Új Szó, 1972. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-12 / 10. szám, Vasárnapi Új Szó
AZ „ELHÓDÍTOTT OROSZORSZÁG“... Baku lakossága 1970 szeptemoere óta 135 kilométer hosszú új vízvezetéken kap ivóvizet. A képen is látható csővezetéken másodpercenkint három és lél köbméter ivóvíz áramlik az Azerbajdzsán fővárosba. (V. Kalinyin felv.J A fejlődés, a történelmi haladás szempontjából rendkívüli jelentősége volt annak, hogy 1922. december 30-án a Szovjet Szocialista Köztársaságok I. szovjetkongresszusa megszavazta a Szovjetunió megalakítására és a szövetségi szerződésre vonatkozó deklarációt. A párt központi bizottságának októberi plénumán határoztak először úgy, hogy Lenin javaslatát elfogadva a szovjet köztársaságokat önkéntes, egyenjogú államalakulatba, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségében egyesítik. A plénum határozata kimondta: „Szükségesnek tartjuk, hogy Ukrajna, Belorusszia, a Kaukázuson- túli Köztársaságok Föderációja és az Oroszországi Szovjet Föderatív Szocialista Köztársaság megállapodást kössenek és egyesüljenek a »Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségében« azzal, hogy mindegyiknek joga van szabadon kilépni a »Szövetség« kötelékéből“. A forradalom és a polgárháború évei után betetőzése volt ez annak a folyamatnak, mely 1917 októberében utat köveit magának ... „Joggal lehetünk büszkék és büszkék is vagyunk rá — írta néhány évvel később Lenin —, hogy nekünk jutott az a szerencse, hogy megkezdjük a szovjet állam felépítését és ezzel megkezdjük a világ- történelem új korszakát, azon új osztály uralmának korszakát, amelyen miden kapitalista országban elnyomnak, de amely mindenütt törekszik, hogy kiharcolja az új életet, legyőzze a burzsoáziát, megteremtse a proletáriá- tus diktatúráját és megszabadítsa az emberiséget a tőke igájától, az imperialista háborúktól“. Lenin és az orosz munkásság érdeme, hogy a történelmi tíz nap nemcsak a világot rengette meg, hanem az elnyomott és meggyötört Oroszországból a bolsevikok kiseperték az egész monarchista szemetet, s „kő kövön, tégla téglán nem maradt a rendiség sok évszázados épületéből“. Annak a Leninnek az érdeme ez, akit Kerenszkij hazátlanná degradált, csakhogy hitelét kétségbevonja. „Senki se higgye, hogy Lenin valamiféle ázsiai—orosz elemi erő megtestesülése. Én ugyanazon ég alatt születtem, ugyanazt a levegőt szívtam be, ugyanazokat a parasztdalokat hallgattam, közös iskolánk ugyanazon játszóterén játszottam; a Volgának ugyanarról a magas partjáról néztem a távoli földeket. Épp ezért legbensőbb meggyőződésem, hogy csak aki elveszti minden kapcsolatát szülőhazájával, s akiből kipusztul minden természetes hazafiúi érzés, az juthat odáig, hogy mint Lenin, szándékosan és kegyetlenül feldarabolja Oroszországot“. Kerenszkij nem értette és nem is érthette, hogy Lenin számára Oroszország azt az országot jelentette, ahol a forradalomért harcolt. Mert Lenin „nem nemzetekben és országokban, hanem hatalmi rendszerekben és államformákban gondolkodott“. A forradalom érdekei fontosabbak voltak számára Oroszország érdekeinél, mert tudta, hogy a forradalom az elnyomott nép javát szolgálja. Másfajta értékrendszer ez, mint amilyet a mensevikiek „okossága“ és megalkuvása produkálhatott! Érthető hát, hogy a forradalom első szava is a népek jogainak deklarálása és a béke volt. A szovjet kormány legelső ténykedése volt, hogy elfogadta azt a történelmi jelentőségű okmányt, mely meghirdette Oroszország valamennyi nemzetének és nemzetiségének szabad fejlődését és teljes egyenjogúságát, s ezzel a forradalom oldalára állította őket. Ezáltal a világtörténelemben páratlan fejlődés távlatai tárultak fel. A nemzetek közötti kapcsolatokban új élvek domináltak, az egyenjogúság, önrendelkezés, az önálló államalkotás stb. elvei. S később a polgárháború megpróbáltatásai, a külső betolakodók és a belső bitangok elleni harc során a fiatal szovjet köztársaságok vezetői mind inkább felismerték azt a parancsolóan sürgető elvet, hogy a szovjet állam védelme, a gazdasági romlás megszüntetése és az új társadalmi rendszer megteremtése érdekében egyesítsék gazdasági, politikai és katonai erőforrásaikat. „Mi a bolsevikok pártja, meggyőztük Oroszországot. Elhódítottuk Oroszországot — a gazdaságoktól a szegények számára, a kizsákmányolóktól a dolgozók számára. Most kormányoznunk kell Oroszországot“ — írta korábban Lenin. Az erők egyesítése mellett tehát a kormányzás művészetének gyakorlása is a szovjethatalom időszerű feladatai közé sorakozott. „A háború évei... nem múltak el nyomtalanul — olvassuk a szovjetkongresszus nyilatkozatában. — A tönkrement mezők, a leállt üzemek, a szétzilált termelőerők, és a kimerült gazdasági források, amelyek a háború örökségeként ránk maradtak, elégtelenné teszik az egyes köztársaságoknak a gazdasági építés érdekében kifejtett különálló erőfeszítéseit ... Másrészt, a nemzetközi helyzet labilitása és az új