Új Szó, 1972. május (25. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-31 / 126. szám, szerda
Kommentárunk A mosiM csúcs ufón EREDMÉNYESEN VÉGZŐD TEK a szovjet—amerikai tárgyalások, s ezt megnyugvással veszi tudomásul a világ, hisz rendkívül sok múlik azon, milyen a viszony a két „nagy“ között, s a kapcsolatoknak, együttműködésnek milyen formái alakulnak ki. A moszkvai csúcson elfogadott dokumentumokból ítélve a bizalom és együttműködés kilátásai erősödtek, s új fejezet kezdődhet a két ország egymás közti kapcsolataiban. Nixon moszkvai látogatásával kapcsolatban a külföldi sajtó emlékeztetett a két nép fegyverbarátságára a második világháború idején, s emlékezetbe idézte Roosevelt „testamentumát“, mely a szovjet—amerikai együttműködésen alapult. S bár a látogatás tényleges, hosszú távú eredményeire csak a jövő adhat választ, azt már ma is elmondhatjuk, a csúcstalálkozó puszta ténye is elegendő ahhoz, hogy a történelem krónikájába bekerüljön. Ezzel távolról sem szeretnénk lekicsinyelni az elfogadott okmányok jelentőségét, melyek mindenképpen nagy nemzetközi horderejűek; azt azonban csak a jövő döntheti el, hogy Washington mennyire tartja majd magát a moszkvai okmányok betűjéhez és szelleméhez. Annyi azonban már ma megállapítható, a csúcstalálkozót nagy körültekintéssel, jól előkészítették, s a felek lépcsőzetesen haladtak az egyszerűtől az összetettebb, bonyolultabb problémák megközelítése és a megegyezések kimunkálása felé. A haditengerészeti konfliktus esélyeit csökkentő megállapodás éppúgy, mint a SALT-egyez- mény nemzetközi vonatkozásban is nagyjelentőségű, s jelentősen hozzájárulhat a feszültség enyhítéséhez a világon. Épp így jelentősek azok a megállapodások is, melyek a kereskedelmi, tudományos-műszaki kapcsolatok fejlesztését, vagy a kozmikus együttműködést irányozzák elő. Az együttműködés, a kapcsolatok fejlesztése szempontjából azonban — általános érvényénél fogva — még ezeknél is jelentősebb az a dokumentum, mely a szovjet—amerikai kapcsolatok alapelveit rögzíti. Az elvi megállapodás súlyát emeli, hogy szovjet részről Leonyid Brezsnyev, amerikai részről pedig Richard Nixon írta alá. A MÁS ORSZÁGOK KAPCSOLATAIBAN is példaként szolgáló okmány abból a tényből indul ki, hogy a „nukleáris korszakban nincs más alap egymás közti kapcsolataik fenntartására, mint a békés egymás mellett élés“. Ebből következik, hogy mindkét ország közös érdeke a katonai konfrontációk elkerülése és a nukleáris háború kirobbanásának megakadályozása. „A felek mindig önmérsékletet fognak tanúsítani egymás közötti kapcsolataikban és készen fognak állni a tárgyalásokra, a nézeteltérések békés eszközökkel történő rendezésére“ — olvassuk a nyilatkozatban. A stratégia egyensúly elismerése ily módon új helyzetet, minőségi fordulópontot jelenthet. S talán ezért is kommentálta az egyik amerikai tudósító úgy az elvi megállapodást, hogy a „világ mostantól kezdve biztonságosabb hely, mint egy héttel ezelőtt volt.