Új Szó, 1972. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-14 / 62. szám, kedd
A móról beszélnek, a holnapra gondolnak Az elmúlt napokban tartotta meg évzáró taggyűlését a Ho- lice nad Oslrovom-i (Gelle) Gép- és Traktorállomás mellett működő üzemi pártszervezet. A beszámoló elemezte az ered ményeket és rámutatott a tartalékokra. Tavaly 10 tagsági és 2 nyilvános tagsági gyűlésen a kommunisták mintegy 90 százalékban jelentek meg. Bírálólag szólt egyes tagok passzív magatartásáról, illetve a pártiskolázáson való hiányzásokról. A tagok a vitában kifogásolták a pártoktatás színvonalát. A beszámolóban és a vitában egyaránt sok szó esett a tagfelvételről. 1968 óta csak egy tagol vett fel a szervezet, amelynek mind a 34 tagja férfi. Az üzemben több mint 50 fiatal és mintegy 30 nő dolgozik, ennek ellenére még nem alapították meg a SZISZ helyi szervezetét. A CSSZBSZ szervezete viszont 30 taggal felújította működését. Jó munkát végez a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom is. Tavaly újra aktivizálódtak a szocialista munkabrigádok. A szocialista munkaverseny egyéb formái is beváltak az üzemben. A kollektívák vezetői az üzem legjobb dolgozói, kommunisták. A vitafelszólalók főleg az elért eredményekre, az idei terv- feladatokra, a munka minősége javításának, a munkaidő még jobb kihasználásának fontosságára és a pártegység jelentőségére hívták fel a figyelmet. PONGRÁCZ GÁBOR A michalovcei Nálepka Ruhaüzemben 1971-ben 30 százalékkal növelték a teljesítményt. Felvételünkön: Mária Štefanko- vá, Anna Berdyová mester és Mária Surmová, a „Szocialista munkabrigád“ tagjai. (Felvétel: Andrej Mičák, a ČSTK tudósítója) Kariin egyik elrejtett szűk utcájában barátságtalan, szürke házak között járok. Egyformák, akár a tojások, alig lehet őket megkülönböztetni egymástól. Nem csoda, hiszen legalább egy évszázados múltra tekint vissza valamennyi. Az a komor épülettömb sem voijná különösebben magára a figyelmet, ha a sarokház homlokzata, ra erősített kis tábla nem hirdetné: a ČKD Dukla tizem bejáratánál vagyok. De bármilyen szerény is ez a fogadtatás, annál igényesebbek az üzem dolgozói. Önmagukkal, társaikkal, sőt másokkal, például szállító vállalataikkal szemben is. Ez kitűnik Josef Fronékkel, az összüzemi pártbizottság elnökével, Jaroslav Novákkal, az első számú alapszervezet elnökével, és Ota- kar Casarral, a gyár egyik szocialista munkabrigádja vezetőjével folytatott beszélgetésünkből is. A mulasztást nehéz pótolni A párt funkcionáriusai rámutatnak, milyen zavarokat okoz a közöny, a hanyagság és a pontatlanság, ami nemegyszer eredményeiket is veszélyezteti. Nem mindegy ugyanis, megérkezik-e Időben a hőerőművek kazánházai részére gyártott vízszűrő berendezésekhez szükséges nyersanyag, félkészáru vagy se. A késés folytán persze leállnak a gépek, az emberek — különösen, ha ez hetenként többször is megismétlődik — akarva-wem akarva beletörődnek a henyélésbe, munkaerkölcsük csökken. Aki pedig megszokja a lógást, tétlenséget, azt nem könnyű rávenni arra, hogy az akadályok elmúltával kapkodva, idegeskedve, ha kell, túlórázással tegye jóvá a hibáján kívüli mulasztásokat. Tény, hogy elkedvetlenítő ez a gyakran idegölő fejtelenség, ám a tervet — ha törik, ha szakad — teljesíteniük kell és teljesítik is. Sőt kötelezettségvállalásuknak is eleget tesznek a Dukla gyár dolgozói. Ez egyébként az összüzemi