Új Szó, 1972. május (25. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-21 / 20. szám, Vasárnapi Új Szó
ÚJ-VeR-SeK Szitási Ferenc: MAGÁNY-VÁZLAT A fű selymes, gyermeked homlokára szemek nőttek, melledre csalod a köveket kemény ölű szeretőknek. A bokrokból kirepültünk. Csak a csillag maradt öledben. A lehúzott redőnyök sínéin kezed sikolt; s a nincs-ablakon szörnyű kihajolni. Mélyebb lett bennünk a tenger, s cipeljük a hátunkra nőtt koporsókat. GONDOLATOK ESŐBEN A fák kibékülnek az esőben. Leveleik csónakká válnak, s eveznek a szemem tengere felé. Eső - tűsarkak kopognak ablakomon. Beengedem szobámba a mozdulatokat, mert testvére vagyok a könyörgő cseppeknek. Fölém hajol az ég. Eláraszt puha imával: a szürke ölelésben felszökik a lázam. KÉP r- A veremben két zsák krumpli '-•> mondta apám, és eltette'télre. Szemei barnák voltak, és fehér sugarakkal készülődtek a szenvedésre. Tenyeréből kitelt az ajtó, körmei nem rézkilincsek voltak; suhogtak a combja mellett és mosolyogtak. TAVASZI LÁTOMÁS Kertjeimben szárnyas virágok. Virágaimban sírás. Sírásomban zöld tüzek. Tüzekben magány. A füstben nyár - égen gépmadár. Csőrében fekete gépek. AZ IFJÚ SZÍVEK BEMUTATÓJA Greiner Szibilla rajza Botcsinálta szóösszetételek Jó néhányan emlékezhetnek arra, hogy az idegen szavakkal hadilábon álló emberektől évekkel ezelőtt is lehetett hallani ilyen megnyilatkozásokat: ü egy valóságos sztárcsHlag! Tisztelt zsüribizottság! Az ipar- indusztria fejlesztése népgazdasági érdek... Lehetett hallani ilyen kijelentéseket, és nem mindenki gondolta, hogy baj van a sztárcsillag körül: olyan összetett szó, amelynek előtagja angolul, utótagja magyarul ugyanazt fejezi ki. Nem mindenki jött rá. hogy zsűrin — egyszerűen zsűrin! — bíráló bizottságot értünk: a francia és a magyar elnevezés együttes használata fogalmi zavar tünete. Nem mindenki ismerte fel, hogy az ipar latin megfelelője az indusztria: az iparin- dusztria-féle szóalkotás a hozzá nem értés jele. Sajnos, egyesek a magyar nyelv „gyarapításának“ ezzel a módjával most már a sajtóban is „kísérleteznek“. Bizonyításul hadd idézzek az Új Ifjúságból vett — de másutt is előforduló — „példákat“: 1. „... itt (tudniillik Dubrovníkban) található egy nagy nemzetközi campingtábor...“ 2. „Az egyetemi és főiskolai felvételiken, pályaválasztási tanácsadókon nagyrészt tesztpróba segítségéMire is vezetne, ha elnéznénk a magyar megfelelőikkel összetákolt idegen szavak térhódítását? Hasznos új szavak keletkeznének? Gazdagodna szókincsünk? Megfelelőbb nyelvi köntösben jelennének meg gondolataink? Nem, beszedünkben és írásunkban csak a kifejezőeszközökkel való visszaélés, a pleo- nazmus, azaz a szószátyárság fokozódna! Hogy ezt mindenki belássa, ahhoz nem kell tesztpróba. Ugyanis a test = fteszt) — bár több jelentőségű angol szó — a magyar próba tökéletes megfelelője. Ezért az Illetékes helyeken Is elég egyszerűen teszttel, esetleg tesztkérdések segítségével lebonyolítani az alkalmassági vizsgálatokat. A tesztpróba (ebben az esetben is ugyanazt jelenti az előtag, mint az utótagi) botcsinálta szóalkotás: fricska az értelemnek. Aki vállalja a szerzőségét, azt fel kell világosítani arról, hogy a teszt olyan elterjedt tudományos kísérleti módszer, vizsgálódási eljárás, amellyel — meghatározott feladatok elvégeztetése által — bizonyos személy vagy személyek képességét teszik próbára, tudásszintjét állapítják meg. DOBAY BÉLA vei állapítják meg a jelentkezők adottságait.“ Campingtábor és tesztpróba! Az iskolázottabb ember első látásra gyanúsnak találja az ilyen összetett szavakat. Jogosan, mert pl. az angol camp = (kemp) jelentése tábor, táborozik; a belőle képzett camping = (kemping) a táborozás kifejezésére szolgál. így hát a campingtábor furcsa létesítménynek tűnik: táborozástábor ... Lehet, hogy ez az elképesztő fogalom a szabad ég alatt (vagy toliforgatás közben) űzött ídegenmajmolás egyik „terméke“, de az is lehet, hogy tájékozatlanság szülötte: sem annak, aki forgalomba hozta, sem annak, aki átvette, nem jutott eszébe, hogy a camp-ben, vagyis a táborban üdvös dolog ugyan a campingezés, vagyis a táborozás, de nyelvünkben káros gyakorlat a campingtábor módjára való szóalkotás. írók esztétikai vallomásai sir Ser 'I MIGUEL DE CERVANTES SAAVEDRA: Don Quijote ... A költészet, jó uram, az én nézetem