Új Szó, 1972. május (25. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-28 / 21. szám, Vasárnapi Új Szó
rre a lövésre már mindenki nagyon várt, és most végre elcsattant. Mélyen dördült, mint a sörétes puskákból leadott lövések általában, hangja végigzengett a szembeni Lábaserdön, a visszhang do- bálgatta egy kicsit szigettől szigetig, mint a gyerekek o labdát .... majd végleg elhalt a nádasban. Forró nyári délután volt, s az erdőben olyan hőség uralkodott, mint egy pékkemencében. S ha még csak a meleg I... De a szagok és a szúnyogok! Szinte sűrű volt a levegő a virágok hervadó illatától, a rothadó cső- köktől meg a vízpartról ideszálló iszapszagtól. A szúnyogok és legyek milliárdjai pedig szinte élő, zúgó búra- ként fogták körül az embert, s csípték rendületlenül. Nem csoda, ha ebben a nyomasztó légkörben már mindenki nagyon várta a lövést. A szigeten vadászok hajtottak. Ez abból állt, hogy hárman elállták a sziget felső végét. Ketten az öreg Duna és az ágvízhez közeli tisztáson, Monoki Laci meg bent a sziget közepe táján, egy csatorna mellett, öt vadász pedig alulról hajtani kezdte a füzest. Milyen is egy ilyen füzes? Fa csak itt-ott van a szigeten, amit az „erdőlléskor“ hagytak ott a favágók, úgynevezett „magfának". A többit mind levágták, és most lábáról nő a vesszős. Aztán vannak benne tocsogók, erek, nádasok, jáger- kenderes meg galagonyás részek. Ebben a sűrűségben szeret tartózkodni a vad. Ember nemigen jár az ilyen áthatolhatatlan rengetegben, meg ha jár is, már messziről jelzi őt a bokrok zi- zegése, ágak törése. Meg aztán nincs is mit keresni egy ilyen füzesben. Itt gomba nem nő, fát szedni nem lehet, s aki át akar menni a szigeten, annak ott a lénia, vagy a kocsiút, azon kényelmesen átballaghat, nem kell törtetnie a sűrűben. A vadásznak persze bele kell gázolnia, még a legsűrűbbe is, hogy kiverje a nappal ott szundító vadat. A hajtó vadászok közt volt Laci öcs- cse, Monoki Jani és jó barátjuk, Tós Karcsi, a járásbíró is. Monoki Jani azt kérte, ő mehessen középütt, mivel ismeri a járást, Karcsi menjen az öreg dunai szélen, mivel neki golyóspuskája van, s így az oldalt kitörő vadat akár több száz lépésről is eltalálhatja. Egy kapitális őzbakot hajtottak, amelyiknek itt volt a nappali tanyája, a füzes legközepén, egy kis „avasnádas“ mellett. Itt látták többször is az erdei emberek; halászok, favágók, meg a pásztor is jelentette, hogy hajnalban, amikor egy eltévedt üszőt keresett a füzesben, hát látta a nagy bakot.- Akkorák voltak az agancsai - mondta - , mint a karos gyertyatartó a templomban. S olyan fehér a pofája, akár egy százéves vénembernek*. Amolyan magányos bak lehet, olyan kivert remete a javából, összeférhetetlen vén harcos, amelyik a maga zsém- bésségével csak zavarja a többit. No, meg az agancsa is most a legszebb, jövőre talán már visszafejlődhet. Tehát kimondatott rá a szentencia: meg kell kajtatni a füzest, és kilőni az öreg bakotl Már jól a sziget felénél voltak a hajtó vadászok, amikor végre elhangzott a lövés. Ilyenkor az ember nagyot szokott sóhajtani: „ - Végre megvan "I - Utána már nem kell gázolni a füzest, ki lehet menni a szélére, ahol a Duna felett mindig fújdogál valami szellőcs- ke: ahol kényelmesebb a járás, ahol rá lehet gyújtani, leszedni magáról a bogáncsot, miegymást, egyszóval nemcsak megszűnik a feszültség meg a bogárinvázió, de a kínos csetlés-botlás is, a szederindától át meg átszőtt sűrűben. Tós Karcsi is kitörtetett a szélére, és már majdnem elérte a sziget felső végét. Már éppen be akart fordulni egy vadcsapáson, amikor meghallotta a kiáltást. Valaki azt kiáltotta a füzesből, hogy: - „Ide emberek ... siessenek, mert nagy baj van! Meg még valamit, amit nem hallott tisztán.