Új Szó, 1972. május (25. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-21 / 20. szám, Vasárnapi Új Szó
S' 'S S 15 ni L_n_J Bernadetta Devlin ismert polgárjogi harcos, aki a parlamentben megpo- fozta a belügyminisztert. még mindig „hazai gyarmatnak“ neveznek Londonban, számos kiváltságot élvez az ír katolikus kisebbség rovására. A vagyon arányában nő a „demokrácia“, minthogy akinek a vagyona meghalad bizonyos mértéket, az több szavazattal rendelkezik. Észak-írország sajátos választási rendszere értelmében a parlamenti választásokon ugyanazok a feltételek szabályozzák a szavazói jogosultságot, mint Nagy-Britannia egyéb részein, a helyi választások eredményeit azonban szinte középkori privilégiumok torzítják el, a protestánsok javára. A helyi választásokon elesnek a szavazati jogtól mindazok, akik nem rendelkeznek ingatlannal, és az ulsteri körülmények között ezek nagy része természetesen a katolikusok közül kerül ki. Viszont az a személy, akinek több bérháza van, vagy például üzlet-hálózatot tart fenn, akár tizenöt-húsz szavazatot is leadhat. Mindezt figyelembe véve, érthetővé válik, miért van a városi és a megyei tanácsokban a protestánsoknak aránytalanul több képviselőjük, mint a katolikusoknak. A választási reform-ígéretekből — a polgárjogi mozgalom által követelt „egy ember, egy szavazat“ elvének megvalósításából — mind ez ideig az unionisták ellenállása miatt semmi sem lett. Az elnyomás és jogfosztottság politikai tényezői szorosan összefonódnak a gazdasági tényezőkkel. A munkahelyek betöltésénél nyílt megkülönböztetést alkalmaznak a katolikus írekkel szemben, aminek következtében a munkanélküliség aránya a ka- tolikusok-lakta vidékeken magasabb, pedig a hét-nyolc százalékos ulsteri z észak-írországi események évek óta foglalkoztatják a világ közvéleményét. Megszokott, mindennapos látvány az észak-ír városokban a kiégett és kifosztott üzletek képe, robbanás okozta károk, rombadőlt, szétlőtt lakóházak s az utcákon emelt szögesdrót-akadá- lyok mögött élesre töltött fegyverrel strázsáló angol katonák. A légkör olyannyira gyűlölettel és elkeseredéssel telítődött, hogy a legparányibb szikra is csaknem biztos robbanáshoz vezet. A tragikus eseményeket közvetlenül kiváltó okok többnyire ismertek, de az események fő indítékainak megértéséhez szükséges legalább egy rövid visszapillantást vetni a kialakult helyzet történelmi hátterére. Elnyomás és jogfosztottság Írország — John Bull másik szigete —, ahogy Bemard Shaw egyik színdarabjában nevezte ír szülőhazáját, két részből áll: az ír Köztársaságból (Eire) és Észak-lrországból (UlsterJ. Ez utóbbi területe 13 564 négyzetkilométer, lakosainak száma mintegy kétmillió. Ezek kétharmada protestáns, egyharmada katolikus. Írország Anglia egyik első gyarmata volt, s mivel oly közel fekszik az anyaországhoz, nemcsak nyersanyag- forrást, piacot és munkaerő-tartalékot biztosított számára, hanem itt terült el az angol nagybirtokosok földjeinek jelentős része is. Ugyanakkor az angol parasztok is nagy számban telepedtek le Észak-Írországban. Mindez egyrészt elősegítette a nemzeti összeoívadást, másrészt viszont belső nemzeti ellentétekhez vezetett. Az angol telepesek utódai, a protestáns lakosság, Ulsterben, amelyet s a közvetlen londoni kormányzás bevezetésére Észak-Írországban. A Stormont ugyanis több mint ötven éven át a konzervatívok uralmának jelképe volt Ulsterben. Heath miniszterelnök Anglia közös-piaci belépése előtt kerülni akarta azt a látszatot jövendő partnerei előtt, hogy az észak ír unionisták védelmében konfliktusba keveredik a gazdasági társulás egyik leendő tagjával, az ír Köztársasággal. így azután kénytelen volt feladni addigi merev politikáját, amely azt hirdette: „előbb le kell győzni a terroristákat, s csak azután lehet tárgyalni az ulsteri helyzetről." Tulajdonképpen a tizenhárom halálos áldozatot követelt emlékezetes januári londonderryi véres vasárnap, s az utána fellángolt óriási, az ország határain túlmenő felháborodás volt az utolsó csepp a pohárban, amely elhatározásra kényszerítette a londoni kormányt. A Stormont felfüggesztésével és az internáltak részleges szabadonbocsátásának megkezdésével egyidejűleg azonban a brit katonák további ezreit helyezték riadókészültségbe, mozgósították a rendőrséget, s mindenekelőtt Ulsterbe küldték William Whitelaw-t, a konzervatív párt parlamenti vezetőjét, az egyik legkörmönfontabb tory-politi- kust. Whitelaw Nagy-Britannia észak írországi ügyekkel megbízott minisztereként ezentúl közvetlenül irányítja a közigazgatást a tartományban. A közvetlen londoni kormányzás nem oldja meg a válságot Az észak-írországi önkormányzat bevezetése óta nem először történt, hogy a londoni kormány beavatkozik a tartomány ügyeibe, hisz Nagy-Britannia mindig is fenntartotta magának azt a jogot, hogy közbelépjen, mihelyt megbomlik az úgynevezett erőegyensúly. Amikor 1970-ben konzervatív kormány került hatalomra Londonban, az észak-ír unionisták ellenállásán sorra megbuktak azok a politikai reformtervek, amelyeket még az előző munkáspárti kormányzat idején hirdettek meg. Fokozódott az IRA, az illegális ír köztársasági hadsereg tevékenysége, s ugyanakkor a katölikus kisebbség helyzete egyre kétségbeejtőbbé vált. A brit hadsereg mind kegyetlenebb eszközökkel lépett fel a kisebbség számára egyenlő jogokat követelő, immár politikai tömegharcot szervező polgárjogi mozgalommal szemben, s egyértelműen az unionistákat védelmező, elnyomó eszközzé vált. Az „internálás bírói eljárás nélkül“ bevezetése során a katolikus kisebbségnek közel ezer tagA Bogside-negyedben nem nyugszanak a kedélyek. munkanélküliség amúgy is a legnagyobb az Egyesült Királyságban. Internálás — bírósági eljárás nélküli Az észak-ír katolikus lakosság egyre elviselhetetlenebb helyzetét, jogos követeléseinek elfojtását, ellenállásának letörését megkönnyítette, hogy egy a mai napig is érvényben levő régi angol törvény értelmében bírósági eljárás nélkül bárkit internálni lehet. Az Észak-írországba vezényelt brit hadsereg és az unionista kormány pedig alaposan élt ezzel a lehetőséggel. Ilyen súlyos helyzetben jött létre 1967-ben a Civil Right Association, az észak-ír polgárjogi szövetség mozgalma, amely az elnyomás évtizedei óta először volt képes hathatós erőt felvonultatni az unionista kormányzattal szemben, sőt a protestáns lakosság liberálisabb gondolkodású rétegeinek, valamint a szakszervezeteknek a támogatását is sikerült megnyernie. A polgárjogi mozgalom, amelynek célja minden áron elkerülni az egyre fenyegetőbbé váló polgár- háború veszélyét, nagy mértékben hozzájárult azoknak a feltételeknek a kialakulásához, amelyek néhány héttel ezelőtt a gyűlölt Stormont, az unionista észak-ír parlament feloszlatásához vezettek. A brit konzervatív kormány ez év március 24-én nem jószántából, hanem csupán kényszerből, bel- és külpolitikai meggondolásokból szánta rá magát az ulsteri parlament hatalmának egy évre való felfüggesztésére meg újra véres összetűzésekben fellángoló ellentétek elfojtásával szinte csak óráról-órára képes fenntartani a nyugalmat. Mindeddig szó sincs olyan politikai tartalommal bíró átfogó megoldásról, amely konszolidálná a helyzetet e sokat szenvedett