Új Szó, 1972. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-27 / 8. szám, Vasárnapi Új Szó
■ B Ž a ;i a Hírek ■ . • ■A z utóbbi évek kínai eseményei osztálytartalmának és Mao Ce-tung, valamint környezete jelenlegi bélés külpolitikája gyökereinek általános marxista—leninista elemzése fontos és időszerű feladat az igazi marxisták—leninisták számára. Ennek megoldásában bizonyos lépésnek tartható a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Filozófiai és Távol-keleti Intézete szerzői közösségének monográfiája: „Mao Cetung elméleti koncepcióinak bírálata“. A könyv szerzői a társadalmi jelenségek kutatása marxista—leninista metodológiájának alapján mindenekelőtt azokat az objektív és szubjektív tényezőket tárják fel, amelyek következtében a pekingi vezetőség politikája nyíltan antimar- xista, antiszocialista és soviniszta irányzatú lett. A könyv megállapítja, hogy a húszas évek Kínájának számos ideológiai koncepciójában a vezérgondolat Kína régi nagyságának visszaállítása, az egész világ központjává tevése volt. A Kínai Kommunista Párt olyan légkörben kezdett formálódni, amelyet a kispolgári eszmék es a nagyhatalmi sovinizmus eszméinek kapcsolata jellemzett. Másrészt a Kínai Kommunista Pártban a Komintern és a testvéri kommunista pártok segítségével fokozatosan kialakult az igazi internacionalista marxisták—leninisták magva. A Kínai Kommunista Párt történelmének jellegzetes vonása volt a marxista—leninista internacionalista irányzat és a kispolgári nacionalista áramlat közötti küzdelem — az utóbbihoz csatlakozott Mao Ce-tung is. A monográfia szerzői Mao Ce-tung „eszméit“ összehasonlítják a marxizmus—leninizmus téziseivel, leleplezik a maoisták gyakorlati tevékenységének lényegét, és így arra a következtetésre jutnak, hogy Mao Ce-tung nézetei „nem kristályosodtak összefüggő, rendszerezett világnézetté vagy többé-kevésbé következetes elméletté. Különféle olyan eszmék konglomerátumából állnak, amelyeket a felmerülő szükségleteknek megfelelően különféle forrásokból vett át. Konfucius beszélgetéseivel kezdve egészen Kropotkin alkotásáig. Ebből következik elekticizmusuk, kiragadottságuk és felületességük.“ A szerzők meggyőzően rámutatnak arra, hogy az úgynevezett kulturális forradalom leleplezte a maoisták nézeteinek és politikai irányvonalának valójában antimarxista, kispolgári jellegét, s újabb meggyőző bizonyítékokkal szolgált arra, hogy Mao Ce-tung és hívei olyan célokat követnek, amelyeknek semmi közük sincs a tudományos szocializmushoz, a demokráciához és a békéhez. Sőt, mi több, újra bebizonyította, hogy „a nemzetközi forradalmi mozgalom olyan burzsoá nacionalista áramlattal találkozott a maoistákban, amely igyekszik alárendelni magának a forradalmi világfolyamatot.. A könyv Mao Ce-tung „eszméit“ mind a filozófia, mind a politikai gazdaságtan és a tudományos kommunizmus szempontjából széles összefüggésben elemzi. Elemzi a kijelentések időrendi folytatólagosságát. Ez lehetővé teszi, hogy megmutassa: Mao Ce-tung nézetei lényegesen akkor sem változtak vagy azonosak maradtak azután is, hogy fokozatosan megismerkedett a marxista irodalommal. Lássuk például azt a folyamatot, hogyan alakultak ki Mao Ce-tung nézetei a háború és a szocialista forradalom "kölcsönös kapcsolatáról. A monográfia Mao Ce-tung számos kijelentését tartalmazza. Konkrétan: „A forradalom központi feladata és legfelső formája a hatalom átvétele fegyveres úton, azaz a kérdésnek háborúval történő megoldása. A marxizmus—leninizmusnak ez a forradalmi elve mindenütt érvényes: feltétlenül érvényes mind Kínára, mind más államokra is.