pártbizottság évzáró jelentéséből is kiderült. A jelentés egy része ugyanis az előző határozatok ellenőrzésével is tüzetesen foglalkozott, azokéval, amelyeket már a XIV. pártkongresszus irányelvei alapján dolgoztak ki. Senki sem állítja, hogy a 72 igényes termelési feladat teljesítése nem okoz majd problémát, de az eredményekben senki sem kételkedik. A dolgozók tisztában vannak saját és társaik képességeivel és a lehetőségekkel, tehát azzal is, hogy nem indokolatlanul jelentkeztek a múlt évben a Vörös Zászló címért folyó országos versenybe. — A tervbe vett mérlegnyereség 48 százalékos emelkedését — ami rendkívül igényes feladat — megtakarításokkal, a minőségi mutatók maradéktalan teljesítésével igyekszünk biztosítani — tájékoztat J. Fro. nék, majd a legégetőbb problémára, a munkaerőhiányra tereli a szót. J. Novák véleménye szerint fele annyi dolgozója van az üzemnek (különösen iparosokból: lakatosokból, daru- kezelőkből és segédmunkásokból van kevés), mint ameny- nyire a két műszakban szükség volna. A munkaerőhiányba ugyan nehéz beletörődni, kedvezőtlen következményei azonban — meggyőződésük szerint — a szükséges feltételek megteremtésével lényegesen enyhíthető k. Milyen módon? Látom, hogy vendéglátóim jó gazdák, nem hozom zavarba őket kérdésemmel. Például a sokat emlegetett bérrendszer módosításával, korszerű új gépek behozatalával, vagy akár az elavult munkahelyek korszerűsítésével — ami a mi üzemünkben, mely jövőre ünnepli 140. születésnapját, különösen időszerű probléma — válaszolja O. Casar, majd hozzáfűzi: ezekkel az intézkedésekkel a dolgozók, különösen a segédmunkások, de mindenekelőtt a fiatalok gyakori fluktuációját is megakadályozhatjuk. Mert bármilyen megértők és türelmesek is az emberek, megkívánják, hogy megbecsüljék őket' törődjenek velük. Nem várhatnak addig, amíg felépül az új üzem Malešticen, Prága egyik külvárosában. Addig még sok víz lefolyik a Mol- daván... Gazda szeme hizlalja a jószágot Az évzáró taggyűlésen nem egy értékes javaslat hangzott el. Az elvtársak hosszasan megvitatták a jó ötleteket, különösen a racionalizálásra, a termelés célszerűsítésére, gazdasá- gossabbá tételére irányulókat. Fronék elvtárs nagyot sóhajt: csakhogy az értékes gondolatok megvalósítása elképzelhetetlen az üzem helyes irányítása nélkül. Ez a probléma különösen sok vitára adott okot a taggyűlésen, mert a kommunisták joggal elvárják a vezető dolgozóktól a szaktudást, sőt azon túlmenően a politikai fel- készültséget. Véleményünk szerint az, aki ezen a téren nem áll helyt, az nem mutathat példát beosztottjainak, tehát hiába is lépne fel követelményekkel velük szemben. Az elkötelezettség hiánya olyan hiba, mondja J. Fronék, melyet a párt jogosan kifogásol. Amint látjuk, a Dukla kommunistái tisztában vannak kötelességeikkel. Nem mulasztanak el egyetlen alkalmat sem, hogy rá ne világítsanak a fogyatékosságokra és ne figyelmeztessenek a kiküszöbölésükhöz vezető megoldásra, ami meggyőződésük szerint elérhető, csak akarni kell. Hányszor megmondták azt is, hogy a gépek csak akkor érnek valamit, ha nem hevernek parlagon. Bírálatuknak sokáig nem volt foganatja, míg most végre erélyesen lépett fel a párt. Ennek köszönhető, hogy visszavonhatatlanul elhatározták: a felesleges gépeket és berendezéseket többé nem hagyják kihasználatlanul. Gazdaságosabb, ha eladják őket, a megmaradtakat pedig teljes mértékben munkába