Új Szó, 1972. május (25. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-21 / 20. szám, Vasárnapi Új Szó
\ A személyiség elmélete nemcsak a pszichológia területén és határai között, a szakember szempontjából fontos, hanem egyetemes értelemben az emberek jelene és jövője szempontjából is“ — így kezdi Lucien Séve Marxizmus és személyiségelmélet című közel ötszáz oldalas kötetének, tudományos vizsgálatának érdemi tárgyalását. E megállapítás összhangban áll a fiatal Marx fogalmazásával, mely szerint „az egyén maga a társadalmi lény“ (Marx: Gnzdaságifilozófiai kéziratok 1844-ből). Annak ellenére, hogy Séve több tudományág (a politikai gazdaságtan, az antropológia, a szociológia, a szociálpszichológia, a pszichológia, s mindezeket tudományosan összefogó filozófia) aspektusából vizsgálja korunk fontos kérdését, és nem szólva arról, hogy a marxi életművet (legalábbis annak igen fontos periódusait), A német ideológiától a Tőkéig egységben s dialektikus kapcsolatban és folyamatosságban vizsgálja. Tehát, mindennek ellenére, bizonyos, hogy kötetét a pszichológusok (s részben az antropológia művelői) nagyobb szkepszissel fogják forgatni majd. Ennélfogva nem egy tétele éle« vitát fog kiváltani; még akkor is, ha L Séve művét kellő önbírálattal kezeli, s nyilatkozik arról; még akkor is, ha könyve végén megjegyzi, hogy „ezt a könyvet, még ha sokat foglalkozott is pszichológiával, és eltekintve utolsó fejezetétől, nem pszichológus, hanem filozófus írta: ez az a különbség, ami egyáltalán értelmet ad neki“. vékenység, a fogyasztás mindenkori társadalmilag meghatározott formái; az individualitásnak a társadalmi viszonyok között implikált formái: az egyéni létezés általános ellentmondásai társadalmi viszonyoknak megfelelő formái. Ez az elmélet semmiképpen sem pszichológia. Tárgyát nem az egyének alkotják, hanem az individualitás... Az illeszkedés másik oldala akkor mutatkozik meg, ha nem a társadalom, hanem az egyén felől indulunk el“; ebben az esetben az egyén nem tekinthető a társadalmi viszonyok összességének, csak „eminensen részleges formában jelenhet meg“. így jelentkezik, így összegeződik Séve elméletében, vizsgálódásaiban, gyakran — tőle sem tagadott — hipotéziseiben mindaz, amit a történelmi materializmus történelmileg, a konkrét társadalmi formákban nyújthat. Séve könyvének van is egy ilyen fejezete, a kötet első részében: Amit a marxizmus ad. A német ideológia — előzetes — vizsgálatával itt és ekkor kapcsolja be vizsgálódásainak gondolatmenetébe a filozófiát, míg a további marxi művek — mint a Grun- risse.. ., a Politikai gazdaságtan bírálatához, a Tőke — lehetőséget nyújt a szerzőnek arra, hogy a politikai gazdaságtan felől közelítse meg a személyiségelmélet marxi nézetét. Séve kötetéből az tűnik ki, hogy — Marxra és Engelsre hivatkozva — megállapítja: a társadalmilag reális ember nélkül az eszmék egyáltalán semmit sem vihetnek ki, vagy hogy az ember csinálja a történelmet (elutasítva azt, hogy a törtéMARXIZMUS ÉS SZEMÉLYISÉGELMÉLET ■nőm Érdekes, eleven gondolatiságot tartalmazó, kellő eredetiséget érdeméül felvonultató kötetében a szerző a pszichológiát kritizálja is (meglehetősen élesen; pl.: „ha az ember mint marxista kíséri figyelemmel a pszichológia fejlődését, az évek elteltével feltétlenül mélységes kritikával fogja szemlélni ennek a tudományágnak a mai helyzetét“); de el is fogadja a pszichológiát — egy más aspektusból, úgy, hogy az egyéniség fogalmát lebontja a történelmileg-tár- sadalmilag értelmezhető és magyarázható individuum szintjére. Elméletileg