Új Szó, 1972. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-27 / 8. szám, Vasárnapi Új Szó

■ B Ž a ;i a Hírek ■ . • ■­A z utóbbi évek kínai eseményei osz­tálytartalmának és Mao Ce-tung, valamint környezete jelenlegi bél­és külpolitikája gyökereinek ál­talános marxista—leninista elemzése fon­tos és időszerű feladat az igazi marxis­ták—leninisták számára. Ennek megol­dásában bizonyos lépésnek tartható a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Fi­lozófiai és Távol-keleti Intézete szerzői közösségének monográfiája: „Mao Ce­tung elméleti koncepcióinak bírálata“. A könyv szerzői a társadalmi jelensé­gek kutatása marxista—leninista metodo­lógiájának alapján mindenekelőtt azokat az objektív és szubjektív tényezőket tár­ják fel, amelyek következtében a pekin­gi vezetőség politikája nyíltan antimar- xista, antiszocialista és soviniszta irány­zatú lett. A könyv megállapítja, hogy a húszas évek Kínájának számos ideológiai kon­cepciójában a vezérgondolat Kína régi nagyságának visszaállítása, az egész világ központjává tevése volt. A Kínai Kommu­nista Párt olyan légkörben kezdett for­málódni, amelyet a kispolgári eszmék es a nagyhatalmi sovinizmus eszméinek kapcsolata jellemzett. Másrészt a Kínai Kommunista Pártban a Komintern és a testvéri kommunista pártok segítségével fokozatosan kialakult az igazi internacio­nalista marxisták—leninisták magva. A Kínai Kommunista Párt történelmének jellegzetes vonása volt a marxista—leni­nista internacionalista irányzat és a kis­polgári nacionalista áramlat közötti küz­delem — az utóbbihoz csatlakozott Mao Ce-tung is. A monográfia szerzői Mao Ce-tung „eszméit“ összehasonlítják a marxiz­mus—leninizmus téziseivel, leleplezik a maoisták gyakorlati tevékenységének lé­nyegét, és így arra a következtetésre jut­nak, hogy Mao Ce-tung nézetei „nem kristályosodtak összefüggő, rendszere­zett világnézetté vagy többé-kevésbé kö­vetkezetes elméletté. Különféle olyan esz­mék konglomerátumából állnak, ame­lyeket a felmerülő szükségleteknek meg­felelően különféle forrásokból vett át. Konfucius beszélgetéseivel kezdve egé­szen Kropotkin alkotásáig. Ebből követ­kezik elekticizmusuk, kiragadottságuk és felületességük.“ A szerzők meggyőzően rámutatnak arra, hogy az úgynevezett kulturális forradalom leleplezte a maois­ták nézeteinek és politikai irányvonalá­nak valójában antimarxista, kispolgári jellegét, s újabb meggyőző bizonyítékok­kal szolgált arra, hogy Mao Ce-tung és hívei olyan célokat követnek, amelyek­nek semmi közük sincs a tudományos szo­cializmushoz, a demokráciához és a bé­kéhez. Sőt, mi több, újra bebizonyította, hogy „a nemzetközi forradalmi mozga­lom olyan burzsoá nacionalista áramlat­tal találkozott a maoistákban, amely igyekszik alárendelni magának a forra­dalmi világfolyamatot.. A könyv Mao Ce-tung „eszméit“ mind a filozófia, mind a politikai gazdaságtan és a tudományos kommunizmus szempont­jából széles összefüggésben elemzi. Elem­zi a kijelentések időrendi folytatólagos­ságát. Ez lehetővé teszi, hogy megmutas­sa: Mao Ce-tung nézetei lényegesen ak­kor sem változtak vagy azonosak marad­tak azután is, hogy fokozatosan megis­merkedett a marxista irodalommal. Lássuk például azt a folyamatot, ho­gyan alakultak ki Mao Ce-tung nézetei a háború és a szocialista forradalom "köl­csönös kapcsolatáról. A monográfia Mao Ce-tung számos kijelentését tartalmazza. Konkrétan: „A forradalom központi fel­adata és legfelső formája a hatalom át­vétele fegyveres úton, azaz a kérdésnek háborúval történő megoldása. A marxiz­mus—leninizmusnak ez a forradalmi el­ve mindenütt érvényes: feltétlenül érvé­nyes mind Kínára, mind más államokra is.