állítják. Húsz százalékkal csökkentik a termelési költségeket Ezt a kötelezettségvállalásukat továbbiak követték, melyeknek teljesítéséből Casar elvtárs 8 tagú brigádja is derekasan kiveszi a részét. De nem is lehet ez másként olyan üzemben, amelynek 65 dolgozója — kommunisták és pártonkívüliek — tavaly kétezer brigádóra ledolgozását vállalta. Határtalan lelkesedésüknek és munkakedvüknek köszönhető, hogy nem elégedtek meg ennyivel: felajánlásukat 150 órával túlteljesítették. És mert a jő példa ragadós, a fiatalok sem akartak lemaradni. A SZISZ tagjai arra kötelezték magukat, hogy a tušimleei hőerőmű részére megrendelt csővezetékeket hat hónappal a határidő előtt leszállítják. Nem is lett volna semmi baj, ha a bratislavai Matador gyár megértőbbnek bizonyul. Sajnos nem így történt... Ez természetesen nagy csalódás volt, különösen a fiatalok részére, akik nem tudtak beletörődni abba, hogy hibájukon kívül adott szavukat nem teljesíthették. A párt érvényesíti vezető szerepét Az idén a Dukla üzem dolgozói még igényesebbek önmagukkal szemben. Megtehetik, hiszen kezdeményezésük és munkakedvük talán még sohasem volt olyan nagy, mint amilyennek a jelentős po'Uikai események időszakában és az évzáró taggyűlésen is tanúielét adták. Ezzel magyarázható, hogy egyhangúlag jóváhagyták kötelezettségvállalásukat, mely szerint 1972-ben 115 tonna kohászati terméket takarítanak meg, és a termelési költségeket húsz százalékkal csökkentik. A júniusban megtartandó VIII. össz-szakszervezeti kongresz- szus tiszteletére papíron további kétezer, a valóságban azonban 4—5 ezer brigádórát szándékoznak ledolgozni. Az áram- fogyasztást évente 5 százalékkal csökkentik, 1975 végéig pedig 32 százalékkal fokozzák a munkatermelékenységet. Mit bizonyítanak ezek a szerénynek éppen nem nevezhető célkitűzések? Kétségtelenül azt, hogy a párt a Dukla üzemben is érvényesíti vezető szerepét. A termelés színvonalasabbá tételén kívül a tömegszervezetekkel való együttműködésre, a pártoktatásra, a szocialista verseny továbbfejlesztése feltételeinek betartására is gondosan ügyel. Emellett a feladatok személy szeriuti elosztására is kiterjed a párt figyelme. Rendszeresen ellenőrzi az egyének teljesítményét, ami az évzáró taggyűlésen elhangzott elismerésekből és néhány bírálatból is nyilvánvalóvá vált. Dehát a kommunisták ezentúl nem hallgathatják el az igazságot, még ha kellemetlen is azt valakinek a szemébe mondani. Tudják, őszinte beszédük a párt iránti bizalom megteremtésének, tagjai aktivitása fokozásának legfőbb feltétele. — Ez a módszer a múltban annyiszor bírált formalizmust is kizárja — vélik vendéglátóim, és a tapasztalatok arra mutatnak, hogy igazuk van. Csakhogy míg azelőtt a dolgozók nem voltak tisztában a tervfeladatokkal, hiszen senki sem vett magának fáradságot, hogy megismertesse őket a követelményekkel, ma más a helyzet. A kollektívák üzemük eredményeit méltán tekintik a sajá- juknak. Érthető tehát egyre fokozódó kezdeményezésük és igyekezetük, amire — tekintettel az idei igényes feladatokra — a népgazdaságnak, sőt valamennyiünknek gondtalanabb jövőnk érdekében oly nagy szükségünk van. KARDOS MÁRTA 1972. III. 14. táján mindig a szülők akarata szerint köttettek, voltaképpen teljesen mindegy, hogy három vagy tizenhárom éves korában parancsolják meg egy gyereknek, hogy kihez kell majd férjhez mennie. 