Új Szó, 1972. április (25. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-05 / 80. szám, szerda

kronika h ír m o za i k krónik a írják meg emlékeiket! A második világháborúban, a hitleri Németország elleni an­tifasiszta küzdelemben, internacionalista összefogásban har­coltak egymás mellett Európa nemzeteinek fiai. A nácizmus elleni harc küzdőterein, Csehszlovákiában, a Szovjetunió terü­letén, vagy a koncentrációs táborukban — ott voltak a cseh­szlovákiai magyarok képviselői is. Helytállásukról nemcsak a dokumentumok, hanem a gazdag antifasiszta memoár-irodalom is tanúskodik. Hasonlóképpen, mint 1971-ben, amikor a CSKP megalapítása 50. évfordulójának kapcsán szólaltattuk meg lapunkban azo­kat, akik részesei voltak a pártalapitás történelmi eseményei­nek, internacionalista kötelességünknek tartjuk, hogy megszó­laltassuk lapunkban azokat is, akik a második világháború alatt tevékenyen kivették részüket a fasizmus elleni küzde­lemből. Ismeretes, hogy nemcsak a Szlovák Nemzeti Felkelés­ben, vagy a cseh nép antifasiszta harcában, hanem a Szov­jetunióban megalakított magyar antifasiszta iskolák hallgatói között is voltak csehszlovákiai magyarok, akik mint partizá- nak vettek részt a közös ellenség elleni küzdelemben. A visz- szaemlékezéseket tanulságul szeretnénk állítani elsősorban a fiatal nemzedék elé. Ezért is fordulunk kéréssel mindazok­hoz, akik a szlovák, a cseh és a szovjet nép oldalán, illetve az antifasiszta harc más küzdőterén partizánként vagy ellen­állóként harcoltak — írják meg emlékeiket, s küldjék meg szerkesztőségünknek, illetve hívják fel figyelmünket azokra, akik tevékenyen bekapcsolódtak a fasisztaellenes harcba. A beérkezett anyagokat feldolgozzuk, és a megfelelőket kö­zöljük. Beküldési határidő: 1972. december 30. Címünk: Oj Szó szerkesztősége, Gorkého 10., Bratislava. Szerda, 1972. IV. 5. A NAP kel — Bratislava: 5.21, nyugszik: 18.29 órakor. Košice: 5.05, nyugszik: 18.12 óra­kor. A HOLD kel: 0.30, nyugszik: 8.21 órakor. Névnapjukon szeretettel töszttntj ük VINCE — MIROSLAVA nevű kedves olvasóinkat. ■ 1732-ben született JEAN-HONO- RK FRAGONARD, francia festfi és grafikus, a 18. sz. egyik legna­gyobb francia művésze ( + I8UN). ■ 1837-ben született ALGERNON CHARLES SWINBURNE, Nobel di jas angol költő (+19091. ■ 1897- ben hall meg Dr. (INDRlCH WAN KEL cseh orvos, a morva régészet egyik úttörője ("1821). ■ 1952 ben alakult meg a Csehszlovák Politi­kai ós Tudományos Ismeretterjesz­tő Társaság. IDŐJÁRÁS A nap folyamán növekvö rneny- nylségü felhőzet, időnként eső, a hegyekben havazás. Várható leg­magasabb hőmérséklet 12—1B fok. A mérsékelt déli szél Szlovákia nyugati felében délután nyugati Irányba fordul és megerősödik. A Duna vízállása 1872. ÁPRILIS 5 £N: Bratislava: 200, változatlan Medveďov: 155, árad Komárno: 60, árad Štúrovo: 165, árad ■ Kissé megkésve, súlyos beteg ségből felgyógyulva 81. születés napja alkalmából boldog öregsé get és hosszú életet kíván Szarka Lajosnénak, drága jó édesanyjának hálás fia, Ottó Ű-410 I HALÁLOZÁS j Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Roráros