Új Szó, 1972. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-26 / 12. szám, Vasárnapi Új Szó
Lassan harmadik éve, hogy Moszkvában tanácskoztak a kommunista és munkáspártok. A közben eltelt idő bebizonyította, hogy a tanácskozás helyesen elemezte a világ fejlődésének tendenciáját, és helyesen határozta meg azt a feladatot, amely az imperializmus elleni harcban a nemzetközi munkásmozgalomra hárul. az 1969. évi tanácskozás az egység és az új kapcsolatok megteremtése érdekében végzett munkának nem a végét, hanem a kezdetét jelentette. A jó kezdés 1970-ben és 1971-ben jól folytatódott. Előbb (1970-ben) a Lenin- centenárium alkalmából rendezett ünnepségek, majd később (1971-ben) a Szovjetunió, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Mongólia és a Német Demokratikus Köztársaság kommunista és munkáspártjainak kongresszusa hívta magára a világ érdeklődését, és vitte előbbre az egység megteremtésének, valamint a marxista—leninista ideológia továbbfejlesztésének az ügyét. A kongresszusok összegezték a szocialista építés eredményét, felvázolták, hogy milyen munka vár elvégzésre a továbbfejlődés érdekében, egyben megvizsgálták és jóváhagyták a népgazdaság fejlesztésének az elkövetkező ötéves időszakra vonatkozó irányelvét. A szocialista országok a társadalmi fejlődés új mérföldkövéhez értek, a korszerű és fejlettebb életviszonyok megteremtésén fáradoznak. Egyeztetik a tudományos-műszaki forradalom vívmányait a szocializmus előnyeivel, hatékonyabban igyekeznek alkalmazni a tudományt a társadalom irányításában, a szocialista közösségen belül növelik az Ideológiai, a gazdasági és a kulturális együttműködést. A fejlődést meggyorsította a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának XXV. ülésszaka, amelyen elfogadták az együttműködés elmélyítésének és tökéletesítésének, valamint a szocialista gazdasági integráció fejlesztésének komplex programját. A program előirányozza az egyes országok szorosabb gazdasági együttműködését, a tervek egyeztetését, a termelés, a tudomány és a technika hosszú távú teendőinek közös kimunkálását. A komplex program realizálása feltárja a szocialista szellemű nemzetközi együttműködés értelmét: a nemzeti és nemzetközi érdekek harmonikus összekapcsolását. A forradalom erői Nemzetközi viszonylatban az elmúlt időszak legfigyelemreméltóbb eseménye, a feszültség csökkentése, a békés egymás mellett élés politikájának megvalósítására irányuló konkrét lépések, amelyek mindenekelőtt a Szovjetunió és a többi szocialista ország külpolitikai kezdeményezésével kapcsolatosak. Az agresszió tűzfészkei természetesen még ma is megtalálhatók, a forradalmi mozgalom legádázabb ellensége továbbra is az amerikai imperializmus. Itt-ott a hideg- háborús törekvés is kísért. Ennek ellenére a béke és a haladás erőinek harca az utóbbi években is meghozta gyümölcsét. Érdemes megemlíteni, hogy a szocializmusnak valamennyi fronton kivívott sikerét — beleértve a békés egymás mellett élés elvének a nemzetközi porondon történő érvényesülését — a forradalmi folyamat jelentős fejlődése kísérte. A moszkvai tanácskozás óta eltelt Időszak egyértelműen igazolta azt is, hogy a béke ügyének a védelme és az ezzel kapcsolatos nemzetközi egyezmények nem ellentétesek a forradalmi mozgalom és az imperializmus elleni harc érdekével. A társadalmi haladás erői a kommunista és munkáspártok 1969-es tanácskozását követően számos újabb csapást mértek a régi világ pozícióira. Felsorolni Is sok lenne a forradalmi erők sikeres akcióival kapcsolatos eseményeket. Meg kell azonban említeni a chilei példát. A reakció és vele együtt az ultraforradalmárok azt jövendölték, hogy a választási győzelem révén hatalomra került Népi Egység képviselete kudarcba fullad. A chilei forradalom azonban életképes. Az országon belüli