Új Szó, 1972. március (25. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-08 / 57. szám, szerda

A nép szószólója 85 ÉVE SZÜLETETT MARÄK ČULEN Marek Čulen 85 éve született Brodskén, kisparaszti család­ban. A bognár szakma kitanulá­sa után egyik helyről a másik­ra vándorolt. 19 éves korában Amerikába utazott. Itt alakult ki szociális és politikai meg­győződése. Nézetei miatt gyak­ran elvesztette munkáját. Ké­sőbb mint tapasztalt forradal­már az Egyesült Államok Szo­cialista Pártjának funkcionáriu­sa lett, és aktívan bekapcsoló­dott a munkásmozgalomba. Ám állandó honvágy gyötörte, 1919- ben családjával együtt vissza­tért hazájába. Gyorsan meg­nyerte a munkások rokonszen- vét, akik szakszervezeti bizal­mivá választották. Minden al­kalmat megragadott, hogy bí­rálja a szociáldemokrata párt vezetőinek jobboldali politiká­ját, így a marxista baloldal egyik szervezője lett Szlovákiá­ban. Aktívan rérszt vett a lu- boclmai kongresszus előkészíté­sében és mint az akcióbizottság elnöke az országos kongresszus előkészítésébe is bekapcsoló­dott. A München előtti köztársaság idején Marek Culen a proleta­riátus sztrájkharcainak élén állt. A müncheni árulás után a hodoníni majd az ilavai börtön­be került. Kiszabadulása után a CSKP vezetősége úgy döntött, hogy Marek Culent a Szovjet­unióba küldi. _ Culen elvtárs fáradhatatlanul folytatta a harcot a fasizmus el­len. Mint a CSKP moszkvai ve­zetőségének tagja aktívan részt vett a nemzeti felszabadító harc koncepciójának kidolgozá­sán. A moszkvai rádió szlovák nyelvű adásában gyakran szólt a szlovákokhoz, harcba szólítva őket a fasizmus ellen. Az első csehszlovák hadtest megalakí­tása után Marek Culen a néme­tek oldalán harcoló szlovák ka­tonák körében is munkálkodott, figyelmeztette őket, milyen gya­lázatos és veszélyes a németek szolgálatába állni, és felhívta őket, menjenek át a szovjet hadseregbe. Amikor Marek Culen tudo­mást szerzett a Szlovák Nemze­ti Felkelés kitöréséről, a CSKP moszkvai vezetőségének bele­egyezésével a felkelő területre utazott. Megérkezése után mint a kommunista párt vezető kép­viselője és a Szlovák Nemzeti Tanács tagja nemcsak a felke­lők körében dolgozott, hanem a Marek Čulen /Az SZLKP KB Marxizmus-Leni- nizmus Intézetének leváltárá- ból.) parasztság körében is, megma­gyarázta nekik, hogy a föld azoké, akik megművelik. Marek Culen nagy munkát végzett a felszabadulás után Is. Gyakran járta a falvakat, ma­gyarázta a földreform jelentő­ségét és határozottan harcolt a Demokrata Párt reakciós agrár- politikája ellen. Mint az Egysé­ges Szlovák Parasztszövetség el­nöke a munkások és parasztok szövetségének megszilárdításán fáradozott. 1948 februárja után Marek Culen, mint az SZLKP és a CSKP Központi Bizottságának tagja aktívan részt vett a szo­cializmus építése, elsősorban a falu átépítése irányvonalának kidolgozásában és valóra váltá­sában. A gyűléseken, a rádióban és a sajtóban megnyerte a pa­rasztokat a kommunista párt politikájának támogatására. Fá­radhatatlanul küzdött mezőgaz­daságunk szocialista szövetke­zetesítéséért. 