Új Szó, 1972. május (25. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-22 / 118. szám, hétfő

Hétfő, 1972. V. 22. A NAP kel — Bratislava: 3.57, nyugszik: 19.30 urakor Kusine: 3.41, nyugszik: 19,22 órakor A HOLD kel: 13.51, nyugszik: Js09 órakor JS tv napjukon szeretettel köszönt jiik JÚLIA, RITA nevű kedves ulvasóinkat lB07-ben született BROCKV KA RULY festőművész, a múlt század első felének egyik legjelentősebb magyar mestere (+ 1855). — 1822 ben született EDMOND GÜNCOURT francia író, a róla ein .vezett iru dalmi díj alapítója (+ 1896). — 1907 ben született LAURENCE ÖLJ VIER angul színész és rendező, a mai angol színház vezető egyéni vége. f~ I D 01 A RAS Felhős Idő, szórványosan futó esővel. Legmagasabb nappalt hő­mérséklet 18—22 fok. Gyenge szól. RENDŐRSÉGI HÍREK — Šafárikovo (Tornaija) melleti Ernest I. starňani (Szárnya) lakos csütörtökül este tehergépkocsi val elütötte Ladislav Majoros, ša- farikovói lakost, aki kerékpárját maga mellett tolva haladt az úton. E. Majoros súlyos sérüléseibe, kórházba szállítását követően be lehalt. — Eva K. Turňa nad Bodvou-i (Torna) fiatalasszony pénteken délután jelentette a Turnianské Podhradle-i (Tornaváralja) rend­őrségen, hogy eltűnt Janka nevű 2-éves kislánya. A rendőrség, azonnal nyomozást indított és a lakosság segítségével még aznap, kihúzta a Bodva folyóból a kislány holttestéi. — A michalovcei járás Dúbrav­ka községén keresztülhaladva Ján T. dúbravkai traktoros pénteken Ittasan vezette járművét és a ját­szadozó gyermekek közé hajtott. Az ötéves Anna Lábiková köny- uyebb, a 6 éves Mária Romanova súlyosabb sérüléseket szenvedett. Mindkettőjüket kórházbu szállí­tották. A ti éves Anna Poláková kórházba szállítás közben meg halt. A rendőrség a felelőtlen traktorost letartóztatta. — Csütörtökön Komárnóban (Komárom a rendőrség őrizetbe vette Juraj Š. plzeííi és Alžbeta K. Rim. Sobota-i (Rimaszombat) lakó sokat, akik az RS—47-48 rendszá mii személygépkocsival érkeztek Komárnóba és a hajósoktól csem­pészett árut vásároltak. 50 férfi Inget találtak náluk, amelyeket Ausztriából csempésztek tie. Mivel feltételezhető, hogy ezt a bűnte­vékenységet hosszabb ideje foly tatják, javasolták őrizetbe vételíi két. — Anton P. nitrai lakos pénte ken délután Nové Zámkyn (Ersek- üjvár) az SZNF utca és a Pavlova utcák kereszteződésénél gyors hajtás közben elütötte František Nágel svodinl (Szőgyén) lakost, aki gyalogosan haladt keresztül az úton. F. Nágel súlyos sérüléseket szenvedett, kezelése orvosi véle­mény szerint kb. 8 hónapig tart. — Juraj M. Komárnói (Koma rom) lakos csütörtökön este a Ko­márno és a Komárno kikötő vasú ti megálló között a vasútoldal gya­logjáróján talicskát tolt maga előtt, és amint a két megálló kő zötti út feléhez ért, leült a töl­tés szélére, majd elaludt. 23 óra­kor a kikötőből arra haladó te­hervonat levágta jobb lábát és bal lábáról az ujjait. — Košicén, a Stúr utcán pénte ken délután Ján Z. košicei lakos egy autó elhaladtával az úttestre lépet anélkül, hogy meggyőződött volna, szabad-e az út. A gépkocsi mögül kilépve elütötte őt a La­dislav Sz., šacai lakos vezette Tatra 603-as személygépkocsi. Sú lyos sérüléseibe röviddel a balesel után belehalt. KEVESEBB A HASZON! A Volkswagen-müvek fel­ügyelő bizottsága javasolja, hogy 1971-re 9 százalékos osz­talékot fizessenek. 