1942-ben a calcuttai Iszlamia Egyetemre ment tanulni, amely akkoriban a legjobbak egyike volt. Történelemre és politikai tudományokra iratkozott be, kedvenc írója Bemard Shaw, költője a nagy bengáli lírikus, Tagore volt. öt év alatt szerezte meg diplomáját, de folytatta tanulmányait, s az új daccai egyetemen jogot' hallgatott. Az első hetekben belekeveredett az egyetemi szolgaszemélyzet sztrájkmozgalmába és — életében másodszor — megint börtönbe került. Amikor óvadék ellenében szabadlábra akarták helyezni, színpadiasai! kijelentette: „Nem azért jöttem az egyetemre, hogy megtanuljam, hogyan kell meghajtanom a fejem.“ A következő huszonhárom évből tíz és felet börtönben töltött. Mudzsibur Rahman gyerekkora, diákévei persze alig különböztek a többi bengáli fiatalétól. Ilyen volt ez az egész korszak, ilyenek voltak a diák- mozgalmak. Ahogy ilyenkor szokás, most már szívesen kaparnak elő bizonyítékokat korai elhivatottságára, gyerekkorban megmutatkozó tehetségére, érzékenységére a társadalmi problémák iránt. Dehát az az igazság, hogy olyan volt, mint ■ a többi bengáli diák. Akaratos volt, nyugtalan, s ezek Bengá- llában nem feltűnő tulajdonságok ... Diákkorában H. S. Szuhra- vardy, egy bengáliai ügyvéd, a bengáliai politika egyik legjelentősebb figurája volt rá nagy hatással — az ő befolyására csatlakozott a Muzulmán Diákok Szövetségéhez és amikor 1947-ben el kellett dönteni a nagy kérdést: Indiában maradnak-e az indiai mohamedánok vagy külön államot alakítanak, a Muzulmán Liga és elsősorban Szuhravardy befolyására Pakisztán megalakításáért küzdött, szervezett, beszélt, ügyködött. 1947-ben, brit India kettészakításának, India és Pakisztán függetlenségének évében végezte el a calcuttai egyetemet. A daccai egyetemen már jelentős diákvezér volt, s ekkor történt életének első elhatározó eseménye. Egyetlen szó volt csupán, egy hangos közbekiáltás: Nem! 1948-at írtak akkor, s a daccai egyetem aulájában sok ezer diák gyűlt össze, hogy meghallgassa Pakisztán államalapítóját, Dzsinnahot. Érdemes elmondani az egész történetet — kezdve a legelején. Az a furcsa helyzet volt Pakisztánban, hogy a Nyugat és Kelet közötti ellentétek nem a gazdasági egyenlőtlenség következményeként, nem amiatt, nem fokozatosan alakultak ki, hanem megelőzték azokat. Az ENSZ távol-keleti gazdasági bizottsága 1969-ben megállapította, hogy Nyugat-Pakisztán növekedési üteme évi 6,8 százalékos, h'elet-Pakisztáné mindösz- sze 2,6. Az ilyesfajta jelentések mind a hatvanas évek végéről származtak. A politikai ellentétek azonban az ötvenes évek elején keletkeztek. Nem lehet pontosan megállapítani, menynyire hiteles az olvasó által jól ismert Csoudri Mohammed Alinak, Pakisztán utolsó előtti polgári miniszterelnökének tulajdonított, 1950-ből származó kijelentése, hogy Kelet-Bengália előbb-utóbb elhagyja Pakisztánt, s ezért nem kell sok figyelmet szentelni gazdasági szükségletei kielégítésének. Állítólag még azt is hozzátette, hogy meg kell találni a módját annak, hogyan szabaduljanak meg a ke- let-bengáliai hindu kisebbségtől. Utólag persze nehéz megállapítani, hogy a regionális differenciák elmélyítése tudatos politika volt-e, vagy sem. Nem valószínű, hogy erről volt szó. Sokkal inkább arról, amit a történetíró, Khalid bin Sayeed fejt ki: a Pakisztánt létrehozó Muzulmán Liga lebecsülte a nemzeti érzelmeket. Azt hitték, a közös vallás a regionális, nyelvi, politikai