Új Szó, 1972. május (25. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-14 / 19. szám, Vasárnapi Új Szó

GAL SÁNDOR:

A**# * mai, gondul la, még az értekezlet ellenére is g* nap. A délelőtt pokífrt a délután nagyszerűsége *yomtalamil eltünteti. Most megebédel, öt órától pedig — Hogy mi lesz öt órától, azt pontosan nem tudta, csak azt, hogy ami ott lesz, az nagyszerű és feledhetetlen lesz. Mint minden eddigi találkozás Nehéz teherkocsi húzott el mellette. Rakteréről csörgött a víz, a felpúpozott kavicshalmon egy pillanatra megvillantak a nap sugarai. Az út jobb oldalán öles tábla hirdette, hogy a halászcsárda már közel van. Nemsokára el is érte a csárdához vezető utat. Ráhajtott. A nehéz teherkocsik mély nyomai között felemelkedett az út laza középvonala. Helyenként érezte, hogy a kocsi alváza hozzáütődik a hantokhoz. Az út két oldalán fekete kérgö fűzek álltak. Közvetlenül a Duna partján az út elkeskenyedett. Baloldalt mély gödrök sora húzódott, jobbról pedig a Duna medréből kivájt kavicshegyek komor kúpjai meredtek az ég felé. A teherautók innen szállították a kavicsot. De a kavicshegyek nem akartak elfogyni, mert a kotrógépek végtelen szalagjai egyre ontották a víz mélyébő] a nedves kavicsot. A bal oldalon húzódó, mély gödrök és a kavicshegyek között egészen elszűkült az út. Olyan keskennyé vált, hogy egy autó éppen elfért rajta. A kavicshegyből kiszivárgó víz átfolyt az úton, finom, laza homokot és apró kövecset sodorva magával. Megtöltötte az út mélyedéseit. A

— Nem éppen... Nincs véletlenül kötele?

— Nincs. Magának van?

— Nekem sincs.

— Na látjal

Becsapta a kabin ajtaját, gázt adott a motornak, s az előbbi két kocsivágta csapáson lassan elhúzott mellette. Most hosszú szünet következett. Nem jöttek a teherkocsik. A kavicshegyek tetejére szüntelenül ömlött a vizes kavics. A három teherkocsi nyoma lassan feltöltődött. A nedves kavicshegy állandó mozgása nem tűrt semmi egyenetlenséget. Fent a magasban a végtelen szalagok egyenletesen ontották a Duna mélyéről kivájt kavicsot.

Az út bal oldalán, a gödrök szélén talált egy darab deszkát. Azzal próbálta szabaddá tenni a kerekeket. Vagy tíz percig lapátolt megállás nélkül. A kerekek mögött üregek keletkeztek, amelyek azonnal megteltek vízzel. Munkájának eredményét csak sejtette de nem látta. S az idő haladt megállíthatatlanul. Elmúlt negyed öt. s egy milliméterrel se jutott sem előre, sem hátra. Micsoda baromi ostobaság volt ide jönni, dühöngött hangtalanul. Térdig vizesen és sárosán állt a pocsolya kellős közepén. Már nem törődött azzal, hogy nyakig sáros. Ez most már teljesen mellékesnek látszott. Kikerülni ebből a lehetetlen helyzetből mindenáron, ezt akarta. Hogy hogyan, az most

Három óra, állapította meg az órájára pillantva. Lenyomta a tengelykapcsolót, s a sebességváltó karját simán fellökte. Lassan kanyarodott ki az útra, gázt adott a motornak, s amikor érezte, hogy a fordulatszámot tovább nem fokozhatja, az egyesről átkapcsolt a hármasra. A kettest rendszerint kihagyta. Azt tartotta, hogy a kettes sebességet csak formális okokból Iktatták be a tervezők. Egyébként felesleges voltáról minden kocsivezető meggyőződhetett. De nemcsak a kettes sebességváltóval volt így. Minden közbeiktatott dolgot szívből utált. Nem kedvelte a fokozatokat. Lent vagy fent lenni, ez az igazi; ami a kettő között van, az a szürke középszerűség. Akárhol jobban érezte magát, mint az Ilyen se lent, se fent környezetben. Ha síkság, elmélkedett, legven az, ha hegvek, akkor legyenek égbe nvúlók A dombokat utálta Az emberekről is hasonlóan vélekedett. Azzal a különbséggel, hngy az embereket nem utálta Hogv miért, azon nem gondolkodott. Nem is nagyon ért rá. A mai napja azonban már szabad. S ezt a szabadságot élvezni akarta.

A kocsi szabadon futott. Mikor kitért a városból, négyesre kapcsolt, és fokozta a sebességet. Az út szürke betonszalagja simán futott a kerekek alá, pörgött a táj, távoli és közeli fák és házak forogtak visszafelé Könnyedén, lazán tartotta a kormányt, bal karját a lehúzott ablakra fektetve. A teherautókat sorra megelőzte. Pedig nem hajtott gyorsan. Most az egyszer igazán nem. A sebességmérő mutatója a küencvennél Ingadozott. De nem jutott túl rajta egvszer sem.

Ha lett volna eszem, gondolta, megebédeltem volna. De az az átkozott értekezlet felidegesítette, örült, hogy szabadulhatott. Micsoda pocsolva az egész, micsoda megOllepedett. eliszaposodott közönyl Ha a közönynek színe volna akkor biztosan piszkos- szürke lenne. Ha pedig szaga, akkor büdös bagó- szagú volna. Szemet maró bűz. Mélyet szívott az

ablakon beáramló tiszta levegőből. Ez igen, gondolta, nz a száguldás, ez a tiszta, friss levegő, ez ér valamit Na mindegy, mondta hangosan, a világot se

írv, se úgy nem lehet megváltani. Kétezer évvel ezelőtt Krisztusnak még volt némi esélye, nekünk már önmagunk megváltására sincs. Kiveszett a hit, nincs, ami célt ad az embereknek. Kiléptek a nyomorúság verméből, megrázták magukat, mint a kutya, ha

kimászik a folyóból, s ezzel befejeződött minden. Elértünk a huszadik század második felébe, s még ott se tartunk, hogy hitünk legyen. Az eszmények elvont zománca lepattogott homlokunkról, gondolataink szürkék, fénytelenek.

Egy hörcsög futott keresztül előtte az úton. Hirtelen fékezett, majd gondolt egyet, s az út szélére kanyarodva megállt. Kilépett a kocsiból, körüljárta, s amikor visszanézett az útra, látta, hogy hiába fékezett, elgyúrta a hörcsögöt. Odament a gőzölgő tetemhez, megállt, és elszomorodott. Vége, gondolta, egy pillanat, és vége. Ennyit ér az élet, s elképzelte, hogy ez a hörcsög egész nyáron át gyűjtötte a búzát, árpát, rozsot, összehordott félmázsánvlt a föld alatti üregébe, hogy legyen bőségesen tápláléka, s most itt hever az úton véresen, szétlapítva. Minden, amit elvégzett és összegyűjtött, értelmét veszítette. Furcsa. szorongó érzés uralkodott el benne. Visszaült a kocsiba, begyújtotta a motort, és kikanyarodott az útra. A hörcsögről csakhamar megfeledkezett. Nézte az elsuhanó tálat. 8 frissen feltört tarlókat, amelyek feketén emelkedjek ki a kukoricások és cukorrépatáblák négyszögei közül. Mégiscsak a dohánvtáblák a legszebbek tűnődött, ahogy szabályos rendben állnak. megbámult, félig érett barkájukat az ég felé emelve: alul az érettek, sárgák, s felfelé, a szár felső részén még haragoszöldek a levelek A délutáni napfényben olyanok, mintha aranyból volnának Az órájára nézett. Fél négy. Még van másfél órám, gondolta, éppen elég idő arra. hogy megebédeljek. Eszébe jutott, hogy a Duna-parton van egv halász- csárda Nem sokat töprengett. Az első mellékűton lekanyarodott balra. El nem tévedhetett, mert minden út, amely balra 'tért le a fő útról, a Dunához vezetett. Két falun hajtott keresztül, s már el is érte a Duna töltését. Az út a töltés tetején futott tovább.

A Dunát azonban nem láthatta. Eltakarta az ártéri erdő. De határozottan érezte a folyó közelségét. Jó

nehéz teherautók nyugodt lassúsággal billegtek át ezen a szakaszon. Nem akadtak meg benne. Ő sem gondolt arra egy pillanatig sem. hogy nem jut át rajta. Egyesre kapcsolt, és szépen, lassan belehajtott a kavicsos, vizes részbe. Kezdetben nem is volt baj, de hirtelen érezte, hogv a hátsó kerekek egyhelyben forognak. Megnyomta a gázpedált, de egy centiméterrel sem jutott előbbre. Elakadt. Na, nem baj. gondolta, kimegyek hátrafelé ebből a pocsolyából, legfeljebb nem eszem halászlét. Hiába próbált kimenni hát. rafelé, a kerekek vadul forogtak, de a kocsi nem mozdult. Hát ezt jói megcsináltam, gondolta, se előre, se hátra. Na. nem bal. majd csak kitalálok valamit. Hátrahúzta az ajtó zárját, ki akarta nyitni, de csak nagy üggyel-bajjal sikerült. Mikor kilépett a kocsiból, bokáig süllyedt a laza, vizes kavicsba. Visz- szamászott. Ledobta cipőiét, zokniját, feltűrte a nadrágszárát, s újra kiszállt. Körüljárta a kocsit. Az autót köriilfolyta a kavicshegyből bőven szivárgó víz. A kerekek mögül ki kell szednem a kavicsot, ha ki akarok jutni, morogta rosszkedvűen. Ámbár meglehet, hogy teljesen felesleges munka lesz. De hát mi mást tehetek? Mögötte az úton teherautó közeledett dübörögve. Mikor odaért a kavicshegyekhez, megállt. A sofőr kinyitotta a kabin ajtaját, és jól megnézte a feltúrt nadrágos. mezítlábas férfit. Nemsokára másik teherkocsi érkezett, s odaállt az előbbi mellé. Mindketten leállították a motort.

Csend volt a kavicshegyek mellett.

A szeptemberi nap szokatlanul melegen perzselt. Megnézte az óráját. Pár perc múlva háromnegyed négy .. A tehetetlenség lassan valami ismeretlen, soha nem érzett dühvé változott benne. Odaszólt a teherkocsi sofőrjének.

— Nincs kötele?

— Nincs — mondta a sofőr.

— Nem tudnának valahogy segíteni?

— Csak nem gondolja, hogy bemászunk abba a pocsolyába?!

Állt a latyakban, talpát nyomták az éles, apró kövecsek. Persze hogy dühösek rám, gondolta, elálltam az útjukat, nem tudnak dolgozni. De hát az ördög gondolta, hogy ilyen rohadtul mély itt ez a latyak. Lehajolt a hátsó kerék mögé. s kézzel megpróbált helyet csinálni a keréknek. Mikor úgy gondolta, már elég lesz, átment a másik oldalra, s a másik kerék mögül is kivájta a kavicsot Az üregek mindkét oldalion megteltek vízzel. Betilt a kocsiba; startolt és megpróbált hátrafelé kimenni. De a kocsi meg se mozdult. Csak azt érte el. hogv még mélyebbre sülv- lyedt. Hát ez így nem megy gondolta. Mind a négy kereket ki kell szabadítani, talán akkor sikerül kimásznom.

Mögötte az egyik teherkocsi vezetője beindította a motort, és lassan, lobb oldalról kerülve, elindult. Felkapaszkodott a kavicshegy oldalára, kicsit meg is csúszott, de minden nagyobb nehézség nélkül átjutott a besüllyedt autó mellett a túloldalra. Az elsőt követte a másik teherkocsi. Ha nagy üggyel-bajjai is, de elment mellette.

Egyedül maradt

Most az első kerekek mögül vájta ki a kavicsot. Pulóvere könyökig sáros és vizes lett. Nem törődött vele. Ki kell jutnom, ki kell jutnom, ismételgette makacs kitartással. Már négy óra van, és ötre ott kell lennem... Még sose késtem el, most se szabad Hallotta. hogy ismét teherkocsi közeledik, és azt is hallotta, hogv megáll éppen azon a helyen, ahol az előbbi kettő állt* Talán ennek lesz kötele, és kihúzat, gondolta. Felegyenesedett az autó mellől.

— Mi történt? — kiabált a teherkocsi sofőrje.

— Besüllyedtem — mondta.

— Hát ez remek dolog, mondhatom.

— Mit csináljak? Nem tudtam, hogy ilyen ronda ez az üt.

— Lassan ment neki, igaz?

— Persze...

— Félt, hogy összekeni a kocsit, ugye?

teljesen mindegy számára. Arról, hogy miért jött erre. már megfeledkezett.

Oj teherkocsik jöttek. Pár percre megálltak mögötte, de nem segítettek rajta. Nem érdekelte őket a kátyúba jutott kocsi, sem a gazdája.

S már ő sem törődött a teherkocsikkal, nem várt segítséget. A deszkadarab, amellyel a kerekek mögül próbálta kllapátolnl a kavicsot, felsórtette a tenyerét; hosszú, vörös csík jelezte a nyomát. Valami furcsa nyugalmat, érzett., Már nem volt dühös, sem ideges. Ingén átütött az Izzadság. Gyönyörűen Itt maradtam, állapította meg keserű mosollyal. Kinyitotta a kocsi ajtaját, beült, és cigarettára gyújtott. Gondolkodott, mit tehetne, de semmi elfogadható ötlet nem jutott az eszébe. Már kételkedni kezdett benne, hogy a saját erejéből kijuthat ebből a kátyúból. Remek helyzet, nemsokára beesteledik ... Szép kilátás, itt tölteni az éjszakát, amikor... Káromkodott egy rövidet, s a félig elszívott cigarettát a pocsolyába dobta. Valami megoldásnak lennie kell. olyan nincs, hogy innen ne lehessen kimászni. Begyújtotta a motort. Lenyomta a tengelykapcsolót, majd hirtelen kiengedte. A kocsi megugrott, de azonnal vissza Is csúszott előbbi helyére. Megpróbálta ugyanezt előre, de semmit sem ért el vele. Fogta újra a deszkadarabot, de most már nemcsak a kerekek mögül vájta ki a kavicsot. Tenyerét. ahol felhasította a deszka, csípte a víz.

Oj teherkocsik húztak el mellette mindkét irányba. Nem törődött velük. Megállás nélkül. lihegve kotorta a kavicsot a kocsi alól. Átment a kavicshegvek felőli oldalra. s ott folytatta a munkát Szomjas volt és fáradt. A kavicshegyek tetejére megállás nélkül ömlött a kavics. Ojra lehajolt, és belemerítette a desz- kadarahot a vízbe Most látta csak. hogy a kocsi teljes egészében a kavicson ül. Egv pillanatra átvillant az agyán, hogy hiábavaló minden Igyekezet innen ilyen primitív módon nem tud kiszabadulni De ez csak egy pillanatig tartott. Ki kell szabadulnia! Ha nem érek oda öt órára, ott leszek hatkor vagy hétkor ... Semmi sincs elveszve ... Előttünk van egy egész éjszaka ... Ez a gondolat felkavarta. Emlékeket ébresztett benne, együtt töllött éjszakák emlékeit, forró ölelések emlékeit, csókök ízét. Gondolataiban megelevenedett az utolsó néhány hónap sok-sok emléke Nincs semmi elveszve, nincs semmi elveszve. Az éjszaka nem ötkor kezdődik: az éjszaka akkor kezdődik majd, amikor odaérek. Minden akkor kezdődik, ha ott leszek. Ami előtte történik, az egyáltalán nem számít. A latyak, a kavicshegvek. a teherautók, a sofőrök, mind csupán rossz álom marad, belesüllyed ebbe a feneketlen pocsolyába

A kikotort kavics helyét elfoglalta a víz. Nem látott már semmi mást csak piszkossárga vizet, amely mindent elárasztott körülötte Beletérdelt a pocsolyába. hogy mélyebbről tudja kikotorni a kavicsot. Fel se nézett már, ha teherautó dübörgőit el mellette és felette. Kijutni mindenáron, kijutni, mert az éjszaka nem öt órakor kezdődik . .

Hirtelen az eltaposott hörcsög jutott eszébe. Micsoda ostobaság, gondolta, nem tudtam Idejében lefékezni .. Ha jobban figyelek még élhetne Ha jobban figyelek, nos Igen, ha lobban figyelek, most nem volnék Itt. Csakhogy az ember nem mindig tudja, mikor kell valamire odafigyelni. A hörcsögöt szétlapítottam, a kocsit belevittem ebbe a feneketlen pocsolyába. Csupán azért, mert az adott pillanatban nem figyeltem oda kellően.

Már nem Is térdelt, hanem szinte feküdt az autó mellett. A deszkadarabot félredobta s a tenyerével hányta ki az autó alól a kavicsot.

Teherautó közeledett a töltés felől. Megállás nélkül kapaszkodott fel a kavicshegy oldalára. A kerekek alatt megmozdult a laza kavicsréteg, a teherkocsi lassú mozgással oldalra csúszott, és csendesen ráborult a mellette levő autóra s az autó mellett fekvő férfira. Maga alá temette, összelapította, mint valami játékszert.

10