Új Szó, 1972. május (25. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-21 / 20. szám, Vasárnapi Új Szó
A KÖZSÉG IFJOSAGAT KÉPVISELTE Keveseknek jut osztályrészül, hogy alig túl a második X-en olvan jelentős társadalmi eseményen képviseljenek egy egész embercsoportot, mint a szövetkezetek VIII. kongresszusa. Ezek közé tartozik Németh Ilona, a Veľká Paka-1 (Nagypaka) Efsz fiatal bérelszámolója és a SZISZ helyi szervezetének elnöke. így nemcsak szövetkezetét, hanem faluja fiatalságát is képviselte a kongresszuson. Beszélgetésünk során először az ifjúsági szervezet problémáiról érdeklődtem, az eddigi tevékenységről és a jövőbeni feladatairól. — Szervezetünk 1970 novemberében alakult, jelenleg 28 tagja van. Ez a szám kicsi még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy a falu mindössze 860 lakosú. Ifjúsági szervezetünk első említésre méltó akciója a helyi nemzeti bizottság könyvtárának átalakítása volt, melynek az eredménye örvendetes formában mutatkozik meg az azóta eltelt időszakban. A falu apraja-nagyja látogatja a könyvtárat. A szervezet, lehetőségeihez mérten, az egyes ünnepélyekre, nyilvános összejövetelekre kultúrműsort ad. A választási kampányba is aktívan bekapcsolódtak fiataljaink. A szervezet egyes tagjait a választási bizottságokba is beosztották. A szervezet tagjai a szövetkezet kérésére brigádmunkákon vettek részt. Eddig 240 órát dolgoztak le. Sajnos, a leglényegesebb kérdésben, a politikai oktatásban az iskolázások és előadások megszervezésében nem sikerült lényegesebb eredményt elérni. A tagság nagyobb része a fővárosba jár dolgozni, és csak a hétvéEredmények és tervek — Sokat beszélgettünk, vitatkoztunk politikai kérdésekről is. Mindenki a maga igazáért harcolt, s így a viták sosem zárultak le. Ezért megkértük a helyi pártszervezetet, legyen segítségünkre. Kapa Sándor elvtárs jár most már el a fiatalok közé, ő vezeti a politikai tanfolyamot. — Terveink? Igen, azok is vannak. Júniusban háromnapos ifjúsági találkozót rendezünk Tešmakon, ahová meghívjuk a levicei (lévai) járás néhány SZISZ-szervezetét. A nyári hónapokban egy közös kirándulást tervezünk. Ezenkívül rendszeressé akarjuk tenni az idős nyugdíjasok kultúrműsorral és virággal való köszöntését, hiszen nekik is köszönhetjük, hogy ma jól és boldogan élünk. Legfőbb célunk, hogy szervezetünk arra érdemes tagjai elérjék azt a megbecsülést, hogy a CSKP jelöltjeivé, majd tagjaivá válhassanak. BELLUS IMRE geken jár haza, és ekkor inkább szórakoznak a fiatalok — a szervezeti munka rovására. — A szervezet legnagyobb problémája, hogy nincs klubhelyiségünk. A falu és a szövetkezet vezetősége jóval több támogatásban is részesíthetné a szervezetet, azonban ezt a támogatást ki kellene érdemelni. Véleményem szerint a kis falvak mezőgazdasági üzemeinek vezetői a kultúralap szétosztásánál figyelembe vehetnék a fiatalok igényeit is. A SZISZ tagjai míg elérik azt a szintet, bogy önállóan tevékenykedjenek, irányításra szorulnak, amit nem szabadna megtagadni tőlük— Ami a szervezet további tevékenységét illeti, politikai téren a legszükségesebb előbbre lépni. Ennek a feltételeit már előkészítettük. A továbbiak során a faluszépítés területén szeretnénk az