Új Szó, 1972. április (25. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-16 / 15. szám, Vasárnapi Új Szó
thrshdiiidn JÓ SZÓ ÉS SZEGFŰ nyolcvankét éves Orosz Margit néni, a gyermek- szerető hetvenkilenc éves Szaniszló Hermin néni, akinek habár nem volt saját gyermeke, öt rokon gyereket nevelt fel és az unokák nevelésében, szeretetében egy édes nagymama sem múlja felül. A teremben szép magyar nólák követik egymást; minden olyan ünnepélyes. Nem is kell várakozni, már előttük áll, Némedy László tanár, a polgári ügyekkel foglalkozó bizottság elnöke. Szívből jövő szavakkal köszönti a falu legidősebb asszonyait. A jelenlevők akarva akaratlan meghatódnak, mert milyen jóleső érzés az, hogy hivatalos helyen is tudják róluk, hány derék embert neveltek és milyen nehéz körülmények között. Nem felejtették el a fiatalok, hogy a ma már erőtlen, néha sajgó kezek munkája is hozzájárult a jelen építéshez. Milyen jó érzés azt tudni, hogy a társadalom nem csak anyagilag, hanem erkölcsileg is elismeri a végzett munkájukat. A köszöntő végeztével megjelennek az úttörők és a kis óvodások, hogy műsorukkal derűt varázsoljanak a nagymamák arcára. A bizottság elnöke a nemzeti bizottság nevében figyelmességük jeléül átnyújt az öregeknek egy-egy szál piros szegfűt, egy-egy doboz bombont. A megjelentek nevében Koleszár Mária szép kerek mondatokkal köszönetét mond az idős emberekről való gondoskodásért, a bizottság figyelmességéért. Hazajött a nagymama és mintha pár évet fiatalodott volna. Igaz is az esemény ezzel még nem ért véget. Hosszú heteken át lesz miről beszélni a csatádban és az ismerősökkel. Jómagam megkérdezem a bizottság elnökét, hogyan született meg az az ötlet, hogy a legidősebb asszonyokat hívják meg az ünnepségre. Úgy gondoltuk, hogy éppen ők azok, akik minden jelentős rendezvényből kimaradnak. Márpedig nem szeretnénk, ha ezek az idős emberek fölöslegesnek éreznék magukat, — válaszolja. Csécs abban a szerencsés helyzetben van, hogy a legutóbbi választások alkalmával számos fiatal ember került tisztségbe. Ezek közé tartozik Némedy László a polgári ügyekkel foglalkozó — tíztagú — bizottság elnöke is. A bizottság szép munkatervvel indult. Az idős embereket rendszeres összejövetelekre hívják meg. Legközelebb viszont már a regrutákkal tartanak búcsúdélutánt. Be akarják vezetni és rendszeresíteni az újszülöttek ünnepélyes fogadását. A polgári esküvők ünnepélyesebbé és kulturáltabbá tétele is szerepel a tervükben. — Nem vagyok érzelgős ember, de engem is meghatott, milyen örömmel fogadták az idős nénik rendezvényüket. Ez lelkesít és további munkára serkent — mondja Némedy elvtárs. Pedig csak egy két jó szó, egy szál virág és mégis... Az ember szereti, ha szeretik, a jó szó a figyelmesség, melegséget áraszt. LÉVAY ERZSÉBET Hivatalos meghívót kap a nagymama. Forgatja, nézegeti, vajon honnan jön? Felteszi a szemüvegét újra meg újra átböngészi a sorokat vajon, nem csal-e a szeme? A papíron ez áll: Szeretettel meghívjuk községünk legidősebb asszonyainak összejövetelére. Kérjük feltétlenül jelenjen meg. A meghívót hozza magával. Aláírás a čečejovcei (Csécs) Hnb polgári ügyekkel foglalkozó bizottsága. Mi lehet ez. Töpreng az írás felett, miközben megfáradt szíve, mintha szaporábban verne. Mit akarhatnak a legidősebbektől a hivatalos szervek? Gondol egyet, a papírt s a szemüveget zsebbe csúsztatja. Már csattan is a kiskapu zárja. Elindul „információt“ szerezni. Ki kapott még ilyen papírost. Jó félóra múlva megnyugodva tér haza: nem lesz egyedül, még tizennyolc meghívót hordott szét a kézbesítő. S aki kapott, az mind túl