Új Szó, 1972. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-26 / 12. szám, Vasárnapi Új Szó
ST § 1472. március 27, Medvevára. Egy kegyvesztett, súlyos tüdőbajban szenvedő ember hánykolódik az ágyban. Lázálmában szülőfaluja, majd pécsi otthona és édesanyja képe tűnik fel előtte. Azután nagybátyját, Vitéz Jánost látja, később hirtelen Mátyás király alakja jelenik meg. Azé a királyé, aki barátja, majd ellensége lett, nagy része volt felemelkedésében és bukásában. Szivébe hasit a fájdalom: Janus Pannonius, az elfelejtett költő, a bukott lázadó nem hiányzik többé senkinek. Itáliában is új hangok hallatszanak, szavuk elsöpri a régieket. A súlyos betegségnél is fájdalmasabb a kétségbeesett miért? ... Egy sóhaj, s a halál a válasz... Ötszáz év telt el azóta. Valóban csak ennyi a válasz? Elsárgult könyvlapok, elhomályosodó egykori emlékek felelnek: a legnemesebb érvvel, Pannonius életével és munkásságával... * » « 1434-ben született a szlavóniai Csezmicén. — Apám ács volt, még gyermek voltam, amikor meghalt. Azután anyánk dolgozott ránk egyedül. Ö a legokosabb, legügyesebb asszony a faluban. Senki sem tud úgy fonni, olyan gyönyörű mintás vásznakat, főzni, mint ő... — ezeket mondta kipirult arccal Váradon, ahová nagybátyja hívta. Vitéz János barátai érdeklődve hallgatták az értelmes szemű fiatalembert, aki rövidesen Itáliába megy tanulni. Mióta Hunyadi László lett az ország kormányzója, Vitéz Jánosnak döntő szava van, Csez- micei Jánossal komoly tervei voltak ... Tágra nyílt szemmel nézi a Canal Grande csillogó vizét. Csodálatos látvány: fehér és rózsaszín homlokzatú paloták nőttek ki lába előtt a víztükörben. Velence ... Santa Giacometta, a nyüzsgő, tarka Fondaco, a San Marco székesegyház és a sok palota, minden mesebeli látvány egy sártengerhez, apró viskókhoz szokott idegennek. Hosszasan nézegette Velence híres címerállatát, a szárnyas oroszlánt. Az oroszlán erőt Jelent, a mancsában tartott könyv pedig a tudományt jelképezi — fejtette meg a címer értelmét. A gazdag kereskedő- város tartós jólétének két kulcsa: hatalom és tudomány. Pannonius sohasem feledte e szavakat. Egész életét végigkísérték ... A humanizmus eszméinek bölcsője Itália volt, pontosabban a gazdag olasz kereskedővárosok. Az üzlet jólétet biztosított, s az emberek itt a földön akartak jól élni. Emberek akartak lenni, tanulni, egyre többet tudni. Oj filozófia született, a neoplatonizmus, a társadalmi ellentéteket tompító ideológia, amely az anyaggal szemben a szellem primátusát hirdeti. Elítélték a kereszténység számos dogmáját, s a vezérlő eszme a földi jólét, a művelődés lett. Az olasz városokban Iskolák nyíl- •tak, ahol Ilyen szellemben tanították a fiatalokat. A leghíresebb a ferrarai volt, Guarino nevezetes Stúdiója. Itt tanult Csezmlcei János is, s Itt kapta a Janus Pannonius nevet. Társai eleinte lenézték a „hegyekben túli barbárt“, de ez a megvetés csakhamar bámulattá változott. Pannonius néhány hónappal megtanulta a latin nyelvtant, és csakhamar görög szövegeket is fordított. Guarino mester Stúdiójában humanista szellemű oktatás folyt. Délelőtt latin költőket vitattak meg, délután görög szerzőkről beszélgettek. Este a viták, a pajkos diákcsínyek időszaka volt. Itt érezte Pannonius először, hogy érzéseit, gondolatait, társaihoz hasonlóan szavakba, művészi szavakba kell önteni. Társai Jórészt a legracionálisabb költői műfajt, az epigrammát művelték. A témát napi események szolgáltatták. Egy napon borozgatás közben olvasta fel Pannonius egyik versét: „Adj Ide hét aranyat kölcsön s az egekre ígérem, Néked e jóságért holtig adós maradok. Máskor egy hencegő diákot torkolt le: „Ha mindent tudsz, ugyan légy annak megmondója: Ha nem fázik, miért veri össze csőrét a gólya." Merész vágyakkal teli élet volt ez. A fiatalság minden mámorával, gyönyörűségével. Pannonius örökre szívébe zárta Guarino szavait: „Minden emberben él a vágy, hogy túlnőjön az arasznyi lét határain. Ezek a toliforgatók pedig képesek arra, hogy ércnél maradandóbb emléket állítsanak nevezetes kortársaikról az utókor számára. Megőrzik szavaikat, alakjukat, tetteiket. Örökre megmentik a feledéstől őket.