1952-ben mezőgaz­dasági és erdőgazdálkodási megbízottá nevezték ki. 1957. december 26-án bekövetkezett haláláig különböző állami és pártfunkciókat töltött be. Marek Culen elvhű, szerény kommunista volt. Elítélte a kar­rierizmust és a nagyzolást. Egész életében hű maradt a kommunista párthoz. Fáradha­tatlanul küzdött a dolgozó nép jogaiért, valamennyiünk jcfob és boldogabb életéért. Dr. FILIP HOLKA Kilenc gyermeket nevelt fel Amikor a közelmúltban a Rožňavai (Rozsnyó) Jnb alel nő­kénél, Malvina Laškovičovánál jártam, s afelől érdeklődtem, ho­gyan érzi magát az új beosztás­ban, szóba került az édesanyja. A minap levelet hozott a posta. Az alelnőknő elküldte saját és édesanyja fényképét. „Ügy gon­dolom, anyám megérdemli, hogy megemlékezzenek róla a nőnap alkalmából — írja —. — Kilenc gyereket nevelt fel minden zokszó nélkül, jóllehet egészségi állapota nem a leg­jobb volt.“ A 63 éves Ztizanna Gallová ma is ott lakik, abban az egy- szoba-konyhás stitníki lakásban, ahol régen. Amikor férje 1953- ban hirtelen meghalt, hat kisko­rú gyermeke volt. A legkisebb alig töltötte be élete második évét. Szíve alatt már előrehala­dott állapotban 10. gyermekét hordta. A nagy család egyetlen fiúgyermeke azonban halva szü­letett meg. Mondanom sem kell, hogy sok megpróbáltatáson ment keresz­tül, míg mind a kilenc lányt si­került felnevelnie. Három na­gyobbik lánya párttag. Hogy mi­lyen jó volt a családi együttér­zés, azt a legjobban bizonyítja, hogy az idősebb gyerekek a férjhezmenés után is gondos­ZUZANA GALLOVÁ kodtak arról, hogy kisebb test­véreik befejezhessék az isko­lai tanulmányokat. Az édesanyát senki és semmi sem pótolhatja. Zuzanna Gallo­vá kilenc lánya is ragaszkodik hozzá. Meg is érdemli. Kilenc gyermek felnevelése elismerés­re méltó cselekedet. (németh) Különös gonddal öl­tözködöm, pedig nem akarok Valakinek tet­szeni, csupán azt sze­retném, hogy egyenjo­gúságom — a hajnali mosás, vasalás stb., stb — „áldásai“ kicsit eltűnjenek külsőmről. Mert hát a teremtés ko­ronái azt is elvárják tő­lünk, hogy az a teher amit viselünk, lehetőleg ne lássék meg rajtunk. Legyünk szépek, jól ápoltak és állandó derű sugározzák arcunkról. Hisz oly szép ez a mi egyenjogúsított, problé­mamentes életünk ... — mondják a férfiak. Ezek a gondolatok járnak ma az eszemben, amikor nézegetem ma­gam a tükörben, holott nem a legfiatalabb kor­osztályhoz tartozom. Hiába mesterkedem, az áruló ráncok nem és nem tűnnek el arcom­ról s lassan, észrevétle­nül elönt a keserű mé­reg. Ami nem éppen ne­vezhető nőnapi hangu­latnak. Es ekkor megszületett bennem a lázadás gon­dolata: ma pedig nem végzek házi munkát és nem megyek hajszolva az irodába! Nem főzőcs- kézem! Hideg vacsora lesz! Sőt nemcsak ma, hanem ezentúl többször is megengedem magam­nak ezt a fényűzést. No nem mintha máskor nem fordult volna még ilyes­mi elő,... de ilyenkor mindig kicsit lelkiisme­Űjból a tükör elé ál­lok és dühösen maszkíro­zom tovább a ráncokat. A ráncok nem tűnnek el, viszont egyre több „újítási javaslat“ jut az eszembe. No de majd holnap... holnaptól Ma van a mi napunk..! retfurdalásom volt, mert hát szegény férfiaknak — családom tagjainak — csak a meleg vacso­ra ízlik. Ahogy készülődés, öl­tözködés közben járok- kelek a lakásban, az előszobában