Új Szó, 1972. április (25. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-23 / 16. szám, Vasárnapi Új Szó
A dollár „trónfosztása“ Az Európai Gazdasági Közösség országainak jegybankjai között a telefonköltségek rövidesen ugrásszerűen emelkednek: a mostani és a jövőbeni tíz közösségi tagállam valutafelelőset május elejétől kezdve naponta egyszer, vagy több ízben is, beszélgetéseket szándékoznak folytatni arról, hogyan biztosíthatják, hogy a partnerországok valutái közötti átváltási árfolyamok az eddiginél kevésbé ingadozzanak. A dollárral szemben a 4.5 százalékos árfolyamkü. lönbség engedélyezett, az az EGK-n belül viszont július 1-től kezdve előreláthatólag már csak 2,25 százalékos ingadozásról lehet szó. Az idei nyáron a turistáknak kevesebb lehetőségük lesz arra, hogy a magukkal vitt „erős“ nyugatnémet már- kát osztrák schillingre, vagy svájci frankra csak akkor váltsák át Olaszországban, vagy esetleg Franciaországban, ha az árfolyam különösen kedvező: az előnyös és az egyéb árfolyamok között egyik napról a másikra kisebb lesz a különbség —, s az ez irányú intézkedésekben előreláthatólag olyan sok turistát fogadó országok is részt vesznek önkéntes elhatározás alapján, mint Ausztria, Svájc és Svédország. Az árfolyamkülönbségek leszűkítése az EGK-n belül az üzletemberek számára is változást hoz: egyelőre még az EGK-valuták között 9 százalékig terjedő árfolyamkülönbségek is lehetségesek. A dollárárfolyam azonban csak 4.5 százalékig ingadozhat. Az amerikai pénznem tehát biztosabb az üzletkötések szempontjából, mint az európai. A dollárhitelek is nagyobb biztonságot nyújtanak. Hosszabb távra azonban előreláthatólag megnövekszik a készség európai valutákban megkötni az üzleteket — különösen, ha az árfolyamingadozást az EGK-n belül 2,25 százalék alá nyomják. Júliustól kezdve különleges esetekben még lehetségesek az Európán belüli 4,5 százalékos, a dollárhoz hasonló árfolyamkülönbségek. Tény viszont, hogy az Európai Gazdasági Közösségen belül előirányozták az árfolyamkülönbségek leszűkítését, egészen 1,5 százalékig. Ebben az esetben viszont az európai valuták nagyobb árfolyambiztonságot jelentenek, és megkezdődhet a dollár „trónfosztása“. Az európai valuták közeledését a jegybankok folyamatos „összehangolással“ biztosítják. Clasen, a Bundesbank elnöke kijelentette, sokkal többről van szó, mint csupán konzultációról. Az Európai Gazdasági Közösségen belül a tagállamok pénznemeit felvásárlásokkal vagy eladásokkal támogatják, amennyiben valamelyiknél a hazai infláció következtében gyengülést tapasztalhatnak: vagyis, ha ezeknél a valutáknál túlkínálat mutatkozik a tőzsdén. A stabilitás a „tizenegyek tanácsának“ célja. A tanácsban minden egyes EGK-or- szág és az Európai Bizottság egy-egy fővel képviselteti magát. Ennek a tanácsnak a feladata a gazdaságpolitika egybehangolása, vagyis az ár, a kamat és az állami kiadások politikájának egybevetése, hogy az EGK ne váljon inflációs közösséggé. (DIE PRESSE) ft- - ; 11 óra 40 perckor felzúg a párizsi Citroen-művek szirénája, és az első műszakban dolgozó mintegy 3—400 munkás a Balard utcán levő kantin felé özönlik. E sok száz ember kozott alig akad tíz francia. * A Citroen-gyár egyre inkább bábel- tornyához hasonló: spanyolok, algériaiak, jugoszlávok, portugálok, arabok, törökök stb. dolgoznak itt. Minél vegye- sebb a társaság, annál elégedettebb az igazgatóság. Csupán ebben a gyárban 27 nemzetiséghez tartozó dolgozót számláltak össze. A gyár felvételi irodája előnyben részesíti azokat a jelentkezőket, akik egyáltalán nem beszélnek franciául, és akik saját anyanyelvükön sem tudnak ír- ni-olvasni. „így — magyarázza Ali, az egyik algériai munkás — nem fecséreljük a munkaidőt arra, hogy beszélgetünk. Ez csak a munkáltatónak haszon.