“ S Pannonius — példaképeire gondolva hozzátette: — „Nem is az a lényeg, milyen nyelven írtak, hanem az, hogy milyen szellemben. Márpedig Boccaccio minden sora azt hirdeti, hogy az embernek joga van a boldogságra és a szépségre itt e földön. E féktelen életörömöt az Olümposz istenei sugallták“. Három év telt el. S a ragyogó kék égbolton lassan felhők gyülekeztek... Vitéz János rövid időre hazahívta őt, s Pannonius ekkor döbbent rá a hazájában uralkodó állapotokra: Elégedetlenkedő, cselszövő főurak, a lázadozó Brankovics György s a később pusztító viharnak — a török veszedelemnek előszele — Hunyadi János seregeinek rigómezei veresége. Harc, mindenhol harc, barbár pusztítás, kegyetlenkedések — ez lüktetett Pannonius tudatában. Látja, hogy a török veszedelem, a belső villongások a „finomabb élet“ legfőbb feltételétől, a békétől fosztotta meg az országot. Ekkor tör fel benne állandó igényként a békevágy: Istenem, ö, ki nagyúr vagy az égben, a csillagokon túl, Nézz le, szelíden e csúf földre, hol őrületes Harc, szomorúság dúlja a békét s csörgeti kardját Mars ts amerre rohan. Pusztul az élet, uram Áldd meg e földet, atyám, nyugalom kell végre a népnek, Fájnak a harci sebek, s oly szomorú a halál.“ S a vággyal együtt ott lüktet benne az elhatározás: tenni, sokat kell tenni, azért, hogy béke, s jólét uralkodjék magyar földön is. Megfogadja Vitéz János tanácsát, s ezután Jogot tanul a páduai egyetemen. Olasz földön válik híres emberré. Megbecsült, elismert költő, sokoldalúan művelt ember. Ám a csillogás nem vakítja el. Hazulról vészjósló hírek érkeznek: Konstantinápoly eleste, V. László trónralépése, majd reménysugárként ható nándorfehérvári győzelem, rögtön utána azonban Hunyadi János halála, majd László fia gálád kivégzése, azután a király meggyilkolása, a Garai- Ojlaki liga mesterkedései, s végül Mátyás trónralépése. Vérzivataros idők, öldöklések, árulások. A magyar történelem tanulságos lapja. A határon a hatalmas ellenfél, a török, de még ez sem rettenti vissza az urakat a basáskodástól, a különféle önző, aljas tervek megvalósításától. Pannonius Olaszországból látja a bajt, Marasztalják, Firenzében Cosimo Medici fényes állást, gondtalan életet ajánl fel, hiába. Hazaszeretete minden csábításnál erősebb volt. Lemondott a Vitéz János Plautus-kötetének címlapja a saját és Janus Pannonius állítólagos képmásával Jólétről, vállalta a megpróbáltatásokat. Tudta, nemcsak tolira lesz szüksége, hanem kardra is. Hazatért. Az öreg Vitéz Jánosnak büszkén jelentette: — Most úgy érzem, rajtam a sor. Tanultam retorikát és filozófiát, matematikát és egyházjogot, beszélek latin, görög és olasz nyelven és magammal hoztam a költészet múzsáját is Pannóniába“. Egy ideig még várnia kell, mert Mátyás király a pártütőkkel hadakozik. Váradon telepszik le, itt ismerkedik az emberekkel, a tájjal Néhány hét múlva ágynak dől, most üti fel fejét először a később életét követelő tüdőbaja. Ahogyan eddig megszokta, hogy verssé formálja a körülötte történteket, most a betegségéről ír elégiát: Míg, te, Balázs cifrám lakozol most tábori traktán Es oda sem fittyentsz, bőgjön a kürt szava bár, En magam addig lázban heverve, vacogva tűnődöm. Tétlen félelem ül és a halál szívemben ... Bíz a betegnek sorsa, ha mondom, szörnyű keserves, Lázteli ajkától eljut a must ize is. Tavasz lett mire meggyógyult. Ekkor, 1459 íeb- ruárjában nevezte ki őt pécsi püspökké a király. Később, amikor