Új Szó, 1972. május (25. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-22 / 118. szám, hétfő

Az Új.Szó Nagydíjáért Mindkét vándorserleget o Harmanec nyerte MUNKATÁRSUNK, KOLLÁR JÓZSEF TELEXJELENTÉSE SzoinbaLon reggel néhány perccel 9.00 óra előtt 37 pisztoly­lövő sorakozott fel a kremniökai lőtéren, hogy részt vegyen az Oj Sző Nagydíjáért megrendezésre kerülő versenyen. A je­lenlevőket Lőrincz Gyula elvtárs, lapunk főszerkesz­tője a következő rövid beszéddel üdvözölte: 1972. V. 22. 7 „Tisztelt versenyzők, kedves vendégeink! Engedjék meg, hogy az SZLKP KB napilapja, az Oj Szó szerkesztőségének nevében szí­vélyesen üdvözöljem mindnyá­jukat és köszönetemet fejezzem ki részvételükért versenyünkön. Szerkesztőségünk azért szorgal­mazta a Nagy díj rendezését, hogy segítsen propagálni a szo­cialista nemzetköziség gondola­tát és támogassa a honvédelmi sportok népszerűsítését. A ver­senyt szándékosan Banská Byst- ricán, az SZNF egykori köz­pontjában rendezzük, hogy ez­zel is aláhúzzuk: a továbbiak­ban ebben a formában is felele­venítjük azokat az internacio­nalista eszméket, amelyek harc­ban pecsételődtek meg éppen ezen a helyen a Szlovák Nem­zeti Felkelésben a fasizmus el­leni hare idején. Azokat az esz­méket hirdetjük, amelyeket e környék hegyeiben a szlovákok és a csehek mellett sok más nemzet fia is vallott a harcban, köztük több mint 800 magyar partizán. Jelképes verseny ez, hiszen e helyen ismét igen ve­gyes nemeztiséqű összeállítás­ban versenyzünk. Tekintsék azonban azokat a fegyvereket, amelyekkel a versenyre készül­nek, a jó, hasznos és nemes eszmék propagálása fegyveré­nek. Önök mindnyájan, tekintet nélkül arra, ki nyeri a versenyt, már részvételükkel ts Csehszlo­vákia és a többi szocialista or- száq nemzetei és nemzetiségei egységét, barátságát és együtt­működését propagálják. Minél jübb eredményeket érnek el ezen a versenyen, annál na­gyobb visszhangra talál nem­esük az önök egyéni, vagy cso­portos teljesítménye, hanem az internacionalizmus gondolata is, amely szocialista építőmun­kánk egyik sarkalatos elve. Végezetül engedjék meg, hogy megköszönjem a harma- neci Katonai Térképészeti Inté­zet lövészklubjának, hogy e gondolatok támogatása érdeké­ben vállalta a verseny szerve­zését. Köszönöm az Egyesült Izzó versenyzőinek részvételét, amellyel e rendezvénynek nem­zetközi jelleget adtak. Hiszem, hogy színvonalas ver­seny tanúi leszünk, s hogy az Oj Szó díjáért kitűzött verseny lövészsportunk jelentős rendez­vénye lesz a további évek folya­mán is. Ebben a reményben az Oj Szó Nagydíjáért folyó ver• Kézilabda-liga Pontot vesztett a Nitra Az I. kézilabda-liga a férfiak­nál a 20. fordulóval, a nőknél pedig a 18. fordulóval folytató­dott. 