eddigiekhez hasonlóan segíteni, bekapcsolódni az efsz által szervezett brigádmunkába, a helyi fürdőhely kiépítésébe, az új tűzoltószertár építési íjiunkálataiba, amely ha elkészül, szervezetünk klubhelyiség-kérdését is megoldja. Erre ugyan még egy ideig várni kell, de addig is szeretnénk fokozni szervezetünk munkájának hatékonyságát. A legközelebbi időszakban a szervezet taglétszámát legalább 15 fővel szeretnénk növelni. Ezek a legfontosabbak, amit szervezetünk életéről elmondhatok. Beszélgetésünk elején említetted, hogy részt vettél a szövetkezetek VIII. országos kongresszusán ... — Igen! Váratlanul ért az a megtisztelés, hogy a járás egyik küldötteként részt vehettem a népgazdaság szempontjából jelentős eseményen. Itt további meglepetés is ért, ugyanis beválasztottak a Szlovák Szocialista Köztársaság Szövetkezeti Dolgozói Szövetségének Központi Bizottságába. Tudom, hogy ez a tisztség további feladatokat ró majd rám, de szeretnék jó munkát végezni.-s-s FIATAL SZERVEZET párra gépjárművezetői tanfolyamot. Ahogy Mibalek György elmondta, a faluban a sportok között első helyen a foci áll, de a SZISZ-kongresszus tiszteletére kézilabda- és röplabda- pályát is építenek, mert a lányok kézilabda-csapatot szeretnének létesíteni, a fiúk közül pedig többen szeretnének röp- labdázni. Bátran mernek vállalni ilyen feladatokat, annak ellenére, hogy a tagok többsége a földművesszövetkezetben dolgozik, és ott nincs szabad szombat. Ebben az évben már 300 órát dolgoztak a klubhelyiség rendbehozásánál, és 150 órát az új sportpályán. Jó a szervezet politikai munkája is. Rendszeresen tartják — Daňo Antalné vezetésével — a pártiskolázásokat, s a jó politikai munka bizonyítéka, hogy a szervezetnek három párttagjelöltje és egy hnb-képviselője van. Probléma is akad a szervezetben, amit a közeljövőben meg kell oldani. Nemrég nősült meg a vezetőség három tagja, köztük az elnök is. Rossz szokás a falusi szervezetekben, hogy aki megnősül, férjhez megy, már nem tartja magát elég fiatalnak ahhoz, hogy a szervezetben működjön, esetleg tovább vezesse, magatartásával nevelje az ifjúságot. A rubaüi három fiatal még nem döntött ... Kár lenne egy ilyen jól induló szervezetet néhány hónapos működés után új vezetőkre bízni! KREMMER LÁSZLÓ Tíz perc CIN ÍVEL Április végén és május első hetében Szlovákia városaiban, falvaiban vendégszerepeit a magyar popzene egyik legtehetségesebb előadója, Zalatnay Sarolta a Tolcsvay beat- együttessel, valamint Dévény Tiborral, a kitűnő parodistá- val. Košicén a koncert megkezdése előtt elbeszélgettünk Cinivei. 0 Miért lettél táncdalénekes? — Már gyermekkoromban nagyon szerettem a zenét, bár akkor még a klasszikus művek iránt érdeklődtem. Később rendszeres hallgatója lettem az angol tánczenei összeállításoknak, de akkor még nem is gondoltam arra, hogy valamikor én is énekelni fogok. 0 Melyek voltak eddigi pályafutásod sikeresebb állomásai? — Az első táncdalfesztivál, amelyen második lettem, majd az azt követő 1967-es táncdalfesztivál. A „Nem várok holnapig“ című táncdal előadásával első lettem. A kezdeti sikerek után felfigyelt rám Joseph Halmai, a magyar származású londoni impresszárió, akinek jóvoltából hosszabb időt tölthettem a beat-zene őshazájában, Angliában. Ott- tartózkodásom alatt több angol lemezsikerem is volt. Visz- szatérve Magyarországra, sok olyan számot énekeltem, ami sláger lett. A tavalyi táncdalfesztiválon értem el legutóbbi nagy sikeremet a „Fák, virágok, fény“ című dallal, melyért a napokban kapok aranylemezt. 