Új Szó, 1972. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-24 / 46. szám, csütörtök

A CSKP Központi Bizottsága 1972. február 17-18-i ülésének villa

(Folytatás a 8. oldalról)

a folyamatot közösen kell megvalósítanunk, úgy, hogy hatékony tudományos termelési rendszerek alakuljanak ki, hogy az integráció a tudományban és a termelésben egy irányban fejlődjön. Az integrációs programot fel kell használnunk arra, hogy nagy üzemeinkben távlatilag stabilizáljuk a termelési programot.

Az építésben és a szocialista integráció biztosításában csak ügyi oldhatjuk meg a műszaki haladás igényes problémáit, ha fejleszteni fogjuk a dolgozók kezdeményezését és elkötelezettségét, és következetesen érvényesítjük a párt vezető szerepét.

A gazdaság további sikeres fejlődését feltételező hatékony- sági irányvonal érvényesítése megköveteli a műszaki értelmiség, az újítók, a feltalálók és a kiváló munkások alkotó kezdeményezését. Az alkotó kezdeményezés és a technika iránti érdeklődés fejlesztésében nagy

figyelmet kell szentelnünk a fiatal nemzedéknek, a tanulóknak és az ipari tanulóknak is.

Pártunk a konstruktív, a becsületes és az áldozatos munka támogatásának lenini irányvonalát követi. Ez jelentős feltétele a hatékonyság biztosításának, a munkatermelékenység növelésének, és teljes mértékben összhangban áll a munkás- osztály- érdekeivel. A tudományos-műszaki értelmiség aktivizálása nélkül nem beszélhetünk a tudományos-műszaki forradalom megkezdéséről. A marxista elmélet fejlesztése és érvényesítése a tudományos munkában megakadályozza az ideológiai aknamunka behatolását és a revizionizmus megismétlődését. Ezért széles körű politikai munkát kell folytatnunk a tudományos-műszaki értelmiség körében. Feladatunk, hogy érvényesítsük a munkásosztály és az értelmiség egységét, és szocialista társadalmunk további fejlődése érdekében megteremtsük az alkotó elkötelezettség feltételeit.

Emil Rigó elvtárs:

1972.

II. 24.

Felszólalásának bevezető részében Rigó elvtárs hangsúlyozta, hogy hála a párt helyes politikájának, a kelet-szlovákiai kerület is hozzájárult népgazdaságunk pozitív eredményeihez és néhány példát hozott fel. Az ipari termelés feladatait a kerület vállalatai tavaly 301 százalékra teljesítették, és terven felüli termelésük 195 millió korona értéket képvisel. Az ipari termelés mennyisége az előző évvel összehasonlítva 9,9 százalékkal növekedett, s ez 2,7 ponttal több, mint amennyit az állami terv megszabott. Mindehhez jelentős mértékben hozzájárul a dolgozóknak a CSKP megalapításának 50. évfordulója tiszteletére meghirdetett versenye és kezdeményezése.

A továbbiakban egyebek között a következőket mondotta: Igényesebb feladatok állnak előttünk az idén és az ötéves terv következő éveiben is. A vállalatokban közvetlenebb kapcsolat alakul ki a vezető gazdasági dolgozók és a munkakollektívák között s így megvalósul az önálló feladatok kitűzése. Ez feltételezi, hogy az irányítás minden fokán létrejönnek a sikeres gazdasági tevékenységhez szükséges politikai feltételek. Mindez megköveteli, hogy az üzem, a vállalat és a kerület minden konkrét problémájának megoldása teljes összhangban legyen a párt irányvonalával.

Nekünk, felelős tisztségeket betöltő kommunistáknak arra kell törekednünk — s párttagságunk erre kötelez bennünket —, hogy minden megoldásnál mindenekelőtt a társadalmi és a távlati érdeket tartsuk szem előtt. Illúzió lenne azt gondolni, hogy ma minden vezető dolgozó és a dolgozók csak azt csinálják, ami a társadalom érdekeit szolgálja. Még mindig találkozunk olyan törekvésekkel, hogy a kereset jól végzett munka nélkül, vagy teljesen munka nélkül is nagy legyen. Nevelő és adminisztratív intézkedésekkel szállunk szembe a léhűtőkkel. A naplopókkal és az élősködőkkel szemben eljárásukat elítélő légkört akarunk teremteni. A becsületes embereknek tudniuk kell, milyen károkat okoznak azzal, ha rosz- szul dolgoznak, ha nem járnak munkába s ha nem tartják be a munkafegyelmet.