'A női bajnokság legna­gyobb várományosa, a Nitra együttese meglepetésre idegen­ben pontot vesztett az Odeva Hlo­hovec csapatával vívott mérkő­zésen. Mivel a legnagyobb vetély- társ, az Inter Bratislava idegen pályán, Ostravában biztosan győ­zött, a két csapat között már csak a jobb gólarány dönt a Nit­ra javára. Mindkét együttesnek 31 pontja van. A harmadik he­lyen álló ZMDZ, mely eddig 26 pontot szerzett, már nehezen szól­hat bele a bajnoki címért folyó harcba. Eredmények: Baník Ostrava — Inter Bratislava 7:12 (4:8), ZMDŽ Bratislava—Bohemians 20:7 117:2), Zora Olomouc—Duslo Sala 17:9 (7:2), Odeva Hlohovec—Plastika Nitra 9:9 (5:6), Sparta Praha— Jednota Trenčín 7:7 (5:4), Štart Bratislava—TJ Gottwaldov 14:12 (8:6). A férfi bajnokságban vezető Škoda Plzeň Michalovcén bizto­san győzte le a hazai Lokomotíva együttesét és így megtartotta két­pontos előnyét az őt követő Kar- vlná előtt, mely hazai pályán győzelmet aratott a KPS Brno fölött. Eredmények: Dukla Praha—ČH Bratislava 14:10 (6:8), Slávia Praha—Tatran Prešov 16:17 (8:7), Baník Karviná—KPS Brno 37:11 (20:6), Tepna Nácliod—TS Olo­mouc 16:12 (8:5), Lokomotíva Mi­chalovce—škoda Plzeň 14:18 (6:9), TJ Gottwaldov—Kovohuty Roky­cany 19:13 (11:9,)-. senyt standard pisztolyban és nagyöbű sportpisztolyban meg­nyitom." Az első nap tehát a standard pisztoly volt műsoron. Ebben a számban a versenyzők 3X20 kört teljesítettek, mégpedig úgy, hogy az első húsz lövés­nél az ötös sorozatokat 150 má­sodperc alatt kellett leadni. A második 20 körnél egy-egy sorozatra már csak 20 másod­perc, az utolsó 20 lövésnél pe­dig csupán 10 másodpercnyi idejük volt a versenyzőknek. A részvevők 8 tagú csopor­tokban mérték Össze tudásukat. A másodikban már hárman 535, ketten pedig 533 kört lőttek. A harmadikban a žilinai Fiala 555-öt ért el s ezzel az egyéni­ben megszerezte a győzelmet. A csapatversenyben a nagydtj rendezői, a harmaneciek vitték el a pálmát, illetve a vándor­serleget. Eredmények: Egyéni verseny: 1. Fiala (Žilina) 550, 2. Bujdäk (Harmanec) 545, 3. Hano (Lu­čenec) 535, 4. Panák (Žilina) 535, 5. Urminský (Prievidza) 535, tí. Csikós (Lučenec) 533 kör. Csapatban: 1. Harmanec 1. 2130, 2. Žilina 2102, 3. Detva 2073, 4. Lučenec 2056, 5. Prie vidza 2037, tí. Harmanec II. 2000, 7. Egyesült Izzó 1960 kör. Az első és a második napi versenyek eredményeit erősen befolyásolta a kedvezőtlen idő­járás. Időnként erősen beborult, többször zivatar vonult át a lő­tér fölött s így a látási viszo­nyok elég rosszak voltak. Va­sárnap a nagyöbű sport pisztoly­ban mérte össze tudását a 35 versenyző. Ez a verseny két részből állt. Az első 30 lövés pontverseny volt s a résztvevőknek § lövést hat perc alatt kellett leadniuk. Ebben a számban már valóban színvonalas versenyt láthattunk. A második sorozatban például Princ és Bujdák 290-et lőtt s mivel két társa sem okozott csalódást, a harmaneci csapat nagy lépést tett a második ván- dorserleg megnyerése felé is. így is lett. A harmaneciek el­sőségét — akik Szlovákia leg­A sportfogadás hírei A SAZKA 21. játékhetének tizenkét lalálatos szelvénye a következő: 123458789 10 11 12 1111122111 1 1 A ŠPORTKA 21. játékhete I. húzá­sának nyerőszámai: I 2 8 15 28 39 A n. h ázás nyerőszámai: II 12 23 27 35 48 A MATES 19.