Új Szó, 1972. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-20 / 7. szám, Vasárnapi Új Szó

Vannak, persze, magasabb fejlettségi fokon álló, letelepedett törzsek, ahol a törzstagok már mező- gazdasággal és állattenyésztéssel foglalkoznak.

Ősszel, amikor befejeződik a földmunka, betakarítják a termést. Először újabb munka vár az arábial parasztságra, útnak indítani a fiatal kosokat. Az őszi esőzés a monoton, homokszín sivatagot is megváltoztatja. Itt is, ott is zöld foltok mutatkoznak rajta. Ez a legjobb idő elindítani a nyájat a Földközi-tenger irányába, hisz ott lehet velük a legjobb üzletet csinálni. Az anyaállatok és néhány jól bevált kos, otthon maradnak, szaporításra. Az útnak Indított kosok fenekére kátrányból jelet (pecsétet) nyomnak. Minden vándorcsoport más-más jellel indul, így könnyebb az ellenőrzésük. A barhána (nyáj) a már említett rendszerben Indul útnak. A vándorlás során fokozott felelősség hárul mind a főnökségre, mind a segédszemélyzetre, hisz a sivatagi út ezer veszély- lyel jár. Védekezni kell a farkasok és a beduintolvajok ellen, azon kívül ezek az úttalan utak is köny- nyen elvéthetők, ezért a barhána minden emberétől szigorú fegyelmet követelnek meg.

Sokszor kisebb csoportokra szakadva haladnak a csillagok irányába, mivel csak éjjel közlekedhetnek. Nappal pihennek, legeltetik az állatokat. Az is előfordulhat, hogy 1—1 kistár (250 birka), vagy 1—1 kati ja (500 birka) elveszti az irányt, elszakad a nyájtól. Mikor ezt észreveszik, a részleg főnöke ott, ahol vannak, köteles azonnal megállni, és bevárni az őket kereső, lovas, fegyveres őrséget, akiket a legfőbb vezetőség küld megkeresésükre.’ így a barhána vándorlásánál a fegyveres kíséret elmaradhatatlan. •

Útjuk során vándortörzsek területén haladnak át, így a beduin kalóztámadások is komoly veszélyt jelentenek. Ennek elkerülése végett ajánlatos minden útbaejtett törzs sejkjének lepénzelése. Az összeget arany lírában (a nomádokat csak aranypénzzel lehet megvesztegetni) a barhána (nyáj) futárai még az érdekelt terület határából viszik el a sejknek. Ezért ő beduinörséget küld, akik elkísérik a nyájat a törzs területének túlsó határáig. Amíg ez a 2—3 tagú beduinőrség velük van, addig az illető törzs beduinjai részéről nem érheti őket támadás. Sőt, idegen portyázók ellen is védi őket a törzs.

így jutnak el a tengerpartig. Ott már a jól ismert kereskedők várják a szállítmányt. Addigra már kitavaszodott. A kereskedők a birkákat hajóra rakva a világ minden részébe szállítják. A barhána emberei viszont arany lírával teli pénzeszacskóval indulhatnak haza, hogy még időben megkezdjék a tavaszi munkát.

Az „adzsuz“, akit mindenki csak így nevezett — szószerint „nagyon idős“, pedig életkorát csak 50 évre becsüli — vidám asszony volt, aki mindig kész a tréfacsinálásra. Nevetve mesélte el, hogy az orrát egy férfi csúfította el. A negyedik férje halála után a sógora akarta feleségül venni. A férfi tetszett neki, de a feleségei veszekedősek, összeférhetetlenek voltak, s ezért nem akart közéjük kerülni. A férfi aztán egy vastag husánggal jól elverte. „Hát ez az orrom története, ... de azért nekem mégis kedves emlék.“

Um Ahrán, 22 éves, hatodik éve felesége az Obeida törzs egy 45 éves birkakereskedőjének. Férje 3 feleséggel és 21 gyermekével él a sivatagi telepen. Az arcát fekete fátyol takarta, amikor vendégként megérkezett a Bagdad határában élő rokonaihoz. Majd mikor eltűntek a férifak, levette arcvédő kendőjét és szemtől szembe kerültem egy nagyon szép, de nagyon félénk, sivatagi asszonnyal, akinek homlokát, kézfejét tetoválás, és arcát a nagy, súlyos arany orrgyűrű díszíti. Öt gyermek anyja.

Szereti a férjét? így válaszolt: „Természetesen.

Egy asszony első kötelessége szeretni a férjét!“ Jól kijön asszonytársaival? „Természetesen. Mi hárman összetartunk, mindhárman férjünket szolgáljuk“. — Furcsa, az európai fülnek szokatlan megfogalmazások, mégis tiszteletre méltó az a harmónia, amit ezeknek a primitív, többnejűségben élő családoknak az életében láttam. Igaz, ehhez az kell, hogy a nő ne gondolkozzék, és kritika nélkül engedelmeskedjék férje parancsának ... Parancsra, kötelességként szeresse férjét, asszonytársait egyaránt.