és gyakorlatilag e vizsgálódás közben fordul a filozófiához és a politikai gazdaságtanhoz, amelyekben a megoldás kulcsát fedezi fel. Eközben kapcsolódik össze a jelen (és a jövő) a múlttal; a 20. század a 19. század eredményeivel. Könyvének legizgalmasabb része a második, az Emberi személyiség és történelmi materializmus címet viselő rész, amely a marxista emberfelfogás történelmi áttekintését adja Marx legfontosabb műveinek vizsgálatán keresztül. Ez a vizsgálat egyébként Lucien Séve tudományos aspektusára is fényt derít; hiszen Marx több mint két évtizedes időtartamot felölelő munkáit sorakoztatja fel az egész marxi életműből, jelezve, hogy hogyan változott s gyarapodott ugyanazon problémáról vallott nézete Marxnak A német ideológiától a Tőkéig. Így teremtette meg e művek között fennálló szoros és dialektikus egységét, amelyet sokan tagadnak. Tételeinek kibontása közben kirajzolódik előttünk a szenvedélyesen vitatkozó és éles hangú kritikát gyakorló Séve tudósi magatartása is. Elsősorban Ga- raudy és Sartre nézeteinek szigorú bírálatára gondolunk. A teljes igazsághoz tartozik — amit Séve nyomatékosan említ föl —, hogy a jelent helyesebben ismerte fel (a marxi életmű tanulmányozása mellett) a Lenin nézeteivel való foglalkozás révén. „Lenin iskolájában felismertem — írja Lucien Séve —, hogy az egyénre vonatkozó szokásos felfogás gyökeres hibája az a burzsoá ideológia, amely naturalizálja a pszichológiai tevékenységet és a személyiséget, teljesen függetlenül attól, hogy ez a naturalizmus materialista vagy spiritualista formákat ölt-e. Ügy láttam, Leninben megleltem az alapokat egy olyan történetileg konkrét és forradalmi pszichológiához, amely az egyén reális életét a politikai viszonyok interiorizáció- jának fogja fel“. Az egyéniséget — minden irányú társadalmi funkciójában és helyzetében — így tudja mint individuumot vizsgálat tárgyává tenni. E kettő kapcsolatát egyik konklúziójában így szögezi le Lucien Séve: arra a kérdésre válaszolva, hogy van-e, létezik-e illeszkedés a személyiségpszichológia és a marxizmus között, ö úgy válaszol, — valóban létezik ilyen illeszkedés „a történelmi materializmus és az egyéni létezés tudományos elmélete között“. Ám, ennek az illeszkedésnek — szükségképpen — két oldala lehetséges. Mégpedig: „Az első, a történelmi materializmus felőli oldal... az individualitás általános történeti formáinak elmélete alakjában jelenik meg a számunkra: ezek a szükségletek, a termelőtenelem reális ember nélkül megmagyarázható) stb. — egészen a központi tételig, mozzanatig, mely a munka marxista értelmezését adja, Lucien Séve a filozófiai és politikai gazdaságtani fejtegetésekre támaszkodik. Miért mondja a munka marxista értelmezését Séve — központi mozzanatnak? Erre így válaszol: „ha az ember olyan lény, aki önmagát termeli társadalmi munkában, akkor közvetlenül nyilvánvaló, hogy a személyiségpszichológia vagy a társadalmi munka elemzésére épül fel, vagy nem jöhet létre". További fejtegetéseit erre alapozza, s ilyen aspektusból közelíti meg a személyiségelmélet marxista érzelmezésű problémaköreit. Teszi ezt akkor is, ha első pillanatban fejtegetései túlságosan elméletieknek vagy szaktudományiaknak tűnnek; kiváltképpen amikor — könyve harmadik részében — a személyiségpszichológia tárgyáról, valamint a más tudományokkal való kapcsolatáról (pszichológia, a fiziológizmus, a szociálpszichológia stb.) fejti ki gondolatait. Kötetének utolsó fejezetében közelíti meg legjobban Vigotszkij ismert könyvét, a Művészetpszichológiát. Vigotszkij, ha látszólag szűkebb területre szorítkozva is, e témakörben Séve-nél sokkal mélyebbre hatol vizsgálódásaiban. Egyébként Séve sok szakember művét „bolygatja“ meg, sokukat hív „perbe“. S nemcsak Garaudy és Sartre nézeteivel vitatkozik, de az övékét — kivált Garaudy-ét — egyértelműen elutasítja. A vitapartnerek sorából még Gramsci sem marad ki. Gramsci e tárgyban leírt nézeteiben azt kifogásolja, hogy „a 6. Feuerbach-tézisnek az emberi lényegre vonatkozó koncepciójából csak a történeti és dialektikus aspektust tartja meg, de a jelek szerint nem fordít kellő figyelmet a nem kevésbé materialista aspektusra“. Ügy véljük, hogy Séve nemcsak túl szigorú Garmscihoz, de nem fordít kellő figyelmet Gramsci interpretálására sem (ld. Gramsci: Marxizmus—kultúraművészet. 1965. 52—56). Ebben Séve meghaladja saját tudományos útmutatójának, Plitzer- nek türelmetlenségét is a pszichológiával szemben (amennyiben a „pszichologizálást“ utasítják el, ezzel csakis egyetérteni lehet). Lucien Séve — bizonyára sok vitát kiváltó könyvében — egyként elveti „a strukturalista antropológiát“, s „az egzisztencialista humanizmust“, mondván, hogy az előbbinek nem sikerült túlhaladnia az utóbbit. De ezen túlmenően: Séve sok-sok gondolatot ébresztő, vitatkozva is továbbgondolásra késztető és kényszerítő könyvét nyugtalanító sorokkal zárja. Valamit — egy tudományág jövőjét — nem lát tisztázottnak. Ennek érdekében írja: „Előttünk van egy sürgős feladat, melynek megoldása magára történelmünkre hat, s melynek tisztázása érdekében könyvünkben részint eléggé fel nem ismert bizonyosságot sorakoztattunk fel, részint pedig a kockázatot vállalva, hipotéziseket javasoltunk“. Bizonyos, hogy Séve gondolatainak helyességét a szakmai viták korrigálják, s végül az idő, a történelem igazolja belőlük azt, ami — helytálló. KOVÁCS GYŰZÖ Ezekben a napokban is — mint az esztendő többi időszakában — számos új, érdeklődésre számot tartó könyv jelent meg hazai, valamint a baráti államok kiadásában. A Madách Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot Egri Viktor Tiszta források című kötete. Egri Vik. tor egyike a legtermékenyebb íróinknak, ezt nemcsak szinte évente megjelenő új könyvei, hanem az újságok és folyóiratok hasábjain napvilágot látott irodalomkritikai írásai, színházi recenziói Is bizonyítják. E kötetében az antifasiszta irodalom jelenségeivel a hazai magyar, valamint a szlovák és cseh irodalom és művészeti élet eseményeivel foglalkozik. Ugyancsak a hazai magyar kiadónk jelentette meg Barst Imre Emberek, akikkel találkoztam című könyvét. A kitűnő tollú újságíró, akinek cikkei évek óta lapunk hasábjain is megjelennek, így ír könyvéről: „Kerestem az embert, aki több volt, mint csak érdekes. Kerestem az embert az utcán, a munkahelyen, a villamoson, a vonaton, a gőzhajón és a repülőgépen. Kerestem az embert, aki nemcsak színész, festő, orvos, író vagy muzsikus, hanem azon túl ember is. Az egyéni hangú portrékban nemcsak a neves és ismeretlen cseh, magyar, szlovák és más nemzetiség- beli emberek sorsa elevenedik fel, hanem az egyéni sorsfordulókban izgalmas háttérként felvillan a huszadik század szenvedésekkel, megpróbáltatásokkal teli történelme is. Fejes Endre kisregénye, a Jó estét nyár, jó estét szerelem minden bizonnyal csupán néhány napig lesz kapható könyvesboltjainkban. A kisregény nagysikerű tv-változata után nyilván sokan újra meg aJkar- naik ismerkedni a különös viselkedésű és jobb sorsra érdemes „görög fiú tragédiába torkolló életútjával. Konsztantyin Szimonovnak, a neves szovjet írónak ezúttal az