—20. játékheté­nek nyereményelosztása: I. díj: 4 nyertes á 122 765 ko­rona, II. díj: 541 nyertes á 1355 korona, III. díj: 15 297 nyertes á 80 korona. jobbjai közé tartoznak — már senki sem tudta veszélyeztetni. A várakozásnak megfelelően és teljesen megérdemelten az Üj Szó mindkét vándorserlegét a VKU Harmanec csapata nyerte. Ebben a számban — az egyéni­ben — a fiatal detvai Gál 572 körös jó eredménnyel szerezte meg a győzelmet. A magyar versenyzők tegnap jobban szerepeltek, mint a stan­dard sportpisztolyban. Igaz, a versenyek előtt bevallották, hogy elsősorban a puskát keze­lik eredményesen és csak nem­rég próbálkoztak meg a pisz­tolylövéssel is. Egyúttal megfo­gadták, hogy a jövő évi nagy­díjon sokkal jobban szerepel­nek. A nagyöbű pisztoly végered­ménye — egyéni: 1. Gál (Det­va) 572, 2. llano (Lučenec) 568, 3—4. Princ (Harmanec—és Par nák (Žilina) 566, 5. Caman (Harmanec) 565, tí. Urminský (Prievidza ) 564 kör. Csapatban: 1. Harmanec 2251, ž. Žilina 2206, 3. Detva 2203, 4. Prievidza 2199, 5. Egyesült Iz­zó 2151, 6. Poprad 2138 kör. Rrabei: kapus nem panaszkodhatott „munkanélküliségre" az Inter— Sparta bajnoki labdarúgó mérkőzésen. Ezúttal a fiatal Bajza elől szerzi meg a labdát. (Alexy József felvétele) Idegenben gvflztek a bajnokieloitek Tovább tart a harc a bajnoki címért Az I. labdarúgó liga 24. fordulójában a táblázat két éllovasa, a Trna va és Slovan együttese idegenben mérkőzött. A bajnokcsapat a Slávia fölött diadalmaskodott a Slovan pedig Teplicén győzött. így a két csapat továbbra is egyforma pontszámmal rendelkezik, s az elsőséget a Trnava javára jobb gólaránya dönti el. A kiesés ellen küzdő Csa­patok közül az Inter, a Brno, az Ostrava győzött, míg a Trenčín, Pre­šov, Lokomotíva és Nitra vereséget szenvedett. A következő, a szerdai forduló párosítása; Ostrava ~ Dukla, Lokomotíva — Teplice, Slovan *■» Slávia, Trnava •• Žilina. Trenčín - Brno, Tŕinee — inter, Sparta VSS, Nitra — Prešov. 1:0 (1:0) DUKLA PREŠOV Prága, 4IIU0 néző, játékvezető: Kehák. Góllövő: Bičovský. A vendégek helyzete nem mond­ható rózsásnak, így senkit sem lepett meg a prešovi együttes óriási küzdeniakarása. Az első félidőben a nézők a tavaszi idény­ben csapatuk legjobb találkozóját láthatták. A Dukla gyorsan szer­zett vezetést, a 8. percben Bi­čovský 25 méterről küldött lövé­se kötött ki a hálóban. A máso­dik félidőben a vendégek uralták a játékot. Gyors, modern labda­rúgást produkáltak és erőnléti­leg is kifogástalanul bírták a já­tékot. Legnagyobb gyengéjük azonban, mint már annyiszor, a kapuralövés volt. Két perccel a mérkőzés befejezése előtt Igor Novák tizenegyest hagyott ki. ŽILINA TRENČÍN Zilina, 2500 néző, játékvezető: Puuček. Góllövők: Št. Toinánek 