Új Szó, 1972. március (25. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-26 / 12. szám, Vasárnapi Új Szó

Lassan harmadik éve, hogy Moszk­vában tanácskoztak a kommunista és munkáspártok. A közben eltelt idő be­bizonyította, hogy a tanácskozás he­lyesen elemezte a világ fejlődésének tendenciáját, és helyesen határozta meg azt a feladatot, amely az imperia­lizmus elleni harcban a nemzetközi munkásmozgalomra hárul. az 1969. évi tanácskozás az egy­ség és az új kapcsolatok megteremté­se érdekében végzett munkának nem a végét, hanem a kezdetét jelentette. A jó kezdés 1970-ben és 1971-ben jól folytatódott. Előbb (1970-ben) a Lenin- centenárium alkalmából rendezett ün­nepségek, majd később (1971-ben) a Szovjetunió, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Mongólia és a Német Demokratikus Köztársaság kommunis­ta és munkáspártjainak kongresszusa hívta magára a világ érdeklődését, és vitte előbbre az egység megteremté­sének, valamint a marxista—leninista ideológia továbbfejlesztésének az ügyét. A kongresszusok összegezték a szocialista építés eredményét, felvá­zolták, hogy milyen munka vár elvég­zésre a továbbfejlődés érdekében, egy­ben megvizsgálták és jóváhagyták a népgazdaság fejlesztésének az elkö­vetkező ötéves időszakra vonatkozó irányelvét. A szocialista országok a társadal­mi fejlődés új mérföldkövéhez értek, a korszerű és fejlettebb életviszonyok megteremtésén fáradoznak. Egyezte­tik a tudományos-műszaki forradalom vívmányait a szocializmus előnyeivel, hatékonyabban igyekeznek alkalmaz­ni a tudományt a társadalom irányí­tásában, a szocialista közösségen be­lül növelik az Ideológiai, a gazdasági és a kulturális együttműködést. A fejlődést meggyorsította a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának XXV. ülésszaka, amelyen elfogadták az együttműködés elmélyítésének és tö­kéletesítésének, valamint a szocialis­ta gazdasági integráció fejlesztésé­nek komplex programját. A program előirányozza az egyes országok szoro­sabb gazdasági együttműködését, a tervek egyeztetését, a termelés, a tu­domány és a technika hosszú távú teendőinek közös kimunkálását. A komplex program realizálása feltárja a szocialista szellemű nemzetközi együttműködés értelmét: a nemzeti és nemzetközi érdekek harmonikus összekapcsolását. A forradalom erői Nemzetközi viszonylatban az elmúlt időszak legfigyelemreméltóbb esemé­nye, a feszültség csökkentése, a békés egymás mellett élés politikájának megvalósítására irányuló konkrét lé­pések, amelyek mindenekelőtt a Szovjetunió és a többi szocialista or­szág külpolitikai kezdeményezésével kapcsolatosak. Az agresszió tűzfész­kei természetesen még ma is megta­lálhatók, a forradalmi mozgalom leg­ádázabb ellensége továbbra is az ame­rikai imperializmus. Itt-ott a hideg- háborús törekvés is kísért. Ennek el­lenére a béke és a haladás erőinek harca az utóbbi években is meghozta gyümölcsét. Érdemes megemlíteni, hogy a szo­cializmusnak valamennyi fronton ki­vívott sikerét — beleértve a békés egymás mellett élés elvének a nem­zetközi porondon történő érvényesülé­sét — a forradalmi folyamat jelen­tős fejlődése kísérte. A moszkvai ta­nácskozás óta eltelt Időszak egyér­telműen igazolta azt is, hogy a béke ügyének a védelme és az ezzel kap­csolatos nemzetközi egyezmények nem ellentétesek a forradalmi moz­galom és az imperializmus elleni harc érdekével. A társadalmi haladás erői a kom­munista és munkáspártok 1969-es ta­nácskozását követően számos újabb csapást mértek a régi világ pozícióira. Felsorolni Is sok lenne a forradalmi erők sikeres akcióival kapcsolatos eseményeket. Meg kell azonban emlí­teni a chilei példát. A reakció és vele együtt az ultraforradalmárok azt jö­vendölték, hogy a választási győzelem révén hatalomra került Népi Egység képviselete kudarcba fullad. A chilei forradalom azonban életképes. Az or­szágon belüli