Hibák azonban nemcsak a vállalati szférában vannak. Kevés munkát és időt szentelünk annak, hogy kutassuk, miért ilyen vagy amolyan a vállalatok viselkedése. Helytelen lenne az a feltételezés, hogy ez mindig a könnyebb feladat elérésére és a vállalatok kényelmesebb életére való törekvésből fakad.

Gyakran vetjük a vállalatok szemére, hogy nem tartják tiszteletben az állami terv feladatait és célkitűzéseit, hogy vitáznak a megszabott feladatok nagyságáról. Nem tagadhatom, az ilyen ismeretek a gyakorlatból erednek és számos esetben hitelesek. Ezért kell keresni a közös utat a közös ügy érdekében a pártkongresszus határozataink megvalósítása során. A helyes munkaformák esetében ezt a közös utat minden bizonnyal meg is találjuk.

Rigó elvtárs a továbbiakban a központi, az állami és a gazdasági szervek, valamint a középfokú irányító szervek tervteljesítéssel kapcsolatos néhány kérdésével foglalkozott. Felhívta a figyelmet néhány komoly hiányosságra, amelyek ezen a téren még mindig fennállnak és arra, hogyan lehet felszámolni ezeket.

Számos példát hozhatnék fel arra, hogy a vállalatok tulajdonképpen kénytelenek takargatni készleteiket. „Taktizál- nak“, mivel a központi és a gazdasági szervek néhány intézkedése megzavarja a vállalatok és a dolgozók viszonyát és e szervekbe vetett bizalmát.

Rigó elvtárs a továbbiakban a következőket mondta:

A múlt néhány átgondolatlan határozata az árak szakaszán még mindig rossz hatással van. A következő példán magyaráznám: az érvényes előírások értelmében a gazdasági életben nem használhatók a tartalékárak, hanem minden cikk árát jóvá kell hagyni még a szállítás megkezdése előtt. A gyakorlatban azonban az ártárgyalások eltartanak néhány hónapig, és a Kelet-szlovákiai Vasmű esetében egy évnél tovább is. Néhány árjavaslatot már 1970. február 10-én előterjesztettünk, s még a mai napig sincsenek jóváhagyva. Milyen kiutakat kereshetnek a vállalatok ebből a helyzetből?

a) gyártmányainkat készíteni, de ne faktúrázni, viszont egyúttal az a veszély fenyeget, hogy a vállalatnak nem lesz elég anyagi forrása a költségek megtérítésére, a bérek kifizetésére, amelyeket az árutermelésből és a teljesítményekből utalnak át;

b) gyártmányainkat továbbra is készíteni és faktúrázni az eddig jóvá nem hagyott árak alapján. Ezzel azonban a vállalatok az ármegszegés veszélyének teszik ki magukat.

A megoldást abban látjuk, hogy vezessék be ismét a tartalékárak használatának lehetőségét. A szállítók és a fogyasztók a végleges ár megszabását követően kötelesek a különbséget kölcsönösen kiegyenlíteni. Vannak olyan esetek is, amikor az árintézkedések fordítva hatnak, mint amilyenek a központ szándékai a hatékonyság növelésében. 1971- ben adták ki például az 1025/71- es számú hirdetményt a gépipari cikkek árhitelesítéséről és ennek keretében az acél- szerkezetekről is. Ez a hirdetmény alapjában véve megszabja, hogy a gyártmány szerkezeti fázisa előtt megszabott ár és az operatív nyilvántartási ár között, ha 3 százaléknál nagyobb a különbség, akkor visz- szaküldik a fogyasztónak. Az intézkedés első látszatra helyes, azonban negatív hatással van az acélszerkezetek gyártására, amíg az acélszerkezetek gyártásánál bizonyítható, hogy a további folyamatban más megoldással megkönnyíthető a szerkezet gyártása, új anyagok felhasználásával. Az ár marad. Az előzőleg növelt megtakarítás jutalom volt a gyártók számára a jobb technikai megoldásért és népgazdaságunk fémet takaríthatott meg. Ezt a szándékot az említett hirdetmény anulálja. Az acélszerkezeteket gyártó vállalatok ezáltal arra kényszerülnek, hogy ne javasoljanak egyszerűbb szerkezeteket, mivel nem nyernek vele semmit, sőt megkárosítják az anyagi érdekeltség alapját, vagyis gyártmányuk árát, az áru termelését és a teljesítményeket.