“ „A két fél, áttekintve a kétoldalú szovjet—amerikai kapcsolatok különböző területeit, egyetértettek abban — szögezi le a közös közlemény —, hogy a kapcsolatok fejlesztése lehetséges és kívánatos“. Ez a felismerés döntőnek mondható a kapcsolatok további alakulása szempontjából, s elvezethet az egymás mellett élés elvének együttműködéssé fejlesztéséig. Á Szovjetunió békepolitikája — mint ismeretes — több mint fél évszázada erre az elvre épül, s a tárgyalások befejezése napján nem véletlenül idézte a moszkvai Pravda Lenin szavait: „Mi elvetjük mindazokat a pontokat, amejyek rablásról és erőszakról szólnak, de örömmel elfogadjuk mindazokat a pontokat, amelyek a jószomszédi viszony feltételeit és a gazdasági megállapodásokat tartalmazzák, ezeket nem vetjük el". TALÁN MONDANI SEM KELL, hogy az elvek beváltása szempontjából elsősorban Washingtonon a sor. A Szovjetunó következetes békepolitikájával ugyanis már eddig is bebizonyította, hogy a béke és biztonság, s a nemzetek közötti együttműködést tekinti politikája talpkövének. „Élj békében az emberekkel, de harcolj bűneikkel“ — idézte Nixon elnök televíziós beszédében a közmondás igazságát. Nos, a világ valóban megnyugvással fogadná, ha az alkalomszerűségen, ünnepélyességen túl valóban mindennapos lenne az a gyakorlat, melyet az amerikai elnök így fogalmazott meg: „Célul kell kitűznünk, hogy a világ más részein letörjük az agresz- sziós szándékot, különösen azok között a kisebb országok között, amelyek vezetésért és példáért ránk tekintenek. A nagy hatalommal nagy felelősség jár együtt. Aki nagyokat lép, vigyáznia kell, hová teszi a lábát. Csak akkor lehet igazi béke, ha a gyenge éppoly biztonságban élhet, mint az erős.“ E helyütt nem árt emlékeztetni arra sem, az együttműködés lehetőségeinek keresése nem homályosította el a világ akút kérdéseiben elfoglalt álláspontot. A Szovjetunió továbbra is fenntartotta véleményét az indokínai és közel-keleti helyzet megítélésében, s leszögezte, minden támogatást megad a szabadságukért és függetlenségükért küzdő népeknek. A béke és biztonság ügyét a Szovjetunió mindennél fontosabbnak tartja, s a vitás kérdések politikai rendezésének híve, azonban továbbra is következetesen védelmezi a szocializmus érdekeit, a népek szabadságát és a világbékét. A következetességet rugalmassággal párosító szovjet külpolitika és a szocialista országok javára változó erőviszonyok kétségtelen eredménye, hogy — bár az amerikai vezetés természete nem változott meg — Washington kénytelen volt tudomásul venni a létfontosságú realitásokat... A tanácskozások során pedig azt is felmérhették mekkora lépésekkel halad a világ a hőn óhajtott béke és biztonság felé, s mit kell még tenni ahhoz, hogy a jövő biztonságosabb, a béke ügye pedig szilárdabb legyen, mint valaha. A VILÁG AZT REMÉLI, hogy a moszkvai csúcs nemcsak a két nagyhatalom életében jelent majd új fejezetet, hanem a nemzetközi együttműködésben is ... Mégpedig a béke, biztonság és az együttműködés javára. FÖNOD ZOLTÁN AZ EMIGRÁCIÓ ÚTVESZTŐJE L A Pravda M. Redkovec tollából hat részből álló cikksorozatot közölt az 1968— 69-évi emigráció okairól és az emigránsok nehéz sorsáról. Az alábbiakban lerövidítve hat folytatásban ismertetjük az érdekes cikket. Hazánk felszabadításával és a szocializmus győzelmével országunkban végleg megszűntek az emigráció szociális és politikai okai. Az úgynevezett Szlovák Állam vezetői a nép igazságos gyűlölete elől menekültek külföldre és 1948 februárja után a csehszlovák burzsoá politikusok is a nemzet érdekeit elárulva távoztak. Az 1968 augusztusa utáni emigrációval kapcsolatban legvitatottabb kérdés, vajon miért távoztak sokan külföldre 1968 augusztusa után. Természetesen nem állapíthatjuk meg az általános okot, az indítékot és magyarázatok nagyon különbözőek lehetnek. így pl. Ivan Sviták „a csehszlovák tavasz“ ideológusa egész más okból hagyta el hazáját, mint fán furíöek, a kysucai származású ostravai