osztályellenséggel és az imperialisták mesterkedéseivel szem­ben ma is eredményesen harcol. És bárhová is fejlődik, már az eddigi si­keréről, illetve intézkedéseiről is el­mondható, hogy rövid, alig másfél éves fennállása alatt is többet tett a népért, mint amennyit a polgári de­mokrata kormányok jótékonykodó re­formprogramjaikkal akár egy évti­zed alatt tesznek. A Chilei Köztársaság Kuba nyomában és Kubával együtt — a szocialista országok és a világ ha­ladó népeinek erkölcsi támogátása révén — a társadalmi haladás hatal­mas tényezőjévé vált egész Latin-Ame- rikában, kísérletének -jelentősége messze túlnő a kontinens határain. Az elmúlt két-három év folyamata jellemzőjének tekinthető az is, hogy a tőkésországokban megnőtt a társadal­mi és a politikai feszültség, kiéleződ­tek az osztályok közti kibékíthetetlen ellentétek. A széles tömegeknek a monopóliumok politikájával szem­beni elégedetlensége — összekapcso­lódva az uralkodó imperialista körök agresszív és népellenes cselekedetei miatti tiltakozással —, hatalmas sztrájkokban, kormányellenes tünte­tésekben és a lakosság különböző ré­tegeinek spontán megmozdulásaiban jut kifejezésre. A küzdelem élén min­denütt a munkásosztály halad. Sajnos, az Imperialista országok­ban a jobboldal ts aktivizálódott. Kom­munista- és szovjetellenes kirohaná­sai és provokációi a demokratikus mozgalmak bomlasztására és aláásá- sára, a nemzetközi feszültség enyhí­tése politikájának a támadására irá­nyul. Mind ez, mind a neofasizmus újjáéledése szükségessé teszi, hogy a haladás erői fokozzák az éberséget, és a jobboldali veszéllyel szemben egységesen lépjenek fel. Az imperializmus és a reakció to­vábbra is arra törekszik, hogy fékez­ze „a harmadik világ“ forradalmi vál­tozásainak folyamatát, és hogy a nemzeti felszabadításért harcolók so­rai közt viszályt szítson. Am az impe­rializmusra új csapásokat mér a nem­zeti felszabadító mozgalom, minde­nekelőtt azok az államok, amelyek a fejlődés nem kapitalista útját járják. Az Imperializmus természetesen nem adja fel pozícióit. A forradalom erői csapásaira ellencsapásokkal válaszol, és felhasználja az ellenforradalmi harc valamennyi új módszerét, nem utolsósorban az ideológiai diverziót. A kommunisták példamutatása A világ erőviszonyaiban végbemenő változás döntő tényezője: korunk va­lamennyi forradalmi osztagának ak­tív harca, amelyben a legfontosabb szerepet a marxista—leninista pártok játsszák. A kommunisták tevékenysége nemcsak a nemzeti frontokon, hanem a világ küzdőterén is hozzájárul a nemzetközi kommunista mozgalom te­kintélyének növeléséhez. Az emberek milliói konkrét tettekből győződhet­nek meg arról, hogy elsősorban a kommunisták haladnak a békéért és a népek szabadságáért vívott harc él­vonalában, hogy elsősorban a kommu­nista mozgalom képviseli a legkövet­kezetesebben a munkásosztály, a dol­gozó nép érdekét. Ismeretes, hogy a nemzetközi kom­munista mozgalom szervezetileg önál­ló pártokból áll. Az 1969. évi moszk­vai tanácskozás megállapítása szerint „minden egyes párt a marxizmus—le­ninizmus alapelueilől vezérelve, a konkrét nemzeti körülményekkel szá­molva, teljesen Önállóan dolgozza ki politikáját“. Ilyen értelemben és en­nek következtében a kommunista pár­tok között különösen az ideológiai együttműködés nagy jelentőségű. A kommunista mozgalomban a közös Ideológia, — ma Jobban, mint a múlt­ban bármikor — kötőerő, szilárdító kapocs. Napjainkban egyre gyorsul a tár­sadalmi fejlődés üteme, állandóan új gyakorlati és elméleti kérdések vetőd­nek fel, várnak megoldásra. A pártok közötti ideológiai együttműködés sok tekintetben mindennél fontosabb. Megmutatkozott ez az említett moszk­vai tanácskozás előkészítésénél és le­bonyolításánál is. Az ott elfogadott határozatokat olyan széles körű és sokoldalú vita előzte meg, amelyhez hasonló csak ritkán fordul elő. A ta­nácskozáson