fel is készülhettek volna. Ök választották a támadás időpontját. Ezenkívül Hitler rendelkezésére álltak Napóleon tapasztalatai. 1940-ben Tanner és Riuti hasonló szellemben magyarázta a fehér finnek vereségét: a vereséget az utóbbi száz év „legkeményebb tele“ okozta. Néhány év elteltével 1944-ben a vereséget az utóbbi száz év „legmelegebb telével“ indokolták. Az éghajlat és a terület semmiért sem tehetett. Ezek csupán hatást gyakorolhattak, a háború alatt bizonyos jelentőségük lehetett, de nem voltak döntőek. A németeknek pl. nem segített saját környezetük sem, amikor a szovjet hadsereg az ő területükre vitte át a harcokat. Legyőzte a fasisztákat orosz és német területen egyaránt. A németek pedig nem tudtak győzni sem az orosz, sem a német éghajlat alatt. A szovjet hadsereg győzelmének forrásai valahol másutt vannak: a munkásosztály ügyének igazságában, abban, hogy a társadalom fejlődése törvényszerűségeinek felismerése alapján az SZKP, az új típusú párt vezette. A győzelem forrása a szocialista társadalmi és állami rendszer igazságos és haladó volta. A szocialista ember öntudata és erkölcse. Hozzájárult a győzelemhez az a gon dnskodás is, melyet a párt, a munkás- osztály és az állam fejtett ki annak érdekében, hogy fegyveres erői a legkorszerűbb technikát kapják, ezt a technikát tökéletesen elsajátítsák, s öntudatos, szakképzett parancsnokok vezessék. A győzelem egyik oka az is, bogv a szovjet hadsereg mindig a világ haladó erőinek bástyája volt, és az egész világ haladó erői támogatták harcát. A szovjet kommunisták jogosan maximális gondoskodást, figyelmet fordítottak az ország védelmére. Gondoljunk csak arra, milyen borzalmasak voltak a polgárháború és az intervenció következményei. A Szovjetunió a második világháborúban mintegy 20 millió embert vesztett. 25 millió ember maradt hajlék nélkül, több mint 70 ezer falu és város, 32 ezer ipari vállalat, 65 ezer kilométer vasútvonal, 4000 vasútállomás pusztult el. Ezenkívül több tízezer iskola, könyvtár és kórház. 98 ezer kolhozt, csaknem 2000 szovhozt és csaknem 3000 gép- és traktorállomást raboltak ki. A veszteségek listája ezzel még nem teljes.' ~ A szovjet nép ebben a helyzetben is nagy erőt fordított a szovjet hadsereg és haditengerészet fejlesztésére. Sok áldozatot követelt az újjáépítés és a fejlesztés, de a szovjet emberek szorosabbra húzták a nadrágszíjat, a többi szocialista ország és az egész világ haladó erői védelmi; érdekében. Ez nem frázis. Tény az, hogy pl. a mai hadseregek legköltségesebb feladata a nukleáris és rakétahordozók, fegyverek kutatása, fejlesztése és gyártása, ami éppen a Szovjetunió költségvetését, a szovjet emberek életszínvonalát terheli. Egyetlen kisebb szocialista ország sem tudna saját erejéből lépést tartani ezen a téren a gyors fejlődéssel. A szovjet hadsereg olyan erős, hogy ma már senki sem beszél a „téltábornokról“. A hidegháborús politika, a szovjet hadsereg harci képessége bizonyítékainak terhe alatt felolvadt. A tények könyörtelenek. És így egy szép napon a Pentagon számológépei nagyon kellemetlen eredményeket közöltek: az erőviszony ma olyan, hogy az egyesült imperialista hadseregek semmi esetre sem győzhetik le a Szovjetuniót anélkül, hogy önmagukat is el ne pusztítanák. Ettől a pillanattól tanúi lehetünk a reálisabb politika szorgalmazásának és annak a törekvésnek, hogy más eszközökkel, elsősorban gazdasági és ideológiai di- verzióval érjék el a győzelmet. A Szovjetunió vezette szocialista tábor katonai ereje ma olyan, hogy az imperialisták nem szíthatnak ellenforradalmat saját kényük-kedvük szerint. A szocialista közösség katonai ereje ma a világ hatalmas béke- és haladó ereje. Meg kell azonban őriznünk ébersé- gühket és állandóan készültségben kell lennünk. Továbbra is érvényes az, amit Lenin a szovjetek VII. kongresszusán mondott: „Kétségtelen, hogy kísérleteiket megismétlik. Szilárd meggyőződésünk azonban, hogy ezek a kísérletek — valósítják meg őket bármilyen erőkkel is — kudarcot vallanak. Az új kísérletek kudarcra vannak ítélve, mivel ők sokkal gyengébbek, mint azelőtt, mi pedig egyre erősebbek vagyunk ..Közös erőnk egyik legfontosabb biztosítéka a szovjet hadsereg. FRANTIŠEK KUDRNA Szovjet katonák kitűzik a győzelmes v?rrös zászlót a Reichstagra.