bányász. Az emigrálás okai A haza elhagyásának okaira maguk az emigránsok világítanak rá. 1970. június 26—28-án Svájcban rendezték meg az úgynevezett csehszlovák tudományos és művészeti társaság konferenciáját. Ez a társaság tulajdonképpen emigránsszervezet, amelynek székhelye az Egyesült Államokban van. A konferencia célja a régi és az új emigránsok egyesítése volt. A tanácskozáson Slavo Volný, a „csehszlovák tavasz“ egyik élharcosa többek között kijelentette: „ ... azok akik eltávoztak Csehszlovákiából, nyíltan kifejtették, hogy nem értenek egyet a csehszlovákiai rendszerrel, és nem azért távoztak külföldre, hogy pénzt keressenek, hanem, azért, hogy tegyenek valamit a rendszer elien“. Karéi fezdinský, a Csehszlovák Rádió volt kommentátora a következőket mondotta ezen a konferencián: „Nekem nem volt semmi közöm ehhez a rendszerhez, csupán annyi, hogy egész idő alatt minden körülmények között ellene voltam.'4 Hasonló értelemben nyilatkozott Ludvík Veselý, a Literárni roviny volt főszerkesztő-helyettese, Eugen Löbl, és még sokan mások. Szinte hihetetlen, íicgy t.zl ugyanazok mondják, akik 1968-ban „humánus“ gondolati kát fejtegettek o szocializmus ..megújhodásáról“. Olyan emberek nyilatkoztak ilyen értelembrn, akik éveken keresztül a kommunista párt tagjai voltak. Az akkori párt- ép állami vezetőség megbocsáthatatlan bűne, hogy 1968—1969 sorsdöntő időszakában nem akadályozta meg az ilyen és hasonló nézetek nyílt hirdetését, és azt, hogy a jobboldali és szocialis- laellenes erők a tömegtájékoztatási eszközökben büntetlenül támadták a szocializmus alapjait A jobboldali és revizionista erők egyik legaljasabb és legcinikusabb tette az volt, hogy a szövetséges csapatok bevonulása után polgáraink tömeges amigrálását szorgalmazták. A csapatok bevonulása előtti hetekben szított nacionalista hangulat a csapatok bevonulása után tömegőrületté változott. A reakciós erők ekkor adtak jelt arra, hogy polgáraink „meneküljenek“ Nyugatra. Ezzel megkezdődött 1968—69 egyik legszomorúbb és sokak számára tragikus fejezete. A kampányba bekapcsolódtak a nyugati hírügynökségek, a rádió- és tévé állomások, az újságok. Éjjel-nappal az állítólagos csehszlovákiai zavargásokról, a csehszlovák polgárok és a szövetséges csapatok ösz- szecsapásairól, letartóztatásokról adtak hírt, hogy pánikot keltsenek azok körében, akik ebben az időben külföldön töltötték szabadságukat. így pl. Svájcban, ahol normális viszonyok között a rádió vagy a televízió heteken keresztül említést sem tesz Csehszlovákiáról, a szövetséges csapatok bevonulása után a rádió naponta több ízben cseh és szlovák nyelvű híreket közölt. Hasonló volt a helyzet Ausztriában, az NSZK- ban és más nyugati országokban is. Bécs katonai táborhoz hasonlított, lágereket létesítettek a csehszlovák menekültek számára. Ebbe a gyalázatos játékba egyes nyugati országok hivatalos képviselői is bekapcsolódtak. A kormányok „humánus“ segélynyújtás ürügyén milliós összegeket szabadítottak fel a költségvetésből a csehszlovák emigránsok számára. Az akkori vezetőség felelőssége Az akkori párt és állami vezetőséget terheli a felelősség a nacionalizmus terjedéséért, de ugyanúgy azért is, hogy nem akadályozta meg polgáraink tömeges kivándorlását. Az akkori vezetők közül senki sem tett semmit az ellen, hogy 1968 őszén az illetékes szervek gyakran nagyobb összegek fejében vagy sokszor anélkül is, tömegesen adták ki az útleveleket, így pl. Bratislavában PoliaCek a kerületi