osztályellenséggel és az imperialisták mesterkedéseivel szemben ma is eredményesen harcol. És bárhová is fejlődik, már az eddigi sikeréről, illetve intézkedéseiről is elmondható, hogy rövid, alig másfél éves fennállása alatt is többet tett a népért, mint amennyit a polgári demokrata kormányok jótékonykodó reformprogramjaikkal akár egy évtized alatt tesznek. A Chilei Köztársaság Kuba nyomában és Kubával együtt — a szocialista országok és a világ haladó népeinek erkölcsi támogátása révén — a társadalmi haladás hatalmas tényezőjévé vált egész Latin-Ame- rikában, kísérletének -jelentősége messze túlnő a kontinens határain. Az elmúlt két-három év folyamata jellemzőjének tekinthető az is, hogy a tőkésországokban megnőtt a társadalmi és a politikai feszültség, kiéleződtek az osztályok közti kibékíthetetlen ellentétek. A széles tömegeknek a monopóliumok politikájával szembeni elégedetlensége — összekapcsolódva az uralkodó imperialista körök agresszív és népellenes cselekedetei miatti tiltakozással —, hatalmas sztrájkokban, kormányellenes tüntetésekben és a lakosság különböző rétegeinek spontán megmozdulásaiban jut kifejezésre. A küzdelem élén mindenütt a munkásosztály halad. Sajnos, az Imperialista országokban a jobboldal ts aktivizálódott. Kommunista- és szovjetellenes kirohanásai és provokációi a demokratikus mozgalmak bomlasztására és aláásá- sára, a nemzetközi feszültség enyhítése politikájának a támadására irányul. Mind ez, mind a neofasizmus újjáéledése szükségessé teszi, hogy a haladás erői fokozzák az éberséget, és a jobboldali veszéllyel szemben egységesen lépjenek fel. Az imperializmus és a reakció továbbra is arra törekszik, hogy fékezze „a harmadik világ“ forradalmi változásainak folyamatát, és hogy a nemzeti felszabadításért harcolók sorai közt viszályt szítson. Am az imperializmusra új csapásokat mér a nemzeti felszabadító mozgalom, mindenekelőtt azok az államok, amelyek a fejlődés nem kapitalista útját járják. Az Imperializmus természetesen nem adja fel pozícióit. A forradalom erői csapásaira ellencsapásokkal válaszol, és felhasználja az ellenforradalmi harc valamennyi új módszerét, nem utolsósorban az ideológiai diverziót. A kommunisták példamutatása A világ erőviszonyaiban végbemenő változás döntő tényezője: korunk valamennyi forradalmi osztagának aktív harca, amelyben a legfontosabb szerepet a marxista—leninista pártok játsszák. A kommunisták tevékenysége nemcsak a nemzeti frontokon, hanem a világ küzdőterén is hozzájárul a nemzetközi kommunista mozgalom tekintélyének növeléséhez. Az emberek milliói konkrét tettekből győződhetnek meg arról, hogy elsősorban a kommunisták haladnak a békéért és a népek szabadságáért vívott harc élvonalában, hogy elsősorban a kommunista mozgalom képviseli a legkövetkezetesebben a munkásosztály, a dolgozó nép érdekét. Ismeretes, hogy a nemzetközi kommunista mozgalom szervezetileg önálló pártokból áll. Az 1969. évi moszkvai tanácskozás megállapítása szerint „minden egyes párt a marxizmus—leninizmus alapelueilől vezérelve, a konkrét nemzeti körülményekkel számolva, teljesen Önállóan dolgozza ki politikáját“. Ilyen értelemben és ennek következtében a kommunista pártok között különösen az ideológiai együttműködés nagy jelentőségű. A kommunista mozgalomban a közös Ideológia, — ma Jobban, mint a múltban bármikor — kötőerő, szilárdító kapocs. Napjainkban egyre gyorsul a társadalmi fejlődés üteme, állandóan új gyakorlati és elméleti kérdések vetődnek fel, várnak megoldásra. A pártok közötti ideológiai együttműködés sok tekintetben mindennél fontosabb. Megmutatkozott ez az említett moszkvai tanácskozás előkészítésénél és lebonyolításánál is. Az ott elfogadott határozatokat olyan széles körű és sokoldalú vita előzte meg, amelyhez hasonló csak ritkán fordul elő. A