Imre életének öl. évében 1972. április 3-án elhunyt. Cl-417 A gyászoló család RENDŐRSÉGI HÍREK — Komárnóban (Komárom) a Dunából egy 25—30 éves férfi holttestét fogták ki, mely kb. két hónapja volt a vízben. A ruhája és a zsebében talált tárgyak alap Ján feltehetően csehszlovák állam­polgárról van szó. Személyazo nos.ságának megállapítására a rendőrség vizsgálatot Indított. — Ladislav Cs. Šurany! lakos személygépkocsijával elütötte Ga- lánta és Sládkovičovo (Diószeg) között a kerékpáron haladó lm rich K. 32 éves mostovát (Hldas- kürt, galántai járás) lakost. A ke rékpáros gyógykezelése kb. öt hé­tig tart. — Levlcén ILéva) a Kollárt ut­cán Milan I. 22 éves Hronské Klačnny i lakos személyautója elé lépett a 83 éves Sárika B. Az Idős nőt az autó elütötte. Kb. egy évtg gyógykezelik. — Budmerice és Ružindol (U-na- vai járás) között Ján Š. valaSskái lakos gyorshajtás közben elvesz­tette uralmát személygépkocsija felett, lefutott az útról és felfor dúlt. Ö és a felesége súlyosabb, lánya könnyebb sérülést szenve­dett. Az autón a kár 23 000 ko­rona. — A Rumunovi (nitrai járás) Efsz földjén leégett egy szalma­kazal. A kár kb. 38 000 korona. A Cliynoranyl Efsz (topolcanyi já­rás) földjén két kazal égett le és kb. 40 000 korona kár keletkezett. Sekule (senlcai járás) határában az erdőtűz mintegy 50 000 korona kárt okozott. Az esetek okát vizs­gálják. — A rendőrség Malacky mellett elfogta a lopott autón utazó Jo­zef V. 22 éves foglalkozás nélkü­lit, Ľudovít C., 20 éves, Alexander V. 19 éves és Ľudovít F., 18 éves levicei lakosokat. — Trnovec nad Váhomon (Vág- tornóc, galántai járás) elütött há­rom gyalogost Peter K. motorke­rékpáros, Horný [atov-i lakos, lltltársa Pavel J. könnyebben meg­sérült, az egyik gyalogos pedig lábtörést szenvedett. Tudósítóink írják NYILVÁNOSAN Pofany (Pólyány) községben a nemzeti bizottság nyilvános gyfiiésen foglalkozott a faluszé- pítési akció megszervezésének és a szolgáltatások megjavítá­sának problémáival. Világi Zol­tán elvtárs, a hnb elnöke is­mertette a faluszépítési akció idei feladatait. Az idén befeje­zik az iskola építését, aszfal­tozzák az egyik utcarészt, nz utak karbantartására 100 ezer koronát fordítanak, rendezik a temetőt, parkot és játszóteret létesítenek. A gyűlésen foglal­koztak a szolgáltatások problé­máival is. Megjavítják a háztar­tási villanyberendezések javítá­sának minőségét és bővítik a szolgáltatásokat női fodrászat­tal és egy büfé felépítésével. Diószegi Lajos MINDEN SZOMBATON délután nyitva tart Hrubý Súr (Hegy- súrj községben a könyvtár, melynek vezetője Pozsonyi Mag dolna. Egy-egy kölcsönzési óra alatt átlag 25 kötetei szoktak kikérni a könyvtárból az olva­sók. Tekintettel az érdeklődés­re, a könyvtár állományának bővítéséről a helyi nemzeti bi­zottság rendszeresen gondosko­dik. Hamerlik Irén A VANDORMEHESZEK szama évről-évre nő, állapították meg a komárnói (Komárom) méhé­szek gyűlésén. A szervezetnek 646 tagja van, ezek 8042 család­dal méhészkednek, s az idén 170 méhész 3400 családdal ván­dorlásra jelentkezett. Tavaly a méhészek 163 693 