útlevél osztály dolgozója anélkül adta ki az útleveleket, hogy ellenőrizte volna a kérvényezők kilétét, amivel durván megszegte a törvényes rendelkezéseket. Az akkori vezetők akkor sem tettek semmit, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy a kapitalista országok képviseleti hivatalai különböző ígéretekkel 16—17 éves fiatalokat beszéltek rá az emigrálásra. Sőt Old- rich Cerník akkori miniszter- elnök nem tartotta szükségesnek, hogy nyilvánosan cáfolja azt a hírt, miszerint ő maga hívta fel az értelmiséget, hogy meneküljön külföldre. Sajnos a tömegtájékoztatási eszközök sem léptek fel a csehszlovákiai helyzetre vonatkozó hamis híresztelések ellen. 1968—69-ben mintegy 45 ezer csehszlovák állampolgár emigrált külföldre; abban az időben ez senki számára sem jelentett problémát. Amint Husák elvtárs annak idején kijelentette, határaink a városi korzóra emlékeztettek. Sok főiskolai végzettségű értelmiségi távozott külföldre. Sokan közülük az ellenséges propaganda szolgálatába álltak, elítéltek mindent ami a szocializmussal kapcsolatos, miközben megfeledkeztek arról, hogy szocialista rendszerünk tette számukra lehetővé a főiskola elvégzését. Vissza a hazába Természetesen nem állíthatjuk, hogy mindenki, aki 1968— 69-ben elhagyta hazáját politikai okokból tett így, és azt sem mondhatjuk, hogy minden emigráns ellensége a szocializmusnak. Sok emigráns a demagógia áldozata lett. Erről vall az a több ezer levél, amelyben az emigránsok hazatérésüket, vagy pedig külföldi tartózkodásuk törvényesítését kérik. Az illetékes szervek sok emigráns számára lehetővé tették a visszatérést. Kérvényük felülbírálásánál figyelembe vették, hogy őszintén megbánták tévedésüket és kifejezték azt az elhatározásukat, hogy jó munkájukkal akarják bizonyítani hovatartozásukat. A visszatérők közül senkit sem tartóztattak le, annak ellenére, hogy egyeseket közülük elítéltek a köztársaság törvénytelen elhagyásáért. Mindez azonban nem jelenti, hogy megbocsátjuk azokat a gaztetteket, amelyeket egyes emigránsok követtek el külföldön hazánk és a szocializmus ellen. Hazánk igen nagyvonalú azokhoz a polgárokhoz, akik ugyan a válságos pillanatokban külföldre távoztak, de tettüket őszintén megbánták. fFolytatjuk.) Hétfőn este bezárta kapuit az idei Budapesti Nemzetközi Vásár, melyen 41 ország mutatta be érdeklődésre számot tartó termékeit. A zárás estéjén a Budapesti Nemzetközi Vásár eredményeiről és tapasztalatairól kértünk tájékoztatást František Hála kereskedelmi tanácsostól és Földes Lászlótól a Hungexpo vezérigazgatójától. Földes László a Hungexpo vezérigazgatója a következőket mondotta: — Egy nagy nemzetközi vásár mérlegének megvonásánál több tényező együttes felmérése szükséges ahhoz, hogy reális értékeléshez jussunk. Ha elöljáróban abból indulunk ki, hogy az idén minden eddiginél több, összesen 40 külföldi ország kereken 1700 kiállítóját láthattuk vendégül Budapesten a Városligeti Vásárvárosban, s több mint egymillió látogatót üdvözölhettünk, közöttük a nemzetközi politikai és a gazdasági élet számos vezető képviselőjét, úgyszintén a bel- és külföldi sajtó mintegy 400 munkatársát, elmondhatjuk: az idei Budapesti Nemzetközi Vásár vonzereje megfelelt az előzetes várakozásnak, sőt azokat több szempontból felül is múlta. Ez mindenképpen siker és biztató jel a jövőt illetően. — Az idei BNV újabb bizonyítéka volt annak, hogy a nemzetközi munkamegosztás fejlődése ma már nem épülhet csupán a hagyományos