Ez tehét arra utal, hogy a vállalatok magatartása más, mint amilyen társadalmilag kívánatos lenne. Itt azonban nem elégséges csak az erkölcsi serkentés és a meggyőzés, itt a gazdasági eszközöknek kell hatást gyakorolniuk. Olyan irányítási eszközöket kell keresnünk, amelyek a megkívánt társadalmi tevékenységhez vezetnek.

Hasonló a probléma a terv és a szocialista kötelezettségvállalás terén is Tapasztalataink azt mutatják, hogy helyes és szükséges a vállalat terveit igényesen megszabni, hogy felhasználhatók legyenek a tervek teljesítéséhez a dolgozók szocialista kötelezettségvállalásai, s ezek a termelés minőségi, nem pedig a mennyiségi oldalára irányuljanak. A szilárd terv abból a szempontból is előnyös, hogy fedve van szükséges nyersanyagokkal és más alapanyagokkal. Ám a tájékoztatási eszközökben azokat a vállalatokat dicsérik, amelyek például már novemberben teljesítették a tervet. Nem fogadtak el szilárd tervet, s azok a vállalatok, amelyek csupán 3 nappal az év vége előtt teljesítették tervüket, nincsenek kellőképpen értékelve. így a vállalat nyilvánvalóan spekulál, tartalékait az ún. kötelezettségvállalásokra hagyja meg. Komoly mértékben megbontották a fogyasztó-szállító viszonyokat is. Ez esetben az okok még mélyebbről erednek. A gazdasági irányítás és a központ közötti viszonyok megoldásában, a középszintű irányító szerv és a vállalat viszonyában rejlenek. Itt kereshetők a vállalatok magatartása gyökereinek okai.

Ezekkel a példákkal nem azt akartam mondani, hogy a felsőbb irányítási szervek hibát hibára halmoznak. Hangsúlyozni szeretném csupán azt az alapelvet, hogy ha a terv törvénnyé válik, törvénnyé kell hogy váljanak a terv viszonyai is, amelyek minőségileg bírálják és megoldják a dolgokat. Ez pedig csak az irányító szervek és a vállalatok aktív részvételével lehetséges.

A gazdasági tevékenységet szorosan egybekapcsoljuk a szociális kérdések megoldásával. Ezen a téren is hosszabb lejáratú program értelmében szeretnénk dolgozni. Nemcsak azokat a termelési feladatokat akarjuk a nép elé állítani, amelyek döntő fontosságúak, hanem azon kérdések megoldását is, amelyek egybekapcsolódnak a termelési kollektíva szociális érdekeivel.

Rudolf Rohlicek elvtárs:

A konszolidációs folyamat sikerei az 1969. áprilisi új pártvezetés óta olyan egyértelműek, meggyőzőek, itthoni és külföldön elismertek, hogy ma a párt XIV. kongresszusa határozataival teljes összhangban a még hatékonyabb fejlődésnek szentelhetjük figyelmünket. Politikai, szervező és irányító munkánk hatékonyságának vizsgálata azért sürget, hogy megoldhassuk a fejlődésünket kísérő, illetve lassító fogyatékosságok problémáját.