“ Az idézett szavak a harmincas évekre vonatkoznak. Abban az időben Kínában polgárháború tört ki, amely a japán imperialisták támadása után sem fejeződött be. Az élet megkövetelte a Kínai Kommunista Párttól, hogy egyetemes népi fegyveres harcot szervezzen mind a reakciós kormányklikk, mind az agresz- szorok ellen. Amikor Mao Ce-tung kifejezte a konkrét történelmi helyzetben a Kínai Kommunista Párt előtt felmerült feladat „elméleti“ formáját, már ebben az időszakban általános abszolút törvényre emelte a forradalmi háborút. Megváltozott-e álláspontja később, amikor számos országban igazolást nyert a marxizmus—leninizmusnak az a tézise, hogy bizonyos feltételek között a szocializmusért vívott küzdelemben békés formákat is fel lehet használni? A testvérpártok 1957 és 1960. évi moszkvai nemzetközi értekezletei után, melyeknek határozatait a Kínai Kommunista Párt képviselői is aláírták, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának a háborús és a forradalom kölcsönös kapcsolatával foglalkozó dokumentumai egyrészt egyoldalú és téves téziseket, másrészt a szocializmusért vívott küzdelem békés és fegyveres formájáról a helyzet változásának megfelelően egyik forma másikkal való gyors felcserelésének szükségességéről szóló, a kommunista pártok által általánosan elismert téziseket tartalmaztak. Ez azonban bizonyos formájú álcázás volt, amelyet a maoisták mindjárt elvetettek, mihelyt nyíltan igényt kezdtek tartani vezető szerepre a nemzetközi forradalmi mozgalomban. 1965-ben például széleskörűen propagálni kezdték a felszabadító harc sikere elérésének „receptjét“ — Mao Ce-tung tézisét „falusi forradalmi támaszpontok létesítéséről és a város falu általi körülzárásáról“. Sőt, ezt az „eszmét“, „világjelentőségű eszmeként“ emelték ki, mert Észak-Amerikát és Nyugat- Európát, a „világv^osok“, Ázsiát, Afrikát és Latin-Amerikát pedig a „világfalvak“ közé sorolták. A „város“ „falu“ általi kö- rülzárását. tehát a „világforradalom“ sajátosságává nyilvánították annak jelenlegi szakaszában. Talán új ez az „eszme“? Korántsem. Mao Ce-tung már a harmincas években azt állította, hogy „a falu a forradalom támaszpontja.“ A maoisták most modernizálták a .^világfalu világváros ellenharcának elméletét“. Kitartóan propagálják a „két szuper- hatalom“ elleni harc szükségességét. Ez a tézis nyilvánvalóan demagóg jellegű, a maoisták nacionalista, nagyhatalmi törekvései keltették életre, teljesen-vŕV • 'pl v* Ili ifi Ilii 111 idegen a marxizmus—leninizmustól, s lényegében az osztályárulás tényét jelenti. Csakis a marxizmus—leninizmus nyílt ellenségei tehetik azt, hogy az Egyesült Államokat, amelynek kormánykörei a világreakció támaszai és egy termonukleáris világháború előkészítésének kezdeményezői, egy sorba állítják a Szovjetunióval, a leninizmus hazájával, az első szocialista országgal, amely következetes antiimperialista küzdelmet vív. A monográfia szerzői Mao Ce-tung köz- gazdasági nézeteire is felfigyelnek, és hangoztatják, hogy Mao közgazdasági elméleti „alkotása“ lényegében számos cikkében elejtett kijelentéseire korlátozódik. „Fölösleges volna e kijelentésekben a gazdasági folyamatok tudományos elemzésének a legkisebb jelét is keresni“ Mao Ce-tung „eszméinek“ és a maoisták gazdaságpolitikájának elemzése teljes mértékben igazolja ezt a következtetést. A könyv például rámutat arra, hogy a gazdaságirányításban a kiinduló tézis Mao Ce-tungnak ez a tétele: „A politika a lélek, a vezető erő.