kg mézet és 3600 gr méhmérget adtak át a felvásárló vállalatnak. Sajnos a perapötermelés jelentéktelen volt. Világhy Arpád ■ A közbiztonsági szervek Szlovákia útjain április első há­rom napja alatt harminchat közlekedési balesetet jegyeztek fel. E balesetek 5 ember életét követelték, 3-an súlyos, 14-en pedig könnyeb sérülési szen­vedtek. ■ Charlie Chaplin liúsz év után Ismét az Egyesült Államokba uta­zott, ahonnan „amerikaellenes te­vékenységéért“ 1952-ben kiutasí­tották. A napokban számos umt- rlkal városban Chaplin filmjeiből fesztivált tairtanak. Chaplin áprl Us lil én veszi át a filmművészet­ben elért kiváló eredményeiért neki ítélt Oscar-díjat. ■ A CSSZK közútjain a hús­véti ünnepek alatt 33 súlyos közlekedési balesetnek 14 ha­lálos áldozata volt. 22 ember súlyos, 26 pedig könnyebb sé­rülést szenvedett. Az anyagi kár 358 000 korona. A legtöbb bal­esetet az alkohol hatása alatt vezető gépkocsivezetők okoz­ták. ■ Hivatalos jelentések sie rint tavaly az Egyesült Álla mokban 12 000 ember vesztette életét tűvész miatt. Az anyagi kárt tízmilliárd dollárra be­csülték. A gyakori tűzesetek egyik fő oka, hogy a helyi hi­vatalok nem tartják be a biz­tonsági előírásokat. ■ Wasserburg bajorországi város mellett hétfőn lezuhanl a nyugatnémet katonai légierő Fiat G 91 sugárhajtású repülő­gépe. A pilóta életét vesztette. ■ Csehszlovák kozmetikai kiállítás nyílt kedden a varsói Kultúra és Tudomány Palotájá­ban. A kiállítást a Chemapol rendezte, a legnagyobb érdek­lődés a Dermacol termékeit ki séri. A BRATISLAVAI MAGYAR GIMNÁZIUM igazgatósága ér­tesíti a dulgozók esti iskolája Iránt érdeklődőket, hogy a fel­vételi megbeszélés az első ősz tályba 1972 augusztus végén lesz. Jelentkezhetnek azok, akik elvégezték a kilencéves alapiskolát és három éve mun kaviszonyban vannak, vagy se gédlevéilel rendelkeznek. Az érdeklődőknek bővebb (civilé gusftást az iskola igazgatósa ga nyújt (Dunajská ul. 33.). ■ Dinainittültet robbant teg­nap Montrealban annak az épü­letnek a tetején, ahol a kubai kereskedelmi misszió irodája található. Három irodahelyiség megrongálódott és a kubai nagykövetség jelentése szerint a misszió egyik dolgozója éle­tét vesztette. ■ A Jizera hegységben levő josef Bánya völgyében meg­kezdték egy vízgyűjtő építésé­nek előkészítő munkáit. A víz­gyűjtőben mintegy 25 millió köbméter vizet tárolhatnak majd, és további ivóvízforrást biztosít a libereci és a jablo- neci járás számára. ■ Svájcban tavaly 6,6 szá­zalékkal emelkedtek az alapve­tő árufajták kiskereskedelmi árai. Venezuelában ez év első negyedévében 10 százalékkal magasabbak a létfenntartási költségek. Megdrágult az élel­miszer, a készruha, a cipő és a lakbér. NYUGDÍJÜGYEK Vörös Mihály, Komárno (Ko­márom): Az 1971/106 sz. tör­vény 11. cikkelyének 3. bekez­dése értelmében az antifasisz­ta harcosok és ellenállók ese­tében az új törvény szerint csupán akkor emelhetik a nyugdíjat a munkakategórián­ként megállapított 120, 200, il­letve 300 koronával havonta, ha az eredeti nyugdíj összege (tehát még az ellenállók 1968/161 sz. törvénye szerinti emelés előtt) az 