1970-ben az osztalék 18,5 százalék volt. Mi Hol 7 Mikor * Komárno /Komárom/ ú\ lakónegyedei megváltoztatták a varos arculatai. A Nitrai Magasépítő l/ál­laim dolgozói jelenleg a Komenský lakótelep befejező munkálatait végzik. Felvételünkön a Vágón kérésziül vezető új híd s a báltérben elterülő Ko menskýlakótelep. (Felvétel M. Vojtek CSTK) AZ fiLKT AKTČKIÄ1 Az öntözöcsatornák hossza Szovjet-Azerba jdzsánban meg haladja az 50 ezer kilométert A nagy öntözési munkálatok még Lenin kezdeményezéséi-« indultak meg, aki 1921-ben ad ta ki a rendelet«!, hogv Azer­bajdzsánnak segítséget kell nyújtani az öntözéses gazdái kodás fejleszIés«be1 •. ■ Meg kel] menteni a tigri­seket a tigrist ölő embertől - így fogalmazták ipeg a hírügy­nökségek annak a felhívásnak a tartalmát, amellyel az Indiai kormány fordult az ENSZ élel­mezési és mezőgazdasági szer­vezetéhez, a FAÜ-hoz. Indiai közlés szerint ugyanis mindösz- sze kétezerre csökkent a híres bengáli tigrisek száma, ami azt jelenti, hogy rövid időn belül ez az állatfajta teljesen kipusz­tulhat. Az indiai vadőröket most utasították, hogy ©gy általános tigris-számlálás keretében mér­jék fel a vadállományt és se­gítsék elő a tigrispárok talál­kozását. A FAO egyik hivata­los szóvivője a felhívást köve­tően annak a véleményének adott hangot, hogy Indiában törvénnyel kellene megtiltani a további tigrisvadászatot. • A martini Cellulóz és Pa­pírgyárban 1973-ban kezdik meg a tapétagyártást. A lapé Iák könnyen moshatók, mintá­sak, egy vagy kétréteg papír !>ól készülnek. Az első évek ben csaknem 40 fajtái készí­tenek 2, illetve 5 szín kombi­nálásával. 197'J végén 6 millió négyzetméter tapéta kerül az üzletekbe. • A bratislavai állatkert igazgatósága versenyt hirdetett a 6—15 éves gyermekek számá­ra. A verseny célja plakátterv készítése természet és állatvé­delmi tartalommal. A rajzolni szerető gyermekek, június 15 ig küldjék be plakát javaslataikat az állatkert címére. A boríték ban mellékeljék címüket, eset­leg iskolájuk címét és életko rukat. A legjobb alkotásokat „élő díjakkal“ jutalmazzák. A legötletesebb plakátot kinyom­tatják. ■ Benásban megkezdték egy új kikötő kutatási és tervezési munkálatait. A Vörös-tenger egyiptomi partjánál építendő kikötő tervezésére az ENSZ 2 millió dolláros segítséget nyúj­tott — jelentette a kairói Al Achbar napilap. Az új kikötő ipari központokat köt össze az Indiai-óceánnal. Vihar, villámcsapás, tűz A Banská Bystrica i, Kožnavai (Rozsnyó) és a poprádi járásban az elmúlt héten a viharok és az árvizek jelentős károkat okoztak. Pénteken délután erős vihar vo­nult végig a nyugat szlovákiai ka rület néhány déli járásán is. A vihar idején cukorrépa egyelés közben villámcsapás érte az 58 éves Helena Stoflovát és 35 éves leányát, Anna Stoflovát, mindket­ten a Nové-Zámky-i járás (Érsek újvár) Dedinka községének lako­sai — s életüket vesztették. A ultrái járásban a Vozokanyi (Ga- ramvezekény) Efsz földjén a vil­lám becsapott egy pajtába, amely­ben mintegy 15 vagou szalmát tároltak. A pajta egy része le­égett. a kár 18 ezer korona. Tü­zet okozott a villám az Ižai Efsz (komárnói járás) pajtájában is, ahol 5 vagon szalma volt. A tűz­oltók azonnali beavatkozásának köszönhető, hogy a villám okozta kár mindössze 8 ezer korona. A Želiezovcei (Zselíz) Efsz ben a vi­hart kísérő erős szél ledöntötte REPÜLOGÉP­SZERKNCSÉTLENSK6EK Harkov mellett csütörtökön lezuhant egy AN-10-es típusú utasszállító repUlögép. A TASZSZ hírügynökség jelentése szerint a gép legénysége és utasai életüket vesztették. A szerencsétlenség okának kivizs­gálására kormánybizottság ala­kult. Új-Mexikó amerikai államban lezuhant az Albuquerque és Los Alamos között az atom­energia bizottság laboratóriu­mának személyzetét szállító könnyű utasszállító repülőgép. Kilenc utas meghalt, köztük volt Wright Langhani profesz- szor, a világhírű biokémikus is. azt a csűrt, amelyben a szarvas­marha állomány számára tárolták az eledelt. A kárt 20 ezer koro­nára becsülik. Legnagyobb