észreve- szem a tisztításra váró holmik garmadát. Na­pok óta nem jutok hoz­zá, hogy elvigyem őket. Forradalmi hangulatom következtében máris megszületik bennem az elhatározás. Papírt, ce­ruzát veszek elő és gyors határozott voná­sokkal írom az utasí­tást: Aki előbb jön ha­za, az ide készített hol­mikat vigye el a tisztí­tóba! — Aláírás. Utóvég­re bárki lesz az „első“ mindenképp erősebb mint én és nem vár rá otthon a második mű­szak. megvalósítom ... nem, már mától, mert ma van a nők napja. Idáig jutottam szent elhatározásomban, ami­kor az órára esett a pillantásom. A mindenit, elkésem, még annyi mindent kell elintéz­nem. Rohanás az üzlet­be a reggeli kifliért, te­jért, szóval a szokásos, menetrendszerű reggeli program. Máris szala­dok a lépcsőn koromat meghazudtolva a lif­tet sem várva és a fejemben a meg­szokott napi gondo­latok járnak. Mi is lesz a vacsora? Dehát ma ünnepi vacsora kell, hi­szen nők napja van. Azok a „szegény fér­fiak“ csak a meleg va­csorát szeretik. Már el­képzeltem ahogy szé­gyenlősen mint minden évben az aktatáskából húzzák elő a félig her­vadt virágot. De mire itt tartok gondolataimban már a hentesnél fizetem a húst, amiből majd a jó ünnepi vacsorát főzöm. Mikor a vásárlásból ha­zaérek gyorsan elrakom a tisztításra váró ruhá­kat, nem rontom el ve­le a férfiak ünnepi han­gulatát. A pár perccel előbb írt és az előszoba asztalára tett határozott utasítást gondosan apró­ra tépem — majd lesza­ladok én ezzel a ruhával holnap — a nőnap után. Aztán mint a szeszé­lyes márciusi időjárás, lassan észrevétlenül megváltozott a hangula­tom is. Befejezem a szé­pítkezést, hirtelen már a ráncok is eltűntek — vagy csak én nem ve­szem észre őket — sie­tek a munkahelyemre és várom, nagyon várom, hogy ünnepeljenek, a munkahelyemen és otthon egyaránt, azok a sokat szidott, de mégis aranyos, kedves férfiak. Es minden fogadkozá­som egyszeriben elfe­lejtettem, mert mi nők fogadkozásainkban, ígé­reteinkben következete­sek és hajthatatlanok vagyunk! Vagy nincs igazam?! —go— TEKINTÉLYNEK ÖRVENDENEK Kommunista a tömegszervezet élén Jahodná (Pozsonyeperjes) község legnagyobb parkjában a következő szövegű tábla olvas­ható: „Ezt a parkot a nőszövet­ség gondozza“. Amikor a táblát kitették, a szövetség helyi szer­vezetének tagjai közül valaki tréfásan megjegyezte: „Jó ma­gas karóra helyezzük a felira­tot, hogy akkor is olvasható le­gyen, ha túl magas lesz a park­ban a gazl“ Eddig azonban nem kell szégyenkezniük a helybeli asszonyoknak a park gondozása miatt, virágokat ültetnek, gyom­lálnak, öntöznek. A szervezet felhívására a házak előtt is vi­rágágyasokat készítettek az asszonyok. A nőszövetség tagjai vállalták az átalakított orvosi rendelő rendbehozását. A szervezet rendezvényeibe bekapcsolódnak az asszonyok. Valóban asszonyokról van szó, hiszen az 50 tagból csak öt lány. A falu lányai többnyire a SZISZ-ben, a CSEMADOK-ban és a sportszervezetben tömörül­nek. A nőszövetség helyi szer­vezete már régen megalakult, de az igazán sikeres tevékeny­ség csak 1967-ben kezdődött. Addig a tagok száma is mind­össze 8—10 volt. Az igazsághoz tartozik, hogy a szervezet geša- jovi (Dunatőkés) részlege — ez a község időközben összeépült Jahodnával — addig is eredmé­nyes munkát végzett. Az össze­épült falunak ma 2000 lakosa van. A szervezet élén 1967-től Nagy Etel áll, akinek népszerű­ségére jellemző, hogy mindenki csak Etának szólítja. Az elnök­nő tagja a nőszövetség járási vezetőségének is. Aktivitásból nőtársainak minden tekintetben példát mutat: helyi és járási képviselő, a marxizmus—leni­nizmus esti egyetemének hall­gatója, tagja a kommunista pártnak. Munkahelye a járási nemzeti bizottság szociális ügy­osztályán van: a véleményező bizottság elnöke. A szövetség helyi szervezetének tagja közül egyedül ő járási képviselő, hár­man tagjai a helyi képviseleti szervnek, ketten pedig a kom­munista pártnak. A szervezet életében fordulatot jelentő 1967-es esztendőre így emléke­zik a higgadtságot és szerény­séget sugalló tekintetű elnök­nő. — Mivel nem volt egy fillé­rünk sem, elhatároztuk, hogy jelmezbált rendezünk. A szö­vetkezettől egészen jutányos áron kaptunk egy malacot, mely a tombola fő díja volt. Az akció sikerült, s megteremtet­tük az induláshoz szükséges anyagi alapot. A szövetkezet és a falu támogatását szüntelenül élvezzük, — minden jó elgondo­lásunk megvalósításánál. Össze­jöveteleinken mindig megkínál­juk az asszonyokat málnával, teával, kávéval — ezt is a szö­vetkezet fedezi. Szervezetünk­nek minden tagjára számítani lehet, ha valamit szervezünk. Az a véleményünk, hogy passzív ta­gokat nem érdemes bevenni a szervezetbe csak azért, hogy emelkedjék a létszám. Számos tagunk önként jelentkezett, má­sokat meggyőztünk, hogy állja­nak közénk. Az első sikeres rendezvényt újabbak és újabbak követték. — Két télen rendeztünk hat­hat hetes varrótanfolyamot. A sajátkezűleg készített ruhákat a tanfolyam végén megrendezett divatbemutatón mutattuk be — mondja az elnöknő, majd mo­solyogva hozzáteszi: — Látta volna, hogyan mozogtak az asszonyok: mint az igazi mane- kenek! Sikeres volt a tavaly télen megrendezett és szintén hat hé­tig tartó főző- és sütőtanfolyam is, melyet a Dunajská Streda-i (Dunaszerdahely) Partizán-étte­rem főszakácsa vezetett. Ezen 28 lány és asszony vett részt. S hogy nem hiába, azt a záróün­nepségre meghívottak megálla­píthatták a szépen elkészített hidegtálak és finom sütemények fogyasztása közben. A főzőtan­folyam megrendezése a leghasz­nosabbnak azért bizonyult, mert a résztvevők megtanulták a marhahús számos elkészítési módját. Ez egészségügyi szem­pontból is fontos, mivel falu­helyen még mindig aránytala­nul sok sertéshús fogy csak azért, mert nem tudják a mar­hahúst változatosan elkészíteni. Tavaly májusban újabb akció­val járult hozzá a szervezet egyre fokozódó tekintélyének emeléséhez. Karöltve a hnb-vel, a szövetkezettel és az állami gazdasággal 110 nyugdíjast lá­tott vendégül. A nyugdíjasok ta­lálkozójára a szövetkezet bort, az állami gazdaság almát, a nő­szövetség pedig hidegtálakat biztosított. Kulturális műsorról a helyi iskola gondoskodott. Nemes cselekedet volt a ja- hodnái nőktől az is, hogy viet­nami gyerekek részére három takarót horgoltak. A takarók 40 darab 20X20cm-es kockák­ból készültek. Egy-egy kockát, egy-egy asszony horgolt meg. Utána