tartományban. Számos komoly tényező figyelmezteti a Heath-kormányt, hogy a Stormont hatalmának felfüggesztése önmagában nem oldja meg az északírországi válságot. A probléma lényege az elnyomásban, tehát az internálásokban, a kegyetlen katonai terrorban és a kisebbség jogfosztottságában rejlik. Hiába számít a londoni kormány az észak-ír protestánsok között is megnyilvánuló széthúzásra, arra, hogy a polgárháborúval fenyegetőző Craiggel, a szélsőjobboldali Ulster Vanguard vezérével szemben Paisley tiszteletes, az ulsteri jobboldal másik vezető személyisége inkább hajlik „Ulster fokozott integrálására az Egyesült Királyságban“. Hiába számít arra is, hogv Dublin együttműködési készséget tanúsít majd, és hogy az IRA beszünteti fegyveres akcióit. A legutóbbi észak-írországi események, az erőszakos cselekmények és terrorakciók megújulása arról tanúskodnak, hogy a közvetlen londoni kormányzás bevezetése óta még az egymással szöges ellentétben álló célok által vezérelt szélsőséges katolikus és protestáns elemek is gyakorlatilag egy táborba kerültek. Az IRA folytatja erőszakos akcióit, de ugyanakkor Brian Faulkner, Észak-írország volt miniszterelnöke is a brit hatóságok és a katonaság ellen uszít. Folytatódik a tiltakozás Az észak-ír polgárjogi mozgalom, amely egy hónap tartamára felfüggesztette tiltakozó megmozdulásait, hogy ezáltal Whitelaw miniszternek lehetőséget adjon a követelt reformok megvalósítására, most úgy döntött, hogy folytatja a tiltakozó felvonulások és egyéb akciók szervezését. A Stormont hatalmának felfüggesztése és a közvetlen londoni irányítás bevezetése óta eltelt több mint egy hónap alatt ugyanis nem történt lényeges változás a tartomány helyzetében. A brit katonaság folytatja brutális akcióit a polgári lakosság ellen, s a letartóztatottak 90 százalékát internáló táborokban tartják fogva. Whitelaw miniszter állásfoglalása és módszerei alig különböznek Brian Faulkner volt unionista kormányának eljárásától. Eddig semmi lényegeset sem tett a feszültség enyhítése, a helyzet normalizálása érdekében. Nem koronázta siker azt a törekvését sem, hogy a tartomány katolikus lakosságát megnyerje és „eltanácsolja“ az IRA támogatásától. A szélsőséges unionista szervezetek pedig, mint például a Vanguard is, azt követelik, hogy a brit katonák szállják meg Londonderry és Belfast katolikus negyedeit, és számolják fel az ír köztársasági hadsereg ottlévő csoportjait. A tények egyértelműen bizonyítják, hogy a közvetlen londoni kormányzás bevezetése nem helyettesítheti az igazi megoldást: Észak-írország törvényhozási és kormányzási rendszerének demokratizálását. A haladó szervezetek, mindenekelőtt a polgárjogi mozgalom konkrét cselekedeteket, az internálások azonnali megszüntetését, a brit csapatok visz- szavonását, az arányos képviseleti rendszer megteremtését, Ulster súlyos gazdasági elmaradottságának és az ebből következő szociális problémák sürgős és hatékony orvoslását követeli. Ha a brit kormány tovább halogatja a tényleges demokratikus reformok megvalósítását, akkor az észak-írországi válságban új, még az eddiginél is veszélyesebb szakasz kezdődhet. "ROTICS JOLÄN ját — a Stormont ellenfeleit — letartóztatták és internálták. Az ulsteri két népközösség helyzetét és státusát azonban nem oldja meg az erők átrendezése, amellyel a brit kormány új „egyensúly-helyze- tet“ szeretne kialakítani a tartományban. Ismét csupán arról van szó, hogy a kormányzás nyílt átvételével London a döntőbíró szerepét igyekszik vállalni. Heath kormánya csak óriási katonai jelenléttel, az újra „Megszokott“ utcakép Belfastban és Londonderrybe»7
