Új Szó, 1972. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-26 / 12. szám, Vasárnapi Új Szó
Válságban egy ország • Lanusse manőverezik • _ ./ . /• _ . , . .. A Forro drót Buenos Aires es Madrid kozott? • Peron ante portás A rgentína ritkán hallat magáról. Talán egyike azoknak a latin- amerikai országoknak, amelyek nevével elvétve találkozunk a világsajtóban. Még a riporterek sem olyan gyakoriak, mint más országokban, s főként nem a szocialista országokból érkeznek. A hetekben azonban komoly szociális megmozdulásokról, a dolgozók elégedetlenségének viharos megnyilvánulásairól érkeztek hírek. A nagy tekintélynek örvendő Általános Szakszervezeti Szövetség nyíltan tiltakozott Lanusse államelnök gazdaságpolitikája ellen, mert az nem vezette ki az országot régi bajaiból: nem mentesítette az államadósság szörnyű terhétől, amely már elérte az 570 millió dollárt, a létfenntartási költségek pedig Lanusse kormányzása alatt 45 százalékkal (csak az Idén 10 százalékkal) emelkedtek. Nemrégen egy 48 órás általános sztrájk lemondásra késztette a kormányt. Az elnök már beiktatta új minisztereit, de az új kormány sem garancia a helyzet javulására. Kiéleződnek az osztálykonfliktusok. Lanusse, a keménykezű tábornok, az ilia elnököt annak idején megdöntő junta egyik tagja azért tudott kilépni a triumvirátusból és az ország élére állni, mert társainál kevésbé volt rövidlátó, modern kormányzási eszközök híve. Erőszakos végletek helyett a dolgozó tömegek megnyerésére törekszik. Argentínában ez nem is ütközne nagy akadályba, mert elég alacsony színvonalú a tömegek politikai öntudata, s ezért könnyen hat rájuk bármilyen demagógia, a fő akadály azonban a gyakran elhangzó ígéretek és az érzékelhető valóság közötti nagy eltérés. Emellett egy hajdani nagyság árnyéka is kísért: a perónizmus. Fogalom és mítosz Az a varázsige, amely az argentínai tömegeket mozgásba tudja hozni, a politikai kifejezések szótárának tömörségével így nevezhető: perónizmus. Ugyanekkor ez tisztázatlan fogalom; inkább mítosz, határozottan nem körvonalazható valami, mint politikai irányzat. Ha mégis annak tartanák, akkor megjelölésére jobban illene a szociáldemagógia jelző. Emellett a perónizmus többféle formában nyilvánul meg Argentínában: beszélnek Perón nélküli perónizmusról is, azonkívül az elűzött diktátor közvetett iránylítás alatt álló különféle szárnyakról. A névadó Juan Domingo Perón 1945 októberében ragadta magához a hatalmat. Az azelőtt szürke, átlagos tiszt előbb Chilében volt diplomácia szolgálatban, majd — még a második világháború előtt — Mussolini Olaszországában és Hitler Németországában járt. Tanulmányozta az ottani diktatúrák rendszerét és szerkezetét, s nem titkolta, hogy nagy hatással vannak rájuk. Hazájába visszatérve megosztotta tapasztalatait és benyomásait hasonlóan gondolkodó tiszttársaival, és létrehozták a G. O. U.-t, azaz az egyesült tisztek csoportját, amolyan titkos, maffiás egyesülést, amely a hatalom átvételére áhítozott. Ha már nem is volt hosszú Perón útja a Casa Rosadába, a rózsaszínű elnöki palotába, egy két dolognak kellett még történnie, hogy diadalmasan, a nép akaratából vonuljon be az államfő házába. Perón mások hátán kapaszkodott fel a legmagasabb polcra. Ogy, hogy intelligensebb és műveltebb, politikai fogásokban választékosabb volt hatalomra vágyó tiszttársainál, s tudta, hogy a hatalom birtokosának nemcsak a hadsereg, hanem még egy nagy erő bizalmát kell élveznie. Ez az erő: a munkásság. A