egy vasárnap összeállí­tották a kockákat, s készek vol­tak a takarók. Felejthetetlen emléke az asz- szonyoknak a tavalyi luhačovi- cei és gottwaldovi kirándulás is. A cipőgyártásáról híres vá­rosból természetesen egyetlen asszony sem jött haza új lábbeli nélkül. A politikai akciók közül na­gyon értékes a jahodnái asszo­nyok csoportos részvétele a leg­utóbbi választásokon. Vala­mennyien egyszerre járultak az urnához. A polgári akciókban rendszeresen részt vesznek. Pél­dául az aranylakodalmak nem­zeti bizottságon megrendezett ünnepségein képviselik a szer­vezetet s virágkosarat adnak át az ünnepeiteknek. — Megtudhatnánk valamit a terveikről is? — Nagyon érdeklődnek asz- szonyaink a divatba jött suba­szőnyeg készítése iránt. Ezért már a jövő héttől kezdődően el­jön hozzánk a potôňi (Patony) szervezetből egy asszony, hogy megtanítsa az érdeklődőket a szőnyeg készítésére. További tervünk egy kötőgép beszerzése, melyet aztán a szervezet köl­csönözne tagjainak. Még a ta­vasz folyamán a nyugdíjasoké­hoz hasonló nagymama-találko­zót akarunk szervezni. Közeli tervünk közé tartozik klubhe­lyiség berendezése is. A helyi­séget már ki is meszeltük. A jö­vőben ott rendezzük meg az összejöveteleinket. Eddig a mű­velődési házban és a nemzeti bizottság tanácstermében szok­tunk összejönni. Azt is elhatá­roztuk, hogy szervezetünk éle­téről, jelentősebb akcióiról kró­nikát fogunk vezetni. Sokrétű tevékenységének, az ötletes elgondolásoknak kö­szönheti a szervezet, hogy tag­jai érdeklődését ki tudja elégí­teni, noha azok a legkülönfé­lébb foglalkozású emberek: me- zőgadaságban dolgozók, eláru­sítónők, pedagógusok, tisztvise­lők, háztartásbeliek. A sikeres tevékenység és a tenniakarás pedig általános megbecsülést* elismerést vált ki mind a köz­ség vezetősége, mind a lakos­ság részéről. — Ha népgyűlést rendeznek a faluban, összekapom az asszo­nyokat — mondja Nagy Eta. — — Megmondom nekik, hogy a falu problémáiról lesz szó, s mind eljönnek. Méghozzá szíve­sen. A közért végzett munkára való bekapcsolódás és a szerve­zeti élet csak hasznára válik az asszonyoknak, hiszen egy­ben tanulnak is. Szerintem egy nő a tekintélyét csak konkrét javaslatokkal és munkával vív­hatja ki. Erről meggyőződhettek a nemzeti bizottsági tanácsúié* seken, ahol minden hasznos el­képzelésemet támogatják. Azt is tapasztaltam, ha egy nő vala­mit elvállal, akkor azt rendsze­rint teljesíti is. Persze a nők be­kapcsolódása a közéletbe függ a szabad idejüktől is. Éppen ezért mindent el kell követni annak érdekében, hogy egyre több legyen a szabad időnk. Ezt mindenekelőtt a közszolgál­tatások bővítésével és javításá­val lehet elérni. Például több félkész árut kellene gyártani, s bővíteni kell az üzlethálózatot. Ha falunkból valamiért be kell utaznunk a járási székhelyre, az legkevesebb három órát vesz igénybe. Ez pedig az akti­vitás rovására van. Úgy gondoljuk, csak aláhúz­hatjuk ennek a megállapítás­nak a helyességét. Azt már ta­lán mondani sem kell, hogy csak elismerést és dicséretet érdemelnek a jahodnái asszo­nyok, akik máris megtalálták az aktivitáshoz vezető utat. FÜLÖP IMRE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents