Új Szó, 1972. április (25. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-19 / 92. szám, szerda
lan ellentétek, amelyek megnehezítik az Imperialistáknak, hogy háborút indítsanak a szocializmus ellen; — bizonyos burzsoá köröknek a szocialista államokkal valö kereskedelmi kapcsolatokhoz fűződő érdeke; — a szocialista államok békeszerető politikájának támogatása a földkerekség összes népei részéről; — a tőkés államok, a gyarmatok és a függő országok dolgozó tömegei politikai aktivitásának és öntudatosságának fokozódása, felkészültségük a béke és a népek közti barátság védelmére. A szocializmus szilárdulásával, erejének és tekintélyének növekedésével kapcsolatban a békeharcban kifejtett aktivitása is fokozódott, erősödött e tényezők befolyása. A szocia lizmus békepolitikájának tekintélye erejével arányosan nőtt. A szocializmus és a kapitalizmus kapcsolatainak fejlődése a Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta két szakaszon ment keresztül. Az első szakaszt az az időszak alkotja, ami kor a szocialista forradalmat a proletariátus nemzeti dikta túrája képviselte. Ebben a szakaszban még nem volt képef „meghatározni a világpolitikát“. A második szakasz összefügg a proletariátus nemzeti diktatúrájának nemzetközi diktatúrájává, azaz legalább néhány ország diktatúrájává történő átalakulásával, amikor képes döntő befolyást gyakorolni az egész világpolitikára, mini ezt a kommunista és munkáspár tok 1969. évi nemzetközi tanácskozásának következtetései is megerősítették. így minőségileg új helyzet alakult ki, amely újabb lehetőségeket teremtett a szocialista külpolitika alapelveinek érvényesítésére is, új teret nyitott a háború és a béke. a békés egymás mellett élés politikájának kérdései ben is. Ez a megállapítás azonban nem jelenti azt, hogy az imperializmus kevésbé agresszívvá vált. Az imperialisták az új helyzetben is igyekszenek érvényesíteni osztálypolitikájukat, hogy megóvják és megszilárdítsák kizsákmányoló rendszerüket, az államok és népek közötti egyenlőtlen kapcsolatokat Ebben az Irányban különös aktivitást tanúsítanak az Egye sült Államok imperialistái. A kommunisták az imperializmus agresszív militarista politikájából következő veszélyt megítélve teljes mértékben számítanak a lehetséges megtámadásra is a jelenkori hadviselési eszközök által jellemzett feltételek között. Lenin az első világháború idején rámutatott arra, hogy a világháború, amelyben a legnagyobb műszaki vívmányokat emberéletek millióinak tömeges gyilkolására használják fel, „az emberi társadalom létfeltételeinek megsemmisítéséhez“ vezethet. Ezt mindig szem előtt kell tartani főként korunkban, amikor a hadviselési eszközök minőségileg különböznek az első és a második világháború haditechnikájától. A jelenlegi viszonyok között nem a háborúk, hanem a béke biztosítja a népek forradalmi harca kibontakozásának legmegfelelőbb feltételeit. Ezért, a kommunisták korunk alapvető társadalmi konfliktusának békés úton való megoldására törekednek. A kommunista és munkáspártok 1969. évi nemzetközi tanácskozásának fő dokumentuma leszögezi: „Az lm perialistaellenes erők akcióegységének alapvető láncszeme maradt az a harc, amelyet a háborús veszély, a népeket továbbra is tömegpusztítással fenyegető termonukleáris világháború veszélye ellen, a világbékéért vívnak.“ A kommunista mozgalom a nemzetközi helyzet és a világ- fejlődés fő irányzatai tüzetes elemzésének alapján arra a következtetésre jutott, hogy korunkban elhárítható a világháború. A kommunista és munkáspártok számos dokumentuma indokolta meg tudományosan ezt a következtetést. Ez nem pacifizmus, sem az események kedvező fejlődésének elkerülhetetlenségébe vetett valamilyen naiv hit megnyilvánulása. A kommunisták nem feledkeznek meg arról, hogy az imperializmus továbbra is a béke és a társadalmi haladás tartós veszélyeztetettségének a forrása. Ezért nem ringatják ma gukat illúziókban az imperializmussal kapcsolatban. Tudaté ban vannak mind az imperializmus agresszív lényegének, mind annak a ténynek is, hogy az imperializmusnak jelentős gazdasági és katonai potenciál, nagy mennyiségű rakéta