negyvenes években egymást követő katonai diktátorok mellett „inas- kodott". J. Farrel elnök idején Argentína alelnöke volt s ö volt az. aki államtitkárként a Munkaügyi Hivatalt Munka- és Társadalombiztosítási Hivatallá alakította át, szoros kapcsolatot teremtett a szakszervezetekkel földet, munkát és olyan szociális vívmányokat ígért, amelyeKKex megnyerte a tömegeket. J. Farrel kényszer lemondása után egyöntetű volt a tisztek véleménye: Perón a legalkalmasabb az elnöki tisztségre. Perón, aki fiatalabb éveiben a fasiszta rendszerekkel kokettált, ilyesmit szeretett volna Latin-Amerikában is megvalósítani, hogy Peru, Bolívia, Chile, Brazília és Uruguay megnyerésével, vagy kényszerítésével valamilyen fasiszta tömböt hoztak volna létre, amelyben Argentína nagyhatalmi szerepet Játszott volna. Ettől a tervétől — a valóság láttán — később nyíltan elállt, napóleoni hajlamai azonban megmaradtak. A hatalom felé vivő paripa megnyergelését abban látta, hogy nacionalista, oligarchiaellenes, majd később Amerika-ellenes húrokat pengetve Igazodott a tömegek hangulatához. Még közírással is próbálkozott — Descartes álnéven Jelentek meg az USA-t bíráló írásai, így aztán érthető, hogy a Washington támogatását élvező tisztek csoportja — mindjárt Perón elnöksége kezdetén — puccsot kísérelt meg ellene, és ideiglenesen internálták, de a nép maga szabadította ki kedvencét, aki attól kezdve tíz éven át valóban a helyzet magaslatán állott. Akinek sorsa a nő Logikusan kívánkozik a kérdés: hogyan sikerült Perónnak, az ismeretlen katonatisztnek úgy megdolgoznia az argentin tömegeket, hogy — még ha politikailag nem elég öntudatosak is —, szinte rajongjanak érte? Perón életében nagy szerepet játszottak a nők. Nem érdemes mindegyiket felsorolni, csak kettőt. Az első, aki szinte végzete volt, Maria Eva Duarte névre hallgatott. Szegény sorból származott, harmadrangú színésznőként kötött ki valahol, míg megany- nyi futó ismerettség után, meg nem ismerte Perónt. Egy idő múlva össze is költöztek. Perón rájött, hogy Evita az a típus, akire szüksége van. Elsősorban karrierje érdekében. Evita nem volt ugyan művelt, még szellemes sem, de rámenős a Javából, s mivel Jól ismerte a szegény rétegeket, népámító szónoklataival beadta nekik a maszlagot, hogy „Perón a megváltó“. Hasonló propagandát fejtett ki a tisztek körében is Perón mellett. Később pedig, amikor már Perón törvényes hitvese volt, elvárta, hogy minden szavát parancsnak vegyék a tábornokok, s eléggé köztudott volt, hogy a temperamentumos Evita olykor női gyöngeségét meghazudtoló pofonokkal ad nyomatékot szavainak. Evita körül valóságos kultusz alakult ki. A nép szentjeként tisztelték, a „nemzet eszmei főnöknője“, „első számú szamaritánus“ ilyen és hasonló jelzőkkel illették. Mondhatjuk, Evita csinálta meg Perón karrierjét. Amikor 1952. június 26-án a rák végzett vele, a szakszervezetek házában emelt mauzóleumban helyezték örök nyugovóra és sírja valóságos zarándokhely lett. (Azóta ismeretlen helyre távolították el hamvait). Perón elvesztette támaszát. Szemben állt vele az egyház, a tábornoki kar bizonyos csoportjai, azok, akiknek Evita életében rengeteg megaláztatást kellett elviselniük, s meggyűltek a bajok a kormányzása idején elburjánzott korrupció miatt is. 1955- ben egy tábornoki puccs megfosztotta Perónt hatalmától. Az exdiktátoi azóta Madridban él, és onnan irányítja mozgalmát. Itt jutott szóhoz élete másik „nagy“ asszonya, Isabel. „Perón jön!" Aramburu tábornok, aki 1955-ben megbuktatta Perónt, majd a következő évben vérbe fojtott egy perőnista tiszti puccsot. két évvel ezelőtt a magát Monteneros-nak nevező perónista csoport hatalmába került, „Ma reggel 7 órakor kivégeztük Araniburut. Isten legven irstfllmf»« Ipi^nnk, pprón vagy halál!