“ Az idézett szavak a harmincas évek­re vonatkoznak. Abban az időben Kíná­ban polgárháború tört ki, amely a japán imperialisták támadása után sem fejező­dött be. Az élet megkövetelte a Kínai Kommunista Párttól, hogy egyetemes népi fegyveres harcot szervezzen mind a reakciós kormányklikk, mind az agresz- szorok ellen. Amikor Mao Ce-tung kife­jezte a konkrét történelmi helyzetben a Kínai Kommunista Párt előtt felmerült feladat „elméleti“ formáját, már ebben az időszakban általános abszolút törvény­re emelte a forradalmi háborút. Megváltozott-e álláspontja később, ami­kor számos országban igazolást nyert a marxizmus—leninizmusnak az a tézise, hogy bizonyos feltételek között a szocia­lizmusért vívott küzdelemben békés for­mákat is fel lehet használni? A testvérpártok 1957 és 1960. évi moszkvai nemzetközi értekezletei után, melyeknek határozatait a Kínai Kommu­nista Párt képviselői is aláírták, a Kí­nai Kommunista Párt Központi Bizottsá­gának a háborús és a forradalom köl­csönös kapcsolatával foglalkozó doku­mentumai egyrészt egyoldalú és téves té­ziseket, másrészt a szocializmusért vívott küzdelem békés és fegyveres formájá­ról a helyzet változásának megfelelően egyik forma másikkal való gyors felcse­relésének szükségességéről szóló, a kom­munista pártok által általánosan elis­mert téziseket tartalmaztak. Ez azonban bizonyos formájú álcázás volt, amelyet a maoisták mindjárt elvetettek, mihelyt nyíltan igényt kezdtek tartani vezető szerepre a nemzetközi forradalmi moz­galomban. 1965-ben például széleskörűen propagálni kezdték a felszabadító harc sikere elérésének „receptjét“ — Mao Ce-tung tézisét „falusi forradalmi tá­maszpontok létesítéséről és a város falu általi körülzárásáról“. Sőt, ezt az „esz­mét“, „világjelentőségű eszmeként“ emel­ték ki, mert Észak-Amerikát és Nyugat- Európát, a „világv^osok“, Ázsiát, Afrikát és Latin-Amerikát pedig a „világfalvak“ közé sorolták. A „város“ „falu“ általi kö- rülzárását. tehát a „világforradalom“ sa­játosságává nyilvánították annak jelenle­gi szakaszában. Talán új ez az „eszme“? Korántsem. Mao Ce-tung már a harmin­cas években azt állította, hogy „a falu a forradalom támaszpontja.“ A maoisták most modernizálták a .^vi­lágfalu világváros ellenharcának elméle­tét“. Kitartóan propagálják a „két szuper- hatalom“ elleni harc szükségességét. Ez a tézis nyilvánvalóan demagóg jel­legű, a maoisták nacionalista, nagyhatal­mi törekvései keltették életre, teljesen-vŕV • 'pl v* Ili ifi Ilii 111 idegen a marxizmus—leninizmustól, s lé­nyegében az osztályárulás tényét jelenti. Csakis a marxizmus—leninizmus nyílt el­lenségei tehetik azt, hogy az Egyesült Államokat, amelynek kormánykörei a vi­lágreakció támaszai és egy termonukleá­ris világháború előkészítésének kezdemé­nyezői, egy sorba állítják a Szovjetunió­val, a leninizmus hazájával, az első szo­cialista országgal, amely következetes antiimperialista küzdelmet vív. A monográfia szerzői Mao Ce-tung köz- gazdasági nézeteire is felfigyelnek, és hangoztatják, hogy Mao közgazdasági el­méleti „alkotása“ lényegében számos cik­kében elejtett kijelentéseire korlátozódik. „Fölösleges volna e kijelentésekben a gazdasági folyamatok tudományos elem­zésének a legkisebb jelét is keresni“ Mao Ce-tung „eszméinek“ és a maoisták gaz­daságpolitikájának elemzése teljes mér­tékben igazolja ezt a következtetést. A könyv például rámutat arra, hogy a gaz­daságirányításban a kiinduló tézis Mao Ce-tungnak ez a tétele: „A politika a lé­lek, a vezető erő.