0 Mit jelent számodra a táncdaléneklés? — Azok közé tartozom, akik ma is népszerűsítik a magyar táncdalokat. Az éneklés számomra nagy örömet és boldogságot jelent. # Sikereidet a Metró-együttes kíséretével érted el. Miért váltál meg tőlük? — Természetes folyamatként Magyarországon is bekövetkezett a beat-válság. Az együttesed felbomlottak, átalakultak. A Metrótól nem én váltam el, hanem ő vált el saját magától, ugyanis a zenekart átszervezték. 0 Hogyan kerültél a Tolcsvay együtteshez? — A beat-válság idején Tolcsvayék szereztek egy dalt a „Ne sírj kedveseni“-et, amit velem is lemezre énekeltek. Az rszágos Koncertiroda rendezésében másfél évig együtt turnéztunk. Nagyon jó zenekar a Tolcsvay együttes, de ez a kapcsolat nem jelent számomra elkötelezettséget. 0 Hogy érted ezt? — A múlt nyártól a Locomotív GT-vel énekelek. A most készülő nagylemezem zenei anyagát is az LGT tagjai szerezték. A nagylemezem címe „Adj egy percet“, vagy „Ez minden, amit adhatok“ lesz. ^ Milyen lesz a nyári műsorod? — Elég zsúfolt, de így jó. A szlovákiai turnéról hazatérve befejezzük nagylemezem felvételeit, utána Hollandiába utazom lemezfelvételre, majd ismét Szlovákiába jövök a bratislavai Lírára. Ezután Dél-Amerikába utazom, ahol kéthetes vendégszereplés folyamán televíziós felvételeket készítenek velem. Visszatérve Magyarországra, az LGT-vel hathetes ország körüli turnén veszek részt, majd Jugoszláviába megyek a spliti nemzetközi fesztiválra. Meghívást kaptam a müncheni olimpiára is. Ha minden jól megy, szeptemberben London—Budapest közös tv-show műsort csinálunk Cliff Richarddal. & Ha egyszer abbahagyod az éneklést, milyen foglalkozást választasz? — Nagyon szeretem a divatot, minden ruhámat magam tervezem. Olyan munkát akarok majd végezni, ami elősegíti a fiatalok modern öltözködését. Ezen kívül nyelveket is tanulok, amit nem akarok abbahagyni. SZÁSZAK GYÖRGY Dicséret illeti eket Trnávkán (Tárnokon) elbeszélgettem Gódány Béla elvtárssal, a hnb elnökével, aki elmondotta, hogy a SZISZ-ta- gok munkájával elégedett. — A múlt évben vasgyűjtést szerveztek. Faluszépítési munkálatokban vettek részt. Brigá- doztak az állami gazdaságban. Szervesen bekapcsolódtak a község kulturális életébe. A kultúrház átadásakor kétórás esztrádműsorral lepték meg a közönséget. A sikeres rendezésért dicséretet érdemel Ivanics János, az iskola igazgatója. A CSEMADOK-kal való együttműködés eredménye egy jól sikerült író—olvasó találkozó volt Gál Sándorral. A fiatalság az ideológiai nevelés terén sem marad le a Dun. Streda-i (du- naszerdahelyi) járás többi szervezetétől. A rendszeres politikai oktatásokat Horváth Veronika, a szervezet elnöke tartja. A SZISZ-tagok terveznek még egy író—olvasó találkozót Kmeczkó Mihállyal. Később, lehetőségeikhez mérten, zenekart szeretnének alapítani. Az idénymunkákban is részt vesznek fiataljaink — mondotta Gódány elvtárs. Az ilyen fiatalok megérdemlik a dicséretet. V. NAGY MIKLÓS Ó A rubaňi (Für) ifjúsági szervezet az 1972-es év első munkanapján, január harmadikén alakult, és máris szép eredményeket ért el. Ez azt bizonyítja, hogy egy jó, dolgozni akaró vezetőség irányítása mellett a szervezeti élet rövid idő alatt is fellendülhet. Jelentős szerepe van a szervezeti élet alakulásában a földművesszövetkezetnek is, ugyanis minden anyagi támogatást megad a fiataloknak. A földművesszövetkezet támogatásával tudták rendbehozni és bebútorozni a SZISZ tagjai a hnb-től kapott klubhelyiséget is, ahol a rendszeres gyűlések mellett teadélutánokat, pártiskolázásokat, színdarabpróbákat tarthatnak. A színjátszókor tagjai ebben az évben előadták Tóth Miklós Fejesek című darabját. Jelenleg egy érdekesnek ígérkező vetélkedőre készülnek. A falut három részre osztották, s az pgy-egy részben lakó fiatalok önálló műsorral lépnek fel, egy Mrálóbizottság pedig eldönti, hogy a falu melyik része szerepelt a legszínvonalasabban. Mihalek György, a SZISZ rubaňi alapszervezetének elnöke azonban nemcsak a színjátszókat dicséri. Szerinte jól dolgozik a szervezet megalakulása után létrejött öttagú ifjúsági zenekar is, amely háromhetenként a teadélutánokori játszik. A szervezetben a fiatalok közül többeket érdekel a céllövészet: Ezért Jávorka László vezetésével, a PHSZ támogatásával lövészkört alakítottak, közösen szerveznek személygépkocsira és pionír motorkerékA SZISZ tešinaki szervezetének vezetősége. (Antalffy felvétele} — Ogy éreztem, kell valamit tennünk, össze kell hozni a fiatalokat! De hogyan? — kezdte el beszélgetésünket Patai László, a SZISZ tesmagi (Teš- mak) alapszervezetének alel- nöke, amikor a szervezet életéről, munkájáról és terveiről érdeklődtem. Beszélgetésünk egyoldalúvá vált, mert én csak hallgattam és jegyeztem, amit ez a lelkes fiatalember mondott. — Az elmúlt évben alakult meg szervezetünk. Csakúgy, mint másutt, nálunk is nehezen indult meg a munka. Kértük a falu vezetőit, támogassanak, segítsenek. Pásztor Tibor elvtárs, a hnb és Bartos Lajos elvtárs, az efsz elnöke látva lelkesedésünket és tettvágyunkat, segítettek. Rendelkezésünkre bocsátottak egy helyiséget, melyet ízlésesen berendeztünk, kidíszítettünk, és azóta rendszeresen ide járunk. Első összejöveteleink csak formálisak voltak, nem tudtuk, mit és hogyan csináljunk. Aztán ötletet adott a népszerű kicsoda-micsoda játék, a tv-ből. Rendezzük meg Tešmakon is! — javasoltam. Egyesek mosolyogtak, hitetlenkedtek. Mégis hozzáfogtunk, játszottunk, csak úgy, egymásközt, szórakozásból. Amikor éreztük, hogy elértünk egy bizonyos színvonalat, meghirdettük a kicsoda-micsoda elődöntőit. Egyre többen lettünk. Négy ilyen akciót bonyolítottunk le. A győztesek bekerültek a döntőbe, és értékes díjakkal, elismerő oklevelekkel jutalmaztuk meg őket. — Másik jelentősebb akciónk a Februári Győzelem tiszteletére megrendezett asztalitenisz- verseny volt. A győzteseket és a jó helyezést elért fiatalokat megjutalmaztuk. — De nemcsak szórakoztunk. Eddig a helyi efsz-ben és a községben 984 brigádórát dolgoztunk le. Ogy érzem, ez már jelent valamit, és a támogatásért, melyet a községtől és az efsz-től kaptunk, szívesen vállalunk még többet is.