2, Gerhát, ill. Jančula. A nehéz, sáros talajhoz jobban alkalmazkodott a hazai együttes, és így a lelkesen küzdő Jedno tának kevés esélye volt a siker­re. Az első félidőben a trenčíni védelem többször megingott, és ezt jól használták ki a hazai csa­tárok. A vezetést a 17. percben Gerhát szerezte meg, tizenegy perccel a félidő befejezése előtt Jančula egyenlített. A vendégek nem sokáig örülhettek a számuk­ra hízelgő eredménynek, mert egy perccel később a nagy kedvvel játszó válogatott jelölt Štefan To- mánek újból megszerezte csapa­tának a vezetést. Szünet után sem változott a játék képe. A Ži­lina továbbra Is mezőnyfölényben játszott, és amikor az 52. perc­ben Štefan Tománek a hazaiak harmadik gólját szerezte, végleg eldőlt a mérkőzés sorsa. tett, Stroukal erős lövése a meg­lepett Klesar hálójában kötött ki. A kiesés ellen kUzdô Baník ál­landóan támadott, s ennek ered­ményeként a 30. percben Tondra akciója nyomán Stloukal 2:0 ra növelte csapata előnyét. A máso­dik félidőben többször jutottak szóhoz a vendégek is, akiknek dolgát megkönnyítette a hazai együttes pontatlan játéka. Az utolsó félórában megeredt az eső és a játék színvonala nagyot esett. 1:3 (1:0) 4:2 (3:2) 3:1 (2:1) BRNO TŔINEC Brno, 800(1 néző, játékvezető: jelinek. Góllövők: Kotásek, Krpu- pa, Kofenec, Miklós, ill. Nevrlý és Škereii. A napokig tartó eső rányomta bélyegét a pálya minőségére. A nehéz viszonyokhoz a vendégek alkalmazkodtak jobban és 20 perc leforgása alatt óriási meglepetés­re 2:0 ás vezetésre tettek szert. Ezután a hazaiak átvették a já ték irányítását, s a vendégek az eredmény tartására törekedtek, de ez nem sikerült nekik. TEPLICE SLOVAN Teplice: 7000 néző, játékvezető: Horbas. Góllövők: Vojta, ill. |okl, Pekárik, Ján Čapkovič. A bajnoki címért kiizdő vendé­gek még négy perccel a mérkő­zés befejezése előtt 1:0 arány­ban vesztésre álltak. A hazai nézők közül már sokan kifelé igyekeztek a pályáról, amikor a sérült Jáíi Zlocha helyére beállt Jokl éles lövéssel egyenlített. A gól felleikesítette a Slovan játéko­sait és egy perccel később Pe­kárik fejesgóllal a vezetést is megszerezte. A teljesen összeom­lott Teplice vereségét egy perc­cel a mérkőzés befejezése előtt Já ii Čapkovič gólja tetőzte be. 2:0 (2:0) OSTRAVA LOK. KOŠICE Ostrava, 9000 néző, játékvezető Klačanský. Góllövő: Stloukal 2. Az első hazai gól néhány má­sodperccel a kezdés után szüle 3:0 (3:0) A külföld labdarúgása PRÉMIUMOK Gyűjtőhely sorozat és szám snrszám összeg T| Slovan Mar. Lázne vk 056 48» 3880 K0 000 Pošta Banská Štiavnica ni 525 009 719 80 000 Pošta Tvrdošín, Dolný Kubín i járás cl 248 726 28 20 000 Pošta Karolínka, vsetíni járás Pa 181 835 »8 20 000 Pošta Kostelec n. O., Rychnov n. Kn.