Közülük többet a múltból örököltünk, de számos új fogyatékosság keletkezik obejtkív vagy szubjektív okok következtében. Egész tervezési és irányítási tevékenységünkben a legsúlyosabbnak látom azt a tényt, hogy az irányítás egyes fokain még nem sikerült haladást elérni a tartalékok feltárásában. Az elmúlt években ennek a következménye volt, hogy az igazi fejlődés mindig jobb volt, mint a vállalatok, a gazdasági termelési egységek vagy az egész ágazat eredeti tervei.

A tartalékok felfedésének problémája azonban nem általános vagy elvont. Megvannak a nagyon is konkrét okai és következményei ezeket mi a Pénzügyminisztériumban nemcsak megismerni akarjuk, hanem mindenekelőtt megoldásukra törekszünk.

A minőségi mutatók kedvezőtlen fejlődésének egyik legkomolyabb oka a vállalatok és dolgozók elégtelen érdekeltsége és felelőssége a termelési költségek fejlődéséért, a tartalékok kihasználásáért, az alapvető eszközökért stb. Koncentráltan megmutatkozik ez azután a pénzügyekben.

A kormány már az 1971-es évre, de főleg az idei évre intézkedéseket fogadott el; s ezek végrehajtásának javulást kell eredményeznie. Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban egyértelműen helyeseljem Husák elvtárs beszámolójának azt a részét, amelyben az egyes irányító dolgozók közvetlen, irányító, szervező munkájának jelentőségéről beszélt. Ez a tevékenység nem helyettesíthető semmilyen gazdasági eszközzel. Ez azonban semmi esetre sem jelenti azt hogv csökkenteni akarjuk a központi szervek felelősségét a tervirányítás hatékonyságáért. — A legtöbb bírálat az állami költségvetésbe való befizetéssel kapcsolatban hangzott el. Senki sem képzeli

közülünk, hogy a befizetések a vállalati hatáskörből az állami költségvetésbe alacsonyak. Azt sem állítjuk, hogy a pénzügyi források egyes ágazatok közötti elosztásának mértéke kicsi.

Nem arról van szó, hogy felsoroljam itt az állam pénzügyi gondjait. Mindenkinek megvan a maga gondja, de a gazdálkodás összes feltételeinek mérlegelésekor senki sem tévesztheti szem elől a népgazdasági összefüggéseket.

A fejlődés további biztosításának fő útján, amelyen haladnunk kell és haladni akarunk — hangsúlyozta Rohliček elvtárs — ezért növekszik a meglevő tartalékok kihasználásának hatékonysága és feltárása. A vezető dolgozók sok időt és energiát fordítanak az állami terv és költségvetés összeállítására, az igények és az össztársadalmi források lehetőségei közötti aránytalanság megszüntetésére. Bonyolult tárgyalások folynak minden évben a beruházások körül. A megkezdett építkezések azonban állandóan nat>v összegeket kötnek le. A műszakok és az alapok kihasználása évről évre csökken, pedig a tartalékok népgazdaságunkban másfélszerte nagyobbak, mint a környező fejlett államokban. A tartalékok olyan méretű kihasználásával, mint a Szovjetunióban, népgazdaságunkban 40 milliárd korona értékű források szabadulnának fel.

Az érdekelt szövetségi és nemzeti szervekkel, a vállalatok és termelési gazdasági egységek funkcionáriusaival szorosan együttműködve fokozatosan eltávolítjuk ezeket a fogyatékosságokat és megteremtjük az üzemen belüli elszámolás bevált elvein a rendes szocialista gazdálkodás feltételeit.

Intézkedések készülnek például a nyersanyagfogyasztás normáinak megjavítására. Feldolgozzuk a vállalatok és vezető dolgozók érdekeltségének növelésére vonatkozó intézkedéseket. Ami az anyagi költségeket illeti, keressük az utat, hogyan lehetne növelni a gazdasági nyomást csökkentésükre. Az Állami Tervbizottsággal és a többi érdekelt szervvel együttműködésben készítjük elő az anyagi költségek ellenőrzését és elemzését és ennek alapján javaslatokat terjesztünk elő- a termelési költségek csökkentésében való hatékonyabb érdekeltségre. A tervezett irányítás

jelenlegi feltételei mellett elkerülhetetlen, hogy nagyobb gondot fordítsunk a személyes érdekeltségre. A vállalati érdekeltség fokozására mindenekelőtt az anyagi és pénzügyi tartalékok céltudatos kialakításával és kihasználásával kell megteremtenünk és biztosítanunk a feltételeket.