károk a Nové Zámky-i járás Mikulási Állami Gazdaságában keletkeztek, ahol a szól ledöntött két dohány­szárítót, megrongálta a csűr te tőzetét és több ház tetejét. Itt a kár 760 ezer korona. Szombaton délután becsapott a villám Du­najská Stredán a Kelecsény utcai villany telepbe, s úgy megrongál­ta. hogy a város két napig áram szolgáltatás nélkül maradt. NYUGDÍJÜGYEKBEN Ferencz Béla, Husiná (Gu- szona): A nyugdíjtörvények ér­telmében a járadékosok halá Iáig esedékes nyugdíjkövetelés fokozatosan a túlélő házastárs­ra, gyermekeikre és végül a szülőkre száll, ha az elhunyttal közös háztartásban éltek a ha­lál idején. Az árvajáradékos gyermek nem köteles igazolni az együttélés feltételét. Az ilyen nyugdíjkövetelés a nyug­díjtörvény értelmében és nem örökség címén száll át az em­lített hozzátartozókra és nem esik örökösödési illeték alá. Az ápolás miatt elesett kere­setet nem lehet senkivel szem­ben sem érvényesíteni, azon­ban ez az idő igazolt mulasz­tásnak számít (mint fizetetlen szabadság). Kövesdy Lajosné, Meliata (Melléte): Mint efsz-ben dolgo zó nő 60 éves korában (két gyermeket nevelt fel) akkor szerezhet öregségi nyugdíjra igényt, ha legalább 20 beszá­mítható ledolgozott éve van, amelyet 1948. október 1. után ALUDJON A MOLDVÁN! Ebben az évben 100 ezer ven­dégnek tudnak éjszakai szál­lást biztosítani Prágában a Moldva vizén ringó Albatros, Kacek és Admirál nevű hajó- szállodákban. Goitokat és károkat okoz a viz Az elmúlt héten meleg, de rend kívül csapadékos -volt az Időjárás. A legmagasabb nappali hőmér­séklet Szlovákia sík területein el érte a 20—25 fokot. Gyakran esett, és számos helyen volt vi­har. A tartós esőzések a rožňavai (Rozsnyó járásban a Sajó mentén árvizet okoztak. A Sajó és mellék­folyói megáradt vize elöntötte a földeket, megszakította a közúti és a vasúti közlekedést, elvitte a hidakat és jelentős károkat okozott a lakóházakban és gazda sági épületekben. Hála a gyors és Önfeláldozó segítségnek, ember­életben nem esett kár. Szlovákia más folyóin is emelkedett a víz- szint. Nemcsak a folyókban és a patakokban sok a víz, hanem a felázott földeken is. A hónap ele­jétől Hurbanovón (Ügyalla) 85, Nitrán 88, Lučenecen (Losonc) 123, Rožíiaván (Rozsnyó) pedig 150 mm csapadék hullott, tehát minden négyzetméter terület annyi vizet kapott, hogy a csapa­dék helyenként 200 százalékra túlszárnyalta az átlagos havi mennyiséget. Hasonló a helyzet Kö zép Európa többi országában és a Balkánon is, ahol az esőzések és a zivatarok az utóbbi napokban szintén árvizeket okoztak. Várható Időjárás május 22-től május 28 ig: a hét első felében csökkenő felhőzet, zivatar csak szórványosan fordul elő. A hét második felében a felhőzet ismét megnövekszik, helyenként futó esők, zivatarok lesznek. Éjjel a hőmérséklet 8 és 14 fok között, napközben 18—25 fok között vár­ható. A hét végén a hőmérséklet mérsékelten csökken. f, F. szerzett vagy mini szövetkezeti tag, vagy mint egyénileg gaz­dálkodó, illetve vele együtt gazdálkodó családtag (házas­társ j. A gyermekeiről 3 éves korukig való gondoskodás ide­jét pótidőként kell beszámíta ni. Az egymást fedő időt azon­ban csak egyszer lehet számí­tani. Ha ezen feltétel alapján nem szerzett volna még nyug­díjigényt, akkor 25 beszámítha­tó évre van szüksége (ebbe be­számítható a 1.4. életév utáni munkaviszony is, az efsz-tag- ság, illetve eísz szövetkezeti munkatevékenység és pótidő- kénl a gyermekekről való gon­doskodás ideje azok három­éves koráig). Aránylagos öreg­ségi nyugdíjra legalább 15 le­dolgozott éve alapján csak 65 éves korában lenne igénye, de az igény keletkezése előtt 2 évvel még munkatevékenységet kellene folytatnia. Az igény megnyílása után az öregségi és az özvegyi járadék közül azt tartja meg teljes összegben, amely magasabb, a másiknak a felét folyósítják majd. Dr. F. J. Film Bratislava ® HVIEZDA: Korai temetés (am.) 15.30, 18, 20.30 ® DUKLA: Lord Jim (angol) 15.15, 18, 20.45 # PRAHA: A melódia fogságában (spanyol) 11, 13.30, 16, 18.30, 21 o® SLOVAN: ... és köszöntöm a fecskéket (cseh) 15.30, 18, 20.30 METROPOL: Hófehérke (cseh} 15.30, 18, 20.30 # POHRANIČNÍK: Andersen mesél (Japán) 15.45, 18.15, 20.45 # MIER: Wusa álló más jam.) 17.30. 