tanácskozáson részt vett összes pártok képviselői a demokrácia és az egyenjogúság példás légkörében fejtették ki véleményüket és érveiket. A véleménycsere alapján kollektíván jóváhagyott következtetések születtek. A mozgalom új egysége a bátor eszmecsere és véleménymondás légkörében alakult ki, szilárdult meg. Bizonyára a kérdéseket alaposan elemző módszernek Is tulajdonítható, hogy az elfogadott következtetések helyesnek bizonyultak, ma is érvényesek. Viták, konzultációk A tanácskozás napirendjén nem szerepelt mozgalmunk minden problémája. Rámutatott azonban a meg nem tárgyalt kérdések megoldásának lehetőségére is. Ezek közül az ideológiai együttműködést minősítette az egyik legfontosabb feladatnak. Kifejezte azt a meggyőződést, hogy „a vitás problémákat helyesen meg lehet, és meg is kell oldani oly módon, hogy minden formában erősítjük a kommunista pártok együttműködését, bővítjük a pártközi kapcsolatokat, kölcsönösen tanulmányozzuk a tapasztalatokat, elvtársi vitákat és konzultációkat tartunk, s a nemzetközi küzdőtéren egységes akciókat hajtunk végre“. A kommunista pártok gyökeresen különböznek a többi pártoktól és politikai csoportoktól. A kommunista pártok központi feladata a világ proletariátusának, a dolgozók millióinak az egyesítése, és a szocializmus, majd a kommunimus felépítése. Ilyen merész és perspektivikus programmal egyetlen párt sem rendelkezik. A tudományos szocializmus — mint minden, ami valóban tudományos — egyetemes és nemzetközi jellegű. A különböző körülmények közti alkalmazása azonban különféle elméleti és gyakorlati módszereket teremthet és teremt is. A sajátos út természetesen nem vezethet a marxizmus—leninizmus általános érvényű tanításának az elvetéséhez vagy a revíziójához. Az 1968—69-es csehszlovákiai események példa, hogy a nemes eszmét hogyan lehet deformálni, és a szocializmus ellen fordítani. A szocialista országok és pártok együtttműködését az osztályh^rc objektív szükséglete követeli meg. Minthogy a ténylegesen kommunista pártok közös világnézetből, a marxizmus—leninlzmusból indulnak ki, minthogy közös az ellenségük: az imperializmus, s közös a céljuk: a szocializmus és a kommunizmus, a nemzetközi osztályharcban követendő stratégiai irányvonaluknak is közösnek kell lenniük: egységesen kell értelmezniük a párt szerepét, egységes elveket kell alkalmazniuk a párt tevékenységében. Mindez azt Is jelenti, hogy a kommunista pártok közötti kapcsolatok nem korlátozhatók egyszerű politikai szövetségre, mint sok, nem kommunista pártok közötti viszonyban ez előfordul. A kommunista pártok esetében a közös cél és világ nézet garantálja az egységet és az együttműködést, valamint azt, hogy az egység és elvtársi együttműködés alapján folyó vita előmozdítja nemcsak a szocialista gondolat egészének a fejlődését, hanem az ellenfél elleni koncentrált támadást is. Új típusú kapcsolatok A kommunista pártok és a szocialista közösség államai közti kapcsolatok elveit elméletileg már Marx és Engels előre látta. Marx például a Nemzetközi Munkásszövetség alapító üzenetében felszólította a munkásokat, hogy „szálljanak síkra azért, hogy az erkölcs és igazság egyszerű törvényei, amelyeknek a magánemberek közötti viszonyt kormáhyozniok kellene, a nemzetek közötti érintkezésnek is legfőbb szabályai legyenek. A gondolatot Lenin fejlesztette tovább. A pártjaink és nemzeteink közötti kapcsolatokat az államok területi épségének, szuverenitásának, függetlenségének és Jogegyenlőségének tisztelete, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás, és a nemzetek önrendelkezési joga jellemzi. Ezeknek az elveknek a megvalósításáért a néptömegek tulajdonképpen már a középkor vége óta küzdöttek. Felfelé ívelő Időszakában gyakran hirdette ezt az elvet a burzsoázia is. Ám — kivált imperialista szakaszában — nem tudta és nem is akarta megvalósítani. Ellenkezőleg, imperialista törekvése idején mindenkor súlyosan megsértette és megsérti. Az említett elvek a történelemben először a munkásosztály vezette államok kapcsolatában valósulnak meg. Szükséges azonban megjegyezni, hogy a szocialista országok kapcsolatainak tartalmát korántsem töltik ki az általános demokratikus elvek. Ennél többről is szó van. Az új és döntő elv, amely e kapcsolatok lényegét meghatározza, a hatalomra jutott munkásosztály alapvető érdekéből fakad. Ez az új elv a proletár, a szocialista nemzetköziség, azaz mindenekelőtt a kölcsönös testvéri segítség, szolidaritás és támogatás az új társadalom építésében és az imperializmus elleni harcban. Ezt az elvet a szocialista rendszer legfontosabb általános és közös vonásai határozzák meg, éspedig: a marxista—leninista párt vezette munkásosztály hatalma, az alapvető termelési eszközök társadalmi tulajdona, a marxista—leninista ideológia iránytűként történő kezelése. Az új társadalom felépítése, a szocialista országok és pártok közötti kapcsolatok kibontakoztatása, nem utolsósorban a szabad népek világméretű közösségének a kialakítása igen sok munkát igénylő, gigászi feladat. Annál is inkább, mert — ahogy az SZKP XXIV. kongresszusa is megállapította: „A szocializmus mai világa, sikereivel és perspektíváival, összes problémáival együtt még fiatal, növekvőben levő társadalmi szervezet, melyben még nem minden van kialakulva, és sok eleme még elmúlt történelmi korok bélyegét viseli magán. A szocializmus egész világa mozgásban van, szüntelenül tökéletesedik. Fejlődése természetesen az új és a régi harca útján, a belső ellentmondások megoldása útján megy végbe“. Társadalmunk ellentmondásai egyrészt a tőkésvilágtól maradt örökségből, másrészt abból fakadnak hogy az államok más-más időpontban, különböző fejlődési színvonalon, egymástól eltérő történelmi és nemzeti sajátosságokkal lépnek a szocializmus útjára. A szocializmus fejlődése során objektíve keletkező ellentmondásokat, sajnos, néha elmélyíti az a körülmény, (gondoljunk az 1968 előtti viszonyainkra), hogy a politikában és a társadalmi életben előforduló hibákat nem ismerik fel és nem javítják ki idejében. Az új típusú kapcsolatokat az is jellemzi, hogy a szocialista közösség általános nemzetközt érdekei az egyes szocialista országok nemzeti érdekeivel nem állnak ellentétben, hanem összhangban vannak velük. A nemzeti tényező jelentősége néha nemcsak hogy nem csökken, hanem törvényszerűen nő. Marxistának—le- ninistának azonban csak az a párt és állam nevezheti magát, amely politikájában a nemzeti tényezőket sosem helyezi a proletár nemzetköziség érdekel fölé. / A siker feltétele Az egység és a kapcsolatok szilárdításának fontosságáról a mi pártunk sem feledkezik meg. E kérdésről a XIV. kongresszus határozata többek között kimondja: „A CSKP maximálisan hozzájárul a kommunista és munkáspártok 1969. évi moszkvai nemzetközi tanácskozása határozatainak megvalósításához. Hatékonyan részt vesz minden olyan kezdeményezésben, melynek célja a kommunista mozgalom akcióegységének megszilárdítása“. A példák meggyőzően bizonyítják, hogy a kommunista és munkáspártok fontos feladatuknak tekintik a fejlődés tapasztalatait és problémáit kollektíván és rendszeresen tanulmányozni, egyben állandóan szilárdítani az egységet és az együttműködést. Bizonyos, hogy a szocialista országok és a haladás hívei a jövőben még szorosabbra fűzik a barátságot és a kölcsönös támogatást minden vonalon, Igazolva az 1969. évi moszkvai tanácskozásnak azt a tételét is, hogy „minden egyes kommunista párt politikájának hatékonysága országában elért sikereitől, valamint a többi testvérpárt sikereitől, együttműködésük fokától függ". BALÁZS nfXA UtiWi FlVI 3 fl B ífcSv*'/ľ • ffc.-.*- t.