Mátyás Pogyebrád György lányát, Katalint veszi feleségül, Pannonius a királynő főkancellárja lett. 1465-ben Mátyás követeként Rómában Jár, pénzt és összefogást sürgetett a török elleni harchoz. Küldetése aránylag sikeres, hiszen az ígéreteken kívül- pénzt is hozott, ám Mátyás megharagszik rá. Talán azért, mert Pannonius nem a diplomácia fondorlatos eszközeivel beszéli a pápa előtt. Nyíltan előadta Mátyás király terveit. Ezért kegyvesztett lett, elkeseredve, magába zárkózottén él Pécsett. Egyik téli napon a Mecsek déli lejtőjén sétálgat, amikor virágzó mandulafát vesz észre. A nem mindennapi látvány megdöbbenti és érzéseit versbe foglalja: Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe se látott, Hőst Ulisses sem Alkinoos szigetén. Még boldog szigetek bő rétéin is csoda lenne, Nemhogy a pannon-föld északi hús rögein. S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben, Am csodaszép rügyeit zúzmara fogja be majd Mandulafám, kicsi Phylis, nincs még fecske e tájon, Vagy hát oly nehezen vártad az ifjú Tavaszt? Érzi, hogy saját életével rokon a korán virágzó mandulafa sorsa. Korán nyílott a virág, s ezért halálra van ítélve ... Közben éber figyelemmel követi az eseményeket. Mátyás királyban, egykori pártfogójában és barátjában csalódik. Nem támogatja csehországi csatározásait, s ezt nyíltan meg is mondja a királynak. Gyűlöli a vérontást, a szenvedést, az állandó hadakozást. Nyárdél egén csillogó üstökös című versében így vall erről: Kínzott földünkön veled újraviruljon a béke, Zárja be végképpen Janus a fegyvereit. Minden népnek hozz virulást és tiszta szerencsét, Mégis főképpen Pannóniára tekints: Ózd a nyilas törököt mind Hellespontusom által Kit most hűtlenül hoz mifelénk a Duna. Fájdalmas érzések, kínzó gondolatok gyötrik. A roskadozó gyümölcsfa című allegorikus elégiájában Ovidiushoz hasonlóan a gyümölcsei alatt roskadozó fa sorsát fájlalja. Az árvízről című elégiában, az árvíz ürügyén a világkatasztrófa látomását festi meg. Látja a török veszélyt, népének szenvedését, és Mátyás király érdemei mellett — tévedéseit is. Betegsége ismét elharapódzik, amikor elhatározza, hogy elhagyja szeretett otthonát, ahol mostoha sors, értetlenség jutott osztályrészéül. Itáliába készül, fiatalságának, boldogságának színhelyére. Útközben barátja Prothasius szavai jutnak az eszébe, és rádöbben, hogy már ott Is elfeledték. Magára maradt. Költészetének, emberségének csillogását nem bírta a magyar táj akkor csak lassan derengő sötétsége. Céltalanul vándorolva Medveváráig jut el... « • ■ Humanista irodalmunk legnagyobbja volt. Epi- grammáit és elégiáit Itáliában, a művelt világ akkori központjában olvasták és dicsőítették. Oj típusú költő, tudatos, öntudatos alkotó egyéniség volt. Fontosnak tartotta egyéni érzéseit, gondolatait. Klasszikus időmértékes verselés különböző formáiban megírt költeményeinek központjában az ember állt, az egyén testi és lelki problémái. Költészetünkben nála Jelentkezik először a családi összetartozás és a szélesebb közösség, a haza szeretete. A világon az első költők közé tartozott, aki a békét mint az emberi Jólét legfőbb feltételét igényelte, és harcolt is érte. Élete vezérlő gondolatát egyik epigrammájában írta meg: „Nézz körül és ne jeledd, hogy hű fia légy a jelennekt“ Eszméjéhez sosem lett hűtlen. Ezért szerzett dicsőséget, s emiatt Jutott osztályrészéül szenvedés, megpróbáltatás is. Évszázadok teltek el, s Pannonius költészetét, békevágyát, művelődési eszményeit nem kezdte ki az idő vasfoga, ezek változatlan tisztasággal ragyognak tovább. Több mint ötszáz évvel ezelőtt leírt verssora ma is valóság: „Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám, Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e földi“ SZILVÄSSY JÖZSEF 500 éve halt meg Jaňus Pannonius