és atomfegyver, sok katonai támns?pont és agresszív tömbök rendszere áll rendelkezésére. Fontos azonban az a tény, hogy ma összehasonlíthatatlanul nagyobb erők állnak szemben a háborús veszéllyel, mint bármikor a múltban, első helyen a szocialista világrendszer ereje. A Szovjetunió és a többi szocialista állam katonai ereje az atomháború kirobbantásának fő akadálya. Szintén pozitív tényező a nemzetközi munkás- osztály és a nemzeti felszabadító mozgalom ereje és befolyása. A szocialista államok a kommunista mozgalom elvi szempontjaiból indulnak ki és a tőkés világ irányában a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének lenini politikáját folytatják. Ez a politika a maga lényegében korunk alapvető ellentéte katonai megoldásának forradalmi alternatívája. A különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének elve nemzetközi jogi szempontból azt jelenti, hogy az államok között levő vagy felmerülő vitás kérdéseket nem fegyveres erővel kell megoldani. Azt jelenti, hogy tiszteletben kell tartani bármelyik állam szuverenitásának, egyenjogúságának és területi sérthetetlenségének alapelveit, nem szabad beavatkozni a többi államok belügyeibe, minden nemzetnek joga van szabadon megválasztani társadalmi rendszerét, a vitás nemzetközi kérdéseket politikai úton, tárgyalásokkal kell rendezni. A békés egymás mellett élés politikája társadalompolitikai, osztályszempontból azt jelenti: — biztosítani kell a szocialista országoknak a békés fejlődés feltételeit; — meg keli fékezni az agresszió és idegen területek elhó- dítása imperialista politikáját; — meg kell akadályozni, hogy az imperializmus beavatkozzék a többi országok belügyeibe, azaz meg kell akadályozni az „ellenforradalom exportját“; — nem szabad erőszakot alkalmazni a nemzeti és egyéb konfliktusok megoldásánál az imperializmus érdekterületének bármelyik országai között. Elmondhatjuk tehát, hogy a békés egymás mellett élés politikája nem jelenti az osztályharc megszüntetését vagy a forradalmi erők hadállásainak feladását, mint azt például a „baloldali“ opportunisták állítják, hanem elősegíti tényleges előrehaladásukat világméretekben. Mint a kommunista és munkáspártok 1969. évi nemzetközi tanácskozása kiemelte, ez a háborús gyújtogatók ellen irányuló politika „megfelel az elnyomás és a kizsákmányolás valamennyi formája ellen vívott forradalmi harc közös érdekeinek, segíti valamennyi nép barátságának erősödését, a gyümölcsöző gazdasági, műszaki-tudományos és egyéb együttműködés kifejlődését a különböző társadalmi rendszerű országok között, a társadalmi haladás érdekében.“ A különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének lenini politikája szervesen felöleli az országaik szabadságáért és függetlenségéért, az imperialista politika ellen küzdő összes népeknek nyújtott segítséget és támogatást is. Világosan igazolta ezt az SZKP XXIV. kongresszusa és a CSKP XIV. kongresszusa. Ezek az elemek a Szovjetunió jelenlegi békeoffenzívás külpolitikájának is sajátos elemei. Benne a békeharc az Imperializmus elleni harcban a népeknek nyújtott sokoldalú segítséggel párosul. E szempontból a szocialista államok békepoiitikája a nemzetközi küzdőtéren folyó osztályharc aktív tényezője. Sőt, az államok békés egymás mellett élése az ellenséges ideológia elleni határozott küzdelmet sem zárja ki, hanem azt még fel is tételezi. A Szovjetuniónak és további szocialista országoknak a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésére, a kölcsönös gazdasági, tudományos-műszaki együttműködés és a kulturális csere fejlesztésére irányuló politikája meggyorsítja az imperialista tömbök centrifugális irányzatait. Erősíti a szocialista országokkal való békés kapcsolatok híveinek pozícióit a tőkés államok kormányköreiben és egyidejűleg lehetetlenné teszi az imperialistáknak, hogy a nemzetközi feszültség fokozásával küzdjék le belső ellentéteiket. Tehát a tőkés országok munkásosztályának küzdelmeit Is segíti. Ez a politika döntő mr^'-hpo hozzájárult az utóbbi időben főként Európában v fídő nvugndtabb légkörhöz is. A békéért és a háború elien, a békés egymás 15