- Nagy baj van - gondolta Karcsi. - Hát mi baj lehet? Talán sebzett a bak, és még volt ereje elvánszorogni? Vagy talán az utána szaladó vadász esett bele valami tocsogóba, és most ki kell húzni? Mi lehet az a nagy baj? Már több irányból jöttek a kiáltások: „Megyünk már, no!" Meg hogy: „Mi baj van?" Karcsi pár ugrással bent termett a sűrűben, s talán száz métert törtethetett előre, amikor elérte a kis csatornát, amely mögött parányi tisztás volt, ritkás galagonyabokrokkal. A csatorna partján találta Monoki Janit, aki kezét tördelve jajgatott, és egy pont felé mutogatott. Már többen megérkeztek, erről is arról is csörtetés hangja hallatszott, meg kapkodó zihálás, ahogy az emberek tiporták a sűrűt, s közben veszettül káromkodtak.- Mi van? - állt meg Karcsi lihegve Jani mellett. - Miért kiabáltál? - Jani szemében riadtság látszott, meg valami szörnyű látvány emléke.- 'Te, Karcsi, - mondta - Lacit szerencsétlenség érte. Ott fekszik a ga- lagonyabokor mellett. Én nem tudok még egyszer odamenni. Nézd meg él-e még?? ...- S ja ... - kiáltott utána - , csak azt akarom mondani, ha meghalt... az inge zsebében van a kasszakulcs, azt hozd ide nekem ...!- A kasszakulcsot? - villant át Karcsi agyán a gondolat. - Mit akar ez a kasszakulccsal? S ez a legfontosabb most neki: a kasszakulcs?!!! Karcsi sejtette, hogy most cséplés utón sok pénz lehet a több száz holdas gazdaság kasszájában, aminek a két testvér volt a tulajdonosa. Laci volt a gazda, ő volt a vagyon kezelője, dolgozott a birtokon, s így ő kezelte a pénzt is. Jani meg diákosko- dott az egyetemen, és költötte a pénzt. S a diákéveknek sohasem akart vége szakadni. Víg élet volt az, gondtalan élet, és a sok szórakozás mellett nem nagyon marad idő a tanulásra. Amolyan „ősjogász“ volt Jani a javából. Még adoma is keringett róla, hogy amikor még apja, az öreg Monoki Dániel élt, hát egy nagy kártyacsata után Jani így táviratozott haza: „Apám, pénzt! Fiad: Jani.“ Mire az öreg Monoki igen felpaprikázódott, és visszatáviratozta: „Fiam, sz . . .1 Apád: Dani." De azért csak nyúzta az apját, majd halála után a bátyját - pénzért, mindig csak pénzért. Persze mindig nehezebben sikerült Laciból pénzt kicsalni, de azért szerette a bátyját, és ezt hangoztatta is, ahol csak tudta. Tós Karcsi odaszaladt a galagonya bokrokhoz, és megdöbbenve látta ott feküdni kedves barátját, vérbe fagyva a füvön. Szép kék szeme már megtörve nézett az égre, szája tátva volt, mintha még akart volna valamit mondani. Füle mögött egy hatalmas vércsomó, bizonyára ott érte a lövés. Óvatosan megfogta a kezét, amely már hülni kezdett. Kitapintotta az erét, de a szíve már nem vert. Fájó szívvel fogta le barátja szemét, majd a puskáját emelte fel.- Igen, nyilvánvaló a szerencsétlenség! - morfondírozott magában. - A puskaszíj elszakadva, egy kilőtt töltény a jobb csőben. Szegény vállán vihette a puskát, amikor valamiben megbotlott, a puskaszíj elszakadt, s a leeső puska elsült. Igen - gondolta -, így történhetett, hisz a lövés a jobb füle mögött hatolt be. Járásbíró volt Karcsi, sok szerencsétlenséget, sok halottat látott, megvolt a képessége, hogy a látottak alapján rögtön összeillessze magában a képet a történtekről.- Szegény Lacikám - sóhajtotta -, hát nem tudtál jobban vigyázni? ... Csendben visszament a már összeverődött társasághoz.- Janikám - állt meg szomorúan Laci öccse előtt - , fogadd részvétemet! Szegény Laci meghalt, a lövés azonnal végzett vele. Nem szenvedett egy percig sem. S itt a kasszakulcs, menj előre intézkedni. Aztán valahogy óvatosan, kíméletesen add tudtára Anyátoknak az esetet. Mi addig itt mindent elintézünk. S még egyet... - kiáltott Jani után - , hívd a csendőröket is. Mire megjönnek, mi is ott leszünk! Szomorú látvány volt a vadászok menete. Ügy tervezték, hogy majd nagy boldogan, rúdon függve viszik be a faluba a nagy őzbakot, s ehelyett hevenyészve összetákolt hordágyon, hirtelenjében aratott zöld náddal letakarva, csendben vitték halott barátjukat. A ladikban sem szóltak egy szót sem, s a kert alatt vitték be a faluba a halottat, hogy kerüljék a feltűnést. Karcsi haladt a menet legelején, kezében vitte Laci puskáját meg a kalapját. Ahogy közeledtek a házhoz, egyre jobban ösz- szeszorult a szíve. Mi lesz most? Hisz a szegény Édesanya már azóta biztos tudja, hogy kedves fia halott. Ahogy csendben befordultak az udvarra, már kihollatszott a szobából az Anya hangos sírása. Letették az udvaron a hordágyat, s vártak. Jani jelent meg az ojtóban.