De szólaltassuk meg a törzsekben született ifjúságot is. Például Husszeint, aki sivatagi gyerek, apjának három felesége van. Vagy Adnánt, aki szintén törzsben és többnejű családban született, vagy a legkisebb Dzsászimot, aki Adnán féltestvére. Szüleik ma is kint élnek a sivatagban, ők birkapásztoroknak szegődtek el Bagdadban. Iskoláról fogalmuk sincs.

Hosszú, 7 hónapon keresztül tartó állandó beszélgetéseink nemcsak barátságot alakítottak ki közöttünk. Rájöttem arna, hogy ezek a kis nomád gyerekek nagyon értelmesek.

Egy kis sivatagi gyerek iskolaszeretetét például az a pillanat keltette fel, amikor egy jóérzésű, idős falusi tanító bevezette az iskola tantermébe, krétát adott a kezébe. És amit a bűvös kréta végzett a fekete táblán, — az benne örök és felbonthatatlan szerződést jelentett a tanulással.

A sivatag lakói vagy még vándorolnak és így hordozható gyékénysátrakban élnek, a módosabbak vízhatlan sátorvásznat feszítenek ki fejük fölé. Fejlettebb törzsi formában viszont már telepet alkotnak. Ezeknek a sivatagi falvaknak lapos tetejű, homokszínű házai olyanok, mintha Űriásország gyermekei építették volna játszóterük homokjában.

A sivatag fojtó egyhangúsága és pompázó színgazdagsága azonban csak háttere a képnek. A fő téma: a nép, annak mindennapi élete, kemény harca a létért. S ez a kopár, romantikus „nagy semmi“, nehezen leküzdhető akadályokat állít az ott élő nép léiért való küzdelme elé. És ez a sivatagi szemlélő számára lehet unalmas, vagy csodálatos, a benne élőt azonban vagy elpusztítja, vagy megedzi.

AGNES AL KURAYSHI

Sivatagban élő törzsi asszony jellegzetes orrgyűrüvel. (Férfiak előtt az arcát is takarja)

Az orvosnak készülő Maszlah szünidejét Otthon, a sivatagban tölti.

Az .adzsúz" (idős, akit sosem lehet cigaretta nélkül látni (a törzsi nők erősen dohányoznak)

Az Obeida törzs egyik tagja

„A sivatag bölcsője és teremtője mindennek, ami irab“ — jegyzi meg Abu Tálib a VII. században. Igen, -alóban csodálatos értékeket szül és temet el a sivatag homokja, ami évszázadokon, sőt évezredeken it nem adhatott hírt magáról a világnak. A beduin líra, amely íratlanul is apáról fiúra szállt, költői kifejezésekben gazdag, gyönyörű hasonlatokkal, lüktető ritmusban meséli el a nomádok életét, harcát a vad, dühöngő, kiszámíthatatlan természettel, az éhes farkasok és a beduintolvajok ellen, a szerelmet, i vágyat, a csalódást, a lemondást, a kegyetlen vérbosszúkat. A sivatag állatvilágáról szólókban első Melyen áll a teve, mint hű társ a magányban és a tiosszú utakon. Megéneklik mindazt, ami megtörténik, vagy előfordul ebben a különleges világban. De ki ismeri őket? Tarafa az egyik leghíresebb beduin költő, eredeti nevén Amr ibn Al-Abda, még az arab- ság pogány korában élt Hirában, ahol költői tehetségével csakhamar a király első embere lett. Vidám verseket költött a borról, a nőkről, az istenekről és ezekkel a szellemes gúnnyal fűszerezett énekeivel nevettette a királyt. De egyszer magát a királyt gúnyolta ki, s ezért halál várt rá.

Antara szintén híres költő (VII.—VIII. sz.), aki sokat szenvedett fekete bőre miatt, hisz anyja néger rabszolganő volt. Egy alkalommal az őt gúnyoló tömegnek ekképpen válaszolt: „Bőröm olyan, mint a ti lelketek, lelkem pedig, mint a ti bőrötök. Csak ez a különbség köztünk“. — De hány és hány híres arab költő nevét takarta be a sivatag homokja, csupán versei, híres mondásai szálltak szájról szájra a törzsi világban. Az arab országokban is csak most kezdték meg a sivatag irodalmi kincseinek gyűjtését.