“ A maoisták a politikát a gazdaságtól elválasztva vizsgálják, figyelmen kívül hagyják azt a lenini tézist, hogy a politika a gazdaság koncentrált kifejezése. A. monográfia szerzői kommentálják Lenin gondolatát, hogy éppen ezért a politika nem lehet fölényben a gazdasággal szemben“, s hangoztatják: nem akármilyen politika van fölényben a gazdasággal szemben, hanem csak a helyes, az objektív gazdasági törvényekre támaszkodó, a gazdasági építés tudományosan megalapozott útjait feltáró, a munkásosztálynak és szövetségeseinek érdekeit kifejező politika. A maoisták gazdaságpolitikája azonban kimondottan voluntarista jellegű. Mao Ce-tung gazdasági irányelvei ellentétben vaniiak a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának 1953-ban kimunkált, a kínai feltételeket és lehetőségeket tekintetbe vevő fő irányvonalával. Ez az irányvonal feltételezte, hogy a szocialista átalakulások mintegy 15 év folyamán fokozatosan valósulnak meg. Feltételezték, hogy ez alatt az idő alatt létrejön a szocializmus anyagi-műszaki bázisa, s ennek alapján fokozatosan megérnek a szocialista termelési viszonyok. Mao Ce-tung 1956-ban javasolta, hogy egyharmadára rövidítsék le a szocializmusba való átmenet határidejét. 195ö- ban még gyorsabb, új gazdaságfejlesztési programot kényszerített a pártra. Ez volt a „három vörös zászló“ irányvonala (új fő irányvonal“, „népi kommúnák“, nagy ugrás“). A Kínai Kommunista Párt vezetőségének bizonyos körei nagy reklámot csináltak a „nagy ugrás“ politikájának, más országok fejlesztésének mintaképéül emlegették mint „a kommunizmusba való ugrást“. Ám a „három vörös zászló“ kalandor irányvonalának megvalósítása óriási károkat okozott a kínai népgazdaságnak, és zűrzavart okozott. A népi kommúnák a termelés fékezőjeként hatottak, a ;,nagy ugrás“ nem előre, hanem hátra vetette a „termelést.“ Ez érthető. A gazdaság fejlődésének mesterséges hajszolása ellentétben van fejlődésének objektív törvényeivel. A politikai vezető rendeletei és direktívái, a politikai eszközök, amelyekkel a tömegeket ezek engedelmes teljesítésére kényszeríti, önmagukban tehetetlenek. A maoistáknak a néptömegekhez való viszonyára is voluntarizmus és önkény jellemző. A marxizmus—leninizmus szempontjából a nép a történelem alkotója, Mao Ce-tung szerint a nép akarat nélküli tömeg, mely önálló alkotásra képtelen, s az a küldetése, hogy „vakon teljesítse a vezér akaratát“, „tiszta papírlap“, amelyre „a legújabb legszebb írásjelek írhatók és a legújabb, legszebb rajzok alkothatok.“ Mao Ce-tung arra törekedve, hogy marxista jelleget adjon nézeteinek és elméletileg megindokolja a Kínai Kommunista Párt vezetőségében betöltött vezető poszthoz való jogát, beszédeit (köztük a húszas-harmincas években írt régebbi beszédeit is), a munkásosztálynak a kínai társadalomban betöltött vezető szerepéről tett nyilatkozatokkal „látja el“. Ám hogyan értelmezik a maoisták ezt a vezető szerepet? „A munkásosztály vezető szerepe mindössze Mao Ce-tung eszméinek vezető szerepére korlátozódik“ — hangoztatja a könyv. „A munkásosztálynak mindent irányítania kell, ez azt jelenti, hogy mindent Mao Ce-tung eszméinek kell irányítaniuk“ — írja a Kuangminzsibao. Egyáltalán lehet-e beszélni a munkás- osztály vezető szerepéről akkor, amikor a maoisták szétverték a proletárdiktatúra egész rendszerét, amelynek segítségével a munkásosztály és élcsapata, a kommunista párt a társadalmat vezeti? A maoisták a hadsereget tartják a fő támasznak, és felülről lefelé feloszlatták a választott néphatalmi szerveket. A „szocializmus megszilárdításának“ jelszavával mindenütt katonai ellenőrzést és kaszárnyarendszert vezettek be. A Mao Ce-tung politikájával elégedetlen munkások és parasztok megmozdulásának megfékezésére katonai alakulatokat vetettek be. A maoisták így kizárták a néptömegeket az ország irányításából. A pekingi vezetőség a legnagyobb csapást a proletárdiktatúrára — a munkások és a dolgozó parasztok osztályszövetségére mérte. Mao Ce-tung irányvonala 1960—1961-től „nem irányult a kínai társadalom együttműködésére épülő viszonyainak szilárdítására és fejlesztésére, a kínai társadalom különféle dolgozó osztályai és csoportjai szövetségének fejlesztésére, a nemzeti burzsoázia és további kizsákmányoló osztályok maradványai elleni osztályharc végső megvívására. Egyenesen ellentétes céljai voltak — társadalmi ellentétek mesterséges szítása, egyik osztálynak és társadalmi csoportnak szembeállítása a másikkal, és egymás ellen uszításuk: a parasztoknak a munkások, a munkásoknak és parasztoknak az értelmiség, a diákoknak és iskolásoknak a párt és állami káderek ellen uszítása stb.“ A maoisták meghirdették „az osztályellenség elleni harc fokozásának“ jelszavát, ugyanakkor békén hagyták a nemzeti burzsoáziát. Sem Mao beszédei, sem a maoista sajtó nem szólítja fel támadásra a népet a burzsoá elemek ellen, egy szóval sem említi aknamunkájukat. A maoisták nem a termelő- eszközök tulajdonához, hanem a Mao Ce-tung „eszméihez“ való viszonyt tartják az egyedüli kritériumnak az „osztályellenség“ felismerésére és az ellene való fellépésre. A „Mao Ce-tung elméleti koncepciónak bírálata“ című könyv leleplezi a maoizmust mint a marxizmus—leninizmustól alapjában idegen, a tudományos szocializmus elvein, a kínai néptömegeknek a szocializmus iránti vágyakozásán élősködő eszmei-politikai áramlatot, és megmutatja, hogy a maoizmus a szocializmus legnagyobb politikai ellenségeivel szövetkezik. SZ. MORKOVNYIKOV a Szovjetunióból A belorussziai Breszt- ben felavatták a Breszti Hősök Erődje emlékművet. 1941 júniusában itt fogták fel a hitlerista hadsereg első rohamát a hősiesen harcoló szovjet katonák és határőrök. Az emlékműkomplexum bejáratát ötágú csillagra formálták, a térség közepén sziklatömbbe zárt szovjet katona hajt fejet társai előtt. A közelben százméteres szurony mered az ég felé, örök memen- tóként. Gránitlapok három hosszú sora alatt nyugszanak az erőd védőinek földi maradványai. Az emlékművet tervező mérnökök, építészek és szobrászok kollektíváját’ A. Kibalnyikov Lenin-dí- jas vezette. Az Izsori Gépgyárban elkészült egy exkavátor külszíni fejtéshez. 6,3 köbméteres markolóputtonyával 15 tonna ércet emelhet egy hétemeletes ház magasságába. Az exkavátor súlya 340 tonna, hoszsúsága 27, magassága 17,5 méter. Hatalmas súlya és méretei ellenére könnyen változtatja helyét és kezelése különösebb erőfeszítés nélkül megoldható. ★ A Belorusz Technológiai Egyetemen — V. Vihrov professzor vezetésével — érdekes kísérleteket folytatnak különböző faanyagok és fűrészáruk vegyi kezelésével. A műgyanták szilárdító hatása lehetővé teszi a fémek és egyéb drága anyagok fával való helyettesítését. ★ Különleges szilárdságú, lúg- és saválló üveget dolgoztak ki grúz szakemberek. A Rusztavi Vegyipari Kombinát megrendelésére síküveg-falbo• rítást készítettek belőle, amely minden tekintetben kiállta a próbát. A speciális üveg alapanyaga vulkánikus eredetű andezit kőzet. Kazahsztán sztyeppéi alatt 70 vízmedencét találtak a föld mélyében. A geológusok véleménye szerint ezek együttes tartaléka meghaladja a Kászpi-tenger vízkészletét. ★ A Gomeli közigazgatási terület Kozino falujának képtárában több tucat festmény látható. A műkedvelő és hivatásos művészek ajándékba küldött alkotásai a Szovjetunió népeinek barátságát tükrözik. ★ A litván ipar különleges precíziós szerszámgépek gyártását kezdte meg. A hasonló svájci és japán gépekkel való ösz- szehasonlításból a szovjet gépek kerültek ki győztesen. ★ Moszkva közelében épül Európa legnagyobb, 50 ezer négyzetméter alapterületű melegházkombinátja. Elkészülése után jelentős mértékben hozzájárul a szovjet főváros folyamatos zöldségellátásához. — ■