“ — így hangzott a fegyverek bejelentése Aramburu sorsáról. Már az utolsó mondat arra engedett következtetni, hogy Latin-Amerika viharos atmoszférájában Argentínát sem ke* rüli el a forradalmi mozgalmak szele. Ám nemcsak Aramburu esett áldozatul politikai megtorlásnak. Gyilkos golyó oltotta ki életét Augusto Vándor és Jósé Alonso szakszervezeti vezetőknek is. Mindketten perónisták voltak, de minden valószínűség szerint perónisták végeztek velük. Egy mozgalom ellentmondása? Részben, de inkább ádáz hatalmi versengés következménye. A ma 77 éves Perón már 18 éve van távol hazájától, mozgalma azonban nélküle is létezik, s mint a legújabb fejlemények mutatják, erőre kap. Perón 1964-ben tett ugyan hazatérési kísérletet, de a brazil hatóságok visszatessékelték Madridba. A spanyol kormány erélyes felszólítására hivatalosan le kellett mondania politikai ambícióiról. Akkor Jelentkezett életében a másik, nagy szerepet játszó asszony. Isabel. Isabel Martinez, az egykori varietéművésznő titkárnői és egyéb szerepeken át került Perón közvetlen bizalmasai köyS és lett később a felesége. Isabelre hárult az a szerep, hogy a spanyol és argentin hatóságok éberségét kijátszva közvetítsen az ex- elnök és hívei között. Ma már világos, hogy Isabel jól kidolgozott, határozott programot vitt ki Argentínába a perónistáknak, s hogy a hatóságok előtt ez még sem maradt hétpecsétes titok, de nem mertek közbe lépni, mert valóban félelmetes a peiőnizmus ereje. Ámde beszélhetünk-e így, egyszerűen perónizmusról? Valójában három fő irányzat domborodik ki: 1. A perónizmus nemzeti szárnya — Perón nélkül, 2. An. balszárny, jelentéktelen, színtelen, arc nélküli, közelebbről meg nem határozható áramlat, amelynek vezetője a Kína-barátként ismert Hector Villalo, 3. centrista szárny, amelyben meggyilkolásáig nagy szerepet játszott Jósé Alnnso szakszervezeti főtitkár. Ha a perónizmus az argentin diktatúrák kísértő réme is, a valóságban széteső mozgalom, hiányzik a gyakorlati egység. Mint már említettük, a vezető szerepre törők pisztollyal intézték el számláikat, mindegyikük a vezér első számú kegyeltje akart lenni, hogy ha majd visszatér ... Visszatér-e Perón? E kérdést a jelen veti fel. Kitudódott, hogy a komoly nehézségekkel küzdő Lanusse elnök a perónisták se^ gítségével kívánja erősíteni pozícióit és már felvetette Perón visszatérésének lehetőségét. Az argentin belügyminisztériumnak nincs ellene elvi kifogása, már csak a gyakorlati részleteket kell tisztázni. Egyébként „forró drótot“, közvetlen távbeszélő-kapcsolatot teremtettek a Casa Rosada és Perón madridi otthona között. Lanusse nyilván minden eshetőségre gondol. Perón biztosra vett visszatérésének van azonban mozgalmára nézve árnyoldala is. Nyilvánvalónak tartják, hogy a 77 esztendős exdiktátor megjelenése esetén mozgalmának széthúzása még akútabbá válna, személye megszűnne bálvány lenni, és a prró- nizmus a múlt tudatos népámítással keltett ábrándjainak lassan gyengülő és kivesző hatásában oldódna fel, mert az elvakított tömegek mindinkább rádöbbennének a perónizmus csaló lényegére. Ez pedig logikus feltevésnek látszik. L. I. IGEIT □ HIINIZMI5 ? Perón és Evita fénykorukban * j