-I járás ii 928 890 173 B0 000 Pošta Pezinok »i 115 037 152 KO 000 Pošta llava *k 595 982 297 60 000 TJ Dukla B. Bystrica Te 895 461 1323 K0 000 Pocta Vyškov I. Ec 284 3li8 393 80 000 SZEMÉLYGÉPKOCSIK Gyűjtőhely sorozat i és szám snrszám Pošta Krnov I, bruntáli járás *i 713 868 K08 Pošta Hradec Králové 2 Xb 551 804 21 215 Pošta Pičín, pŕíbrami járás Gb 720 403 13 TJ Slávia Trnava g> 089 977 5482 TJ Baník Prievidza kk 481 915 5489 Pošta Dŕevuhustice, pŕerovi járás Ob 791 823 11 Pošta Štéti, litoméŕicci járás gl 251 823 386 Pošta Humenné 2 Te 728 453 78 TJ Slovan Orlová cl 006 829 6042 TJ Lokomotíva Malacky nk 277 309 970 •k Az NDK új bajnoka az FC Magdeburg. Az utolsó fordulóban azonban 0:1 arányban alulmaradt a Lipcsei Lokomotívával szemben. 1. Magdeburg 38, 2. Dynamo Ber­lin 35, 3. Dynamo Drezda 33 p. Eredmények: Dynamo Berlin­Hansa Rostock 1:0, Chemie Halle —Union Berlin 5:1, Karl Marx- Stadt—Vorwärts Strahlsund 2:0, Carl Zeiss Jena—Stahl Klessa 3:1, Vorwärts Frankfurt—Wismut Aue 3:1, Dynamo Drezda—Sachsenring Zwickau 5:2. ★ A szovjet bajnokság eredmé­nyei: Ararat Jereván—SZKA Rosz- tov 0:1, Torpedo Moszkva—Lvov 0:0, Dinamó Tbiliszi—Zarja Voro silovgrád 2:1, Dinamó Minszk— Dnyepropetrovszk 0:0. A bajnok­ság élén a Dinamó Tbiliszi és a Zarja Vorosilovgrád áll egyaránt 13 ponttal. VSS NITRA Kosice, 5000 néző, játékvezető: Ondrusek. Góllövők: Pivarník (2) és Strausz. Már a második percben Pivar- nik juttatta vezetéshez csapatát. Az első játékrészben a VSS lé­nyegesen jobb volt ellenfelénél s ennek eredményeként meglehe­tősen gyorsan tett szert 3:0-ás ve­zetésre. A jól működő hazai gé­pezet ellen a vendégeknek nem volt esélyük. A második félidő­ben elmaradt a várt VSS-gólfesz- tival. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Sp. Trnava 24 14 7 3 52:21 35 2. Slovan 24 15 5 4 56:29 35 3. VSS 24 11 10 3 36:21 32 4. Dukla 24 11 7 6 45:29 29 5. ZVL Zilina 24 10 8 8 34:29 26 8. Sparta 24 11 4 9 40:37 28 7. Teplice 24 7 B 9 29:30 22 8. Slávia 24 10 2 12 24:29 22 9. TMnec 24 7 7 10 30:37 21 10. Nitra 24 0 5 11 25:35 21 11. Ostrava 24 B 4 12 32:33 20 12. Lokomotíva 24 7 5 11 27:38 20 13. Tatran 24 7 6 11 21:35 20 14. Jednota 24 7 5 12 28:45 19 15. Zbrojovka 24 6 7 11 32:54 19 16. Inter 24 5 7 12 22:33 17 clg tartott, a svéd fiú ö:3-ra győ­zött és ezzel egyenlített. A páros­ban Kodeš és Kukal az első játsz­mában csak küzdelem árán győ­zött 8:6 ra Bengtsson és Borg el­len. Ezután a svédek visszaestek, s a 6:4, 6:3-as győzelem egyben a vezetést is jelentette. Vasárnap Pála 6:4, 6:4 arányban győzött Borg ellen és ezzel megszerezte a továbbjutáshoz szükséges harma­dik pontot. CSEHSZLOVÁKIA - SVÉDORSZÁG 3:1 A csehszlovák teniszezők a Da­vis Kupában túljutottak a svéd akadályon. Az első napon KodeS nagyobb megerőltetés nélkül 6:2, 6:3, 7:5, arányú győzelmet aratott a svédek ifjú reménysége, a 16 esztendős Borg fölött. Pálának vi­szont nem sikerült legyőznie a svéd Bengtssont. A mérkőzést 8:6, 2:6, 0:6, 3:4 állásnál a sötétedés miatt félbeszakították, és a foly­tatás másnap mindössze négy per-

Next

/
Thumbnails
Contents