jár a hetvenötön. Ezután csak úgy „véletlenül“ itt is ott is találkoztak a meghívottak. Megtárgyalták a nyugdíjügyeket. S úgy találták, ha megkérdeznék tőlük, tni a véleményük, csak azt mondhatják, hogy elégedettek. Annak is csak örülni lehet, amit maguk körül látnak. Gyermekeik, unokáik, dédunokáik úgy élnek ahogy ők azt valamikor álmodni sem merték. A jelzett napon pontos időben meg is jelentek a kedves öregek a helyi nemzeti bizottság házasságkötő termében. Megilletődve néztek körül. Itt ül Dringus Erzsi néni, milyen fürge még, pedig már a tizedik X-ben jár. Koleszár Mari néni is itt van. ni csak már nem fáj úgy a lába. A Tótlipal Gyula felvétele Mindig divatosak a kötött koniplék, amelyek hivatalba különösen alkalmasak. Divat U áztartási munkánk ésszerűsítése ■■ már a berendezéskor megkezdődhet. Gondoljuk meg, hogy otthonunkban nemcsak gyönyörködni szeretnénk, hanem lakni is akarunk benne, berendezését tehát úgy válogassuk össze, hogy rendbentartása minél egyszerűbb, könnyebb legyen. A sima felületű, könnyen elmozdítható bútor, beépített vagy lábon álló szekrények lényegesen kevesebb fáradságot okoznak a takarításnál, mint a nehéz, faragá- sos, vagy sok domborítással díszített darabok. A képek, dísztárgyak megtisztítása is sokkal hamarabb elkészül, ha a port, rájuk tapadt szennyezést sima felületekről kell eltávolítanunk és nem számtalan mélyedésből a domború formák közül. Kerüljük a zsúfoltságot. A túlzsúfolt lakás — azonkívül, hogy kényelmetlen, sőt sokszor lehangoló — csak nehezen, sok munkával takarítható, hiszen a felhalmozott holmitól még hozzáférni sem könnyű mindahhoz, ami tisztításra szorul. Csak annak adjunk helyet tehát, amire valóban szükségünk van és ne őrizzünk meg semmit, ami már feleslegessé vagy használhatatlanná vált. Egy-egy időnként sorra kerülő selejtezéssel megszabadulhatunk az íróasztalfióktól a kamra zugáig mindenütt felfedezhető lomtól, s a tavalyi naptár, a régi tv-műsor, elnyűtt ruhanemű, törött játék helye szabaddá válik. Jól szervezett háztartásban a „családi munkaközösség“ minden tagja kiveszi részét az otthon gondozásából. Mindenekelőtt azzal, hogy a rendre ügyei: amire szüksége van, azt a helyéről veszi elő és használat után a helyére teszi is vissza (mégpedig mindjárt és nem „majd később“); a barkácsolásjáték, varrás stb. közben keletkezett hulladékot, szemetet pedig egykettőre eltünteti. Ez persze csak akkor megy zökkenő nélkül, ha mindennek valóban meg is van a maga állandó, minden családtag által ismert (és elismert) helye. Akkor a „nem találom, biztosan valami jó helyre tettem“ szöveggel kísért, bizony eléggé kínos helyzet sem igen fordul elő. Nagyobb lakásban, különösen ott, ahol az otthoni elfoglaltság közben gyakori a papír- vagy fonalhulladék, faforgács stb., igen jó szolgálatot tesz egy-egy, a lakószobákban elhelyezett papírkosár. A sokféle népművészeti és egyéb ízléses kosár közül nem nehéz kiválasztani azt, ami jól beillik a szoba teljes képébe. A család együttműködésének másik megnyilvánulása az, hogy az ágyát mindenki maga hozza rendbe. A reggeli felkeléshez tartozzék hozzá az ágynemű szétrakása, hogy az a tisztálkodás, öltözködés, és reggelizés közben eltelt idő alatt alaposan kiszellőződ- hessék. Nyitott ablakú szobában télen 6—8, nyáron 15—20 perces szellőztetés elegendő. A levegő kicserélődésének, azaz a szellőzésnek sebessége mindig a belső és külső hőmérséklet közötti különbséggel arányos: nyáron tehát jóval több idő kell ahhoz, hogy friss levegő kerüljön az elhasznált helyére. A szobában egyenként elhelyezett ágyneműt a levegő ugyanolyan könnyen átjárja, mintha az ablakba raktuk volna, sőt ez az eléggé elterjedt szokás már csak azért sem célszerűimért egyrészt az ablakban csak egymás mellé helyezve férnek el így a párnák, takarók, ami a levegő szabad áramlását akadályozza, másrészt közvetlen lerakodóhelyül szolgálnak — főként a nagy forgalmú utcákban vagy a vasút közelében — a levegőben lebegő pornak, koromnak. A beágyazás, azaz az ágynemű el rakása lehetőleg mindig még a munkába, iskolába indulás előtt történjék meg, mert hazatéréskor nyugtalanító, lehangoló hatást kelt a vetetlen fekvőhelyek, szerterakott ágynemű rendetlen látványa. Külön hálófülkében vagy hálószobában az ágyneműnek nem kell szellőztetés után feltétlenül az ágyneműtartóba kerülnie, hanem mindjárt éjszakai használatra kész módon ágyazhatunk, ahogy a szállodai szobákban szokás. Azon kívül, hogy így este nem kell külön megágyazni, ennek a megoldásnak előnye az is, hogy az ágynemű napközben nem zárt helyen van, hanem a levegőn marad. Persze, így AZ OTTHON GONDOZASA a por lerakódásának is ki van téve, ezért az ilyen megvetett ágyat ajánlatos valami vékony térítővel (esetleg régi lepedővel) letakarni. Sok felesleges hajszát, kényelmetlenséget vállal az, aki elfelejti, hogy a takarítás nem öncél, hanem az egészséges, jóleső rend és tisztaság fenntartásának eszköze. Az a helyes, ha a hétköznapi, egyszerűbb takarítás mérete mindig a rendelkezésünkre álló időhöz igazodik, mert ha olyan munkába fogunk, aminek a befejezésére már nem marad időnk, annak csak kapkodás, idegeskedés lehet a vége. Még azt se tartsuk halálos bűnnek, ha egyszeregyszer elmarad a lakószoba takarítása, hiszen a rendszeresen ápolt helyiség nem válik elhanyagolttá az egy nap alatt összegyűlő portól. Másnap majd pótoljuk, s a hét végén amúgy is alapos takarításra kerül sor. A konyha és a mellékhelyiségek rendbetevése viszont sohasem halasztható másnapra. Ezeket nemcsak por, hanem sokféle bomlékony állati és növényi eredetű hulladék is szennyezi. A padlóra, falakra, berendezési tárgyakra került, többnyire nedves hulladék bomlása már egy-két órán belül is számottevő, ami kellemetlen szagú, sőt mérgező anyagok keletkezését jelenti, betegségokozó mikrobák, legyek és más élősködők rohamos elszaporodásával jár, tehát egészségünket komolyan veszélyeztetheti. A fürdőszoba állandó kifogástalan tisztaságához nem kell más, minthogy használat után mindig hozza rendbe az, aki éppen használta. A mosdó, kád kiöblítése, a kicseppent víz feltörlése még egy-két perces munkát sem igen jelent, s így még az Iskolába siető gyermek is könnyen megszokja, hogy ezt tekintse a tisztálkodás befejező részének. Ahol a hetenként ismétlődő, alapos takarítás nemcsak a háziasszony, hanem az egész család közös dolga, ott a megszépült környezetben hamarabb telepedhet le mindenki (persze, a háziasszony is, hogy zavartalanul olvashasson, pihenjen vagy foglalkozzék azzal, amihez éppen kedve van. Az ilyen heti nagyobb takarításnál sor kerül a „felsőbbrendű“ munkára (amit létráról kell elvégezni, mint pl. a falak, meny- nyezet letörlése, felső ablak tisztítása stb.) és a háztartási gépek kezelésére is. Mindez „férfias“ munka, s ezért a férj és a nagyobb fiúk általában szívesen vállalják. A kislánynak is alkalma nyílik a politechnikai oktatásban szerzett háztartási ismeretei bemutatására, és ha eleinte néha ügyetlenkedik is, a gyakorlás eredményeképpen egyre jobban végzi el majd, amit rábíznak, így aztán a háziasszony — akinek még mindig marad elég teendője — valóban a háztartás vezetője: megszervezi a munkát és nem végez mindent egymaga. 16 regmuum