részt vett összes pártok képviselői a demokrácia és az egyen­jogúság példás légkörében fejtették ki véleményüket és érveiket. A véle­ménycsere alapján kollektíván jóvá­hagyott következtetések születtek. A mozgalom új egysége a bátor eszme­csere és véleménymondás légkörében alakult ki, szilárdult meg. Bizonyára a kérdéseket alaposan elemző mód­szernek Is tulajdonítható, hogy az el­fogadott következtetések helyesnek bizonyultak, ma is érvényesek. Viták, konzultációk A tanácskozás napirendjén nem szerepelt mozgalmunk minden prob­lémája. Rámutatott azonban a meg nem tárgyalt kérdések megoldásának lehetőségére is. Ezek közül az ideoló­giai együttműködést minősítette az egyik legfontosabb feladatnak. Kife­jezte azt a meggyőződést, hogy „a vitás problémákat helyesen meg lehet, és meg is kell oldani oly módon, hogy minden formában erősítjük a kommu­nista pártok együttműködését, bővít­jük a pártközi kapcsolatokat, kölcsö­nösen tanulmányozzuk a tapasztala­tokat, elvtársi vitákat és konzultáció­kat tartunk, s a nemzetközi küzdőté­ren egységes akciókat hajtunk végre“. A kommunista pártok gyökeresen különböznek a többi pártoktól és po­litikai csoportoktól. A kommunista pártok központi feladata a világ pro­letariátusának, a dolgozók millióinak az egyesítése, és a szocializmus, majd a kommunimus felépítése. Ilyen me­rész és perspektivikus programmal egyetlen párt sem rendelkezik. A tu­dományos szocializmus — mint min­den, ami valóban tudományos — egyetemes és nemzetközi jellegű. A különböző körülmények közti alkal­mazása azonban különféle elméleti és gyakorlati módszereket teremthet és teremt is. A sajátos út természete­sen nem vezethet a marxizmus—leni­nizmus általános érvényű tanításának az elvetéséhez vagy a revíziójához. Az 1968—69-es csehszlovákiai esemé­nyek példa, hogy a nemes eszmét ho­gyan lehet deformálni, és a szocializ­mus ellen fordítani. A szocialista országok és pártok együtttműködését az osztályh^rc ob­jektív szükséglete követeli meg. Mint­hogy a ténylegesen kommunista pár­tok közös világnézetből, a marxiz­mus—leninlzmusból indulnak ki, minthogy közös az ellenségük: az im­perializmus, s közös a céljuk: a szo­cializmus és a kommunizmus, a nem­zetközi osztályharcban követendő stratégiai irányvonaluknak is közös­nek kell lenniük: egységesen kell ér­telmezniük a párt szerepét, egységes elveket kell alkalmazniuk a párt te­vékenységében. Mindez azt Is jelenti, hogy a kommunista pártok közötti kapcsolatok nem korlátozhatók egy­szerű politikai szövetségre, mint sok, nem kommunista pártok közötti vi­szonyban ez előfordul. A kommunista pártok esetében a közös cél és világ nézet garantálja az egységet és az együttműködést, valamint azt, hogy az egység és elvtársi együttműködés alapján folyó vita előmozdítja nem­csak a szocialista gondolat egészének a fejlődését, hanem az ellenfél elle­ni koncentrált támadást is. Új típusú kapcsolatok A kommunista pártok és a szocia­lista közösség államai közti kapcso­latok elveit elméletileg már Marx és Engels előre látta. Marx például a Nemzetközi Munkásszövetség alapító üzenetében felszólította a munkáso­kat, hogy „szálljanak síkra azért, hogy az erkölcs és igazság egyszerű törvényei, amelyeknek a magánem­berek közötti viszonyt kormáhyozniok kellene, a nemzetek közötti érintke­zésnek is legfőbb szabályai legyenek. A gondolatot Lenin fejlesztette to­vább. A pártjaink és nemzeteink kö­zötti kapcsolatokat az államok terü­leti épségének, szuverenitásának, függetlenségének és Jogegyenlőségé­nek tisztelete, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás, és a nemze­tek önrendelkezési joga jellemzi. Ezeknek az elveknek a megvalósítá­sáért a néptömegek tulajdonképpen már a középkor vége óta küzdöttek. Felfelé ívelő Időszakában gyakran hir­dette ezt az elvet a burzsoázia is. Ám — kivált imperialista szakaszá­ban — nem tudta