szerint olyan gyengéd, nagyon fiatal s végtelenül szép leányka, akit más hajadonok, tudniillik a többi tudomány, a legnagyobb gonddal díszítenek, öltöztetnek és ékesítenek; neki szolgálnak a többiek, s valameny- nyien rangot kapnak tőle. Csakhogy ezt a leánykát nem szabad szennyes kézzel illetni, az utcákon meghurcolni, nyílt terek sarkán vagy a paloták zugaiban kiállítani. Olyan becses anyagból van, hogy ha valaki jól tud bánni vele, megbecsülhetetlen értékű tiszta arannyá alakítandja; de féken kell tartani, hogy szerte ne csapong- jon rút szatírákban vagy lelketlen alkalmi költeményekben. Semmi szín alatt sem szabad árucikké válnia, hacsak nem valami hősköltemény, szívre ható tragédia vagy vidám és mulattató vígjáték alakjában. Nem szabad a bohócokkal vagy a tudatlan tömeggel szövetkeznie, mert ezek képtelenek a kincseit felfedezni és megbecsülni. S ne gondolja, uram, hogy én itt a tömegen csupán az alacsony köznépet értem; minden tudatlan, legyen bár nagyúr vagy fejedelem, a tömeghez tartozik. Míg, ha bárki, az említett módon a költészetnek szenteli magát, nagy hírre és becsületre tesz szert a világ minden művelt népénél. Ami pedig azt illeti, hogy az ön fia nem sokra becsüli a spanyol költészetet, ebből azt következtetem, hogy nem is nagyon jártas benne, aminek ismét a következő oka lehet: a nagy Homérosz nem írt latinul, mert görög volt; Vergilius nem írt görögül, mert latin volt; — szóval a régi költők azon a nyelven írtak, amelyet az anyatejjel szoptak, s nem hajhászták az idegent, hogy más nyelven fejezzék ki nagyszerű gondolataikat; s minthogy ez így van, igen helyes lenne, ha ez minden nemzetnél szokássá válnék, s nem néznék le a német költőt azért, mert németül ír, s a spanyolt, de még a bis- cayait se, amiért a maguk nyelvén írnak. Azonban az ön fia, uram, legalább én úgy képzelem, nem a spanyol költészetet nézi le, hanem csupán a fűzfapoétákat, mert sem más nyelvhez, sem egyéb tudományhoz nem értenek, pedig természetes tehetségüket élesíteniük, ébreszteniük és gyámolítaniok kellene. De még ebben is könnyen csalódhat az ember, mert helyesen mondják: a költő születik, ami azt jelenti, hogy a költő már anyja méhéből költőként jön a világra, s mennyei hajlamával, tehetségével minden egyéb tanulmány s művészkedés nélkül is létrehozhat olyan alkotásokat, hogy szépen igazolják a mondást: Est Deus in nobis. Mindamellett, az én nézetem az, hogy a született költő művészi tudásával sokkal jelesebbé lesz, s nagyon felül fogja múlni azt, aki csupán tanulás útján akar költővé lenni. Ennek pedig az az oka, hogy a művesség nem pótolhatja a született tehetséget, hanem csak tökéletesbítheti; így tehát abból lesz az igazi költő, akiben természet és művészet egymással szövetkezik. Mindezzel csupán azt akartam mondani, nemes urain, hagyja, hogy fia kövesse jó csillagát, mert ha ő csakugyan oly derék tanuló, amilyennek lennie kell, s máris szerencsésen elérte az első fokot a tudományok lépcsőjén, tudniillik a nyelvek ismeretét, most már a maga erejéből is feljuthat a szépművészetek tetőpontjára, a művészet pedig éppúgy illik az előkelő lovaghoz, s éppen úgy díszíti, ékesíti és kitünteti, mint a mitra a püspököt vagy a díszöltöny a nagy jártasságú törvénytudót. Feddje meg fiát kegyelmed, ha szatírákat ír, amelyek mások becsületének ártanak, büntesse meg értük s tépje el valamennyit; ha azonban olyan szatírákat ír, mint Horatius, és az általános hibákat ostorozza elegánsan, mint a latin poéta, akkor dicsérje meg, mert a költőnek igenis szabad az irigység ellen írnia, s megrónia verseiben az irigyeket és egyéb bűnöket is, de az egyes személyeket kímélje. Igaz, hogy némely költő, csakhogy valami komisz- ságot elmondhasson, nem bánja, még ha száműzik is Pontus szigeteire. Ám, ha a poéta tiszta erkölcsű, tiszta lesz a verse is: a toll a szív nyelve; a szívben fogant eszmék alakítják a műveket. S ha a királyok vagy fejedelmek a költészet bámulatra keltő tudományát okos, erényes, komoly alattvalókban látják, megbecsülik, kitüntetik, megjutalmazzák, sőt meg is koszorúzzák őket olyan fa levelével, amelyet még a villám sem bánt, mintegy jeléül, hogy senki se merészelje a babérkoszorúval megtisztelt és ékesített főket megbántani. 1605-15 fGuőry Vilmos fordítósát átdolgozta Szász Bélaf (RÉSZLET A II. KÖTET 16. FEJEZETÉBŐL)