- Karcsi - mondta - , én most átmegyek a szomszéd faluba az asztaloshoz. Viszek egy körtefa rönköt; amit tavaly vágtunk ki a kertben, s abból megcsináltatom a koporsót. Kérlek, te mint járásbíró majd tárgyalj a csendőrökkel! Anyámék közben felöltöztetik Lacit, és felravatalozzák. Már üzentem a papnak is ... holnap el is temetjük. Hisz olyan fene meleg van. Érted, ugy e? Most megint valami gyanú suhant át Karcsi agyán. Hogy tud egy testvér ilyen hidegen, könnyek nélkül intézkedni egy órával testvére halála után. Meg aztán hogy ilyen gyorsan eltemettetil Hisz három napig szokták felravatalozva tartani itt a halottakat. Meg halottkém is kell ilyenkor. Aztán a meleg sem kifogás, hisz a nagyszobában még nyáron is olyan hűvös van, hogy ingben nem is lehet oda bemenni. S Mono- kiék ott szokták felravatalozni halottaikat. Miért ez a gyorsaság?! No, de gyorsan elhessegette magától a gyonút, még csodálta is Janit, hogy ilyen erős. Közben bevitték a halottat a házba, és hívatták Karcsit, hogy a néni szeretne vele beszélni. Fájó szívvel lépte át a küszöböt, ahol az ágyon, lepedővel leterítve feküdt barátja. Monoki néni könnyes szemmel fogadta Karcsit, átölelte, és így szólt:- Karcsi, te a legjobb barátja vagy a fiamnak. - Könny tolult a szemébe ismét - illetve voltál... Meg aztán hivatalos ember is vagy. Neked tudnod kell az igazat, és azt is, hogy mit kell ilyenkor tenni... Lacit... - s itt elfulladt a hangja - nem szerencsétlenség érte. A fiamat megölték!!! Egy pillanatra minden elsötétült Karcsi előtt. Érezte, hogy valami szörnyűség árnya borítja be a szobát. Mint hollószárnyak lebegtek agyában a gyanú gondolatai: a kasszakulcs, az elszakadt puskaszíj, a sürgős temetés ... De leküzdötte pillanatnyi gyengeségét, és megnyugtató hangon kérdezte:- Miből gondolta ezt a néni? Hisz nyilvánvaló, hogy az elakadt puska sült el és ölte meg őt! A néni még könnyein keresztül is mintha egy kicsit elmosolyodott volna.- Fiam! - mondta - , én is vadászfeleség vagyok. Sok vadat bontottam fel, sok lőtt sebet láttam. Ilyen közelről egybe hordanak a sörétek ... Lacit pedig öt szem sörét érte... Érted! Öt szem „posta sörét" van a testében! Erre már Karcsi is felkapta a fejét.- Hogy mondta? Hogy öt seb van rajta?- Gyere nézd meg magad is! S ezzel a néni felhajtotta a lepedőt ... Az öt seb valóban ott piroslott a fehérre mosott holttesten. Egy lyuk a nyakán, egy a szíve táján, kettő a a hasán, egy pedig a bal karjában. Ügy érezte körbe fordul vele a szoba, de hamar leküzdötte izgalmát, és megkérte a nénit, hogy addig ne szóljon senkinek a dologról, amíg orvost nem hívat. Az orvos fél óra múlva megérkezett, és igazolta az anya gyanúját. A lövés kb. 25 méterről érhette az áldozatot, és az öt sörétből három halálos volt. Az áldozat azonnal meghalt. Felvette a jegyzőkönyvet, s közben megérkeztek a csendőrök is.- Dehát akkor mi lehetett az a nagy véres seb a fején, amit láttam? -i kérdezte Karcsi az orvost. Az orvos magyarázta: - Ilyen kis, pláne gömbölyű sőrétekkel ejtett sebeknél nincs erős vérzés. A sebek külsőre nem véreztek erősen, csak a tüdőlövés okozott erősebb belső vérzést, ami a szájon át habos vér formájában lecsurgott a fekvő ember bal füléhez, és ott megalvadt. Azt látta ön, bíró úr és arról hitte, hogy lőtt seb. Amikor aztán lemosták a halottat, a vércsomó eltűnt. Másnap nem temették el Lacit, sőt még harmadnap sem. Beszállították a bonctani intézetbe, s csak azután temették el, nagy részvét mellett. A