“ A maoisták a politikát a gazdaságtól elválasztva vizsgálják, fi­gyelmen kívül hagyják azt a lenini té­zist, hogy a politika a gazdaság koncent­rált kifejezése. A. monográfia szerzői kom­mentálják Lenin gondolatát, hogy éppen ezért a politika nem lehet fölényben a gazdasággal szemben“, s hangoztatják: nem akármilyen politika van fölényben a gazdasággal szemben, hanem csak a helyes, az objektív gazdasági törvények­re támaszkodó, a gazdasági építés tudo­mányosan megalapozott útjait feltáró, a munkásosztálynak és szövetségeseinek érdekeit kifejező politika. A maoisták gazdaságpolitikája azon­ban kimondottan voluntarista jellegű. Mao Ce-tung gazdasági irányelvei ellen­tétben vaniiak a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának 1953-ban kimun­kált, a kínai feltételeket és lehetőségeket tekintetbe vevő fő irányvonalával. Ez az irányvonal feltételezte, hogy a szocia­lista átalakulások mintegy 15 év folya­mán fokozatosan valósulnak meg. Felté­telezték, hogy ez alatt az idő alatt létre­jön a szocializmus anyagi-műszaki bázi­sa, s ennek alapján fokozatosan megér­nek a szocialista termelési viszonyok. Mao Ce-tung 1956-ban javasolta, hogy egyharmadára rövidítsék le a szocializ­musba való átmenet határidejét. 195ö- ban még gyorsabb, új gazdaságfejlesztési programot kényszerített a pártra. Ez volt a „három vörös zászló“ irányvonala (új fő irányvonal“, „népi kommúnák“, nagy ugrás“). A Kínai Kommunista Párt vezetőségé­nek bizonyos körei nagy reklámot csi­náltak a „nagy ugrás“ politikájának, más országok fejlesztésének mintaképéül em­legették mint „a kommunizmusba való ugrást“. Ám a „három vörös zászló“ ka­landor irányvonalának megvalósítása óriási károkat okozott a kínai népgaz­daságnak, és zűrzavart okozott. A népi kommúnák a termelés fékezőjeként ha­tottak, a ;,nagy ugrás“ nem előre, ha­nem hátra vetette a „termelést.“ Ez ért­hető. A gazdaság fejlődésének mestersé­ges hajszolása ellentétben van fejlődé­sének objektív törvényeivel. A politikai vezető rendeletei és direktívái, a politi­kai eszközök, amelyekkel a tömegeket ezek engedelmes teljesítésére kényszerí­ti, önmagukban tehetetlenek. A maoistáknak a néptömegekhez való viszonyára is voluntarizmus és önkény jellemző. A marxizmus—leninizmus szem­pontjából a nép a történelem alkotója, Mao Ce-tung szerint a nép akarat nél­küli tömeg, mely önálló alkotásra kép­telen, s az a küldetése, hogy „vakon teljesítse a vezér akaratát“, „tiszta pa­pírlap“, amelyre „a legújabb legszebb írásjelek írhatók és a legújabb, legszebb rajzok alkothatok.“ Mao Ce-tung arra törekedve, hogy mar­xista jelleget adjon nézeteinek és elmé­letileg megindokolja a Kínai Kommunis­ta Párt vezetőségében betöltött vezető poszthoz való jogát, beszédeit (köztük a húszas-harmincas években írt régebbi be­szédeit is), a munkásosztálynak a kínai társadalomban betöltött vezető szerepé­ről tett nyilatkozatokkal „látja el“. Ám hogyan értelmezik a maoisták ezt a ve­zető szerepet? „A munkásosztály vezető szerepe mindössze Mao Ce-tung eszméi­nek vezető szerepére korlátozódik“ — hangoztatja a könyv. „A munkásosztály­nak mindent irányítania kell, ez azt je­lenti, hogy mindent Mao Ce-tung esz­méinek kell irányítaniuk“ — írja a Kuangminzsibao. Egyáltalán lehet-e beszélni a munkás- osztály vezető szerepéről akkor, amikor a maoisták szétverték a proletárdiktatú­ra egész rendszerét, amelynek segítségé­vel a munkásosztály és élcsapata, a kom­munista párt a társadalmat vezeti? A maoisták a hadsereget tartják a fő tá­masznak, és felülről lefelé feloszlatták a választott néphatalmi szerveket. A „szo­cializmus megszilárdításának“ jelszavá­val mindenütt katonai ellenőrzést és ka­szárnyarendszert vezettek be. A Mao Ce-tung politikájával elégedetlen mun­kások és parasztok megmozdulásának megfékezésére katonai alakulatokat ve­tettek be. A maoisták így kizárták a nép­tömegeket az ország irányításából. A pekingi vezetőség a legnagyobb csa­pást a proletárdiktatúrára — a munká­sok és a dolgozó parasztok osztályszö­vetségére mérte. Mao Ce-tung irányvo­nala 1960—1961-től „nem irányult a kínai