támadások veszélye elkerülhetetlenné teszi a kapitalista környezettel szemben a szovjet köztársaságok egységes frontjának megalakulását“. Osztálytermészeténél fogva az új állam a szocialista internacionalizmus elveire épült, s az „egyenjogú népek önkéntes egyesülése“ méltó betetőzése a népek békés együttélése és testvéri együttműködése azon alapjainak, melyet 1917 októberében raktak le. „Az egész világ színe előtt bejelentve és ünnepélyesen kinyilatkoztatva“ így jött létre a Szovjetunió, mely ma a szocialista világrendszer legfőbb ereje és támasza, az elnyomott népek felszabadító harcának támogatója, s a népek békés egymás mellett élésének és együttműködésének oltalmazója. A szovjetek kongresszusa a Szovjetunió Központi Végrehajtó Bizottsága elnökévé M. I. Kalinyint az új szövetségi kormány — a népbiztosok tanácsa — elnökévé pedig V. I. Lenint választotta meg. Egy év múlva, 1924 januárjában a szovjetek II. össz-szövetségi kongresz- szusa elfogadta a Szovjetunió első alkotmányát, s ezzel befejeződött a Szovjet Szocialista Köztársaságok SzöA változásokra jellemző többek között az is, hogy az egykor elmaradott Grúziában, ahol csak kezdetleges kézműipari műhelyek voltak, ma acélt és hengerelt árut termelnek, villanymozdonyokat és szárnyashajókat, valamint számítógépeket bocsátanak útjukra. Karl-Eric Holmquist svéd szak- szervezeti vezető írta erről a közelmúltban: „Bár mi, a küldöttség tagjai, igyekeztünk kritikus szemmel nézni mindazt, amit vendéglátóink megmutattak, vagy elmondtak nekünk, el- ámultunk azon, amit ebben az országban láttunk ... A Szovjetunióban alig több mint fél évszázad alatt megvalósították az emberek igazi egyenjogúságát és megbecsülését. A kapitalista társadalomban élő ember erről csak álmodhat“. Ehhez az egyenjogúsághoz tartozik természetesen a nemzeti egyenjogúság is. És ennek napjainkban is nagy jelentősége van, hisz a fellazítás szempontjából a nacionalista szemlélet megkülönböztetett szerepet játszik. A tulajdonképpeni „trójai faló“, mely az antikommunizmus, valamint a jobboldali és a „baloldali“ revizionizmus ideológusainak kelléktárában egyaránt megtalálható. A soknemzetiségű sfcovjetáliam ma is nagy figyelmet szentel a nemzetiségi kérdésnek, s mint a közelmúltban elfogadott párthatározat is bizonyítja, a dolgozók internacionalista szellemű nevelését az eszmei-politikai teendők legfontosabbjai közé sorolja. „A jövőben is a minden nemzeti és népcsoport iránti mély tisztelet, a nacionalizmus és a sovinizmus csökevé- nyeivel szemben tanúsított engesztelhetetlenség szellemében kell nevelni a dolgozókat, biztosítani kell a szigorúan tudományos, osztályalapokon való módszert a népek történetének ér* tékelésében“ — hangzik a határozat* S mivel a szocializmus és kapitalizmus küzdelmében a nacionalizmus a szocialista rendszer aláaknázásának ideológiájaként lépett elő, mi sem természetesebb, mint az ellene való harc szükségessége. Az SZKP Központi Bizottságának határozata ezért feladatul adja a pártszervezeteknek, hogy propagálják és következetesen érvényesítsék a „szocialista internacionalizmus elveit, a népek barátsága és testvériségének eszméit, s idejekorán adjanak politikai értékelést a nacionalista hangulatok és nézetek feltámasztására irányuló ellenséges kísérletekről. A Szovjetunió népe az eltelt fél évszázad alatt testvéri egységbe ková- csolódott, s a világra szóló „orosz csodát" azzal érte el, hogy a marxizmus —leninizmus forradalmi elmélete alapján építi szocialista államát. Ezt a végtelen kiterjedésű országot a szocializmus útjára lépett egyenjogú népek hatalmas szövetsége eddig is legyőz- hetetlenné tette, s a jövőben is a haladás letéteményesévé avatja, mert — Leonyid Brezsnyev szavaival élve — mindennapos hitvallásaként vallja, hogy „a szocializmus égboltján minden nemzet — nagy és kicsi — elsőrendű csillagként ragyog!" FÖNOD ZOLTÁN Európa egyik legnagyobb aggregátja látható a képünkön, mely a szovjethatalom idején világhírűvé vált Szverd- lovszkban készült, az Uráli Turbomo- torgyárban. A turbinát Moszkvában szerelték fel, s hirdetője a szovjet ipar óriási fejlődésének. (Foto: N. Bobrov felv.) vétségének megalakulása, melyhez később további köztársaságok csatlakoztak. S hogy milyen mélyreható változáson ment keresztül azóta az ország, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az írástudatlanok száma, — mely a cári Oroszország lakosságának háromnegyedét tette ki, — ma már gyakorlatilag ismeretlen a Szovjetunióban. S jellemző, hogy míg 1939-ben ezer lakosra számítva Kirgiziában 46, Tadzsikisztánban 40, Üzbegisztánban 45 volt a közép- és felső fokú végzettséggel rendelkezők száma, addig 1970-ben már Kirgiziában 452, Tadzsikisztánban 420, Üzbegisztánban pedig 456 volt ez az arány. Ella Szoboleva és Ligyija Gonyajeva, a krasznojarszki erdészeti kutatóintézet munkatársai mozgó laboratóriumban dolgozzák fel a tajgában gyűjtött anyagokat. (V Saposnyikov felv.) Is®I
