Új Szó, 1972. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-26 / 12. szám, Vasárnapi Új Szó
_a> 0 4-» V<D j> <D C 'O > 4-* (A *Ő) N :0 C JO 00* < N o < CĹ < > A kiszedett tabletták és egyéb furcsaságok A magyar igekötők sokféleképpen módosíthatják az Ige jelentését. Elsősorban a cselekvés befejezettségét, megtörtént voltát fejezik ki: pl. az elolvas ige az olvas-hoz viszonyítva már az olvasás befejezettségére Is utal; a felébred az ébred del szemben az ébredésnek szintén a befejezettségét emeli ki. Persze más jelentés- aránylatot is kifejezhetnek: a cselekvés elkezdését (zúg— felzúg), tartós jellegét (beszélget _ — elbeszélget) stb. Mivel hatá- * rozószói eredetűek, az említett jelentésarányiatok mellett a meg- igekötőn kívül mindegyik kifejez bizonyos helyi jelentés- árnyalatot is, a cselekvésnek valamilyen irányulását. A beszalad, kifut, ledob, felnyújt Igékben az igekötők a cselekvésnek (a szaladásnnk, futásnak, dobásnak, nyújtásnak] nemcsak a befejezettségére utalnak, hanem azt is érzékeltetik, hogy az igében kifejezett cselekvés merre irányul (befelé, kifelé, lefelé, felfeléj. A szlovák nyelv igekötői nem a határozőszókkal, hanem az úgynevezett elöljárókkal (predložky) vannak közeli rokonságban. A szlovákban ezek az elöljárók azt a szerepet töltik be, amelyet a magyarban a határozóragok, névutók. Természetes tehát, hogy a szlovák igekötőknek (predpony) is van bizonyos irányulást kifejező jelentésárnyalatuk a cselekvés befejezettségére való utalásuk mellett. Az odísť (elmegy) namontovať (felszerel, rászerel) igékben az od- és a na- nemcsak a menés, illetve a szerelés befejezettségére utal, hanem az irányulására is. Ebből a tényből azonban még nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy a szlovák ige- kötős igéket minden esetben szó szerint magyarra fordíthatjuk. Akadnak közöttük persze olyanok is, amelyekben a szlovák és a magyar szemlélet megegyezik az igekötők használatában (mint a fenti példákban Is láttuk), de jóval több az eltérés, mint az egyezés. Ezt a körülményt egyesek nem tudatosítják, illetve a magyar szemlélet oly gyenge a nyelvi tudatukban, hogy olykor kiszorítja a szlovák. Ezzel magyarázható az a jelenség, hogy a gyógyszert az utóbbi időben egyre többen kiszedik, a tagdíjakat a különféle szervezetek tagjaitól szintén kiszedik, a szereplők a rendezvényeken kilépnek, a keresett árut az emberek hamar kivásárolják stb. A szlovák nyelv a vyberať igével nemcsak a magyar ki- szed-nek megfelelő cselekvést fejezi ki, hanem többek között azt is, amelyet a magyarban a beszéd igével jelölünk. A magyar vagy magyarul tudó orvosok,,nővérek a vyberať (tükörfordításával, a kiszed igével vagy származékaival adják a páciens tudtára, hogy mit kell beszednie: „Ezt az antibiotikumot szedje ki!“; „Ezt a doboz injekciót ki kell szednie“; stb. A páciens természetesen azt a szemléletet látja ebben, hogy a gyógyszert az utolsó tablettáig vagy ampulláig ki kell szednie a dobozból, s be kell vennie. Bár az egyes tablettákat beveszi, az egész folyamatot már ő sem a beszed igével nevezi meg, hanem a ki- szed-del: „Még ezt a doboz orvosságot kiszedem“; „Ezt a kanalas orvosságot kell kiszednem“; stb. A magyar szemlélet szerint a gyógyszert bevesszük, mert a szájba vétel útján juttatjuk be a szervezetünkbe, esetleg érbe vagy izomba fecskendezve. Ezért a folyamatosabb cselekvést kifejező szed igét vagy származékait is a be-lgekötővel kell ellátnunk, amikor a cselekvés végigviteléről beszélünk, befejezettségére utalunk: „Ezt az antibiotikumot szedje bel“; „Ezt a doboz injekciót be kell szednie“; „Még ezt a doboz orvosságot beszedem; „Ezt a kanalas orvosságot be kell szednem"; stb. De nemcsak a gyógyszer beszedését, hanem az adományok, tagdíjak stb. összegyűjtését Is gyakran fejezi ki a szlovák nyelv — a zbierať mellett — a vyberať igével, s a magyarban ilyenkor sem ritka a tükörfordítás: „Kiszedtem á' szak- szervezeti díjakat“; „Te kiszeded a pénzt a névnapi ajándékra“; stb. Az emberektől való elkérés, tehát a tőlük kifelé irányuló szedés szemlélete helyett a magyar az összegyűjtés, vagyis a beszedés (egy közös vagy hivatalos helyre, pénztárba irányuló begyűjtés, befizetés szemléletét veszi alapul a szó megalkotásához. A szakszervezeti díjakat és a névnapi ajándékra szánt pénzt is beszedik tehát a megbízottak. A kiszed ige használata ebben a jelentésben az említett okon kívül azért is helytelen, mert a magyarban