1971/106 sz. törvény szerinti 120, 200, ill. 300 korona havi emeléssel ma­gasabb lenne, mint az a nyug­díjösszeg, amelyet az ellenál­lókra vonatkozó és az egyéb előírások értelmében a nyug­díjasnak folyósítanak. Az el­lenállók számára megállapított emelés nemcsak az Ón eseté­ben magasabb, de az esetek túlnyomó többségében is, ezért az ilyen nyugdíjasok nem igé­nyelhetnek az 1971/106 sz. tör­vény idézett rendelkezése ér­teimében emelést. Hóvirág jeligére: Csak a gyermek 3 éves koráig való gondoskodást lehet elismerni nyugdíj-pőtidőnek. Mivel ön 3 éves koráig csak a házassá­■ Afganisztán lakossága uz el múlt tíz évben 21 százalékkal gyarapodott. Az országban jelen­leg 17 millió ember él, kb. 85 százaléka falvakban. ■ Százhatvanhatan haltak meg az idei húsvéti ünnepek alatt autóbaleset következtében Franciaország útjain. A balese­tek fő oka a gyorshajtás. A vilniusi egyetem diákjainak karneválja, a „médium“, egy­idős az 157S-hen alapított egye­temmel. A harmadéves történe­lem szakos hallgatók a legré­gibb litván egyetem udvarán rendezik. Képünkön a felvonu­lás eleje, a feliratún: „Minden­ki a médiumra". (ČSTK—TASZSZ felvétele) gukbun születeti gyermekükről gondoskodott, 56. életéve be­töltésével, legalább 25 beszá­mítható év alapján szerez majd igényt öregségi nyugdíj­ra. Ozv. Szűcs Jolán, PleSany (Szentes): Mivel az On végle­ges nyugdíját az 1962. április 1. utáni előírások értelmében állapították meg, nincs igénye az 1971/106 sz. törvény értelmé­ben emelésre. Talár Miklós, Kovarce: A hát- rálékos emelés összegét fölte­hetően a közeljövőben átutal­ják, ellenkező esetben sürgesse meg. Az átirat nyilván tévedés­ből említ rokkantjáradékot öregségi járadék helyett. Ezzel azonban önt veszély nem fe­nyegeti. A járadékadó összege nem változott. Ennek összege azok esetében, akik már gyer­mekről nem gondoskodnak: 801—810 korona esetében 9 ko­rona, 811—820 korona között 11 korona, 821—830 korona között 12 korona, 831—840 korona kö­zött 14 korona, 841—850 között 15 korona stb. Nézetünk szerint az utolsó tétel vonatkozik önre is. (Valószínűleg a 850 koronás összeget 830-nak nézték. Ezt a tévedést, ha ugyan a hivatal sa­ját maga nem korrigálja, közöl­hetné velük.) Dr. F. J. Film Bratislava 6 HVIKZDA: Cser men (szovjet) 15.30, 18, 20.30 * METROPOL: Hús­véti szabadság (cseh) 15.30, 1B, 20.30 # SLOVAN: A Brutus akció (lengyel) 15.30, 18, 20.30 * TAT­RA: Moszkvai látogatás (szovjet) 15.45, 18.15, 20.45 $ PRAHA: Pyg­malion XII. (NDK) 11, 13.30, 16, 18.30, 21 # DUKLA: Ezer nap An­nával (angol) 15.15, 18, 20.45 9 POHRANIČNÍK: Szalmakalap (cseh) 15.45, 18.15, 20.45 $ MIER: Erős csapás (lengyel) 17.20, 20, Harry Munter (svéd) 22 NIVY: A csend­őr nyugdíjba megy (fr.) 17.30, 20 9 PALACE: A szent bűnös nó (cseh) 19.16, 21.30 • OBZOR Brancaleone ármádiája (olasz) 18, 20.30 ® MÁJ: Szerelmesfilm (ma­gyar) 18, 20.30 ISKRA: Nyílt kártyákkal (szovjet) 17.'15, 19.45, ZORA: Reménykedők (magyar) 16.30, 19. Film Košice Színház Bratislava 9 HVIEZDOSLAV S3INHAZ: [Bgor Bultcsov és a többiek (19), 0 KIS SZÍNPAD: A felszarvazott férj (19} • U( SZÍNPAD: Mesék a bé­csi erdőről (19) 0 ZF.NEI SZÍN- HÁZ: Bartók és Kodály műveiből (19). SZÍNHÁZ KOŠICE Medea (19| Rádió Bratislava Magyar adás a 197,3, 233,3, 243,5 ús 314,7 méteres hullámúit: 7.