eltéréseknél nagyobb erő. Pakisztán nem nemzeti mozgalom szülötte. Az indiai mohamedánoknak nem saját nemzetre, hanem saját kormányra van szükségük — hangoztatta Dzsinnah. A mohamedánoknak. akár pandzsábiak, akár bengáliak, közös ellenségük van: a hinduk. A területi, nyelvi eltérések mellékesek, az iszlám egyesíti a hívőket ellenségeikkel. Ez volt az az ideológia, amelynek jegyében a bengáliak nemzeti érzését — volt már ilyen példa a világtörténelemben — semmibe vették. Az első kelet nyugati konflik tus a nemzeti nyelv kérdésében robbant ki. Ekkor kerültek a politikai tömegmozgalom első soraiba a diákok, akik mindmáig Kelet-Bengália legmozgékonyabb, a politikai harcok első sorában álló réteget alkotják. 1951-ben, amikor Pakisztán első miniszterelnökének Liaquet Ali Khannak meggyilkolása után a hatalmon levő Muzulmán Liga bengáliai politikust, Khuadzsa Nezimuddint állította a pakisztáni kormány élére, aki állást foglalt amellett, hogy az urdu legyen Pakisztán egyedüli nemzeti nyelve, — fellángolt a politikai harc. 1952. február 21-én a kelet-bengáliai diákok hatalmas tömegtüntetést szerveztek a bengál nyelv védelmében. A rendőrség a tömeg közé lőtt, huszonhat diák meghalt, sok százan megsebesültek. Az ered mény: a következményektől megrémült provinciális gyűlés amelyben a többség a Muzul mán Liga kezében volt — sietve határozatot fogadott el. amelyben helyeselte, hogy a bengáli legyen Pakisztán egyik hivatalos nyelve. A központi kormány engedelmeskedett, « nyilatkozatot adott ki, amelv ben az urdu mellett a bengálit fogadja el Pakisztán másik nemzeti nyelvének. A „nyelvi kérdés “természete sen nem nyelvi kérdés volt. Senki sem vonta kétségbe a bengáliaknak azt a jogát, hogv saját nyelvüket használják. A falvakban továbbra is a bengálit használhatták, az újságok változatlanul bengáli nyelven jelentek meg, az elemi iskolák ban bengáli nyelven tanítottak A nyelvi kérdés az volt, hogy milyen követelményeket támasztanak a központi állások betöltésénél? Szükséges-e, hogy a bengáliak anyanyelvükön és az angolon kívül, — amely a gyakorlatban a közigazgatás nyelve volt — megtanuljanak még urdu nyelven is? Amúgy is háttérbe kerültek a nyugatpakisztániakkal szemben, hiszen a hivatalok Nyugaton voltak. Ha nekik ahhoz, hogy egy állást megpályázzanak, saját nyelvükön kívül — amelyet végül is Pakisztán lakosságának 55 százaléka beszélt — még az urdut is meg kell tanulni, ez büszkeségüket és saját jól felfogott érdeküket egyszerre sértette Hiszen annak ellenére, hogy végül is elismerték a bengálit Pakisztán második hivatalos nyelvének, elképesztő arányok voltak az állások elosztásában. A központi kormány rendelkezésére álló adminisztratív státusok 84 százalékát, a külügyi szolgálat 85 százalékát nyugatpakisztániak töltötték be, 69 követ és nagykövet közül mindössze 9 volt bengáliai, 17 tábornokból 1, a pakisztáni légitársaság 7280 alkalmazottja közül csak 280 A hadseregben félmillió nyugat-pakisztáni katona volt, s mindössze 20 ezer bengáli Amikor Dzsmnau a daccai egyetem felavatásakor kijelentette, hogy márpedig Pakisztán hivatalos nyelve az urdu lesz, a bengáli diákok nem ok nélkül látták ebben saját hátrányos megkülönböztetésüket. S az a magas fiatalember, az egyetemi diákok egyik szervezetének vezére, akit úgy hívtak hogy Mudzsibur Rahman, nem ok nélkül kiáltott közfeltűnést és felfordulást keltve közbe: Nem!