Egy fiatalember feljegyzései című, izgalmakban bővelkedő könyve látott napvilágot magyar nyelven. „Mindaz, amiről ezekben szó van. nagyon régen történt. Mindössze huszonhat éves voltam ugyanis, amikor a háború második évében jegyzet füzeteimből és emlékezetből lediktáltam, s úgy maradtak meg azóta is. A háború négy éve alatt a Krasznaja Zvez- da szerkesztősége mintegy harmincszor küldött hosz- szabb-rövidebb időre a frontra. Az első kiküldetés Mogiljev alá, az utolsó Berlinbe szólt. Ebben a jegyzetfüzetben azokról az utazásaimról írok, amikor a szivünkben élő makacs hit, hogy kibírjuk, igazolást talált a németek feletti első nehéz győzelmeinkben.“ A Magyar Elbeszélők sorozatában jelent meg Karinthy Frigyes két fantasztikus regénye, az Utazás Fe- remidóba és a Capillária. Még ma is sokan csak úgy ismerik Karinthyt, mint az egyik legszellemesebb magyar humoristát, s nem véletlenül, hiszen szatírái, paródiái, humoreszkjei aratták a legnagyobb sikert Karinthynak, az írónak azonban sokkal gazdagabb, sokrétűbb az arculata. Imádta a technikát, mint az emberi értelem adekvát megvalósulását. Fantasztikus regényeiben a gondolat és értelem hatalmát fedezte fel. Az Utazás Feremidóba című regényében az író háborúba indul. Hajója azonban véletlenül aknára fut, de ő csodálatos módon megmenekül, és különös mozgó s zenélő gépek között talál otthonra. Ezek a rejtélyes állampolgárok, a szolaszik döbbentik rá, hogy a lény, akit emberként jelölünk, nem más mint a Föld ocsmány, szörnyű betegsége, amely előbb vagy utóbb szerencsésen el fogja pusztítani önmagát... Másik fantasztikus regényében a nemek harcáról, a férfi és a nő kapcsolatáról ír. Ez az alkotás paradoxonokkal, látszólag fantasztikumoknak tűnő észrevételekkel és elgondolkoztató következtetésekkel teli lebilincselő olvasmány. Karinthy napjainkban is leginkább e fantasztikus regényei révén izzig vérig mai író, s megérdemli, hogy életművét ne csak egyoldalúan ismerjük. Teljes terjedelmében most kapja először kézhez a magyar olvasó Mark Twain Elet a Mississippin című könyvét. Szondázásról, viharokról, szépséges palotákról, iparkodó zsiványokról, spiritiszta szeánszokról, indián legendákról és egyebekről szól ez az útirajz, amelynek legfőbb jellemzője a kifogyhatatlan mesélőkedv és a kesernyés-csípős humor. Az egri vár ostromáról Gárdonyi Géza halhatatlan regénye nyomán látszólag sokat tudunk, ám ha elolvassuk Sugár István Az egri vár diadala című könyvét, akkor döbbenünk rá, hogy ismereteink eddig meglehetősen hézagosak voltak. Ez a könyv színes, hiteles krónika a várvívás és a várvédelem korabeli módszereiről, a várvédők hősiességéről és ötletességéről, védő. és ostromeszközeiről. A könyv olvasása felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt felejthetetlen élményt jelent. Ugyancsak figyelmet érdemlő kiadvány a Sasoknál magasabban című könyv is, amelyben Erdődy János az elbeszélő irodalom eszközeivel vázolja fel egyik legnépszerűbb uralkodónk, Mátyás király életét, küzdelmeit, alakját és a körülötte zajló eseményeket. Az útikalandok kedvelői ezúttal nagyhírű vadászok nyomába szegődhetnek — legalábbis gondtalan — Rónai István könyvében. Az izgalmas leírásokban ezúttal hegymászó és vadászkalandok elevenednek fel. Legfiatalabb olvasóink Is sok újdonságot találnak könyvesboltjainkban. A szebbnél szebb könyvek közül mi most a „pöttyös könyvek“ családjának két legfrissebb tagját a Harisnyás Pippi és a Gálaest a Miniklubban című ifjúsági regényeket említjük meg.-y-f (LUCIEN SÉVE KÖNYVÉRŐL) Májusi könyvújdonságok