rosszalló értelmű: valakiből vagy valakitől azt szokták kiszedni, amit önként nem hajlandó közölni vagy odaadni, csak fenyegetésre. A vystúpiť ige a kilép cselekvésfogalmon kívül mást Is kifejez a szlovákban. Ezzel fejezik ki pl. a járműből való kiszállást, de a nyilvánosság előtt való szereplést Is. S ez utóbbi esetben találkozunk a magyarban a tükörfordításával: „A kislányom kilép az iskolai ünnepélyen“; A Jókai-napokon a színjátszó csoportok is kilépnek“; stb. A magyar nyelv sem csupán a szerepel Igével fejezi ki ezt a cselekvésfogalmat, csak éppen nem kilépnek, hanem fellépnek a szereplők a rendezvényeken. Tehát: „A kislányom fellép az iskolai ünnepélyen“; A Jókai-napokon a színjátszó csoportok Is fellépnek“; stb. Ez a szemlélet nem a közönség elé való kilépést, hanem a színpadra, dobogóra, való fellépést igyekszik kifejezni.. Elég gyakran halljuk a kivásárol igét is a csehszlovákiai magyaroktól: „A turisták mind kivásárolták az olcsó holmit"; „Annyi az alma hogy nem győzik kivásárolni* ; stb. A kivásárol ige egyáltalán nem használatos a magyar köznyelvben. A vykupovať helytelenül értelmezett megfelelőjeként, tükörszavaként terjedt el nálunk. Ügy látszik, magával az idegen szemlélettel is hamar megbarátkoztak a használói: kivásárolni az üzletből, megvásárolni az utolsó darabig és elvinni, kivinni az eladás helyéről, területéről. A magyar nyelvben ezt a fogalmat a felvásárol igével nevezzük meg. A fel- igekötő ugyanis — igaz, ritkán — azt is kifejezheti az igével, hogy az igében véghezvitt cselekvés folytán a cselekvés tárgya elfogy, eltűnik (feléget valamit, felzabál valamit, felél valamit stb). Így a turisták az olcsó holmit s a felvásárló vállalatok az almát felvásárolják, nem pedig kivásárolják. összegezve az eddigieket: nem fordíthatunk tehát minden szlovák Igekötős igét minden esetben szó szerint magyarra, hanem arra is tekintettel kell lennünk, hogy az igekötőhasználat megegyezzen a magyar nyelvhasználatban kialakult szemlélettel. J. LELKES ILONA BÁRCH ISTVÁN VERSEI Semmi se volt elég Reggel szedett egy morék petrezselymet, de akkor délben nem ettünk ebédet. Érik mór, mondta, és nézett az almafőra, de akkor gyorsan kivágtuk a fát. Negyven évig járkált az udvaron, a tárgyak hátán széles jegy, tenyérnyom. Nem illik semmire a mi kezünk. II. Semmi se volt elég, be kell fejezni minden apró dolgot. Hívnám, ha élne még, a kertben sűrűsödnek a gyomlombok. Kapálna, vágna mór, nézne, mint régen annyi almafára. S nézném, amint kapál, szememre ül néhány csepp meleg pára. Cseléd volt, mindig az, szolgája úrnak, kertnek, udvarának. Munkája így igaz, mit tudta ő, hogy egyszer csak kifárad. Dolgozott, ennyi volt. A fa alatt talán még tízig számolt. S hogy most lelkem sikolt, csak azért mondom el, mert o mamám volt. Nagyapám Egy sors világát élte, szalmakazlakig ért fel, gondok komor bikáit terelte villanyéllel. Ha Krisztus-tenyere bunkós ökölbe rándult, gyorsan megbilincselték, világgá így kirándult. A házra még új ereszt szegeit, „s míg lábra állhat“, új lépcsőt a padláshoz és sírkövet magának. Gondok komor bikáit terelte villanyéllel, egy sors világát élte, az égig sose ért fel. Hegytetőn Lebegés. Valami ősi mámor húzott a cserjés hegytetőre. A bábeli csak azért is tornászott bennem, a fák tetején halihó surrant, s a szél mint csigakagyló zümmögött. A város felett álltam, s mint kiváncsi isten csodáltam az elmetszett tökélyt: az ágas fák között Nap nevetett, aranyhaja lobogott a szélben, s alant a kettészabott város, mint két hadsereg. A senki-föld: tajtékos vérfolyó. Játszott velem a képzelet: az ágas fák között lángoló tündér, aranyhajú, felém kuncogott: Látod? S fényujjávol a völgyre bökött tüstént, harci készben lenn a két sereg, békés duzzodó hasonlatot, tömjén helyett gáncsoló szóbotot markolj üstökön, s vívj először velük csatát, ifjú, nyüzsgő vérű, és csak úgy velem. Szárny nélküli madár öcsém rajzolt, a papíron roskadt házak és egyenőtt utak, óriás, egy vonal háztetők, mintha kótyagos mesteremberek dobáltak volna elképzelést, erőt, és épült, egyre nőtt a monstrum város, rajzolt a gyerek, absztrakt vonalakkal határolt terek születtek szépen, sorban, és nézte hosszan, majd kék holdat festett hirtelen, és volt még virág, folyó és ikon, egy furcsa szép lány állt az új hídon, fésülgette hosszú, lila haját, arcát a fiú nem rajzolta ki, én festettem kék szájat neki, magamnak meg piros és zöld szakállt. k‘ '1 1 8