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés 7:10: Reggeli zene, kb. 7.30: Nap« jaink margójára . . . 7.55: Hírek 12.00: Hírek. 12.10: Egy hazában» irodalmi műsor (ism.). 12.30: Film« zene. 12.55: Hírek. 15.00: Tánczene» 15.30: Hírek. 15.40: Napi krónika. Televízió Bratislava 0.2S: Iskolatévé. 1(1.35: Tv híradó. 15.10: Hírek. Ili.15: Beszéljünk oroszul! 16.45: Francia nyelvlecke. 17.45: Középiskolások műsora. 18.15: Napjaink szemszögéből. 19.UU: Tv-híradó mellékletekkel. 20.00: Beszélgetés. M. Lane —R. Hlaváč dokumentumjátéka. 21.05: Hét tenger kincsei. Az At* lanti óceán I. Olasz doku- mentumsorozat. 21.35: Tv híradó. Televízió Budapest 9.00: Szünidei matiné. 9.40: Telízsák. Zöld fűben (ism.). 10.10: Férfi a csónakházban. Ma gyárul beszélő NSZK film (ism.). 11.20: Nyitott boríték. Riportműsot (ism.). 17.05: Hírek. 17.10: ,,Életet az éveknek . . Nyugdíjasok műsora. 17.30: Muzsikus fiataloknak. 18.40: Rólad van szól 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Az őr. Magyarul beszélő olasz film. 20.45: Edinburgh ’72. Könnyűzene. 21.55: A Monitor. Indokína törté­nete. I. Hegyistenek, rizsföl* dek, dzsungelek. 22.35: Tv híradó, 2. kiadás. 19 A közelmúltban Rigában csehszlovák hangszerkiállítást ren­deztek. A több mint 200 fúvós és vonóshangszert, harmonikát, zon­gorát és gitárt bemutató kiállítás célja, hogy megismertesse az ér­deklődőket a jövő évben Szovjet­unióba szállítandó hangszerekkel. PB A római repülőtér 1980 ban 374 000 repülőgépet fogad majd és indí't útnak. Jelenleg teljes ütem­ben folyik a bővítése, s a tervek szerint 1980-ban 19 millió utas ve­szi Igénybe szolgálatait. Válasz olvasóinknak «ÚJSZÚ ÍJ? rí c* ľ A ™riL° ítiípon" Bizottsága. Szerkeszti a szerkeszt« bizottság. Főszerkesztő: lőrinci Gyula. Szerkesztőség: Bratislava. Gorki) utca 10. telefon: 537 16. „ , F“«erkesztS: 532-20. Titkárság: 550-18, sportrovot: 505 29, gazdasági Ügyek: 506 39, távíró: 09308, Pravda Kiadóvállalat. Bratislava Volgoqradská 8. Nyomla a Provdo Nyomdavallalat bratislavol Ozeme. Bratislava, Stórova 4 Hirdetőlrodo: Bratislava, Josenského 12. Telefon: 551 83. Előfizetést dij havonto 14 70 korona, a Vasárnapi 0| Sió negyed- Bratislava Id ** 4ni ° t 48°VtU p5'ol0Qlal' Ela,ll',és'k9' «'logod minden postahivatal és postai kézbesítő. KUlfőldl megrendelések: PNS — Ústredná expedícia tlače HAI.ÁLOZAS A Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adásának szerkesztősé ge mély megrendüléssel közli, hogy vasárnap tragikus körül­mények között elhunyt Szabó Rafaelné, szül. Bodnár Éva, a Kontaktus műsorának fiatal szerkesztője. Temetése ma, április 5-én 14 órakor lesz Bra tislava—Trnavkán a Márton temetőben. 0 SLOVAN: Perrl a nagy erdőből (am.) # TATRA: Banditák Milánó­ban (olasz) ü) PARTIZÁN: Ködös éjszaka (NDK) # ÚSMKV: A feka te király halála (cseh). Mi Hol 7 Mikor ■

Next

/
Thumbnails
Contents