és nem is akarta megvalósítani. Ellenkezőleg, imperia­lista törekvése idején mindenkor sú­lyosan megsértette és megsérti. Az említett elvek a történelemben először a munkásosztály vezette államok kap­csolatában valósulnak meg. Szükséges azonban megjegyezni, hogy a szocia­lista országok kapcsolatainak tartal­mát korántsem töltik ki az általános demokratikus elvek. Ennél többről is szó van. Az új és döntő elv, amely e kapcsolatok lényegét meghatározza, a hatalomra jutott munkásosztály alapvető érdekéből fakad. Ez az új elv a proletár, a szocialista nemzet­köziség, azaz mindenekelőtt a köl­csönös testvéri segítség, szolidaritás és támogatás az új társadalom építé­sében és az imperializmus elleni harcban. Ezt az elvet a szocialista rendszer legfontosabb általános és közös vonásai határozzák meg, éspe­dig: a marxista—leninista párt vezet­te munkásosztály hatalma, az alapve­tő termelési eszközök társadalmi tu­lajdona, a marxista—leninista ideo­lógia iránytűként történő kezelése. Az új társadalom felépítése, a szo­cialista országok és pártok közötti kapcsolatok kibontakoztatása, nem utolsósorban a szabad népek világmé­retű közösségének a kialakítása igen sok munkát igénylő, gigászi feladat. Annál is inkább, mert — ahogy az SZKP XXIV. kongresszusa is megálla­pította: „A szocializmus mai világa, sikereivel és perspektíváival, összes problémáival együtt még fiatal, nö­vekvőben levő társadalmi szervezet, melyben még nem minden van kiala­kulva, és sok eleme még elmúlt tör­ténelmi korok bélyegét viseli magán. A szocializmus egész világa mozgás­ban van, szüntelenül tökéletesedik. Fejlődése természetesen az új és a régi harca útján, a belső ellentmondá­sok megoldása útján megy végbe“. Társadalmunk ellentmondásai egy­részt a tőkésvilágtól maradt örökség­ből, másrészt abból fakadnak hogy az államok más-más időpontban, kü­lönböző fejlődési színvonalon, egy­mástól eltérő történelmi és nemzeti sajátosságokkal lépnek a szocializ­mus útjára. A szocializmus fejlődése során objektíve keletkező ellentmon­dásokat, sajnos, néha elmélyíti az a körülmény, (gondoljunk az 1968 előtti viszonyainkra), hogy a politikában és a társadalmi életben előforduló hi­bákat nem ismerik fel és nem javítják ki idejében. Az új típusú kapcsolatokat az is jellemzi, hogy a szocialista közösség általános nemzetközt érdekei az egyes szocialista országok nemzeti érdekeivel nem állnak ellentétben, hanem összhangban vannak velük. A nemzeti tényező jelentősége néha nemcsak hogy nem csökken, hanem törvényszerűen nő. Marxistának—le- ninistának azonban csak az a párt és állam nevezheti magát, amely poli­tikájában a nemzeti tényezőket so­sem helyezi a proletár nemzetköziség érdekel fölé. / A siker feltétele Az egység és a kapcsolatok szilár­dításának fontosságáról a mi pártunk sem feledkezik meg. E kérdésről a XIV. kongresszus határozata többek között kimondja: „A CSKP maximáli­san hozzájárul a kommunista és mun­káspártok 1969. évi moszkvai nem­zetközi tanácskozása határozatainak megvalósításához. Hatékonyan részt vesz minden olyan kezdeményezés­ben, melynek célja a kommunista mozgalom akcióegységének megszi­lárdítása“. A példák meggyőzően bizonyítják, hogy a kommunista és munkáspártok fontos feladatuknak tekintik a fejlő­dés tapasztalatait és problémáit kol­lektíván és rendszeresen tanulmá­nyozni, egyben állandóan szilárdítani az egységet és az együttműködést. Bizonyos, hogy a szocialista országok és a haladás hívei a jövőben még szo­rosabbra fűzik a barátságot és a köl­csönös támogatást minden vonalon, Igazolva az 1969. évi moszkvai ta­nácskozásnak azt a tételét is, hogy „minden egyes kommunista párt po­litikájának hatékonysága országában elért sikereitől, valamint a többi test­vérpárt sikereitől, együttműködésük fokától függ". BALÁZS nfXA UtiWi FlVI 3 fl B ífcSv*'/ľ • ffc.-.*- t.

Next

/
Thumbnails
Contents