Ami a beruházást illet, bizonyos haladás ellenére is még mindig itt a legtöbb zavar. Nincs összehangolva az egyes irányítási szakaszok hatásköre és felelőssége, és eddig nem sikerül meggátolnunk a költségvetési árak emelkedését. Ezért a lehető legrövidebb időn belül igyekszünk megoldani és normativen megjavítani a tervezés, jóváhagyás, finanszírozás és a beruházások hitelesítésének egész folyamatát. Tekintettel az e téren tapasztalható eddigi elégtelen fejlődésre, meg fontolandó, hogy az egyes objektumok üzem behelyezése eredeti határidejében bekövetkező változások következtében elveszítsék a prémium és a gazdasági eredményekből való részesedés igényét a beruházó és a szállító vállalat valamennyi érdekelt dolgozója. Másképpen nem szabadulunk ki a kifogások bűvös köréből.

Olyan érzékeny területen, mint a pénzügy — nem lehet ösztönösen dolgozni, nem lehet semmit a véletlenre bízni. Erről az érzékenységről főleg 1968-ban győződhettünk meg, amikor megszűnt a lakosság bizalma koronánkban. Csak radikális intézkedésekkel állítottuk meg ezt a fejlődést, de még nem küszöböltük ki a következményeit. Az 1966—1969-es évek beruházási hiteleit számos vállalat gyakorlatilag nem térítheti vissza. Az eredetileg tervezett hatéves visszatérítési időszak több vállalatnál jóval meghosszabbodott. Ilyen esetekben, érthetően, nehéz hitelről beszélni.

Ezek az okok, melyeket nagyon röviden említettem objek. tívan arra kényszerítenek bennünket, hogy folytassuk a megkezdett korlátozó pénzügyi oo- litikát, mert az állami költség- vetésnek bizonyos többlettel kell rendelkeznie, amelynek a felhasználása biztosítja a csehszlovák pénzegység javulási folyamatát és ezenkívül a szükséges pénzügyi tartalékok kialakítását.

A takarékossági intézkedések, melyeket a kormány az elmúlt években, főleg 1970-ben fogadott el, az állami költségvetés számára évente a kiadások hatékony csökkentését vagy a betétek növelését jelentik, ösz- szesen 6 milliárd 700 millió egyenleget. Ez év január elsejéig megtettük az első lépéseket a rendszeresség felújításához az államigazgatásban, azzal, hogy azt 1973. január 1-től teljes terjedelmében bevezetjük. .

Egyes központi hivatolkban számos munkafolyamat elavult és nem kielégítő, ennek megszüntetésére a számítási technika széles körű kihasználását tervezzük. A technikának nemcsak e munkák megjavítását, a feldolgozás határidejének megrövidítését kell eredményeznie, hanem mindenekelőtt a dolgozók számának csökkentését.

Szoros együttműködésünk a KGST-tagállamokkal, de főleg a Szovjetunióval szilárd biztosítéka további fejlődésünk sikerének. A KGST 25. ülésén elfogadott Komplex program mélyen érinti gazdaságunk fejlődésének lehetőségeit. Ezért sikeres megvalósításához pénzügyi téren is nagyfokú felelősségtudattal közelítünk. E program új minősége többek között a deviza-pénzügyi kapcsolatok terén tett Intézkedések jelentőségével is adva van. Fontosnak tartjuk a valuta rubel szerepének megrősítését, amely a KGST-tagállamok kollektív pénzegysége. Arról van szó, hogy a valuta rubel betöltse a nemzetközi szocialista pénzegység valamennyi alapvető funkcióját. Ezért olyan helyet kell elérnie, amely megfelel a KGST-tagállamok feladatának és jelentőségének a világgazdaságban. Ehhez a feltéte(Folytatás a 10. oldalon)