“ A kiválogatásnak e különleges kritériuma továbbá lehetővé teszi' a munkáltatóknak, hogy leszorítsák a franciák bérét, s ugyanakkor az idegen országban magukat ki nem ismerő vendégmunkásoknak még a franciákénál is kevesebb bért fizessenek, óriási munkateljesítményt követelve meg tőlük. Hárommillió A Citroen-gyár nem elszigetelt eset, nemcsak itt kemények a munkafeltételek. Több mint 3 millió vendégmunkás dolgozik jelenleg Franciaországban: 600 ezer az építőiparban, 280 ezer a fémiparban, 280 ezer a mezőgazdaságban és 160 ezer mint háztartási alkalmazott. A Franciaországban dolgozó minden szíiz külföldi közül 43 kézműves, 36 betanított munkás és 20 szakmunkás. Az olaszokon, spanyolokon és algériaiakon kívül szívesen alkalmaznak a munkáltatók portugálokat, arabokat, jugoszlávokat, törököket. „A portugálok túl drágák — mondja cinikusan az egyik munkáltató. — Megpróbálkoztam a törökökkel is, de csalódtam bennük. Nem eléggé szorgalmasak, nem eléggé gyorsak, nem jár jól velük az ember.“ A vendégmunkás a munkáltatók számára mindenekelőtt árucikk, a bevándorlás pedig üzlet. Ezek az emberek, akiket hazájukból elűz a nyomor, Franciaországban találnak ugyan munkát és keresetet, de csaknem úgy' kell élniük, mint az állatoknak. Ezek a dolgozók végzik a legnehezebb munkafolyamatokat, a legpiszkosabb, legfáradságosabb vagy legveszélyesebb munkákat. De megtaláljuk őket a kórházakban is: kétszer annyi vendégmunkás szenved munkabalesetet, mint francia. Nem beszélve az egészségi állapotukról. Munkájuk végeztével e dolgozók túlnyomó része nyomorúságos szükséglakásokban, a városok perifériáin levő odúkban, tömegszállásokon húzódik meg, melyek a különféle betegségek, elsősorban a tüdőbaj fészkei. Gsngszterizmus „Szobáinkban poloskák, a konyhában svábbogarak nyüzsögnek. Képtelenek vagyunk megszabadulni tőlük. Hacsak egyszer maguktól meg nem Unják, hogy a vérünket szívják“ — panaszkodik Abbou, az egyik ilyen odúban lakó fiatal arab. Ezt az úgynevezett munkásszállást egy régi gyárból alakították át: 200 ágy áll 280 ágyrajáró rendelkezésére. Részben felváltva alszanak. Mindegyikük havi 70 frankot fizet e nyomorúságos szállásért, így azután e nyomor vámszedői sokkal nagyobb lakbért szednek be, mint az előkelő negyedek fényűző szállodáinak tulajdonosai. Hasznot húznak nyomorukból a legkülönbözőbb üzérek is, a gengszterbandák, az embercsempészek. Gennevilliérsben letartóztattak egy ilyen üzért, aki tartózkodási és munkaengedélyekkel kufárko- dott. Háromezer hamisított engedélyt adott el, összesen 10 millió frankért. „Titokban hagytam el Portugáliát, mert nem tudtam megélni családommal — mondja Mario. — Azoknak, akik átcsempésztek a határon, egyévi béremnek megfelelő összeget fizettem. Az út igen keserves volt: 60 kilométert tettem meg gyalog a Pireneusokon át, az út hátralevő részét pedig mélyhűtő teherautón, • végül egy pincelakás várt rám Párizsban, ahol végre megölelhettem a fivéremet.“ Ha gazdasági nehézség merül fel: elsősorban a vendégmunkást bocsátják el. A lorainnei Wendel—Sidelor-művekben 1200 munkást bocsátottak el ideiglenesen. Ez az ideiglenes elbocsátás azonban azt jelenti, hogy többé nem újítják fel munkaszerződésüket, viszont nincs joguk munkanélküli segélyre. Rákfene „A francia munkás nem akarja többé bepiszkítani a kezét“ — állítják a munkáltatók. Az igazság kedvéért azonban meg kell mondani: a francia munkás nem fogad el bármilyen munkát, s akármilyen díjazásért. „Ha nem volnának vendégmunkások, akkor olyan munkafeltételeket volnánk kénytelenek biztosítani, amelyek a francia dolgozót érdekeltté tennék“ — mondja Bouygues úr, egy nagy építkezési vállalkozó. Ez annyit jelent, hogy lényegesen jobb béreket kellene fizetni. A vendégmunkások helyzete élő vád a jelenlegi társadalom ellen, e társadalmi rend szégyene. Az a rendszer, amely ilyen rákfenében szenved, nem lehet egészséges. A tőkések azonban óriási profitot húznak e nyomorúságból, és Franciaország viszonylagos -prosperitása részben ebből a kizsákmányolásból származik. A kormányzat csupán nevetséges pillanatnyi orvoslást nyújt e bajokra. A szak- szervezetek, a baloldali pártok elítélik e szégyenletes helyzetet, de nem az övék a hatalom. Meg kellene változtatni a politikai rendszert, hogy ezek a dolgozók, akikre Franciaországnak szüksége van, emberi körülmények között élhessenek. Sajnos, pillanatnyilag a fajgyűlölet, az idegengyűlölet még nem veszett ki. De vajon meddig tarthat ez a helyzet? PIERRE CAMES PÁRIZSI LEVELE Levelszekrenyek jelzik a nyomorúságos viskó bejaratat