20, 22 • KERTMO ZI: Oszkár (fr.) 20 «6 PAI.ACE: Éle­tünk legszebb évei (am.) 19.15, 21.30 ® OBZOR: Pygmalion XU. I NDK) 18, 20.30. Film Kosice H SLOVAN: A mészáros (fr.) # ÚSMEV: A tetovált (fr.) & TAT RA: ütánam, gyíilevészliad (NDK) i) PARTIZÁN: Hófehérke (cseh) # DUKLA: Ontariói kaland (ro­mán). Színház Bratislava # HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Slad. kovič-est 119) m ÜJ SZÍNPAD: A hetedik mennyország (19| SZÍNHÁZ KOSlCfi Traviata 119). fOKAl NAPOK (Komárom): 19.30: A nitrai Pedagógiai Fakultás Irodalmi Színpada: Betyárok sírja. A Dunajská Streda-í (Dunaszerdahely) JNO mel­lett működő FÓKUSZ Irodal­mi Színpad: Megültek egy le gányt. A bratislavai Főiskolai Klub mellett működő Irodal­mi Színpad: A ffivek nagy inegnemértése. kedden: Az irodalmi színpa­dok fesztiválja. A CSEMADOK búől helyi szervezeténe» LANT Irodalmi Színpada: A bíirtíin fája és az asszonyuk. Rádió Bratislava Magyar adás (a 197,3, 233,3, 243,5 és 314,7 méteres hullámon): 6.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. 6.10: Sporthírek. 8.18: Reggeli ze ne, közben leb. 6.30: Napjaink mar­gójára. 6.55: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Fáklya, kulturális híradó. 12.30: Népi muzsika. 12.55: Hírek. 17.00: Sport és muzsika. 17.30: Hí­rek. 17.40: Napi krónika. Televízió Bratislava 16.10: Hírek. 10.15: Pedagógusok műsora. 16.40: Beszéljünk oroszul. 17.10: Goral ballada. 17.45: Telesport. 18.15: A Nitrianka együttes lát ­szik. 18.40: Esti mese. 19.00: TV Híradó. 19.30: Illőnk órái. 20.00: Mielőtt a kakas szól . .* Ivan BukovCan tv-játéka. 21.35: Hangverseny a Demdnoval barlangból. 22.00: TV Híradó. 22.20: A labdarúgás hírei. • A dél-niorvaországi kerü­let .12 állandó színháza a múlt évben összesen 2535 előadási tartott 266 ezer néző előtt. Di­cséretet érdemel, hogy az együttesek 86 ősbemutatót tar­tottak. • A partizánskéi Augusztus 29 cipőgyár az év harmadik negyedévében számos újdon­sággal látja el a hazai piacot A férfiak számára például ízlé­ses bokacipőket készítenek. A nőket 5 cm magas sarkú, Bel­giumból behozott szintetikus anyagból gyártott cipőkkel le­pik meg. • A bécsi egyetemi könyv­tár kézirattárának feldolgozá sa során 800 éves egyházi ira­tokat tartalmazó kötetre buk­kantak. A XII. századból szár­mazó eredeti kötet sértetlen. Kiodjo Szlovák;o Kommunisto Pártjo Központi Bizottsága Szerkeszti o szerkesztő bizottság. Főszerkesztő Lőrincz Gyula. Szerkesztőség: Brotislovo, Gorkij utco 10 Telefon: 537 16 512-23, 335 68 Főszerkesztő 532-20 Titkárság 550 18 sportrovot 505 29 gazdasági ügyek 506 39 távíró 09308 Prnvdo Kiadóvállalat Bratislava Volgogradskí 8 Nyomja o Provdc Nyomdavóllalot bratisiovai üzeme Bratislava, Štúrovo 4 Hirdetőirodo; Brotislovo Jesenského 12 Telelőn 551 83 Előfizetési díj havonto 14 70 korona, o Vasárnapi Uj Szó negyed évre 13,— korona Terjeszti a Posto és Hírlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden posUhivatal és postai kézbesítő. Külföldi meqrendelések: PNS — Ostredná expedíció tlače Bratislava, Gottwaldovo námestie 48/VII. 1 krónika hír mozaik

Next

/
Thumbnails
Contents