negyedik napon gyilkosság gyanújával letartóztatták Janit, és a törvényszék fogházába szállították. Két hónap múlva volt a tárgyalás. Az érdeklődés óriási volt, hisz a lapokból mór értesült a közönség, hogy a vádlott a vizsgálatkor mindent tagadott, tanú a bűntényre nincs, és a gyanúsítottnak alibije van. A tárgyalás három napig tartott. A bizonyítási eljárás alott kihallgatták az összes tanúkat, a vadászokat, azok közül is legelsősorban Karcsit, aki elsőnek ment a halotthoz, és ismerte a körülményeket. A vádlott tagadott. Azt állította, hogy ő nem lőhetett, hisz puskájában meg volt mind a két érintetlen töltény. Ezt a vadászok is igazolták. Ő segítségért is kiabált. Meg aztán vagy 200 méterre volt Lacitól, amikor a lövést hallotta. A többi vadász sem lőtt, sőt igazolták, hogy csak egy lövés dördült, és az Laci felől jött. A bíróság minden tanúvallomást jegyzőkönyvbe foglalt, többször is kihallgatott mindenkit és helyszíni szemlét is tartottak. Már úgy látszott, hogy holtpontra jutottak. A vádlott tagadott, a kilőtt töftényt Karcsi az áldozat puskájában találta meg. Az ötödik napon, amikor pattanásig feszültek az idegek, végre bevezették a vádlottat a bírósági terembe. Sápadtan foglalta el a helyét a vádlottak padján, a két fegyőr között, és szemét arra az ajtóra szegezte, ahonnan a bíráknak kellett belépniök. A bírák lassan léptek be a terembe. Mindenki állva fogadta őket. Legutoljára az államügyész jött. A bíró a formalitások után az ügyésznek adta át a szót.- A bibliai Káin megölte Ábelt -•» kezdte a beszédét - , s azóta a Káinok végtelen sora emelt kezet testvérére.- Majd így folytatta:- Azon a nyári délutánon Monoki János elhatározta, hogy megöli testvérét. Nem gyűlöletből, hirtelen felindulásból, hanem hideg számításból. Hogy egyedüli örököse legyen a vagyonnak, hogy elherdálhassa a rámaradó pénzt. Tettét gondosan átgondolta és előkészítette. Megszervezte a vadászatot, és úgy állította fel a vadászokat, hogy ő találkozhasson legelsőnek bátyjával. S ez meg is történt. Mit érezhetett ez az ember - emelte fel a hangját az ügyész -, amikor a bokor mögül ráemelte fegyverét édes testvérére? Talán már maga előtt látta a temérdek pénzt, már fülében hallotta csengeni a Júdás-aranyakat, s mór elképzelte, hogy mennyi léha gyönyörűséget fog értük megvásárolni.- S akkor - szinte csattant az ügyész hangja - , akkor meghúzta a ravaszt. A lövés eldördült, és a gyilkos álomdarabok behatoltak testvére húsába. Ahogy odarohant a leomló testhez, már nem tudott olyan hidegen gondolkozni, mint a lövés pillanatáig, hisz édes testvére előtte feküdt vérbefagyva. Meg aztán hajtotta őt a gyilkosok legnagyobb ellensége: a feltámadó lelkiismeret is. S akkor a vádlott pánikba esett. Mindenfelől hallotta mór a vadászok közeledő csörtetését, a hangok felerősödtek a fülében, szíve a torkában dobogott, és siettében két nagy hibát követett el. Hiába, nincs tökéletes bűntény. A vádlott felvette bátyja elejtett puskáját, bicskájával elvágta a puskaszíjat, ahelyett, hogy belelépve elszakította volna. Utána pedig nagy sietve kicserélte bátyja töltényét az ő kilőtt töltényhüvelyére, és rácsattintotta a kakast. Utána kezdett kiabálni segítségért. A fegyverszakértők mind a két elkövetett hibát megállapították. A puskaszíjon sima volt a vágás, és a kilőtt töltény gyutacsán két lyukat ütött a gyúszeg. Ha lassan eresztette volna rá a kilőtt töltényre a kakast, nem ütött volna a gyúszeg még egy lyukat. No, de a gyilkosnak sietnie kellett, és amint említettem, már pánikban cselekedett. Tisztelt Bíróság! Gyilkossággal vádolom Monoki Jánost, és kérem a legsúlyosabb büntetés kiszabását! Még a légyzümmögést is meg lehetett hallani a teremben. A bíró hangja halkan, de fenyegetően hangzott: „Monoki János könnyítsen a lelkiismeretén!" A vádlott felállt és szinte suttogva mondta: „Vallomást akarok tenni..." 10 SIPOSS ERNŐ: JÖTT A FÜZESBŐL