árucsereforgalom bővítésére: mindinAz együttműködés lehetőségei a BNV tükrében kább igényli a gazdasági együttműködés új, korszerű formáinak sokrétű alkalmazását. Éppen ezért örömmel láttuk mind a hazai, mind a baráti országok árubemutatói keretében felvonultatott számos olyan terméket, amelyek a gyártás-szakosítás, termelési kooperáció máris kézzelfogható eredményeit tükrözték. Ezek, mint a kibontakozó szocialista gazdasági integráció előnyeinek kézzelfogható bizonyítékai, újabb gondolatokat, ötleteket adtak a gazdasági-ipari szakembereknek a két és többoldalú együttműködés kiszélesítéséhez. Kiemelkedő jelentősége van ennek legnagyobb kereskedelmi-gazdasági partnerünk, a Szovjetunió vonatkozásában. — Ami a Budapesti Nemzetközi Vásár jövőjét illeti, a látogatók és a részvevők maguk is tapasztalhatták, hogy további fejlődése nem oldható meg a Városligetben, amely a magyar kormányhatározat értelmében 1974-től ismét a főváron pihenőhelyét, centrális parkját szolgálja. Az új vásárterületen, amelyet jövőre a BNV egy részének megrendezésére már igénybe veszünk (a tavalyi vadászati világkiállítás területe) lehetőség nyílik a kiállítói igények jobb kielégítésére éppúgy, mint további előrehaladásra a vásár szakosításában. Arra törekszünk, hogy 1974-től májusban a tavaszi BNV-t a beruházási javak, ter- melőberendezések bemutatójaként rendezzük meg, míg szeptemberben az őszi BNV-n a fogyasztási cikkek sorakoznak fel. Mint olvasóinknak a vásár megnyitása előtt, és a vásárról szóló tudósításainkban arról már beszámoltunk, a csehszlovák kiállításnak az elmúlt évek hagyományainak megfelelően idén is nagy látogatói sikere volt. A csehszlovák pavilont meglátogató több százezer vendég nagy elismeréssel nyilatkozott a kiállításon bemutatott modern szerszámgépekről, textilipari- és cipőipari gépekről. A legnagyobb közönség-sikert az elmúlt évhez hasonlóan idén is a csehszlovák autóipar legújabb, Budapesten bemutatott terméke, a Škoda-relé versenyautó nyerte el. A vásárzárás alkalmával felkerestük František Hála kereskedelmi tanácsost, akitől azt kérdeztük, a BNV-n tapasztaltak alapján milyen újabb lehetőségeket lát a két testvéri ország közötti munkamegosztás fejlesztésére. — Úgy vélem különösen nagy távlata van az együttműködésnek azokon a területeken, amelyeken a termékeket, vagy H- cenceket a KGST-tagországai jelenleg a kapitalista országokból szerzik be. Ennek tipikus példája a most Budapesten kiállított numerikus vezérlésű szerszámgépek gyártása és a szocialista országok számítás- technikai gépparkjának fejlesztése. — A BNV-n látottak is megerősítették azt a meggyőződésemet, hogy lehetséges és kívánatos a KGST-tagországok együttműködése, a munkamegosztás továbbfejlesztése, például a motorkerékpárok, személygépkocsik, a speciális rendeltetésű teherautók és a mezőgazdasági gépek gyártásában. Jó példa volt erre a csehszlovák pavilonban is kiállított kis traktor, amelyet magyar vállalatokkal együttműködve készítettünk. — A vásár idején sok megbeszélést folytattunk magyar partnereinkkel. Itt tárgyalt például az egyik legnagyobb csehszlovák vállalat, a ÓKD nehézipari művek prágai vezérigazgatója, s a határmenti kooperáció továbbfejlesztésének lehetőségeit vizsgálta egy szlovák delegáció. Az együttműködés lehetőségeit kutatta az alumínium-, a gumi- és az üvegipar, valamint a szintetikus szál gyár- v. 31. tása területén a Csehszlovák Kereskedelmi Kamara küldöttsége. Jöl, MORVÁI PÁL ^ 1972.