társadalom együttműködésére épülő vi­szonyainak szilárdítására és fejlesztésé­re, a kínai társadalom különféle dolgozó osztályai és csoportjai szövetségének fej­lesztésére, a nemzeti burzsoázia és továb­bi kizsákmányoló osztályok maradvá­nyai elleni osztályharc végső megvívásá­ra. Egyenesen ellentétes céljai voltak — társadalmi ellentétek mesterséges szítá­sa, egyik osztálynak és társadalmi cso­portnak szembeállítása a másikkal, és egymás ellen uszításuk: a parasztoknak a munkások, a munkásoknak és parasz­toknak az értelmiség, a diákoknak és is­kolásoknak a párt és állami káderek el­len uszítása stb.“ A maoisták meghirdet­ték „az osztályellenség elleni harc foko­zásának“ jelszavát, ugyanakkor békén hagyták a nemzeti burzsoáziát. Sem Mao beszédei, sem a maoista sajtó nem szólít­ja fel támadásra a népet a burzsoá ele­mek ellen, egy szóval sem említi akna­munkájukat. A maoisták nem a termelő- eszközök tulajdonához, hanem a Mao Ce-tung „eszméihez“ való viszonyt tart­ják az egyedüli kritériumnak az „osztály­ellenség“ felismerésére és az ellene való fellépésre. A „Mao Ce-tung elméleti koncepció­nak bírálata“ című könyv leleplezi a maoizmust mint a marxizmus—leniniz­mustól alapjában idegen, a tudományos szocializmus elvein, a kínai néptömegek­nek a szocializmus iránti vágyakozásán élősködő eszmei-politikai áramlatot, és megmutatja, hogy a maoizmus a szocia­lizmus legnagyobb politikai ellenségeivel szövetkezik. SZ. MORKOVNYIKOV a Szovjet­unióból A belorussziai Breszt- ben felavatták a Breszti Hősök Erődje emlékmű­vet. 1941 júniusában itt fogták fel a hitlerista hadsereg első rohamát a hősiesen harcoló szovjet katonák és határőrök. Az emlékműkomplexum bejá­ratát ötágú csillagra for­málták, a térség közepén sziklatömbbe zárt szovjet katona hajt fejet társai előtt. A közelben száz­méteres szurony mered az ég felé, örök memen- tóként. Gránitlapok há­rom hosszú sora alatt nyugszanak az erőd vé­dőinek földi maradványai. Az emlékművet tervező mérnökök, építészek és szobrászok kollektíváját’ A. Kibalnyikov Lenin-dí- jas vezette. Az Izsori Gépgyárban elkészült egy exkavátor külszíni fejtéshez. 6,3 köbméteres markolóput­tonyával 15 tonna ércet emelhet egy hétemeletes ház magasságába. Az ex­kavátor súlya 340 tonna, hoszsúsága 27, magassá­ga 17,5 méter. Hatalmas súlya és méretei ellenére könnyen változtatja he­lyét és kezelése különö­sebb erőfeszítés nélkül megoldható. ★ A Belorusz Technoló­giai Egyetemen — V. Vih­rov professzor vezetésé­vel — érdekes kísérlete­ket folytatnak különböző faanyagok és fűrészáruk vegyi kezelésével. A mű­gyanták szilárdító hatása lehetővé teszi a fémek és egyéb drága anyagok fá­val való helyettesítését. ★ Különleges szilárdsá­gú, lúg- és saválló üveget dolgoztak ki grúz szak­emberek. A Rusztavi Vegyipari Kombinát meg­rendelésére síküveg-falbo• rítást készítettek belőle, amely minden tekintet­ben kiállta a próbát. A speciális üveg alapanya­ga vulkánikus eredetű andezit kőzet. Kazahsztán sztyeppéi alatt 70 vízmedencét ta­láltak a föld mélyében. A geológusok véleménye szerint ezek együttes tar­taléka meghaladja a Kászpi-tenger vízkészle­tét. ★ A Gomeli közigazgatási terület Kozino falujának képtárában több tucat festmény látható. A mű­kedvelő és hivatásos mű­vészek ajándékba küldött alkotásai a Szovjetunió népeinek barátságát tük­rözik. ★ A litván ipar különle­ges precíziós szerszám­gépek gyártását kezdte meg. A hasonló svájci és japán gépekkel való ösz- szehasonlításból a szov­jet gépek kerültek ki győztesen. ★ Moszkva közelében épül Európa legnagyobb, 50 ezer négyzetméter alapterületű melegház­kombinátja. Elkészülése után jelentős mértékben hozzájárul a szovjet fővá­ros folyamatos zöldségel­látásához. — ■

Next

/
Thumbnails
Contents