Híresek az egyes törzsekben kialakult szokások, törvények, a törzsek életéről szóló történetek. Mondák születnek olyan törvényekről is, melyek a sivatag minden törzsére érvényesek: mint például a

pálmaírtási és kútrombolási tilalmiak, valamint a védelemkérés joga, és a védelemadás kötelessége, hisz ezek minden nomádot érintő kérdések. Szinte majd mindenütt törzsi történetben szerepel a védelemnyújtás. Ha egy beduin (esetleg családjával) bármely oknál fogva kiválik saját törzséből, magányosan rövidesen halálra lenne ítélve, hisz a farkasoktól, pénzre, élelemre, fegyverre vadászó beduin tolvajoktól aligha védené meg magát. Nem is szólva a hirtelen kerekedő porviharról, mely még a magányos tevét is megforgatja. így ha a védelmet kérő fogadalmat tesz, hogy mindenben alkalmazkodik az új törzs szokásaihoz, annak békében, harcban védelmezője lesz, még a volt törzse, azaz vérrokonai ellen is — akkor az új törzs védence lesz. A védelmi kötelezettség betartása a beduinbecsületben első helyen áll.

A Zaubaa törzs őrzi a következő történetet: 1920— 30 közt egy Dzsászim nevű beduin menedéket kért Dhári sejktől, a Zaubaa törzsfőjétől. Rövid idő múlva azonban rendkívüli probléma merült fel. A Zaubaa törzs hadiállapotba került Dzsászim régi törzsével. Majd Dhári az egyik éjszakai portyáról hazatérve nagy lelkesedéssel mesélte harci sikereit, és azt, hogy hány embert ölt meg. Ekkor — minden korábbi fogadalom ellenére — Dzsászimot hatalmába kerítve a „hazahúzás“ ösztöne és rokonai haláláért bosszút forralt a sejk ellen. Ml lehet, amivel a legnagyobb sebet okozhatja neki? Vad dühében a harci sikereket ünneplő tömeg közé rontott és megölte Dhári sejk legidősebb fiát, az örökösét... Majd — életét mentve — menekült a törzs bosszúja elől. De hová? Csak az utolsó sátorig futhatott, onnan már a végtelen sivatag kezdődött, ahol védtelenné válik. Beszaladt hát az utolsó sátorba, és ott kért védelmet üldözői elől. De a sátor épp a megölt fiú anyjának — a sejk első feleségének — a sátra volt. Mit tett az idős asszony? A védelemnyújtás törzsi becsületben a legfőbb kötelesség, még akkor is, ha fia gyilkosa kér menedéket. Befogadta Dzsászimot, megtagadta a kiszolgáltatást az őt üldöző törzstagok előtt, majd az éj sötétjében elkísérte védencét a törzs mozgási körzetének határáig és ott már biztonságban — útjára engedte

Kemény törvények uralkodnak a sivatag életében, de hát a nagy homoktenger, ez a kopár „semmi“ egyébként sem cirógatja lakóit. Becsület irányítja tetteiket, még akkor is, ha a becsület ezen sivatagi formái számunkra ismeretlenek. Más, nagyon más az ő világuk.

A sivatag népe — minthogy figyelmét nem köti le a városi, a mozgalmas élet, a sok-sok benyomás — természetszerűen nagy gondot fordít az égitestek megfigyelésére. Ez a naptáruk, meteorológiai tájékoztatójuk, iránytűjük a siva‘agi vándorlásban. így a nomádok időismeretét aligha lehet kétségbe vonni. Ismereteik — és ez természetes is — nem oly szélesek, mint a mozgalmas és látványos élethez szo- :ott európaiaké, de az a kevés, ami tanulmányként ondel kezésükre ál., azt — iskolázatlanul is — alaposan ismerik.

A sivatag híres hákimja’i (hákim = tudós) rendszerint azok, akik a gyógyítás tudományához értenek, akik iskolai végzettség nélkül magas tudást, ismereteket szereztek a gyakorlatban. Ezek, körülményeikből adódóan alapos megfigyelésekre tettek szert beduintársaik és sokszor a saját betegségükkel kapcsolatban, s kísérleteztek azzal, hogy a sivatag füveit gyógyításra használják. Avicénáról (XI. sz.) — beduin nevén Ibn Szina — évtizedeken át sokan hallottak, de azt már kevesebben tudják, hogy évtizedeken át sivatagi vándorként tanulmányozta a betegségeket és a .füvek gyógyító hatását. Majd — alapos tudással felvértezve — élete utolsó szakaszában a bagdadi egyetemen oktatta az érdeklődő, tudásra szomjas arab ifjúságot a gyógymódok elsajátítására. Kánun, azaz „Törvény“ című könyve, melyben a gyógynövényeket és felhasználásukat ismerteti, a mai napig nélkülözhetetlen segédeszköze az orvostudománynak.

n riiTTTí ľ u n

sf g •# 0 # f) ^

A mm vtlúií